„És mit látsz, ha lenézel az idő fájáról? Lehullott leveleket, az idő lassan feledésbe merülő gyermekeit. Millió és millió nemzedéket hagytunk magunk mögött – millió és millió nemzedék jön még utánunk. De őket még nem láthatjuk.”
Ninda: A fény lúmái, 532.
620. 85., piros nap
9
Az Algevon étterem volt a város legelegánsabb helye – egyúttal az egész országé is. Nirvaszon elnök bocsánatot is kért ezért.
– Tudom, hogy te a legszívesebben valahol a város szélén egy kiskocsmában ennél pár szendvicset. De kérlek, viseld el ezt a helyet erre a kis időre, nem az én kedvemért, hanem a nép kedvéért. Elvárják tőlem, hogy a magas rangú külföldi vendégeket ide hívjam meg. Nemrég járt nálunk a sídi elnök, előtte a lilgart külügyminiszter. Aligha találsz olyan véleményt Anarvában, hogy ők jelentősebbek lennének nálad. Akkor pedig ez téged is megillet.
– Semmi bajom az ilyen helyekkel, Ralvi – felelte Ninda szenvtelenül. – Itt is csak emberek vannak.
– Megnyugtat, hogy ezt mondod. Egyébként hamarosan megérkezik a jaungaimaszi miniszterelnök, aki külön miattad jön, őt is meg kell hívnom ide. Volt olyan vélemény, hogy kössük össze a kettőt, költsünk itt el egy étkezést mindnyájan együtt, de megvétóztam. Úgy éreztem, arra még nehezebben tudnálak rávenni, hogy egyszerre két állami vezetővel étkezz.
– Ha örömet szerzek vele, megteszem – de egyébként nem reprezentálni jöttem, csak zsűrizni egy dalversenyen.
– Igen, természetesen. Nagy jelentőségű külföldi személyiségeknek egyébként okvetlenül rendezünk fogadást is az elnöki palotában – kérlek, tekintsd külön figyelmességnek, hogy a te esetedben ez elmarad. Szóba került, de megvétóztam. De itt is vagyunk.
A terem, ahová beléptek, igazán exkluzív külsejű volt, barna faburkolatú falakkal, ezernyi apró üvegdíszből álló csillárokkal, díszes asztalokkal és jól öltözött vendégekkel, akik közül kirítt a szolid feketébe bújt pincér. Egy szempillantás alatt ott termett.
– Elnök úr, tisztelettel köszöntöm éttermünkben. Megtisztelő jelenléte bearanyozza ezt a napot. Kedves Ninda és Ninda családja, üdvözöllek benneteket. Erre parancsoljanak.
– Eredetileg te kaptad volna ezt a szívélyes üdvözlést – súgta oda Nirvaszon, mialatt az asztalukhoz mentek –, és még sokkal, de sokkal hosszabb lett volna. Majdnem elnöki rendeletet kellett kiadnom, hogy megakadályozzam.
Ninda felkuncogott, s a kis társaság megállt az asztalnál, ahol – az illemszabályoknak megfelelően – ülve fogadta őket az elnök felesége.
– Ó, Ninda, milyen öröm, hogy megismerhetlek – nyújtotta felé a kezét. – Arinna nin-Szeruttil vagyok. Kérlek, foglaljatok helyet az asztalomnál. Ti bizonyára Ninda családja vagytok, kérlek, tüntessetek ki társaságotokkal.
Sehol nem fordult még elő Hinanarván, hogy valaki kérdéseket tett volna föl a két nagylánnyal és a kicsivel kapcsolatban. Még a nevüket sem kérdezték meg, de a Nindát megillető rendkívüli tiszteletben és figyelmességben ők is részesültek.
Az előételt, a szindor módra készült lŷỹsnasi salátát lebegő tálcán egy pincérlány hozta be és tálalta fel kedves mosollyal. Jó étvágyat kívánt és távozott.
– Nálunk az a szokás – vette föl a villáját az elnök –, hogy étkezés közben üzletről vagy politikáról is szabad beszélni. Nincs kifogásod ellene?
– Nincs – felelte Ninda –, bár meglepsz ezzel, nem tudtam róla, hogy bármelyikhez közöm lenne a kettő közül.
– Talán annyiban mégis, hogy egy itteni cég veled szeretne dolgozni, és engem kértek föl, hogy közvetítsek.
– Ha az alapítványra gondolsz…
– Nem, személy szerint rád. Szeretnének fölkérni egy filmszerep eljátszására.
Ninda fölvonta a szemöldökét, de nem szólt semmit, csak miután lenyelte a falatot.
– Én nem vagyok színésznő, Ralvi.
– Szerintük igen. Már kiszivárgott egy-két hír arról a rajzfilmről. Több filmjük is van tervezés alatt, amikben te lehetnél a főszereplő. Mindenben alkalmazkodnának az időbeosztásodhoz, és természetesen csillagászati gázsit kínálnak.
Ninda lassan megcsóválta a fejét.
– Nem megy, Ralvi, sajnálom. Belátható időn belül nem. Belőlem is csak egy van, és olyan szintű kötelezettségeket vállaltam, amik mellett nagyjából ez a dalverseny a leghosszabb elfoglaltság, amit még megengedhetek magamnak. Pár év múlva – mármint a mi időszámításunk szerint – már ezt sem vállalhatnám.
– Megértem, de a cég arra is felkért, hogy ez esetben mondjam azt: ők tudnak várni. Rád megéri.
– Értem. Nos, lehet, hogy hosszú ideig kell várniuk, de megígérem, hogy ha belefér az időmbe és úgy érzem, hogy képes is vagyok rá, fel fogom hívni őket.
– Az ő nevükben is köszönöm. Ennél többre e pillanatban nem is számítottak.
Megjelent egy pincérfiú az első főfogással, ȳstranda módra készült sült hallal, leikon trāvanis, vuoryndas burgonyával. A hal fölött Az Első Szían sikeréről beszéltek, és arról, hogy akar-e Ninda több könyvet is írni. Igen, felelte, vannak ilyen tervei, most azokból a beszélgetésekből készül összeállítani egy kötetet, amiket különböző világokon folytatott emberekkel.
– Az életedet nem akarod megírni esetleg? – érdeklődött az elnökné.
– Most? Alig múltam kétszáz.
– De éltél és tapasztaltál annyit, mint mások háromszor ennyi idő alatt.
Ninda tűnődve pillantott a tányérjára. Nyugodt, határozott mozdulattal villájára szúrt egy burgonyaszeletet, bekapta, lassan, élvezettel elfogyasztotta, lenyelte.
– Úgy gondolod? Szerintem nem. Az igaz, hogy az első évszázadomban, Szindorián sok szörnyűségen mentem át, de mások is. Azóta pedig – mit éltem és tapasztaltam? Védett, nyugodt, biztonságos életem van a Testvériség hajóin, de ha kiszállok valahol, akkor is. Ez minden szúnira igaz. De engem még külön is védelmeznek, most is itt van a mennyezet alatt az Uori. Miről írjak?
– Te bármiről írhatsz – mondta az elnök. – Az emberek egymás kezéből tépnék ki az olvasókat.
Ninda elmosolyodott a kifejezésre. Sileni felkuncogott, ahogy elképzelte.
– De miért éppen az életemről írnék?
– Mert egyedül te tudod a saját szemszögedből megírni. Tudom, mindenki ír rólad egy-egy könyvet; nemrég beszélgettem a barátoddal, Nomboka úrral, interjút szeretett volna készíteni velem, ha már miattad amúgy is idejön hozzánk. Meg is lesz az interjú, de a hiperfonbeszélgetésünk során elsősorban rólad beszélgettünk. Ő már írt egy csomó könyvet, összegyűjtött riportjait adta ki, meg különféle országok politikai történeteit foglalta össze. Most rólad ír könyvet, a veled kapcsolatos élményeiről, gondolatairól.
Ninda bólintott. – Igen, említette.
– De olyan könyvet, amit Ninda ír önmagáról, egyedül Ninda képes írni önmagáról – jegyezte meg az elnökné.
A férje rámosolygott. – Köszönöm, drágám, ezt szépen mondtad.
– Köszönöm, szívem. Képzeld csak el, egy könyv, a borítóján a te kedves arcoddal, és csak annyi állna rajta: Ninda.
Ninda szokott szenvtelen arcával nézett szembe az elnöki párral, és lassan, tűnődve ingatta a fejét.
– Nem, Arinna, ha én könyvet írnék magamról, nem az én arcom lenne rajta. Hiszen nem is rólam szólna, hanem élményeimről, amiket megéltem és megélek majd ezután. Szerintem… hing-hing, van Harran Szomv Allukinak egy lúmája az időről. Az idő olyan, mint egy fa, és mi vagyunk rajta a levelek. Kinövünk, zöldellünk, lehullunk. Én is egy ilyen levél vagyok az idő fáján. Szerintem erről szólhatna az a könyv.
A harmadik pincér, egy újabb lány hozta a középső fogást: savanykás ardzsinkrémet jogratszeletekkel, ílvaldzsiep ómgival. Egészen olyan volt, mintha magán Szúnahaumon készült volna.
←pd-21 Nomboka [-18] Először csak csináltam egy interjút, ugye. Lehetett volna belőle egy kis színes is, ha Ninda nem az, aki. De egész pályám legfontosabb munkája lett, ami mindent megváltoztatott. Elsőként a szindorok életét. (Szillon Nomboka Marotomandi: Útjaim Nindával, 74.)pd‑21 pd-22 elnökék 1 [-12] És mit látsz, ha lenézel az idő fájáról? Lehullott leveleket, az idő lassan feledésbe merülő gyermekeit. Millió és millió nemzedéket hagytunk magunk mögött – millió és millió nemzedék jön még utánunk. De őket még nem láthatjuk. (Ninda: A fény lúmái, 532.) :: Hinanarva, 620. 85., piros nap, 9pd‑22 pd-23 jövőmúzeum [-14] Vajon létezett-e háború az emberiség történelmében, ahol egyszerűen az volt a cél, hogy harcképtelenné tegyék az ellenséget, és nem törekedtek a válogatás nélküli gyilkolásra, katonák és civilek tömeges elpusztítására? Talán csak a gyerekek játék háborúi. (Ílgaszaumi, A fáhaut háborúk története, 10. sómir, 1. singir)pd‑23→
625599 d\dumas alexandre pere\dcrim10.zip::dcrim10.txt
645504 w\ward grady\mthes10.zip::mthesaur.txt
663362 z\zola emile\ztril10.zip::ztril10.txt
672650 l\lewis meriwether\lcjnl10.zip::lcjnl10.txt
695663 g\guthrie william\truck10.zip::truck10.txt
716606 – 99,8%
734721 m\motley john lothrop\jm85v10.zip::jm85v10.txt
742247 c\clough a h\plivs10.zip::plivs10.txt
747878 b\bunyan john\jbun210.zip::jbun210.txt
805922 w\ward grady\mpron10.zip::cmudict.txt
817811 s\shakespeare william\WS1.ZIP::00ws110.txt
ph-21 id [-931] ()ph‑21 ·· -856 733 660 szó (705 437+24 080+4143) 5 082 609 betű (4 918 521+164 088) 5 620 337 jel (@537 728) | 693, 69,29%, 417 724 idézet, 13:53 mű 1019 átlag, 184 szórás -75–109 (ph-19, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2216. nap, 329 szó/nap, 2293 betű/nap, 76:44/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.15.:787, 3085 6. 18:50 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (36%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (36%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 192 (27%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph – – – | 20 (2%) 673 |