Istentelenség
2005. december 15.Egyik barátunkat a minap kitették az ájtatosmanó-gyülekezetből. Ennek kapcsán elgondolkodtam egypár dolgon.
Ettől a barátunktól egész nap egyebet se hallani, mint Isten így, Isten úgy, Isten balról, Isten jobbról. Abszolút hívő, néha már idegesítő mértékben az. Az ember azt hinné, kívülálló fejjel, hogy az ilyeneket minimum segédangyalnak választják meg a gyülekezetben.
Kívülálló fejjel, mondom. Csak hát én már belülálló fej vagyok, hiába vagyok hitetlenebb, mint egy rendőrfelügyelő. Családomban gyülekezeti tagok is voltak, azazhogy vannak, mert fix, hogy még mindig szerepelnek a nyilvántartásban. A létszám után adják az állami támogatást. Márpedig két dolog fontos: a támogatás és a képmutatás.
Ennek a barátunknak például az a bűne, hogy nincs hol laknia. Jézusnak se volt, de ma őt is páros lábbal rúgnák ki minden ájtatosmanó-gyülekezetből. Barátunk – legyen a neve Pali – saját lakás híján albérletet vett ki, éspedig egy asszonynál, akivel manógyülekezeti vonalon ismerkedett meg. Igen ám, de a nőnek – hívjuk Ilinek – van egy férje, aki egy nap alighanem a pohár fenekére nézett, és elpanaszolta valakinek, hogy az ő neje egy rosszéletű, aki csalja őt, mert az emberek néha vannak úgy vele, hogy szeretnének valakitől kicsikarni egy kis sajnálatot.
Hogy a sajnálatot a férj megkapta-e, azt nem tudom, de a siralom eljutott a helyi ájtatosmanók vezéréhez, aki azonnal kitette Ilit a gyülekezetből. Az nem volt lényeges, hogy csalja-e a férjét csakugyan, elvégre nem rendőrség ők, hogy nyomozósdit játsszanak. Meg különben is, van az ájtatosmanó-gyülekezeteknek egy szolgálati szabályzatuk, úgy hívják, Biblia, ott világosan le van írva: Isten megbocsát. Mármost azt nem lehet mondani, hogy ezek a manóvezérek ne lennének logikus emberek. Ha Isten úgyis megbocsát, akkor ők nyugodtan sújthatnak bárkit bármilyen büntetéssel, akár bűnös, akár ártatlan: Isten meg fog bocsátani az illetőnek, ha bűnös, akkor azért, ha meg ártatlan, akkor pláne. Isten ugyanis abban különbözik szolgáitól – akiket saját képére és hasonlatosságára csinált ugyan, de hol van az már –, hogy még az ártatlannak is megbocsát. Szolgái csak a bűnösnek.
Ja, és mivel Isten úgyis megbocsát, nekik is meg fog, tehát azt csinálnak, amit akarnak.
Szóval Ilit kitették a gyülekezetből, mert a férje azt panaszolta, hogy csalja őt. Talán nem jutott dinnyeföld. (Most jut eszembe, az is lehet, hogy a főmanó biztosra ment, igenis tudta, hogy Ili csalja a férjét. Ez persze csak egy esetben fordulhat elő: ha vele csalta.) Kitették, aztán jött Pali és vesztére pont Ilinél bérelt szobát. Egyébként a főmanó ajánlotta neki a szálláslehetőséget. Ilinél és a férjénél bérelt szobát, merthogy ők továbbra is együtt élnek, úgyhogy ha most meg Iliről és Paliról röppen föl pletyka, az már a férjnek nemcsak az ítélő-, hanem egyéb képességeit is minősíti. Felröppent. De a főmanó nem csinált ám semmit, hanem kivárt egy alkalmat, amikor mindenki összegyűlik megmutatni, hogy nagyobb képmutató a többieknél, és keresett egy elvont vallási tézist, Bergengócius könyve kilenc-nyolc-hét-hat-négyzetgyök pí, és kijelentette, hogy Palit megszállta Jezabel vagy Isabelle, szóval valamelyik gonosz lélek, akit a főmanó akkoriban látott az XXL tévécsatornán. És kiközösítette Palit, a többiek pedig egy manóként tapsoltak neki, mert ilyenkor minden manó azt hiszi, hogy ez vele nem fordulhat elő.
Valahányszor ájtatosmanó-gyülekezetekről hallok, mindig az itteni főmanó jut eszembe; márpedig elég gyakran hallok róluk, mert az ő szeretetszolgálatuk jár az árvízkárosított Erdélybe meg a szökőár sújtotta Srí Lankára segíteni, ami dicséretes dolog, csak az a szomorú, hogy a képet eközben is végig mutatják. Szóval az itteni főmanó jut eszembe, aki Srí Lankára nem jár ugyan, de külföldre igen, keletre-nyugatra, és mindig itt hajt el a nyugati kocsijával. Időnként látjuk elsuhanni. De az sose fordul elő, hogy bedugná a fejét az ajtón, mondana valamit, Isten, Ábrahám, Rebeka, jézusmária – és úgy suhanna tova.
Félreértés ne essék, nekem egy percig se hiányzik a társasága, épp csak nem csípem a képmutató embereket. Van egy szakkifejezés manóéknál: testvér, így szólítják egymást. Húgot vagy öcsöt sose mondanak, mindig csak testvért, ez ugyanis a latin frater továbbélése, és ők tartják is magukat ahhoz, hogy egymást kölcsönösen mihaszna fráternek tartják, szemtől szembe a nyakába borul, de a háta mögött a pokolba kívánja (pedig az a konkurencia). Szóval mindenki testvér, de Állatfarm-elven: egyesek testvérebbek a többinél.
Családunknak például az a bűne, hogy életem párja egy szobában aludt egy férfival, aki nem volt a férje: velem. Ez nem lett volna baj, ha én akkoriban tudok közlekedni, és valahányszor manó jön, átmegyek a másik szobába, mintha ott aludnék. Akkor is mindenki tudta volna az igazságot – elvégre az ágyamat mégse vihetem magammal –, de akkor lehetett volna képet mutatni, mintha nem tudnának arról, amiről tudnak. Isten szeme mindent lát, tehát ők ugyanerre már nem kötelezhetők, és akkor nincsen semmi baj.
Csak hát én akkoriban nem tudtam közlekedni, és a főmanó nem tehetett úgy, mint aki nem hall és nem lát. Így aztán jött a következő szempont: hogy egyesek testvérebbek a többinél. A gyülekezetekben ugyanis emberek vannak, nem angyalok. A gyülekezet több magas rangú manója dugott már házasságon kívül, de amíg erről nem kell hivatalosan tudnunk, addig nem létezik, ha pedig hivatalosan tudomásunkra hozzák, akkor alkalmazzuk a magas rangú manók lelki megtisztításának bevált eszközét: áthelyezzük az illetőt egy távoli városba. Ha a szeretője is manó, akkor vele együtt.
Mondom, ez az eljárás főmanók esetén. De Isten előtt mindenki egyenlő, következésképpen nincs gond, ha mi különbségeket teszünk: vannak főmanók és vannak almanók. Utóbbiak esetén a követendő elv: Isten megbocsát, ezt tehát tőle várd és ne tőlünk.
A két főmanó, bár egymástól több megyényire él, némileg hasonlóan oldotta meg a dolgot. Igaz, az itteni nem csinált botrányt a képmutatási összejövetelen, hiszen családunk manótagjai akkoriban csak úgy juthattak el oda, ha ők jöttek értük kocsival. Így minden sokkal egyszerűbb: nem jövünk, és a probléma meg van oldva. Viszont mindketten alkalmazták az „a Biblia Isten szava, de én jobban tudom” elvét. Előírás, hogy ha bajod van testvéreddel, akkor először meg kell beszélned vele négyszemközt, aztán a főmanók testülete elé kell vinni a dolgot, és legvégül a gyülekezetnek kell foglalkoznia vele.
A két főmanó azonban okos, tapasztalt ember. Tudják, hogy hiába Isten a világ teremtője, elég nehezen igazodik el az itteni dolgokban. „Nézze, papa, maga nem tudja, hogy mennek mifelénk a dolgok. Szüksége lesz a mi segítségünkre. Vagy tudja mit, az lesz a legjobb, ha maga szépen elkormányozgatja az angyalokat, ezt a sok földi bunkót meg ránk bízza. Ne kelljen kétszer mondani, az angyalát!” Miután így átvették Istentől a stafétabotot, sőt a jogart is, elkezdték megcsinálni a saját szabályzatukat. Névleg továbbra is a régi van érvényben, sőt be is kell tartani a benne foglaltakat, de csak a közrendű manóknak. A főmanó majdnem olyan, mint régen a hajóskapitány, csak nem Isten után az első, hanem Isten előtt.