Újabb politikai ígéret
2007. június 15.Mit tesz Isten, fölhívott a frakcióvezető, úgy egy órával azután, hogy egypár nyers szót írtam a blogjába, de nem azért; még nem is olvasta. Hívtam is előzőleg, arra válaszolt. Most megint megígérte, hogy elintézi, amire megkértem. Ahogy letettem a telefont, azt mondtam, megint kaptam egy politikai ígéretet. Egyszerre tettük hozzá Krisszel: „egy barátinak jobban örültem volna”.
Ami az ígéretet illeti. Gyógyszer, pontosabban gyógyhatású készítmény kellett volna, amit egy darab emberkénél lehet kapni az országban, történetesen abban a városban, ahol főhősöm garázdálkodik. Le kellett volna fixálni egy találkozót, átvenni a szert, kifizetni, elküldeni.
1. Nem nekem kellett.
2. Mint mindig, most is nyitva állt a lehetőség, hogy először kifizetem a szállítással együtt, aztán kell csak csinálni bármit is. Tibi nem kérte.
3. Nem volt parancsba adva. Azt is lehetett volna mondani, mint mindig, hogy nem.
Az idő telt-múlt, a szer kellett volna, a politikus nem jelentkezett. Elkezdtem hívogatni, nem vette föl. Naponta ötször nem vette föl. Egyszer az elején még írt, hogy visszahív, nem tette, utána már nem is írt. De azt láttam, hogy ír a blogja csetboxába, és amikor itt írtam róla, válaszolt. Kicsit elgondolkodtatott vele. Azt írta, hogy babázik és net nuku. Net nuku, de olvassa a blogomat? Hol? Őnáluk az én blogomat a felhőkre vetítik?
De igazán az verte ki a biztosítékot, ahogy máma visszahívott. „Kerestél”, aszongya. Igen, mondom epésen, kerestelek. Hosszan részleteztem, mikor, hogyan, hányszor, hátha valami „eszébe” jut, de nem. Akkor megmondtam. Igen, felelte, a találkozó nem jött össze, két nap múlva jött a gyerek, ő babázott, kész. Hogy a világ közben is létezett? Kit érdekel? A világ aktákból áll, az akta majd megtárgyalásra kerül, amikor össze kerülünk ülni, az ügy addig nem létezik. Hogy valakinek valami fáj, mert a frakcióvezető még azt se kegyeskedett hírül adni, hogy meg-e vette-e azt a szert-e, és így nem szervezhet be egy másik budapestit, mert kétszeres mennyiségre nincs pénze? Kit érdekel? Ő babázik, addig a Föld se forogjon.
Most megint van egy politikai ígéretem, „szerencsére” a következő egy-két hétben a szer úgyse kell, nem mintha tudtunk volna szerezni, más okból. Addig kiderül, hogy ebből az ígéretből mi lesz; nyilván ugyanaz, ami az egy vagy két évvel ezelőttiből, azt is végül magunk oldottuk meg. (Ő már nem is emlékszik rá, azóta lezajlottak a választások.)
Úgyhogy most az a szitu, hogy van egy barátom, akitől nem kérhetek semmit, mert egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy várjak rá időtlen időkig. Az én szemléletemben viszont az a barát, akitől nem kérhetek semmit (vagy aki tőlem nem kérhet semmit), nem barát. Azon viszont én már nagyon régen túlléptem, hogy „akkor pedig nem vagy a barátom, pukkadj meg”, mert ezzel szívességet tennék neki, nem kellene többé a fejét fájdítania miattam, de jól járt. Szó nincsen róla, éntőlem ilyen könnyen nem lehet szabadulni.
Szóval továbbra is van egy barátom Budapesten, lakik itt és itt, gyermekei ezek és ezek, vezet frakciót stb. Csak mire megyek vele?