A magyar magánhangzók

2008. augusztus 25.

[#def#] sub ipa [#gtfont gentium#][#gtsize 64#][#gtheight 96#][#gtink fff020#][#gt [#word1#]#] [#word2#] sub i [#gtfont gentium#][#gtsize 24#][#gtheight 32#][#gtink fff020#][#gtup 4#][#gt [#pars#]#] sub it [#gtfont code2000#][#gtsize 24#][#gtheight 32#][#gtink fff020#][#gtup 4#][#gt [#pars#]#] sub z [#gtfont gentium#][#gtsize 24#][#gtheight 32#][#gtink 80ff80#][#gtup 4#][#gt [#pars#]#] sub zt [#gtfont times#][#gtsize 24#][#gtheight 32#][#gtink 80ff80#][#gtup 4#][#gt [#pars#]#] [#end#]

Logikusabb lenne, ha körutunkat szigorúan a hangképzés módjához alkalmaznánk, vagyis előbb a mássalhangzókat néznénk végig, aztán térnénk át a magánhangzókra. Logikus lenne, de nem célszerű. Élő nyelvi példákhoz magánhangzók is kellenek. Most, hogy végignéztük két nyelv mássalhangzókészletét, lássuk a magánhangzóikat is.

Ha emlékszik az olvasó: a mássalhangzók úgy képződnek, hogy zárat képezünk, ami mögött megnövekszik a légnyomás. Hát a magánhangzók meg úgy, hogy nem képezünk ilyen zárat.

A magánhangzók alkotják a szótagok magját. A szavak szótagokból állnak, egy szótag pedig szükségképpen tartalmaz egy magánhangzót vagy magánhangzócsoportot (diftongust, triftongust). A szabály alól két kivétel van: a vokalikus mássalhangzók és a szótag nélküli szavak. Ilyen a magyarban is van (s, az és alternatív változata), de akad olyan nyelv is, ahol a szótag definiálhatatlan, értelmezhetetlen fogalom. De minderről majd később.

Ez a magánhangzók IPA-táblázata, ami három tulajdonságot ábrázol.

Nyílt–zárt. A táblázat felső sorában levő hangok zártak, magas ejtésűek, majd lefelé haladva egyre nyíltabbak és mélyebbek lesznek.

Elöl–hátul ejtett. Bal oldalon az elöl ejtett hangok vannak, jobb felé az egyre hátrébb ejtettek.

Kerekített. Ahol két jel párban áll, ott a jobb oldalit kerekített ajkakkal ejtjük.

[#ipa ø zárt-közép elülső kerekített oper#]

[#ipa y zárt elülső kerekített y#]

Lássuk most a magyar magánhangzókat. A magyarban az [#z i, o, u, ö#] és [#z ü#] magánhangzók rövid és hosszú párja gyakorlatilag azonos, csak a hosszúakat egy kicsit „kijjebb” ejtjük (az elülsőket előrébb, a hátsókat hátrébb). IPA-jellel az [#z ö#] [#i ø,#] az [#z ü#] pedig [#i y,#] például [#i  ʃytøːtøk#] (az IPA-ban a hosszú hangokat az utánuk tett [#i ː#] jelzi). Az [#z i, o#] és [#z u#] IPA-jele ugyanaz, mint magyar betűje.

[#ipa i zárt elülső kerekítetlen i#]

[#ipa o zárt-közép hátsó kerekített o#]

[#ipa u zárt hátsó kerekített u#]

Az [#i ø#] többfelé előfordul a világ nyelveiben. A dánban és a norvégban ugyanúgy írják, mint az IPA-ban (az IPA tőlük vette át a jelet), például [#z øre#] [#i øre#] (váltópénz). A német, a finn, az észt és a török viszont ugyanúgy írja, mint a magyar (német [#z schön#] [#i  ʃøn#] szép, török [#z öküz#] [#i økyz#] ökör). A francia és a holland [#z eu#]-val írja: francia [#z peu#] [#i pø#] néhány, holland [#z keuken#] [#i køːkən#] konyha.

Az [#i y#] hangot ipszilonnal írják a finnek, svédek, norvégok, dánok és az albánok, például albán [#z zyrtar#] [#i zyrtar#] hivatalos. A német, az észt és a török a magyar [#z ü#] betűt használja. A francia és a holland pedig [#z u#] betűt ír.

Az [#z i#] a világ egyik leggyakoribb hangja, fonémaként megvan minden nyelvben, ahol legalább három magánhangzót megkülönböztetnek, s allofónként is a maradék egy részében. Az [#z u#] is éppen ilyen gyakori; érdemes tudni róla, hogy a franciák [#z ou#]-val, a hollandok viszont [#z oe#]-vel írják. Alig kevesebb nyelvben szerepel az [#z o#] (például az irodalmi arabból hiányzik). A franciában [#z au, eau, eaux#] is jelölheti, az angolban pedig [#z augh#] (például [#z caught#] [#i kʰoːt#] fogott).

Van viszont két magyar magánhangzópár, amit külön kell nézni, mert a rövid és a hosszú minőségileg is különbözik: az [#z a-á#] és az [#z e-é.#]

[#ipa ɛ nyílt-közép elülső kerekítetlen e3#]

[#ipa e zárt-közép elülső kerekítetlen e#]

   A magyar [#z e#] IPA-jele [#i ɛ,#] például [#i mɛdvɛ.#] Népszerű hang, számos nyelvben ejtik így az [#z e#] betűt, például az albánban, a csehben, a franciában – persze csak bizonyos helyzetekben. A németben például fonéma: [#i ɛːrə#] és [#i eːrə,#] kalász és dicsőség két külön szó. (Írva [#z Ähre, Ehre.#]) A niger-kongói nyelvekben olyannyira fonéma, hogy külön betűt használnak rá, az IPA-ból átvett [#z ɛ#]-t, s a nagybetűs formáját is megcsinálták: [#z Ɛ.#] Például ezen az oldalon olvasható a [#z Jeŋjeŋ kpaŋmɔ ni kɔɔ gbɔmɔ adesa hegbɛi ahe,#] vagyis az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata ga nyelven. A nyelvet Ghánában és Togóban egymillió ember beszéli, és három IPA-betűt is használ.

A magyar [#z é#] IPA-ban [#i eː,#] vagyis másik betű és a hosszúság jele. Nagyon gyakori hang, a világ legtöbb nyelvében megvan. A rövid [#i e#] a magyarban csak nyelvjárásban ismert, például Szegeden semmi ejtsd [#i  ʃemːi,#] nem pedig a köznyelvi [#i  ʃɛmːi.#]

[#ipa a nyílt elülső kerekítetlen a#]

A magyar [#z á#] IPA-ban [#i aː,#] ami csak hosszúságában tér el a világ leggyakoribb beszédhangjától. Gyakorlatilag minden nyelvben van [#i a#] hang, legfeljebb néhol kissé centralizálva ejtik, amit az IPA [#i ä#]-val jelöl. Egy ismert fonológiai adatbázisban (neve UPSID és itt található) huszonhárom olyan nyelvet találunk, amelyek csak három magánhangzót ismernek. (Egy- és kétmagánhangzós nyelv nincs az UPSID-ban, és feltehetően sehol a világon.) A huszonhárom között csak kettő van, ami nem ismer [#i a#] hangot, a berber nyelvcsaládbeli silha és a pama-nyungan (ausztráliai) nyelvcsaládbeli jolngu, de ezekben is szerepel valami nagyon hasonló hang. Az UPSID nem tud olyan nyelvről, ami ne tartalmazna [#i a#] hangot, legfeljebb olyanokról, amik nagyon kis eltérésekkel följegyzett hangokat ismernek.

[#ipa ɒ nyílt hátsó kerekített agrev#]

A magyar [#z a#] hang IPA-jele [#i ɒ,#] egy kézírásos a betű fejreállítva. Nagyon ritka hang. Az angolban is megvan, a [#z hot, lot#] szavakban, de csak az oxfordi angolságban, amit a britek két százaléka beszél. A perzsában általánosan használt fonéma; perzsául Irán neve is [#i ʔirɒn.#]

• Új hozzászólás
  (2 olvasó)