Csak menjünk
2006. február 26.István következő levele egy picikét cinikus. István nagyon hajlamos arra, hogy bizonyos tulajdonságokkal rendelkező emberek fölött lebiggyesztett ajkakkal elnézzen; jelen esetben az ad erre jogcímet, hogy „ugyan, van is ezeknek száznyolcvanezer forintjuk”.
Az a helyzet, hogy meglehetősen elszomorodtam István miatt. Nem most, még valamikor a télen, amikor valamit kerestem a neten és véletlenül betévedtem a honlapjára. Elsőre nem is esett le a tantusz, hogy ez itt István honlapja, csak bámultam hökkentem, amikor rájöttem, hogy nemcsak a honlap az övé, hanem a stílusból és a helyesírási hibákból láthatóan saját maga fogalmazta a fórumok között az antiszemita topicot. 
Ezt pedig nagyon zokon veszem olyan embertől, akit beengedtem az otthonomba, enni-inni adtam neki, kész lettem volna befogadni éjszakára, ha fáradt már a hazaúthoz, abban a meggyőződésben, hogy mi egy csapat tagjai vagyunk, akik vállvetve fognak küzdeni egymásért. Nem gondoltam, hogy ki kellene olvasnom a társaim honlapjait, hogy megtudjam, nem antiszemita-e valamelyikük; egyáltalán nem gondoltam, hogy ilyenféle egyén is megfordulhat a társaságunkban.
István éppen egy éve, február 22-én lépett be a csapatunkba, de sokáig egyáltalán nem beszélt magáról. Azt tudtam, hogy jobboldali, és képes voltam elfogadni ezt a tényt, de ha tudtam volna, hogy neonáci érzelmei vannak, akkor már rég nem lenne közöttünk konfliktus. Abban a szent pillanatban, ahogy ezt megtudom, felszólítottam volna Goldnert, hogy válasszon közülünk, mert ez a párt kicsi egy antiszemitának és nekem. Akkor három eset lenne lehetséges: 1. engem rakott volna ki, de akkor nem lenne köztünk konfliktus, mert én még a kezdet kezdetén kiestem volna és most nem lenne miért kiabálnom; 2. őt rakta volna ki, és most István nem poénkodhatna a rovásomra; 3. őt rakja ki, aztán amikor engem kihajított, akkor visszaveszi.
Most viszont a negyedik eset van: én nem tudtam róla, hogy István antiszemita, és békésen tűrtem jelenlétét a csoportunkban. De nem tudom kizárni, hogy Goldner tudta. 
Egész kevéssel följebb ott van az általa indított ápolásidíj-topic. Goldner tavaly február 4-én írt bele először és utoljára. Két eset lehetséges: vagy ott volt már akkor az antiszemita topic, vagy nem. Ötven-ötven százalék.
De ha nem volt ott, akkor is lehetséges és szükséges lett volna, hogy a társak világnézetét, politikai hozzáállását Goldner letesztelje. Amint állítja, minálunk tévedett. Nyilvánvaló, hogy tévedett az októberben kilépett tagunk esetében is, ha idevaló lett volna, nem lépett volna ki. István esetében is tévedett. Ez már négy tévedés kilenc ember közül (saját magát nem számítva). Az a tény pedig, hogy a Vének Tanácsa tegnapelőtt fegyelmit kezdeményezett Olgi ellen, engem arra enged alítani, hogy van itt még tévedés több is.
Persze ha Goldner úgy érzi, hogy az antiszemitizmus összeegyeztethető a Fogyatékosok Pártja eszméivel, akkor nem szóltam semmit. Maximum csinálok a pártnak egy másik nevet és egy másik logót.
Visszatérve István levelére, az a nagy helyzet ezzel, hogy ábrándokban ringatja magát, ha azt hiszi, hogy azért nem fogok perelni, mert nem tudom kifizetni a száznyolcvanezer forintos illetéket. Ha nem perelek, akkor azért, mert pillanatnyilag másképpen tartja úri kedvem.
István harminc évig élt Svédországban és valószínűleg mindent automatikusan átszámít; most néztem meg, 7000 svéd korona 187 ezer forint, vagyis kerekítve éppen annyi, amennyit mondott. A bírósági illeték ugyanis pont 7000, éppen csak nem svéd korona, hanem forint. Errefelé ez a pénznem járja. Tetszik tudni, én álltam magyar bíróság előtt és tudom. Nem azért, mert ki kellett fizetni, én ugyanis az alperes voltam, de szóba került, ezért tudom. (Ennek a pernek a történetét már meg akarom írni egy ideje, csak sosincs rá energiám. Maradjunk most annyiban, hogy megnyertem.) Lehet, hogy említettem valamikor ezt a pert Istvánnak, a hétezret megjegyezte, de arra már nem emlékezett, hogy az eset melyik országban játszódott le. Nem ez lenne az egyetlen eset, amikor a dolgok egyik felére emlékszik, a másikra nem.
Ennyit a száznyolcvanezer forintos illetékről. Hogy Istvánt abszolúte megnyugtassam, elárulom, hogy igazából teljesen mindegy, hogy az illeték 7000 forint vagy 7000 svéd korona, mert ha én be akarom perelni a pártot, akkor be fogom perelni, akármennyi az illeték. Először is mint mozgássérült illetékmentességet kérek, másodszor pedig ha bármilyen okból nem kapnék, akkor az illetéket a párt fizeti. Ugyanis minálunk is van már olyan törvény, hogy a nyertes ráterhelheti a költségeit a vesztesre. Az pedig eléggé magától értetődő, hogy én fogok nyerni.