Goldner kommunikációja

2006. október 23.

Ede elmondta, hogy Goldner bemásolta arra a bizonyos listára a Vének Tanácsa 19. számú határozatát egy betű kommentár nélkül, és várta a reakciókat. (Az előző tizennyolc határozatot Ede nem látta bemásolva.) A lista meg volt lepve, hiszen ők semmit se tudtak az egészről, őnáluk Goldner a szent asszony, aki Sokat Tesz a Közösségért, és Goldner ezt tudja. Feltehetően jó pár olyan hely van a neten, ahol Goldner ebben a színben tündököl, nem kis részben azért, mert tényleg nagyon sokat tesz a közösségért. Meg a közösség ellen is, de azt ők nem látják. Szóval meg voltak lepve, kérdezősködtek, ő pedig előállhatott a Megrágalmazott Szent Asszony panaszaival.

Sziasztok!

Ez az egész nagyonis nem vicc!

Még nem döntöttem el mit lépjek, de így nem maradhat az biztos.

Végülis dolgoztam saját erőmből, saját eszközeimmel magamért és sokakért sok éven át.

Remélem nem lehet gond, hogy magamért is.

Azt gondolom, hogy közösségi munkába az emberek akkor kezdenek, mikor valami, ami a saját érdeklődési köre, saját érdeke egyedül nem megy, akkor hirtelen rájön, hogy együtt másokkal, talán jobban menne.

Nem hiszek az olyan csodákban, ahol nincs önérdek IS.

Persze elvárom az olyan csodákat, hogy az önérdek ne szorítsa háttérbe, és főleg ne legyen ellentétes a közérdekkel! Igaz csak azoknál a személyeknél, akik azt mondják, hogy egy közösségért ügyködnek.

Ezenkívül ott volt egy kihívás:

felkértek, hogy legyek az ÉFOÉSZ Bp-i elnöke. Így utólag azt gondolom nem gondoltam át teljes mélységig, hogy mit vállalok. :-((

De ha már elvállaltam és belekezdtem, és egy halom munkám beletettem, akkor lángok, surok miatt tán mégsem kellene abbahagyni.

Igaz voltak már mögöttem a civil szférából is meg a politikaiból is nagyon negatív tapasztalatok.

[Itt hosszan sorolja a negatív tapasztalatokat – érdekesek, de nem függenek össze a mi problémánkkal, és a szöveg tele van nevekkel, konkrét esetekkel, nem ment el az eszem, hogy leközöljem. – Attila]

A többit már tudjátok.

A sok éves kemény munkám, a tapasztalat, a megszerzett tudás érlelte meg bennem a FP létrehozását.

Amíg csak én áldoztam, amíg esélye se volt, hogy ehhez a munkához külső segítséget is kaphatok, addig senkinek sem volt kifogása ténykedésem ellen.

Tudtam mit vállalok egy párt szervezéssel. Aljasok, irígyek, szemetek mind-mind benne voltak a pakliban. Persze ilyen mértékben, amit láng, sur és még ketten csinálnak, azért nem ! :-((

Igen, a párt - ha parlamenti erővé válik, akkor - a benne lévőknek hatalmat (azaz mások pénze feletti rendelkezési jogot) ad, a munkájukért CSERÉBE pénzt is ad.

És ez bizony van, akinek fáj.

És vannak, akik évek óta hezitáltak belevágjanak-e vagy se, és vannak, akik csak gyorsan megértették, hogy nem hülyeség, amit elindítottam.

És mindig vannak, akik nem új székeket keresnek, hanem a foglalt székekre kívánnak leülni. :-((

Ilyen pl. láng. Ő eldöntötte, hogy lejárat, hogy szétzülleszti a pártot. Aki nem hisz nekem, és nagyon unatkozik nézze meg a rágalmaktól, gyűlölettől csöpögő blogját.

Ugyanezt eldöntötte a fogyatekosok-ugyei c. listával is. Arra vár, hogy törlik és ő ezen a néven újraindítsa. :-(( a nick-jét - fogyiügyi - be is jegyeztette . Többen össze is keverték már őt a listával, és hozzáírták a kérelmeket. :-((

Ezt nem én találom ki, a blogjában olvastam én is.

Valaki privátin megkért gondoljam át, én miben vagyok hibás, hogy pl. láng meg sur így berágtak ellenem.

Óriási tévedésnek gondolom, hogy ezt a szennyes inget magamra kellene húznom!!

Igen, ha vkit megállítok a tisztességtelen dolgok véghez vitelében az berág rám, rendesen. Ettől még a következőt is meg fogom állítani.

Nézzük lángot.

Úgy döntött, hogy a pártban lesz egy vének tanácsa. Ebbe a tanácsba belépési sorrend szerint kerülhetnek be emberek. És ez a tanács fog az egész pártra érvényes döntéseket hozni. A pártba lángék (4-n) 3-6. helyen léptek be.

Próbáltam elmagyarázni nekik, hogy ez egy demokratikus pártban nem megy, a tv. sem engedi. Nem lehetett őt eltántorítani.

Ez volt az utolsó csöpp, a megoldhatatlan probléma. a magunk közötti kötözködéseiket, durvaságaikat lenyeltük, de a VT-t már nem lehetett. És döntés született, hogy nem vesszük be őket az alapítók közé.

A dühroham innentől datálódik.

Aztán vannak a natúr irígyek, mint sur. Ha nekem nem, hát másnak se.

Ezek ketten eldöntötték, hogy nem hagynak megszólalni az interneten.

És innentől kezdve nem vicc!!!

Ma nem tudok a neten - meg semmilyen listán, ahol ott vannak - úgy leírni két szót, hogy ezek azonnal utána ne írjanak valami dehonesztálót.

Nem tudok sehol sem fellépni olyan helyen, amiről tudomást szereznek, hogy keresztbe ne tegyenek.

A Fővárosi Bíróságon megpróbálták - bebizonyítottan hazugsággal - elérni, hogy ne jegyezzenek be minket, és ne használhassuk a logot.

sur itt méltatlankodott, hogy nem tudta a népszavazási aláírás gyűjtést megakadályozni.

A dilemma az, hogy reagáljak mindenhol? Írjam oda, hogy nem igaz? Ekkor jön sur, és belinkeli a blogot, mint tényeket. Vagy jön láng és egy cd-nyi rágalmat zúdít a bíróságra. ?

Erre nincsen szükség. Aki odatéved azt lássa, hogy na a fogyisok is csak marakodnak?

Ehelyett - önmegtartóztatás. Kivárás. Februárban a párt 1 éves lesz, akkor lépni fogunk. De megtorlatlanul ezt a kis viccet nem csinálhatják.

Addig is úgy gondoltam jogos az igényem, hogy legalább itt ne legyek zaklatva, hogy időnként azért magánemberként is megnyilvánulhassak.

Bocsánat, hogy hosszú voltam.

Ezentúl, ahogy korábban se tettem, belső pártügyekkel a listát terhelni nem fogom.

A leveleim témája mindig pontosan tartalmazza miről szól. Aki akarja olvasatlanul törölhesse.

Ibolya

Érdemes válaszolni egypár részletre, akkor is, ha a falnak beszél az ember, hiszen Goldner, a kommunikáció elszánt híve csak azokkal kommunikál, akik egyetértenek vele.

Küzdeni önmagunkért is? Ha Goldner emlékszik (nyilván nem emlékszik, szelektív a memóriája) egyes nyilatkozataimra abból az időből, amikor együtt dolgoztunk, tudnia kell, hogy én is így látom. Aki személyesen nincs érdekelve egy ügy keresztülvitelében, az nem nagyon fog tüsténkedni, hogy az az ügy haladjon. Egy másodpercig sincsen azzal problémám, hogy Goldner és a párt olyan ügyön dolgozik, amiben Goldner személyesen érdekelt. Ha együtt lennénk a pártban, akkor is így lenne – azt hiszem, az ápolási díj miatti két aláírásgyűjtésnél letettünk annyit az asztalra, hogy ezt ne kelljen bizonygatni. Bajom azzal van, hogy a párt jelenleg csak egyetlen ügyön dolgozik, ami szerintem nem olyan horderejű, hogy a Fogyatékosok Pártjának semmi egyébbel nem kell foglalkoznia – de ezzel foglalkozik, mert Goldnernek ez a személyes problémája. Ez az, ami nekem nem tetszik. Igen, az ápolási díj egy probléma, amit meg kell oldani, de nem a probléma, nem a fogyatékostársadalom egyetlen problémája.

„Persze elvárom az olyan csodákat, hogy az önérdek ne szorítsa háttérbe, és főleg ne legyen ellentétes a közérdekkel!” Ezt írja. De ellene cselekszik! Megírtam, hogy a népszavazással rossz gyerekeket csinálnánk magunkból az ország népe előtt. Akkor Goldner nem vitatkozott, meghajolt az érvek előtt, népszavazás helyett népi kezdeményezést csináltunk. S egy évvel később mi lett? Népszavazás Goldner önérdekű ügyében.

Nem, nem döntöttem el olyasmit, hogy lejáratom Goldnert és szétzüllesztem a pártot. Pusztán annyi van, hogy megírom, mikor mi történik és mi arról a véleményem. Amikor, teszem azt, Goldner kirúgta Mónit a listájáról, megírtam, hogy ezt tette, és megírtam a dologról a véleményemet. Hogy ez mit okoz, az persze más kérdés. De sose szabad elfelejteni, hogy Goldnernek mindmáig megvan a lehetősége, hogy vitába szálljon velem, bármely állításomat megcáfolja, és a cáfolat meg fog jelenni itt, a blogban, az ő neve alatt, még meg is mutatom neki közzététel előtt, ha kívánja. És alatta vagy a következő bejegyzésben ott lesz az én véleményem, mondanivalóm. Utána megint következhet Goldneré, és így tovább, amíg mondandója van. Függetlenül attól, hogy az ő mondandója nekem tetszik-e vagy sem. Ugyanez érvényes párttársaira. Elég régen kinyilvánítottam, hogy a LAttilaD.org hasábjai nyitva állnak a Fogyatékosok Pártja számára, hogy nézeteltérésünket megbeszéljük.

Ehelyett mi történik? Én csak itt, ezen az egy helyen publikálok Goldnerről, ő viszont listák, fórumok sokaságát használja arra, hogy netes jó híremet aláássa. Én nyilvánosan csinálok mindent, bárki, aki belép a LAttilaD.orgra, elolvashatja. Goldner titkos listákat használ, amiket én nem olvashatok. A LAttilaD.org nyitva áll Goldner és párttársai számára, hogy megvédjék magukat. Goldner úgy választja meg a helyeket, ahol megrágalmaz engem, hogy én azokról ne tudjak, ne védekezhessek. Ha mégis odakerülnék és védekeznék, akkor érvek helyett kitiltással, elnémítással harcol; ahol nincs hatalma, hogy elnémítson engem, ott ő hallgat el, otthagyja a helyet, nem kommunikál tovább. Rettegve menekül az értelmes megbeszélés minden lehetősége elől, ugyanakkor újból és újból arra kényszerít, hogy támadjam őt, mert már megint rágalmaz, már megint áskálódik, már megint lejárat.

Hogy én lejáratnám őt? Én csak a véleményemet mondom el. Miféle pártelnök az, aki lejáratásnak tekinti az általa képviselt emberek véleményét? Miféle pártelnök az, aki minden róla és a munkájáról szóló véleményt elenged a füle mellett?

Hogy én szétzülleszteném a pártot? Én csak a véleményemet mondom el. Miféle párt az, amit „a világ végéről” egy kis nyomi szét tud zülleszteni? Ráadásul kívülről?

Rágalmaktól, gyűlölettől csöpögő blog? Kétségkívül nem szeretem Goldnert, és ez rányomja bélyegét megnyilatkozásaimra. A rágalmakat viszont meg lehetne cáfolni. Én megcáfolom, amikor Goldner megrágalmaz engem, csakhogy ő mindenhol fizikai korlátozásokat alkalmaz velem szemben, ezért a cáfolat csak itt jelenhet meg, ahol én vagyok az úr. (De Goldner, mint tudjuk, a LAttilaD.orgot is megpróbálta bezáratni.) Ő miért nem cáfolja, ha rágalmazom? Mert nem képes rá?

Fogyatékosok-ügyei lista. Nem, nem várok arra, hogy Goldner törölje, mert tudom, hogy nem fogja. Be is jegyeztettem a fogyiügyi nicket? Hol, kivel? A LAttilaD.org egyik postafiókját hívják fogyiügyinek, még akkor hoztam létre, amikor Goldner megcsinálta a Fogyatékosok-ügyeit és még szabad volt olvasnom, mert rendet akartam a postafiókjaim között, és volt egy olyan szándékom, hogy a listák olyan címekre jöjjenek, amik emlékeztetnek a lista nevére, így könnyebben megtalálom őket. Goldner listája olyan címre jött, ami emlékeztet a lista nevére. Aztán változtattam a módszeren, több listát ugyanarra a címre rendeltem, a Mozgi is a Fogyiügyi postafiókra jött. Amióta onnan is ki vagyok tiltva, a postafióknak nincs forgalma, meg is szüntetem, ha a postaszerveren járok.

Miért kellene bármiféle nicket „bejegyeztetni” ahhoz, hogy az ember újra létrehozza Goldner listáját, ha az törlődik? A New Age ugyanazon a Yahoogroupson van, mint Goldner listája. Én hoztam létre, a közönséges, mindennapi használatú postafiókomról. Nem kellett hozzá semmiféle New Age nick. Goldner, aki naponta hoz létre szigorúan titkos listákat, pontosan tudja ezt. Csak mumust generál belőlem a hozzá nem értők szemében, hű, ez az Attila milyen szörnyű alak lehet, már nicket is bejegyeztetett, külön ezért bement a Nickbejegyeztetési Főhivatalba, fuuuj.

Összekevertek a listával és hozzám írták a kérelmeket? Én erről miért nem tudok? Puszta mumuskészítés folyik, Attila készül átvenni a hatalmat Goldner listája fölött, még mielőtt az megszűnne létezni, csalással szerzi meg, fuuuj. Ennyire nem nézheti hülyének azt a listát!

Egyébként miféle „kérelmeket” írnak arra a listára, azazhogy a tévesztés miatt énhozzám? Az egy hivatal, ahol kérelmeket fogadnak és ügyeket intéznek? Akkor hol vannak azok a kérelmek, amik nem tévesztettek célt, hanem a listán landoltak rendeltetésszerűen? Mert a lista forgalma kint van itt, a LAttilaD.org nyilvános archívumán, én nem látok kérelmeket. Azt látom, hogy egy pitiáner kis lista, októberben két levelük volt (azok még nincsenek fönt, de a lista honlapján látható a szám). Mit félt Goldner? Mi olyan értékes ebben a listában? Az „itt márpedig én trónolok” érzése? Hát legyen vele boldog. Élete végéig megtarthatja.

(Goldner látott valamit erről ebben a blogban, nem tudni pontosan, mit, azt, hogy én bejegyeztettem a nicket vagy hogy hozzám jönnek a kérelmek. Jó lenne linket látni arra a cikkre. Én mindig linkelek, mi lenne, ha ő is megtenné?)

Valaki megkérte, hogy gondolja át, és szerinte tévedés, hogy ezt a szennyes inget satöbbi? Nem tudom, ki kérte és konkrétan mit, de átgondolni nem azt jelenti, hogy magunkra vállalni. De Goldner átgondolni se hajlandó, mert valamit átgondolni azzal kezdődik: „Mindent jól csináltam-e?” Goldner ilyen kérdést saját magának se tesz fel, mert csorbítaná csalhatatlanságának nimbuszát.

Úgy döntöttem, hogy a pártban lesz egy Vének Tanácsa? Nem, nem döntöttem így. Azt, hogy lesz, Goldner már jóval korábban eldöntötte. A mi beleegyezésünkkel. Októberben írtam egy elképzelést arról, hogy a Vének Tanácsának mi lenne a dolga, amin Goldner annyira felbőszült, hogy az egész családomat kirúgta. „Attila, tévedsz” vagy „Attila, ez hülyeség”? Ugyan már! Egy évig mindent megbeszéltünk, kisezerszer hajba kaptunk véleménykülönbségeken, de beszéltünk. Akkor nem. Goldner azóta számtalanszor állította, ebben a levélben is állítja, hogy meggyőzhetetlenek, eltántoríthatatlanok voltunk, de soha nem próbált meggyőzni minket. Egyetlen szót sem vesztegetett ennek a hozzászólásomnak a megvitatására, hónapok óta ki voltunk már rúgva, amikor ez az indok először elhangzott. A portál anyaga kint van a LAttilaD.orgon, ezen az oldalon van a javaslatom. (Most látom, milyen csúnyán jelennek meg a portál oldalai, de nem ígérhetem, hogy egyhamar rendbe tudom hozni. Olvasható.) Utána nincs semmi. Nincs győzködés, nincs megmagyarázat, nincs rászólva szegény hülye Attilára, hogy „nem vagy magadnál, ezt a törvény nem engedi”, semmi nincs.

De miért is lenne, amikor Goldner már márciusban eldöntötte, hogy velünk márpedig nem?

Mindig elmondja, hogy négyen léptünk be, mintha ez emberiségellenes bűncselekmény lenne, de soha nem mondja, hogy miért. Mert folyamatosan nyávogott, hogy nem leszünk elegen, nem leszünk elegen, és kínunkban felajánlottuk a család harmadik tagját, csak hogy megnyugodjon; a negyediket pedig aztán kifejezetten belerángatta az egészbe. Akárcsak Marit, aki jelen volt a szeptember 11-i megbeszélésünkön, és folyamatosan úgy kezelte, mint aki már csapattag, hiába tiltakozott szegény.

Eldöntöttük (mindegy, kivel), hogy nem engedjük Goldnert megszólalni a neten? Akkor jól titkoljuk ezt a döntésünket, mert Goldner megszólal a neten. De hogyan tudnánk ez a döntésünket véghezvinni? Goldnernek hatalma van ott, ahol mi megpróbálunk megszólalni, és ő meg tudja akadályozni, hogy mi megszólaljunk. Nekünk nincs hatalmunk. Én egyetlen listáról, fórumról, akárhonnan nem tiltottam ki Goldnert. Ő kitiltott a Fogyatékosok Pártjából mint intézményből, kitiltott a Fogyatékosok-ügyei listáról, kitiltatott a NOL fórumából, kitiltatott a Mozgilistáról és a Füredinfóról, megpróbálta elpusztíttatni a LAttilaD.orgot – és én próbálom őt megakadályozni a megszólalásban? Ekkora hazugság már elmeorvos után kiált.

Nem tud leírni úgy két szót, hogy utána ne írjunk valami dehonesztálót? Ó, dehogynem. Eléri, hogy ne tudjuk leírni azt a dehonesztálót. Egyébként pedig nem értem, mit hisztizik. Ha nincs igaza, akkor az a minimum, hogy az igazság is megjelenjen – ha pedig igaza van, akkor védje meg az igazát!

Nem tud fellépni úgy, hogy keresztbe ne tennénk? Ugyan hol tettem én keresztbe? Lenne szíves egy esetet fölmutatni?

Bizonyítottan hazugságot küldtünk a bíróságra? Nem tudok róla. Ki bizonyította be, mikor, hogyan, és hol van ez dokumentálva? Én talán csak tudnék róla, ha a bíróság azt felelte volna, hogy maga hazudik, ez bizonyítva van, kis pöcsét, nagy pöcsét. Nem?