Kép az Országházból (Pirítós)
2006. július 3.
felels trca nlkli miniszter is. Magyarorszgon a 2001-es npszmlls szerint 577 ezer fogyatkos ember l, a csaldtagokkal egytt az rintettek szma legalbb egymillira tehet. A kpen: Szekeres Pl, a Gyermek-, Ifjsgi s Sportminisztrium helyettes llamtitkra.
MTI Fot: Kovcs Attila" title="OGY - fogyatkkal lk parlamenti nylt nap" class="center" width="600" height="402" />
Ezt a képet a Népszabadság Online egyik cikkéből vettük át (MTI – Kovács Attila). E helyütt nem a cikk tartalmával szeretnénk foglalkozni, ámbár az is megérne egy misét; érdeklődésünket egészen más kötötte le. A fénykép, amely Szekeres Pál fogyatékosügyi helyettes államtitkárt ábrázolja, aki – mint a cikkből megtudható – az első tolókocsis személy ilyen pozícióban.
A képen a helyettes államtitkár urat látjuk oldalról, jegyzetelés közben, tolókocsijában üldögélve. Mögötte az ülésterem fala látható, bal keze felől a padsorok.
Ha mögötte az ülésterem fala látható, akkor ő az ülésterem legszélén helyezkedik el – ezt az eredményt szolgáltatta a Nagy Térinformatikai Rendszer szuperszámítógépe hosszas mérések és kalkulálások után. Most tehát két eset lehetséges. Vagy az a szokás az ország házában, hogy a helyettes államtitkárokat az ülésterem legszélére csoportosítják, vagy Szekeres Pál egyéni privilégiuma, hogy itt ülhet. Az olvasóra bízzuk annak eldöntését, vajon Szekeres úr maga kérte-e, hogy ott ülhessen, saját asztal nélkül, a többiektől vizuálisan is különrekesztve, avagy ez nem előjog, hanem technikai kényszer, a tizenkilencedik századi padsorokba ugyanis nem lehet beszuszakolni a tolókocsit. Ha ez utóbbi helyzet állna fönn, azt roppantul sajnálnánk. Amíg ugyanis a parlamentben sincs meg az egyenlőség szikrája sem, addig mit várjon a fogyatékos közember?
A cikkel kapcsolatban eszembe jutott egy régebbi eset, még az előző plénum
idejéből. Mindenki emlékezhet Rapcsák András – azóta sajnos elhunyt –
képviselő úrra és tekintélyt parancsoló termetére. Vele kapcsolatban tört ki
kisebb vihar, amikor kiderült, hogy át kellett alakítani az üléstermet
(történetesen két székből kellett egyet csinálni) azért, hogy el tudja
foglalni a helyét a parlamentben.
Ez azt jelenti, hogy az ülésterem berendezése nem szent és sérthetetlen,
csak nem mindenki „érdemli meg”, hogy a kedvéért változtassanak rajta.
Előbb-utóbb azonban ezt is meg kell oldani, hiszen az akadálymentesítés az
ország első házára is vonatkozik. Persze miért várjuk, hogy a helyi
vállalkozók, önkormányzatok, egyéb közintézmények bármit is tegyenek ez
ügyben, ha a kormány, a parlament és a minisztériumok a saját házuk táján
sem tesznek semmit?