Tonlájn
2005. augusztus 10.Tök jópofa, hogy a Matávból előkelt Axelero azzal kezdi működését harmadik nevén, hogy kirúgja a „túl sokat” letöltögető komákat az előfizetők közül. Csinos szerződésszegési pereket lehetne kanyarítani a dologból, ámbár ha én nekik volnék, akkor először is reggbe súgnám azt az alkalmazottamat, aki kitalálta, hogy hárommilliárd-száztizenhétmillió-ötszáznegyvenkétezer-háromszáztizenhét és fél byte-tól kezdve kirúgjuk az előfizetőt, aztán rám jönne a sikítófrász, hogy mit fogok csinálni, ha elhagynak az előfizetőim, és körberajonganám azt az ötvenet, hogy ugyan legyenek már oly kedvesek megmondani, milyen feltételekkel lennének hajlandók visszajönni hozzám, mert ebben a szituban már nem én diktálnám a feltételeket. És lenyelném, hogy esetleg van ötven ember, aki ingyen tölt le száz gigákat, mert ha ezt az ötvenet nem tudom visszacsábítani, akkor a többi is ki fog rajozni, amint lejár a rátukmáltam hűségnyilatkozat. Muszáj tenni valamit, a cég renoméja fölött hosszú évek óta látjuk a nagy zöld popsit.
Nagyon tetszett Tóta W. Árpád írása az Indexen, szerintem a szolgáltatás eszmei fogalomkörének egyik alapkövét fekteti le e szavaival: „Korlátlanságban nincs visszaélet, sej”, mindazonáltal ne feledkezzünk meg arról, hogy láttunk mi már karón varjat. Vala az száz forintos kedvezmény, talán exitál még itt valaki, aki emlékszik rá, és annak vala egy oly változata, melyben péntek este hattól hétfő reggel hétig szünet nélkül lehetett netezni száz forintért. Aztán ezt ixipixi megszüntették. Megkérdeztem a céget. Hát azért, mert sokan visszaéltek vele. De hogy lehetett ezzel visszaélni? Hát péntektől hétfőig bent voltak a neten. De hát – kérdém –, nem azért csinálták ezt a kedvezményt, hogy az emberek hétvégén netezzenek? A válasz körülbelül annyi volt, hogy Anulu papu-mamu.
Az is a Matáv volt ám…