[#cj lmp yrf ylb#] Běijīng shì 2.
2007. november 8.Legutóbb már bejártuk a belváros és kijjebbváros hat kerületét, folytassuk most utunkat. Nem hozom ide még egyszer a múltkori térképet, csak idelinkelem, az olvasó meg tudja nyitni, ha látni szeretné.
[#lzh ayrf jǐng “fényes; látkép” “nap a hegy fölött”#][#rzh u shān hegy hegycsúcsok#] [#c mr ayrf u#] Shíjǐngshān, Kőlátkép-hegy a mai első állomásunk, a belvárostól nyugatra levő kisebb kerület, a térképen sötétsárga színben.
Ez már a [#c lmp yrf mcw u#] Běijīng Xīshān, a Nyugati Hegyek része. Négyszázezer lakos él itt. Legfontosabb nevezetessége [#rzh eysd yóu úszik “úszó transzparens”#]a [#c lmp yrf mr ayrf u eysd vid0 wgrv#] Běijīng Shíjǐngshān Yóulèyuán, azaz Északi Fővárosi Kőlátkép-hegyi Boldogságban Úszó Kert névre hallgat. 1986-ban nyitották meg, számos hullámvasutat építettek föl. Idén májusban a nemzetközi figyelem középpontjába került, mert amerikai és japán rajzfilmfigurákat szerzői jogi engedélyek nélkül szerepeltetett.
[#lzh2 ujmrt qj fēng bőséges “hegyi bőséggel töltött tartály”#] Kis kerület, kis bemutatás – menjünk tovább. Még egy kerület tartozik a város belső részének külső részéhez, azazhogy a külső részének a belső részéhez: [#c ujmrt ir#] Fēngtái, Bőséges Öröm. Háromszáz négyzetkilométer, 1,4 millió lakos; térképünk zölddel jelöli a belvárostól dél-délnyugatra. Harminc éve még jórészt vidékies, villamosítatlan terület volt. De nevezetessége már van: a Pekingi Világ Park, [#c lmp yrf pt woll ci#] Běijīng Shìjiè Gōng.
[#zh pt shì “nemzedék; korszak; világ” “harminc év”#][#zh woll jiè “határ; világ” “megosztott mezők”#]
[#zh ci gōng nyilvános “magánjellegűt megoszt”#]
[#c pt woll#] világot jelent, ez tehát a Nyilvános Világ. Valóban az: a világ minden tájának látnivalóit mutatja be összegyűjtve, hogy utazgatás nélkül is megismerhessék őket. Alább térképet is mutatok róla, erről nem nagyon lehet megtudni, hogy mi micsoda, de szebb, mint a többi térkép, amiken sok-sok pötty van kínai feliratokkal.

Van kis Eiffel-torony, Stonehenge, sydneyi operaház, húsvét-szigeti szobrok, pisai ferde torony, babiloni nagykapu és mindenféle. Természetesen van kínai nagy fal is.
A nagy falat fogjuk még látni eredetiben is – az olvasó bizonyára fölfedezte már a térképen a cikcakkos vonaldarabkákat. Most azonban menjünk tovább. Nyolc és fél millió pekingit már meglátogattunk, ők élnek a nyolc belső kerületben; következnek a ritkábban lakott külvárosok, amik még négymillió embernek adnak otthont. Hat van belőlük.
[#lzh2 mtmbc yk0 tóu “tető; kezdet” babszem#][#c an mtmbc ettb#] Méntóugōu, Csatornakapu következik, a belvárostól nyugatra elhelyezkedő rózsaszínű terület. [#rzh2 ettb epi gōu öntözőcsatorna “kereszteződő víziutak”#]Ezerháromszáz négyzetkilométer, és mindössze háromszázezren lakják, tizenhét [#c vhiil#] xiāngban. A [#c vhiil#] a népköztársaság bonyolult közigazgatásának [#rzh2 vhiil vvh xiāng városka “városok közti gabonaföld”#]egyik egysége, városkának lehet fordítani. Méntóugōu hegyvidékes, mezőgazdasági terület, csak keleti része városiasabb. Látnivalói között elsősorban templomokat tudunk megnevezni.
[#rzh hsyhs fáng “ház, szoba” “háztartás helye”#]Méntóugōutól délre a nagy lila terület [#c hsyhs u#] Fángshān, Házhegy, több mint kétezer négyzetkilométer és nyolcszázezer lakos, jórészt néhány városiasabb területen összegyűlve.
[#lzh bgr zhōu óvatos “hogyan használd a szád”#] Legismertebb nevezetessége [#c bgr r iyr#] Zhōukǒudiàn, Óvatosszáj-raktár, egy barlangrendszer, ahol a pekingi előember leleteit megtalálták. [#rzh iyr diàn raktár “teknőchéjak tető alatt”#]Minden őskori leleteket bemutató térképen találunk egy pöttyöt Csoukoutien felirattal – hát itt van. Részletesebb magyarázat helyett az Unesco világörökségi weboldalára irányítom az olvasót, ahol minden fontos infót megtalál, ámbár csak angolul.
Fángshānban bányásszák a legkülönbözőbb kínai márványokat, meg szenet, kvarcot, mindenfélét. A kerület viharsebesen fejlődik, már külföldi befektetők is százszámra jelentek meg.
[#rzh2 hxbc fmc xīng lelkesedik “együtt emel”#]Körben haladva [#c k0 hxbc#] Dàxīng, Nagy Lelkesedés következik, a legdélebbi kerület. A térképen rózsaszín, és valamilyen okból nem kerületnek, hanem megyének írták, pedig az kerület. Ezer négyzetkilométeren hétszázezer lakost számlál, sík vidéken, tizennyolc városkában, amelyek közül [#c iybp her tvmg#] Pánggèzhuāng, Különálló Nagy Falu görögdinnyéiről nevezetes. Nekem a térképen nem sikerült fölfedezni, de én úgyse szeretem a görögdinnyét.
[#zh2 iybp iikp páng széles “sárkány tető alatt”#][#zh her gè külön “üldözve beszél”#][#zh2 tvmg ig zhuāng település “burjánzó növények”#]