A Vének Tanácsának felszólítása
2006. február 8.Kapja: a Fogyatékosok Pártja Országos Ügyvivői Testülete
Küldi: Fogyatékosok Pártja Vének Tanácsa
Tisztelt Országos Ügyvivői Testület!
Tájékoztatjuk Önöket a Vének Tanácsa 2006. február 7-én tartott üléséről.
Goldner Ibolya, a Fogyatékosok Pártjának elnöke súlyosan diszkriminált egy fogyatékos állampolgárt, amikor kitiltotta őt egy levelezőlistáról. Ennek során Goldner Ibolya koholt vádat alkalmazott, egyidejűleg lépett fel vádlóként és ítélethozóként, és az ártatlanság vélelmének figyelembe vétele nélkül, a védekezés lehetőségét meg nem adva hozta meg az ítéletet.
A Vének Tanácsának meggyőződése, hogy a Fogyatékosok Pártjának tisztségviselői ilyen módszereket sem a párton belül, sem azon kívül nem alkalmazhatnak. Goldner Ibolya említett tettével az alapszabály 3. § ’ bekezdésének d) pontjában foglaltakat követte el, amennyiben:
– a párt céljaival és alapelveivel ellentétes tevékenységet fejtett ki, amikor a fogyatékosok akaratának társadalmi kinyilvánítására való törekvés helyett egy fogyatékos állampolgárt jogtalan szankciónak vetett alá;
– párttaghoz, illetve tisztségviselőhöz nem méltó magatartást tanúsított, mert a demokrácia elemi szabályait sem tartotta be;
– a nyilvánosság előtt a párt lejáratására törekedett, amikor azt a benyomást keltette, hogy a Fogyatékosok Pártjában az ilyen magatartás támogatott és követendő.
Mindezek alapján a Vének Tanácsa meghozta a következő
Goldner Ibolya, a Fogyatékosok Pártjának elnöke ellen a Fogyatékosok Pártja Vének Tanácsa fegyelmi eljárást kezdeményez, felszólítva az Országos Ügyvivői Testületet az eljárás megindítására. Az alapszabály 6. §-ának (1) bekezdése, miközben feljogosítja a párt tagjait, hogy fegyelmi eljárást kezdeményezzenek, nem fosztja meg ugyanettől a jogától a Vének Tanácsát.
Jelen határozatunkat a Fogyatékosok Pártjának alapelve szerint kihirdetésével egyidejűleg nyilvánosságra hoztuk és http://blog.lattilad.org/blog/blog.php?n=304 címen közzétettük.
Kérjük a fentiek szíves tudomásul vételét.
2006. február 7.
|