Egyéves a blog
2006. július 31.Egy évvel és tizenkét perccel ezelőtt ültem neki, hogy megírjam legelső blogbejegyzésemet, tararam. Ez pedig a hétszázötvenötödik, az elmúlt esztendő során naponta kettőt írtam átlagosan. A teljes szöveganyag egy megán felül van, vagyis egy vaskos kötet terjedelme, ami egy év alatt nem kis dolog.
Egy év alatt a blog számos változáson ment át. Műszakilag, amikor januárban kicseréltem a szöveg mögötti motort, meg amikor bevezettem a sorszám.lattilad.org típusú linkeket, és most az elmúlt napokban, amikor az egész LAttilaD.org struktúrája átalakult – és tartalmilag, amikor a kezdeti tapogatózó, különösebb cél és eszmei meggondolás nélkül működő blogocskából, köszönet érte Goldner Ibolya és társainak áldozatos erőfeszítéseiért, egy komoly, politikus lappá formálódott, amelynek ugrásszerűen megnőtt az olvasottsága. Elsősorban a blognak (másodsorban pedig a Fogyatékosok Pártja-archívumnak) köszönhető, hogy az idei évből eltelt hét hónap mindegyikében a forgalmunk többszöröse volt az előző két év legjobb havi forgalmának. A márciusi 23 ezer találat még ehhez képest is kiugró, s részben annak köszönhető, hogy éppen akkor sikerült megeresztenem egy jópofa poént frakcióvezető barátomról, Pásztor Tibiről, amikor őkörülötte kitört a balhé Deutsch-Für Tamás díszzsidónak nevezése miatt.
Mindennek persze ára van. Miközben az említett poén óta eltelt kis híján öt hónapban egyetlen árva lélektől sem kaptam semmiféle rosszindulatú megnyilatkozást amiatt, hogy Orbán Viktort, a fél ország által lelkesen tisztelt vezetőt a rivális párt frakcióvezetőjének tituláltam (éspedig nyilvánvalóan azért, mert a Fidesz híveinek egészségesen működik a humorérzéke), úgyszintén a választások alatt Orbánra tett megjegyzéseimért vagy bármiféle, a Fidesszel ellenkező véleményű írásomért, pedig van egypár – szóval miközben a jobboldali olvasók toleránsan viselkedtek, a Fogyatékosok Pártja minden elképzelhető és el nem képzelhető eszközt bevetett, hogy ezt a blogot elhallgattassa. Megpróbálták az egész LAttilaD.orgot elpusztítani (az erről írt Levél a bérgyilkosnak című írásom hosszabb ideje őrzi előkelő harmadik helyét a toplistán), majd amikor ez nem ment, a legkülönbözőbb netes fórumokon sikeresen keresztülpréselték azt a nézetet, hogy ha én közzéteszek egy, a blogomra mutató linket, az reklám és tilos, míg ha ők tesznek közzé linkeket a honlapjaikra, az normális netes kommunikáció. Elérték a blog betiltását a Népszabadság Online-nál és a Mozgilistán, hogy csak olyan helyeket mondjak, ahol hivatalosan nem ők diktálnak. Ennek persze meglett a következménye, özönlenek hozzánk a találatok, ma is közelítjük az ötszázat, pedig hétköznap kora délután van. Merthogy ami tilos, az kívánatos. Azt pedig naivitás feltételezni, hogy az emberkék nem találnak rá a LAttilaD.orgra, ha Goldner valahol betiltatja.
No persze nem ők az egyedüli ellenfeleink. A „fogyasztóvédelmi rovat” is a nyakára lépett egy-két emberkének, bár ők lényegesen szelídebben reagáltak. Volt egy lököttünk, aki feltehetően az egész neten ádázul üldözi a saját nevét, és őrjöngő fenyegetésekkel reagál, ha valahol meglátja (mert én igazán nem írtam róla rosszat, csak beidéztem egy-két olyan levelet is, ahol említik őt). Az ilyenek persze inkább szórakoztatóak, semmint bosszantóak.
A blog egyik nagy eredménye, hogy nemrég kiszorította a Pirítóst is, pedig ennek a lapocskának a MEOSZ elnökét is sikerült felbosszantania, de hát nekem a blog technikailag egyszerűbb, szervezésileg pedig pláne, mert itt egymagam dolgozom és nem kell egyeztetnem a többiekkel. Ők is könnyebben dolgoznak egyedül (már amikor, mert Pircsi például megint eltűnt a netről, magánlevelet se ír már mióta).
Azon gondolkodom, mit írjak jövőbeli terveimről, mármint a bloggal kapcsolatosakról. Nem írok semmit, nincsenek terveim. Egy évvel ezelőtt se voltak, csak észleltem, hogy még sose volt blogom, zavarni kezdett ez az állapot, és gyorsan összeütöttem rá egy scriptet. Úgyhogy jó ez így, előzetes tervezés nélkül. Még azt se írom, hogy egy év múlva is itt leszek. Úgyis itt leszek, akkor minek írjam?