Ébrednek a magyarok
2006. április 2.Ha jól hallom, a Kossuth téren „ébresztő, ébresztő”-t kiáltozik a tömeg. Megint jönnek az ébredő magyarok. Az imént Eperjes Károly egy baloldali költőtől szavalt verset, de apró kisiklások mindig megengedhetők a szavazatok begyűjtésének szent ügyéért. Most térdepelve éneklődik a Jézus Krisztus Szupersztár hegyi dala, az énekes nevéről lemaradtam. Az MDF remélhetőleg nem mulasztja el, hogy elénekelje a My Fair Ladyt, és akkor az SZDSZ-nek marad a West Side Story.
Előzőleg Benkóczy Zoltán üdvrivalgott és Czakó Gábor író fohászkodott Istenhez, én ugyan azt hittem, hogy a szavazókhoz kellene, de ők nyilván nem számítanak.
Most a lélekharang szól, aha, már tudom, miért, Varga Miklós fohászkodik énekelve. István király a rockoperából. Most ez micsoda, pártrendezvény vagy musicalegyvelegbe oltott istentisztelet?
Elgondolkodom, mire számíthatunk, ha Orbánék megnyerik a választásokat. A zeneoktatást valószínűleg megszüntetik, mert aki két órát vett, az már jobban játszik, mint a pártzenészek (nem követik az énekeseket, nem tartják a ritmust, nem tudják a dallamot – nem mintha Varga Miklós formában volna). Helyette lesz kötelező ájtatoskodás, kötelező nemzetiszín zászlók, fülbevalók betiltva, technóegyüttesek külvárosi alternatív színpadokra tanácsolva.
Most Máté Pétert próbálják énekelni, ez itt az ő hazájuk, de a nyivákolás színvonala kritikán aluli. Félreértés ne essék, ez nem a Fidesz hibája, tegnap az MSZP rendezvényén egy milliméterrel se volt jobb a zene és a dalolászat, ámbár ha most vissza lehetne hallgatni, lehet, hogy egy milliméterrel mégiscsak jobb volt.
Papírszeletke-felhő záporoz a népre, nem lehet tudni, talán búcsúcédulák. Aztán Csoóri Sándor költői szavakkal mesél arról, hogy miért utálja a választási kampányt. Kép-hang kimarad, valószínűleg nem fogjuk megtudni, hogy akkor miért áll ott a Kossuth téren mégis. Érdekes, a régi rendszerben valahogy működtek a helyszíni közvetítések. Tegnap Gyurcsány időnként ide-oda ugrált a képen, de a hangja közben sem akadt el. Csoóri nagyon megöregedett, amióta nem láttam. Most előhozza Kovács László huszonhárommillió munkavállalóját, már szemlátomást fogalma sincs róla, hogy miről beszélt két perccel ezelőtt. Pedig papírból mondja.
Most tudom meg, hogy a magyarokat újra vissza kell magyarosítani. Azt még nem tudom, hogy mikor magyarostalanodtunk el, de hátha meg… nem tudjuk meg, Csoóri elhajrázik magyarázat nélkül.
Demjén Rózsi bácsi viszont szépen énekel.
Blaskó Péter azért kiment a Kossuth térre, hogy elordítsa, hogy Isten, áldd meg a magyart. Aztán jönnek sorban hajrázni. Narancssárga lapot is fognak osztani?
No, jön Mikola. Természetesen megvádolja a baloldalt, hogy ők szakítják szét a nemzetet. Kis Jézust bele, aztán jöhet a nemzetegyesítés és a szolidaritás meg a hit. Őt el akarják lehetetleníteni, de nem fog sikerülni. „Nem hagy-juk! Nem hagy-juk!” De hisz Mikola saját magát lehetetleníti el! Megvetette a lábait és nem adja a kórházakat. Nem lesz verseny és magánbiztosítók, mert nekik mindenki egyaránt fontos. Ez az ember egy kicsit nagyon kenetteljes, ahogy én itten hallgatom.
Magyar szolidaritási éveket nyitnak meg: négyet, nyolcat – és húúúszat. Aztán ő is szaval, Jókai Annát, öregisten, nagyisten. Tessék mosolyogni, mert akkor endorfinhormonok szabadulnak fel, ezt magyarázza merev, mosolytalan arccal. Ráadásul teljesen ingyen van. Az emberek hahotáznak, Mikola merev arccal áll. Fura orvos.
Most Papadimitriu Athina énekel, igazán szépen, csak szerintem az ő szülei egy pontosan Orbán-típusú diktatúra elől menekülve hagyták el a hazájukat.
Végre egy jó poén. Valaki egy narancssárga kormánykereket lóbál a tömegben a feje fölött.
Már majdnem véget ért Keresztes Ildikó éneke: „Igen, igen, igen, élni kell”, amikor rájöttem, hogy ez az MSZP jelszava, de most a ceremónikamester meg is magyarázza, hogy ezek az igenek nem azok az igenek.
Megköszönik a lengyel Szolidaritás által adott zászlót, a mónikamester szerint voltak pillanatok, amikor egymásra gondolt a két nép. Szerintem elég nehéz lenne felmutatni olyan pillanatot, amikor nem. A lengyel és a magyar történelem állandóan együtt haladt.
Népi zenekar. Pillanatig gondolkodik az ember, hogy miért pont, aztán rájön. Verbunkost játszanak!
Hát nem ázik el a nagygyűlés, Orbán kibulizta Péter bácsinál, hogy változtasson a tervein.