Logikai hiba

2006. szeptember 30.

Egy olvasó jelentkezett, hogy logikai hibát talált nálam, miszerint: „Gy. F. nem azért mondta a »kurva országot, mert itt vandál gyújtogatók laknak, hanem pont fordítva: 1. kimondta, 2. ez egyeseket mértéktelenül felháborított, 3. és közülük páran erre az aljasságra vetemedtek… Tehát megcseréled az okot és az okozatot. Ilyen alapállásból pedig sajnos igen nehéz helyes következtetést levonni.”


Igaza van. Viszont nekem is igazam van. Nem azt mondtam, hogy attól lett kurva ország, hogy vandalizmus van. Megjegyzem, vandalizmus azelőtt is volt, hogy Gyurcsány ezeket mondta, de tényleg nem azért nevezte kurva országnak, mert gyújtogatók laknak benne. (Megírtam, hogy miért nevezte annak.) Viszont attól a perctől, hogy egy miniszterelnöki megnyilatkozásra így reagálnak az emberek, a kurva ország szókapcsolat új, negatív töltést kap.

Mert mit jelentett Gyurcsány beszédében az, hogy kurva ország? „Az utolsó másfél évet azért tudtam én személy szerint csinálni, mert egy dolog ambicionált és egy dolog fűtött: visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban.” „Jöttek párak, akik nem szarakodtak azon, hogy a megyei önkormányzatban lesz-e majd helyük, vagy nem, hanem megértették, hogy másról szól ez a kurva ország.” „Az a személyes sztorim, hogy változtassuk meg ezt a kurva országot, mert ki fogja megváltoztatni.” Ezen a három helyen szerepel a beszéd ante macskakő nyilvánosságra hozott részében a kurva ország (kurva más helyeken is van, de nem az országgal kapcsolatban). Teljesen világos, hogy itt a kurva nyomatékosító jelző, ugyanúgy mint a kurva jó esetében: nagyon jó. Nagyon ország! Hogy nem kell lehajtani a fejünket ebben az ORSZÁGban, csak beszédben nem lehet csupa nagybetűt használni.

Hogy mit jelent az ország csupa nagybetűvel, avagy a kurva jelzővel nyomatékosítva? Ezt nagyjából annyira lehet megmondani, mint azt, hogy mi a szerelem. Érezni kell. (Nem véletlen a párhuzam, Gyurcsány szemlátomást szerelmes ebbe a kurva országba, ez egyike azon tulajdonságainak, amikben nem tudok osztozni.) Valami nagyon szépet jelent, valami olyasmit, mint amikor Michelangelo körbejárta a márványtömböt, elmosolyodott és a vésőért nyúlt, hogy kiszabadítsa a tömbből az angyalt, akit ő már látott odabent. A miniszterelnök munkaeszköze az ország. (Függetlenül attól, hogy ez jó-e vagy rossz.) Az, hogy kurva ország, valami olyasmit jelentett ebben a beszédben, hogy Gyurcsány angyalt lát az országban, és ki szeretné szabadítani.

*

De amikor én használtam, már mást jelentett. Gyurcsányt pozitív szenvedélyek fűtötték, amikor a beszédet megtartotta – engem negatívak, amikor a fönt linkelt blogbejegyzést megírtam. Énbennem az dolgozott, hogy mi két évig spóroltunk a kocsinkra, és további hat évig vonjuk meg a szánktól a falatot, hogy kifizethessük, mert anélkül nem létezünk – és most azért maradt sértetlen, mert hálistennek nem parkolunk a Szabadság tér közelében. De ha mi ott volnánk, vagy ők itt őrjöngenének, akkor a mi kocsinkat pusztítanák el, mert a miniszterelnök mondott valamit, azonfelül pedig a Szabadság téren se csak milliomosok parkolnak, ott is lehet olyan autó, aminek a tulajdonosa éveken át a szájától vonja meg a falatot. De még ha csupa milliomos parkol ott, akkor is. Annak a kocsiját se gyújtsák fel! Az is megdolgozott érte, csak szerencsésebb a helyzete, és csak az antik kommunisták hiszik, hogy mások rovására.

Egyáltalán: hogy képzelik emberek, hogy joguk van X tulajdonában kárt tenni, mert Y mondott valamit? Vagy bármilyen okból? Énbennem az a düh dolgozott, hogy szemlátomást jogot formálnak erre, következésképpen úgy tekintik, hogy ami a téren van (például Baló György kocsija, mint tudjuk), az az övék. Ezt úgy hívják, hogy rablás. Ahol szabadon lehet rabolni, fosztogatni, más tulajdonát a magaméként kezelni, ott előbb-utóbb szabad lesz más életével is ugyanúgy rendelkezni, mint a magaméval, azt pedig már fasizmusnak hívják.

Nem tudom, mit gondol vagy érez az amerikai polgár, ha azt látja a tévében, hogy pár száz kilométerre tőle kocsikat gyújtanak fel. Valószínűleg semmi különöset. Itt Kelet-Európában, vagy ha úgy tetszik, Észak-Balkánon az embernek azonnal csattogva masírozó fekete csizmák jutnak az eszébe, az a sok-sok időszak, amikor nagyon kurva volt ez az ország, angyal nélkül.