Válaszok a Fogyiügyire 5.

2006. január 14.

A lista azalatt sem pihent, amíg megírtam az eddigieket: Móni felvette a kesztyűt Goldner csapatával, most már négyen támadják, a Vezér, Olgi, Pisti és András, időrendi sorrendben. Én ugye nem tudhatom, hogy a többi három tagja-e a pártnak (persze hogy tudom, de nem azért, mert ez az infó nyilvános). Ha nem tagok, akkor nem értem, hogy miért nem lépnek be, hiszen fogyatékosok vagy azok családtagjai, és tökéletesen egyetértenek Fiálkával. Ha tagok, akkor viszont nem értem, hogy ki dolgozik a pártban a fogyatékosokért, mert én csak azokat látom, akik ellenünk dolgoznak.

Apropó párt, már akartam szólni. Pár hete, amikor először jártam a pártlista honlapján, az még a Disabled kategóriában volt, de újabban átkerült a politikai kategória Hungary csoportjába. Nekem erről az jutott eszembe, amit 1990 táján mondogattak az emberek, amikor a Magyar Népköztársaságot megváltoztatták Magyar Köztársaságra: „no, a népet már megint kihagyták”. Hát itt meg a fogyatékosokat.

Visszatérve a Fogyiügyire, tetszenek Móni szavai:

köszi, hogy aggódsz, de ettől nem kell tartanod. korrekt, egyenes embereknek tartom őket, még ha mindenki más támadja is őket. tudod, a disznó sok lúd elleni bátor kiállása is elmond vmit egy ember jelleméről…

Köszi, Móni; az a vicc, hogy nemrég még Goldner is annak tartott minket. Legalábbis biztos van valami oka, hogy bevett a csapatába, miután előzőleg egyszer tiltólistára tett, más alkalommal fasisztának nevezett – és mégis meggondolta magát. Aztán megint meggondolta. Biztos én vagyok a hülye, és a Fogyatékosok Pártjának kifejezetten olyan elnökre van szüksége, akinek állandóan változik a véleménye az egyes emberekről.

Móni egy másik levele:

ne haragudj Ibolya, de ezzel saját magad teszed nevetségessé, de leaglábbis nem valami elegáns megoldás. :-) nem értelek, hiszen ha van fontosabb dolgod, miért nem foglalkozol azzal és hagyod egyszerűen figyelmen kívül Attila leveleit?? ki kötelez rá, hogy foglalkozz velük?

A félelem. Goldner rettenetesen fél az igazság szavától, mint mindenki, akinek vaj van a fején. Ezért ha lesznek fontos pártügyek, és lesz a Láng házaspár csendes hangocskája valahol a net egyik zugában, akkor Goldner figyelme, ideje és energiája a pártügyek helyett a Láng házaspár lehengerelésére fog fordítódni. Ami remek dolog lenne, ha ettől a párt észbe kapna és leváltaná, mert nem látja el a dolgát, de a párt természetesen nem fogja leváltani Goldnert, hiszen kizárólag a legjobb barátai lehetnek párttagok, fel kell esküdniük a Vezérre, és a kegyvesztés a pártból való kizárást vonja maga után.

Móni újabb leveléből:

hm, csak egyszerűen hitelesebbnek, őszintének tűnik nekem, mert ő viszont tételesen cáfol (még ha hosszú, egyesek számára unalmas levelekben teszi is) és más helyen is bizonyította, hogy valóban a demokrácia híve.

Az ilyen kitételekkel vigyázz, Móni. Igaz, pusztán azzal megkockáztatod a kitiltást, hogy nem értesz egyet Goldnerrel (azzal meg pláne, hogy énvelem értesz egyet), de ha még ráadásul azt mondod rólam, hogy a demokrácia híve vagyok, az lehet, hogy vörös posztó lesz. A pártból való kizárásunk egyik ürügye (ti. hetente többször változott az ürügy) az volt, hogy tettem egy indítványt, ami szerintem demokratikusabbá tette volna a párt működését. Gyanítom, hogy Goldner totálisan félreértette a dolgot, de ez teljesen mindegy, tekintve, hogy ez október végén volt és ő állítása szerint már márciusban eldöntötte, hogy velünk nem óhajt együtt dolgozni. Csak kellett egy ürügy a kirakásunkra, és a javaslatom szándékos félreértése is szolgáltathatta ezt. Hogy valóban félreértette vagy csak úgy tett, mintha, az soha nem fog kiderülni.

Ja, ami a hosszú és unalmas leveleket illeti: azért azt senki ne higgye ám el, hogy nem olvassák el a leveleimet. Falják. Olyanok nekik, mint kutyának a finom husi, bármennyit meg tudnak enni belőlük.

bár nem nagyon értem, miért

olyan fontos neked az én véleményem, hiszen mögötted úgyis rengetegen állnak és naponta igazolnak cselekedeteid helyességére vonatkozóan.

Most beszaladtam és megnéztem. Még mindig csak heten vannak.

jó, legyen, ha annyira muszáj: akkor kérném tételesen megcáfolni Attila állításait.

Azt fogod kapni válaszul, hogy 1. neki erre nincs ideje, 2. méltóságán aluli, 3. nem is emlékszik a sok mocskolódásomra. Soha nem fogsz tételes cáfolatot kapni semmire, Goldner jó tanítványa Torgyánnak.

számomra egyébként továbbra sem érthető a gondolkodásod, legalábbis ha a demokrácia szempontjából nézzük: eléggé fordított ugyanis :-) először kizárod, majd “elegánsan” felajánlod, hogy ha mindenki (vagyis nem a többség, ahogy a demokráciában szokás?) akarja, akkor visszaveszed. :-))) talán először kellett volna megszavaztatni, nem? :-)

Milyen érdekes, hogy a Nagy Politikust kivéve mindenki tudja, hogyan működik a demokrácia. Emlékszem, hányszor tartott nekünk Fiálka kiselőadást a demokráciáról, hogy mit szabad meg mit nem szabad, de egy semmi kis lista fölötti hatalom elég neki, hogy mindenről megfeledkezve feje tetejére állítsa a szabályokat.