Hyperion
2006. június 18.Ezennel bejelentem új regényemet, az Urania folytatását.
Jane úgy érezte, egy pörgő centrifugáliserő-generátorban ül. Megfordult. Stanton akkor segítette talpra Forbest, Wilson a padlón fekvő Riley fölé hajolt. Hirtelen eszébe jutott, hogy ő az egyetlen sértetlen ember a vezérlőben, aki csak áll és nem csinál semmit. Hol van egy távkom?!
– Vezérlő hívja a hajót – ragadott föl egyet –, vezérlő hívja a hajót. Orvost kérünk… sérültek vannak. – Szent Galaxis, csak nehogy pánikot okozzon. Hányan hallják ezt most? – A parancsnok és a főtisztek sértetlenek, dolgoznak a… szóval dolgoznak. Megsérült… Riley kadét és Forbes főhadnagy. Lássák el, akit kell, vége. – Lecsapta a távkomot a pultra, de azonnal föl is kapta megint. – Négyes szakasz azonnal a vezérlőbe, vége!
Kelleni fognak az emberek. Közben elkapta Stanton pillantását, hallotta az utolsó parancsot és bólintott, legalább akkor egy dolog van, amivel nem csinált hülyeséget. Odalépett hozzá, amint a fiú fölkapta Jane elárvult ülését, a talpára állította és lezöttyent rá.
– Stanton… mi történt?
– Nem tudom, Jane.
Stanton az általános helyzetjelentés gombját nyomta le először. Jane elhűlve látta a sárga és zöld számok között a pirosakat. Egy csomó piros volt. Ahogy Stanton továbblépett, még több pirosat látott. Már olyan is volt, amelyik villogott.
– Jézusom – mondta Stanton.
A máglya adatlapján minden szám piros volt. Semmilyen más szín nem volt azon az oldalon. És a legtöbb villogott is.
– Úristen, a máglya – suttogta Jane.
A teljes mű letölthető innen.