Olgi levelét megírta
2006. március 6.Mit tetszik szólni, magánlevelet kaptam Olgitól. Küldött egy halom képet és úgy szólít, hogy kedves „barátaink”, így, idézőjelben, ami számomra furcsa. Mármint az idézőjelet teljesen értem, én is csak idézőjelben nevezném Olgit a barátomnak, csak a képeket nehezen tudom ezzel összeegyeztetni. Én még a régi neten nevelkedtem, ahol az ember kizárólag a barátainak küldött óriási csatolmányokat, általában azoknak is csak előzetes egyeztetés után. Ha nem vagyok a barátja, márpedig nem vagyok, akkor mire föl egy öt és fél megás levél engedélykérés nélkül?
No mindegy, végül is miért számítana az ember arra, hogy Olgi bármiféle illemszabályt betart, pláne egy hozzám hasonló alsóbbrendű véglénnyel szemben.
Levelében tájékoztat, hogy kizárás nélkül olvassák a blogunkat; a többes szám talán a családjára utal, talán a pártra, nem tudni. Kicsit úgy hangzik, mintha Olgi azt hinné, hogy mi akartuk őket kizárni a blog olvasásából, és most megmutatja, hogy ő bezzeg minden kizárás dacára olvassa. Pedig hát a blogot Goldner tette tilalmi listára december 22-én, erről neki kell beszámolnia; Goldner már máskor is tudomást szerzett arról, hogy Olgi olvassa a tiltott művet, most se fogja kirúgni ezért. Olgi amúgy is a szabályok fölött áll a pártban. Szóval Olgi tájékoztat, hogy olvassák a blogunkat, amihez én csak jó szórakozást tudnék kívánni, de nem teszem, mert már kívántunk kellemes karácsonyt is, aztán az egész párt azon háborgott, hogy fuj-fuj Lángék merészeltek kellemes karácsonyt kívánni, nem sül ki a szemük az ilyeneknek.
Olgi észleli, hogy életének folyásával foglalkozunk (a frászt nem érdekelte már novemberben az ő életének folyása, de Olgi erősen diszlexiás), ezért küldött pár fotót az ominózus konyhaszekrényről és más átfestett, átkárpitozott bútorokról. Természetesen ezeket nem közlöm, hiszen Olgi konyhaszekrénye személyes adat. Mellékeli továbbá elnyomott gyermekeinek fotóját, merthogy neki nem csupán egyetlen gyermeke van (a pontos számot nem közlöm, személyes adat), indítványozza, hogy forduljak a gyámügyhöz a lelki terror miatt, és roppantul örül, hogy nevetségesnek nevezhet engem.
Az a helyzet, hogy Olgi figyelmét elkerülte egy körülmény. A fia egy felnőtt férfi. A gyámügy csak gyerekekkel foglalkozik, oda tehát nem fordulhatok, bármennyire akarnék is segíteni (dehogy akarok, segítettem én már nekik eleget, aztán épp csak meg nem fojtanak egy kanál vízben). Az a tény viszont, hogy Olginak a saját fiáról a gyámügy jut eszébe, noha az egy felnőtt férfi, jól mutatja hozzáállását a fiához és általában a fogyatékosokhoz. Gyerekek csak ezek, akiket megszidunk, megbüntetünk, ha rosszalkodnak, véleményük nem lehet, nem értenek a felnőttek dolgaihoz. Nem véletlenül hajítanak ki minden fogyatékost a Fogyatékosok Pártjából, hiszen oda felnőttek kellenek.
Olgi megkér minket, hogy tegyük ki azokat a leveleket is, amikben mi rágalmaztunk másokat. Meg fogjuk tenni, biztosíthatom. Ami birtokunkban van a párt levelezéséből, az mind kint lesz az archívumban, a személyes adatok kivételével, és ha talál olyan levelet, amiben mi rágalmaztunk valakit, akkor módjában áll felmutatni azt és harsonaszó mellett körbehordozni a pártban. De sajnos időbe telik a dolog. Ha Olgi olyan sokat dolgozott a pártban, mint ahogy azt néha feltüntetni szándékozik, akkor tudhatja, hogy az ilyen munka nem két perc. Tehát türelem archívumot terem, tessék szépen kivárni, amíg megcsináljuk, aztán szaladhat rágalmazást keresni.
A végére hagytam a tilalmat. Olgi, a Tilalmak Őre határozottan megtiltja nekem, hogy a „gyermekéről” írjak, vagyis arról a felnőtt férfiról, akinek ő az anyja. Ugyanis ő soha nem volt és nem is lesz a párt tagja, ezért nekem nincs jogom őróla írni. Hát kérem szépen: de. Tudom, hogy rossz hír, de hát mit lehessen tenni, énnekem jogom van írni bárkiről, ahogy mindenkinek joga van írni énrólam vagy bárki másról. Rohadt dolog ez a szólásszabadság, tudom, a pártból már kitiltották, de hát micsináljunk, én nem vagyok a pártban, nekem nem lehetett megtiltani.
Ami pedig azt a részét illeti, hogy nekem miért nem szabad írni Norbiról – én értem, hogyne érteném, ő nem tagja a pártnak és nem is lesz. Csak az a bibi, hogy a Stáblista levelezésének 90%-a olyan emberek mocskolásáról szól, akikre ez a leírás éppen úgy ráillik, négyen vannak és az én családom tagjai. Nem vagyunk és soha nem is leszünk a párt tagjai, ezt ők maguk jelentették ki számos alkalommal. Úgyhogy megint az van, hogy Olgi felnőttsége teljes szigorával megtilt valamit a kicsi gyereknek, amit ő maga csinál. Csak hát az a nagy büdös helyzet, hogy ezek a kicsi gyerekek túl vannak a harmincon, azok is, akiket nevelni akar és az is, akit védeni. Csak járni nem tudunk, de amúgy felnőttünk.
Ezért három dolgot kívánok felelni Olgi „határozott tilalmára”.
1. Az ember akkor szabjon határozott tilalmakat, ha hatalma is van hozzá, hogy azokat betartassa, különben csak nevetségessé teszi magát.
2. Azzal, hogy Olgi tiltja meg, hogy Norbiról írjak, nem pedig Norbi, Olgi maga bizonyítja, hogy valóban nem tekinti a fiát felnőtt embernek, rákényszeríti az akaratát, gyámkodik fölötte. Ha nem így volna, akkor ezt a „határozott tilalmat” Norbi írta volna meg és nem ő. Feltéve, ha Norbi is olyan ostoba, hogy határozott tilalmakkal lát el olyan embereket, akik nem állnak a parancsnoksága alatt.
3. Norbit mindaddig potenciális célpontomnak tekintem, amíg a Fogyatékosok Pártjában családommal és velem szórakoznak, versenyt rendeznek a mi mocskolásunkból, az ismeretlenektől érkező negatív megnyilvánulásokat azonnal a mi aknamunkánk számlájára írják, személyes adatainkat a későbbi belépők számára is hozzáférhetővé teszik. Amíg ez az állapot fennáll, addig én időnként, ha úgy tartja kedvem, Norbin fogom köszörülni a nyelvemet, és senki nem szólhat egy árva büdös szót sem, mert én egy magánember vagyok, aki egy másik magánemberről írogat valamit, a Fogyatékosok Pártja viszont egy politikai párt, aminek teljes tagsága vindikálta magának a jogot, hogy magánembereket gyalázzon, sértegessen, szidalmazzon, megsértse összes személyes és állampolgári jogukat; mindezt olyan magánemberekkel szemben is megengedte magának, akikről maga a párt is állítja, hogy soha semmit nem tettek a párt ellen.
Miután a párt hónapok óta céltáblának tekinti családom két tagját azért, mert hangot adnak jogérzéküknek és másik két tagját azért, mert az előző kettőnek családtagjai, feljogosítva érzem magamat, hogy a párt bármelyik tagját és/vagy azok családtagjait bármilyen törvényes módon támadjam.
Akinek ez nem tetszik, az vagy kilép a pártból, vagy ráveszi Goldnert, hogy kössön velünk megnemtámadási szerződést. A pártból való kilépés természetesen nem teszi semmissé az elkövetett bűnöket, tehát például Olgi hiába lépne ki a pártból, attól még családostul céltábla marad. Goldner pedig nem fog velünk megnemtámadási szerződést kötni, hiszen ha nem gyalázhat minket, akkor életcélját veszíti el. Maradnak a támadások.