Megbokrosodott az MDF
2009. március 9.Nem akartam elhamarkodottan kiabálni, de úgy tűnik, hogy Dávid Ibolya hosszabb ideje nem szedi a Cavintonját. Annak idején nekünk volt egy jobboldali kormányunk, ami a baloldalról mást se tudott mondani négy évig, mint hogy bokroscsomag, bokroscsomag. Vigyázzatok, mert ha leváltotok minket, jön ám a balmumus a nagy bokroscsomagjával! Vigyázzatok, ha Alsópiripócson balos polgármestert választotok, másnap már a postaládátokban lesznek a kis bokroscsomagok!
Ebben a kormányban Dávid Ibolya miniszter volt. Igazságügyi. Szerintem egy igazságügyi miniszter nagyon ért az igazsághoz, és tudja, hogy mi az igazság. Akkor elmondhatná nekünk is. Mert ha most ugyanazt a Bokrosat akarja megtenni miniszterelnöknek, akiről az általa igazságügyministrált kormány négy évig sikoltozott, akkor én már nem tudom, mi az igazság.
Persze kétségkívül három az igazság, meg egy a ráadás. Ebből nyilván az egyik az, hogy bokroscsomag, juj-juj, a másik az, hogy Bokros kell miniszterelnöknek, és ha már itt tartunk, nyilván a harmadik az, hogy le kell zúzni Almássy Kornélt, jöhet utána palacsint.
És az MDF szétesése lesz a ráadás.