Politikai aréna
2006. április 6.A kormányfőjelöltek 2006. évi vitája nem volt vita. Nem volt mód arra, hogy az elhangzott állítások mindegyikét részletesen megtárgyalják. Mindkét fél érzékeltette, hogy a szemléltetőeszközök száműzése nincsen ínyükre. (Orbán Viktor számon kérte, hogy a kormány nem hozta nyilvánosságra a költségvetési adatokat, és azt mondta, hogy a választásokat éppen a valóságnak kellene befolyásolnia. Gyurcsány Ferenc pedig szemléltetőeszközként elővett egy pénzdarabot.) A vita steril, a világtól kihangsúlyozottan elzárt helyszíne azt az érzést ébresztheti a tévénézőben, hogy a vita voltaképpen nem is róla és az ő ügyes-bajos dolgairól folyik, hanem elefántcsonttoronyban élő, a mai magyar valóságtól elzárt emberek vitatkoznak olyan részletkérdéseken, amik igazából csak őket kettejüket érdeklik. (A nézőnek egyébként is megvan már az alapozása ahhoz, hogy ezt gondolja. Az ország népének tekintélyes része már régóta így látja a számára antipatikus oldal politikusait, egy további csoport pedig mindkét oldaléit.)
Hosszan lehetne sorolni a vita negatívumait, de inkább térjünk rá a végkövetkeztetésre. Lehet azt mondani, hogy tegnap Gyurcsány diadalmaskodott Orbán fölött, de lehet az ellenkezőjét is. Egy biztos: bárki légyen a vita vesztese, ő valójában csak második helyezett. Az igazi vesztes a néző.
A két vitapartner számos kérdést tett fel egymásnak, amik egytől egyig megválaszolatlanok maradtak; vagy azért, mert a megkérdezett nem válaszolt – és egy vagy három percben erre nem is igen van mód, amikor éppen öt-tíz kérdés is elhangzott –, vagy azért, mert volt ugyan válasz, de azt a kérdező nem tudja érdemi válasznak elfogadni. (A vita körülményei arra sem adtak módot, hogy ezt a kérdező kifejezésre juttassa.) Akinek a nevében kérdeztek, akinek a válaszok igazán fontosak lettek volna, az a magyar polgár, akinek egyáltalán nem volt szabad kérdeznie. De miféle választás az, amiből kihagyják azokat, akikről az egész szól?
Mindezek miatt meghirdetem a politikai aréna állampolgári követelését. Őszinte reményem, hogy négy év múlva már politikai arénában küzdenek a parlamentbe törekvők. Meggyőződésem szerint ez olyasmi, amire az állampolgároknak szükségük van; ha pedig az állampolgároknak valamire szükségük van, arra véleményem szerint a politikusok aligha mondhatnak nemet.
A politikai aréna koncepciójának megalkotásakor az alábbi szempontok vezettek.
1. Úgy gondolom, hogy az állampolgárok felnőttek, akkor is, ha ez rímel az egyik párt – az MDF – kampányszlogenjével. A felnőtt állampolgárokat felnőttként is kell kezelni. Sértőnek és megalázónak tartom, hogy az ország miniszterelnökségére pályázó emberek között olyan vitát rendezzenek, aminek befejezése után az elemzők azt elemzik – mert azt tudják elemezni –, hogy ki mennyire volt agresszív vagy defenzív, ki mennyit mosolygott, és a tartalom lényegtelen maradjon az értékelésekben. Sértőnek és megalázónak tartom – akkor is, ha igaz –, hogy az elemzők azt latolgatják, hogy mennyi számadat marad meg az emberek fejében, és gyakorlatilag megkérdőjelezik az állampolgárok emlékezőtehetségét és józan helyzetfelismerését.
2. A választás két nagy kérdésből áll. A második kérdés óriási hangsúlyt szokott kapni: hogy melyik párt kap többséget és jogot a kormányalakításra. De már ezt megelőzően van egy első számú kérdés: hogy az egyes pártok milyen programokkal, adott problémákra milyen válaszokkal pályázzák meg ezt a jogot. Az állampolgároknak joguk van arra, hogy még mielőtt a második kérdésben döntést hoznának, megismerjék az első kérdésre adott válaszokat. Részletesen, alaposan. Olyan döntést készülnek hozni, ami négy évig befolyásolni fogja mindnyájuk életét.
3. Az idei választási kampányban számtalan hazugság hangzott el. (Tegnap például Gyurcsány azt állította, hogy Orbánék tébéjárulék-csökkentési programja negyvenezer munkahely megszűnését eredményezte, amire Orbán azt válaszolta, hogy valójában százharmincezer új munkahelyet hoztak létre. Nem derülhetett ki, hogy melyiküknek van igaza.) A hazugságokat le kell leplezni. Az nem demokrácia, ahol a hazugságok jó pontokat érnek a hatalomért folytatott versengésben. Az ilyen rendszerben az nyer, aki szebbet hazudik. Aki pedig hazugságokkal nyer, az nem fogja tudni reálisan kormányozni az országot. Nem hiszem, hogy az állampolgárok arra vágynak, hogy irreális kormányzatuk legyen, amely fokozatosan elszigetelődik az élet folyásától. A mondás szerint a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát – de a mondás feltételezi, hogy el is indulnak a hazug ember nyomában. Jelenleg nem indulnak el. A kampányidőszak során ha A párt hazudik valamit, akkor B párt közli, hogy az hazugság, erre A párt válaszol valamit, B párt visszaválaszol, és ez így megy heteken át, anélkül, hogy valóságosan szembesítenék egymással az állításokat. De a kampány végén, a viták folyamán már arra sincs idő és lehetőség, hogy maguk az állítások elhangozzanak. A Gyurcsány–Orbán vita körülményeinek kialakításánál az volt az egyik szempont, hogy veszélytelenül, a cáfolat veszélye nélkül lehessen hazudni. Aki a három percében hazudik, azt a másik az ő egy és három percében megcáfolhatja ugyan, de végül a három perc folyamán hazudóé az utolsó szó, aki egy ügyes riposzttal visszaállíthatja a hazugság látszólagos érvényét. Ez helytelen.
1. A vitát olyan helyszínen kell megrendezni, ahol legalább néhány száz embernek jut hely, például egy színházban. A nézőtér bizonyos részét egyenlően fel lehet osztani a pártok között, amelyek szimpatizánsaikat ültethetik ezekre a helyekre; a szimpatizánsok hovatartozása világosan felismerhető legyen, amikor megszólalnak. A nézőtér többi része (ha szimpatizánsok nincsenek, akkor az egész nézőtér) az állampolgárok számára van fenntartva, akik belépőjegyet vesznek a rendezvényre.
2. A színpadon, pódiumon stb. egy vagy több műsorvezető, a meghívott politikusok és szükség szerint meghívott szakértők foglalnak helyet. Helyet kell biztosítani a szükség szerinti segédeszközöknek, amikkel a résztvevők demonstrálhatják mondanivalójukat.
3. A műsorvezető tiszte, hogy a szólásra jelentkezőknek megadja a szót, illetve az esetleg nem megengedhető hangnemben megszólalóktól megvonja azt. Ő konferálja be a soron következő témát, amikor az előzőt már kimerítették, és az éppen futó témával kapcsolatban a szerkesztők által előre összegyűjtött kérdéseket is feltesz.
4. A vitát célszerű este rendezni, amikor az emberek többsége már otthon van. Időtartama legalább egy óra, de nincs akadálya az egész estés, maratoni vitának sem (időnkénti szünetekkel). Akit érdekel, meg fogja nézni.
5. A vita több napon, sőt több héten át is tart. Képtelenség azt feltételezni, hogy egy ország ügyeit egyetlen este érdemben meg lehet beszélni.
6. Az egyes vitaesteken olyan politikusok vesznek részt, akik az adott témával foglalkoznak, elsősorban például a kormány szakminisztere és az ellenzéki pártok miniszterjelöltjei. Rendezni kell olyan estet is, ahol kifejezetten a miniszterelnök-jelölteket teszik mérlegre, de célszerű, ha ők más esteken is jelen vannak. Természetesen gondoskodni kell arról, hogy kormánypárt és ellenzék azonos létszámban és súlycsoportban képviseltesse magát (vagyis ha jelen van az egyik oldal pénzügyminiszter-jelöltje, akkor a másik, illetve többi oldalé is legyen jelen).
7. Meg kell adni a lehetőséget, hogy az egyes képviselőjelöltek is bemutatkozzanak és összemérjék felkészültségüket. A jelöltek nagy száma miatt (a 2006-os választásokon 2414 jelölt indult) ez nehéz lehet, de ha már a jelöltek egy bizonyos hányadát (természetesen egy-egy választókerületben az összes jelöltet) sikerül ütköztetni egymással, az is eredmény.
8. A vita legfontosabb eleme a nyíltság. A nézők kérdezhetnek, megjegyzéseket fűzhetnek az elhangzottakhoz, új elképzeléseket vázolhatnak fel. Szavaik ugyanúgy a vita részét képezik, mint a politikusok által elmondottak, a továbbiakban lehet azokra válaszolni, azokat idézni, továbbgondolni. A vitát legalább egy tévé- és rádiócsatorna, valamint az internet élőben közvetíti. A nézők, hallgatók a távolból is hozzászólhatnak, minden lehetséges kommunikációs eszközzel. A betelefonálóknak a műsorvezető adja meg a szót, akárcsak a helyszínen szólásra jelentkezőknek. Az emailek és SMS-ek közül a szerkesztő válogat és valaki felolvassa azokat. (Sok műsorban alkalmazzák azt a módszert, hogy a megadott számra beküldött SMS-ek automatikusan vagy válogatás után megjelennek a képernyőn. Ez is használható.) Az interneten chat és tematikus fórumok kapcsolódnak a vitához. Alapelv, hogy minden állampolgárnak joga van kifejteni véleményét, ha azt a nyilvános megszólalás elfogadott normáihoz igazodva teszi; az pedig nagyjából a véletlenen múlik, hogy a nagyszámú hozzászóló vagy hozzászólni kívánó közül kinek a véleménye jut el a nyilvánossághoz. (Nincs megoldás azok számára, akiknek sem internetjük, sem telefonjuk nincs, és személyesen nem tudnak elmenni vagy már nem férnek be a nézőtérre. Mai technikai viszonyaink nem teszik lehetővé, hogy egy vitában nyolc és fél millió felnőtt polgárunk egytől egyig részt vehessen.)
9. Hozzászólni a vita aktuális témájához lehet, de azoknak is meg kell adni a szót, akik az est folyamán korábban elhangzott vitapontokhoz szólnak hozzá, mert a késedelem forrása a technikai eszközökben van. Célszerű azonban, ha az est elején vagy végén egy kis időt a kötetlen beszélgetésnek szentelnek, amikor bármit lehet kérdezni a jelenlevő politikusoktól vagy mondani nekik, a szokásos illemszabályok megtartásával. Az állampolgárok jó néven veszik, ha a politikusok megmutatják, hogy nekik ez csak a foglalkozásuk, egyébként ők is köznapi emberek.
10. Alapelv az is, hogy módot kell adni az állítások megcáfolására és a megcáfolt állítás megvédésére. Ezért az esteket addig nem szabad lezárni, amíg valamelyik oldal azt jelzi, hogy még van mondandója, kérdeznivalója. (Lehet, hogy egy hajnalig tartó tévévita sokba kerül és fárasztó, de egy négy évre elrontott ország sokkal többe kerül és fárasztóbb.) Előfordul azonban, hogy egy-egy elhangzott állítás cáfolatát már az est lezárása után találják meg a szakértők vagy az állampolgárok; ezért lehetővé kell tenni, hogy a későbbi estek folyamán elmondják ezeket.
11. A vita sokkal követhetőbb és hasznosabb, ha a résztvevők hosszú szónoklatok helyett röviden szólalnak fel; mindazonáltal az időkorlát háromszorosan is helytelen. Ha valakinek több a mondanivalója, de belefojtják a szót, akkor a vita értelme vész el; ha viszont a mondandója nem tölti ki az időkorlátot, akkor is hajlamos lesz addig beszélni, amíg engedik. Ráadásul az időkorlát diszkriminálja a lassú beszédűeket és hadarásra készteti a többieket. Időkorlát helyett célszerűbb a tartalmi korlát: egy felszólalás alatt egy dologról kell beszélni. (Lehet ez alól kivételeket szabni, például a vita egyes szakaszainak összefoglalását.)
12. Célszerű és hasznos, ha a vita során a pártok és a politikusok pontokat szerezhetnek. Ennek szabályait a vitafolyam megkezdése előtt kell kidolgozni és közzétenni. Alapelv, hogy a pontokat a közönség osztja. Egy lehetséges módszer, ha az egyes kisebb témakörök lezárásakor – vagyis egy est folyamán több alkalommal – a jelenlevő közönség pontozza a résztvevőket, például egy kézbevehető szavazókészüléken gombokat nyomogatva; a távollevőknek pedig egy telefonszám felhívásával, illetve az interneten van módjuk ugyanerre. A pontszámokat folyamatosan nyomon lehet követni, az est végén külön ismertetik azokat, az aznapi változást és az összesített eredményeket egyaránt. Egy egyszerű kulcs segítségével megoldható, hogy egy adott politikus szereplése mind a saját, mind pártjának pontszámát befolyásolja. A vitafolyam végén lesznek győztes és vesztes pártok, győztes és vesztes politikusok, még a tulajdonképpeni választások előtt. A pontozás előnye, hogy minden eddiginél gyorsabb, közvetlen visszajelzést ad a politikusok számára, akik egy-egy megnyilatkozásuk visszhangját azonnal felmérhetik, és a későbbiekben eszerint finomíthatnak politikájukon. Ezáltal a politikusok sikeresebbek lehetnek, a választók pedig elvárásaikhoz jobban illeszkedő politikát kaphatnak.