„Sok népszerű ember mondja magáról, hogy mindenütt szívesen fogadják. Igen, egy neves énekest mindegyik színházban, egy kiváló orvost bármely kórházban. De őt – mindenütt. Az egész nagy tekergő Galaxisban minden egyes házban.”
ÀLAN: Hősköltemény
Ámhalgin Súfauri
43 701. higit fínirrugan
820
Akárcsak Inszkavartenen, két nappal később Taklepen is szívélyes volt a fogadtatás, de egészen másképpen. A kikötő betonján egy kiskocsi siklott eléjük, és egy lány ugrott ki belőle, nem sokkal idősebb náluk, vörös hajú, zöld szemű.
– Üdvözöllek Takkaleppi világán, kedves Ninda – gyors pillantás a családjára –, és benneteket is, Ninda kedves családtagjai. Andrika Antroszommakirannukali vagyok az Idegenforgalmi Minisztériumtól, idegenvezető és utaskísérő. Azért jöttem, hogy segítségetekre legyek világunkon.
A lányok megelégedéssel vették tudomásul, hogy semmilyen üdvözlő mozdulatot nem kellett leutánozniuk. A lány nevét könnyen megjegyezték, a saunisi viszonyokhoz képest végül is egészen rövid volt.
– Gondolod, hogy szükségünk van segítségre? – kérdezte Ninda szelíden, és körbetekintett a hatalmas kikötőtérségen, ahol emberek és kocsik nyüzsögtek, s mögöttük magas épületek vették körül a kikötőt. Késő délután lehetett, az ég már szürkült, a színe kezdett kivehetetlen lenni a rengeteg reklámtábla fényáradatában. Vagy persze lehetett éppen hajnal is, de a nagy forgalomból ítélve mégis inkább este.
– Nem egészen – mosolygott a lány –, inkább mi vagyunk azok, akiknek fontos, hogy megkapd a meghívást, amit hoztam. Zenei estet tartunk, és megtiszteltetésnek vennénk, ha eljönnél.
– Örömmel – felelte Ninda, megállapítva, hogy eszerint csakugyan este van; és néhány matival később a Takkaleppiszulammuvallit színház előtt állt meg velük a kocsi. Szép nagy, fehér, ódon színházépület, a homlokzatát kőalakok díszítették, középen egy hatalmas, geometriai mintákkal színezett ablak.
– Kicsit örülni fognak nektek – közölte Andrika –, ne lepődjetek meg. Mi elég lelkesek tudunk lenni, ha olyasvalaki érkezik hozzánk, akit nagyra tartunk.
– Igen, ismerem ezt – bólintott Ninda szenvtelenül, s csakhamar beléptek a színházterembe. Andrika jelet adott valakinek, s a színpadon álló férfi félbeszakította saját magát.
– Nim akkaman – jelentette be harsányan –, asszakilippara hanno hammuvarannika szom ukka! Hanni onevaran: Ninda!
Ninda nyugodt léptekkel felsétált a színpadra, s közben felfigyelt, hogy a közönség nem tapsol, nem kiáltozik, csendben ülnek a helyükön. De már ezt is ismerte.
Mégis másképpen volt, mint amit eddig tapasztalt. A taklepieknél nem a csend volt az elragadtatás kifejezése, hanem a taps, a lábdobogás, a rikoltozás – de megvárták vele, amíg ő felér a színpadra, megáll a férfi mellett és feléjük fordul. Akkor tört ki az ujjongás. Sokáig tartott, vagy két és fél matin át. A család ezalatt feltűnés nélkül helyet foglalt a nézőtéren.
– Üdvözlünk Takkaleppi nagy színházában, kedves Ninda – kezdte a férfi ünnepélyesen, hibátlan szúni nyelven, amikor a nézők elcsendesedtek. A közönségnek nem gép fordított, hanem egy másik fiatalember a színpad széléről. – Nagy öröm számunkra, hogy itt köszönthetünk világunkon. Arvankra Szottivintakorravantre vagyok, énekes és műsorvezető. Ha jól tudom, Hinanarvára tartasz, a dalversenyre.
Ninda bólintott.
– Igen. Én csak kiszálltam a hajómból, ahogy nemegyszer megtettem már… és most itt vagyok…
Derültség a közönség soraiban.
– Megértjük, hogy váratlanul ért – mosolygott Szottivintakorravantre. – Nem is próbállak rábeszélni, hogy lépj fel itt ma este, de megtiszteltetés lenne számunkra, ha az est egy részét velünk töltenéd. Ne érezd kötelezőnek, semmire sem szeretnénk kényszeríteni.
– Örömmel maradok egy időre – felelte Ninda.
– Ennek nagyon örülök, kérlek, fáradj a díszpáholyba, a munkatársaim megmutatják az utat…
A mondat félbemaradt, mert Ninda szelíden megcsóválta fejét és leballagott a színpadról, hogy helyet foglaljon a nézőtér sarkán, a Sileni mellett üresen maradt utolsó széken.
A műsorvezető gyorsan kapcsolt és bekonferált egy énekegyüttest, akik már szaladtak is a színpadra.
Megnéztek néhány fellépőt, aztán egy derki elteltével Ninda elhozatta az úldját az Ámhalgin Súfauriról és elénekelt egy Limelullí-dalt meg a Hangafúnisszit, nagy sikerrel persze. Taklep kétségtelenül a Ninda-kultusz hatása alatt volt.
De azért hamarosan kisurrantak és sétára indultak a városban. A fényviszonyok nem változtak, még mindig az esti szürkület tartott.
– Ez a város legszebb parkja – szólalt meg a hátuk mögött.
– Andrika – pillantott hátra Ninda. – Hogy kerülsz te ide?
– Rád szántam ezt az estét – mosolygott a lány. – Nagyon örültem, amikor engem sorsoltak ki idegenvezetődnek, és reméltem, hogy nem csupán annyi lesz a dolgom, hogy elkísérjelek a színházba. Hová szeretnél menni?
– Hát – pillantott vissza Ninda a park felé –, ha már itt vagyunk a város legszebb parkjának szélén, szerintem nézzük meg. Aztán viszont ki szeretnék menni a város szélére.
– A szegénynegyedbe, ugye? Rendben. De oda kocsival kell menni, nagyon messze van. Az egyik dolog, amire büszkék vagyunk, ennek a városnak a méretei. Húszmillió lakos, akiknek a fele a környező hegyvonulatok völgyeiben él, jókora távolságokra egymástól. Az igaz, hogy világunk többi része lakatlan.
– Gondolom, levegőtérben vagyunk.
– Igen, hogyne, egy nagy mélyedésben. Ha elnéztek arra – mutatott Andrika jobb felé –, ott látszik a Szanisszavorikken hegyvonulata. A túloldalán folytatódik a város, de a hegyre nem lehet fölmenni, nincs odafönt levegő.
Átsétáltak a parkon, ami kétségkívül szép volt és nagy is, de akkor sem bántották volna meg Andrikát a hírrel, hogy a szúni parkoknak nyomába sem érhet, ha szabad lett volna beszélniük erről. Aztán a lány hívott egy kocsit, és kimentek Sonnariszkattovorri városrészbe, az egyik közeli völgyben.
– Nyolcezer ember él ebben a negyedben, és a felmérések szerint a legszegényebbek közé tartoznak. Sok ilyen negyed van, ez tipikus közöttük.
Amikor megérkeztek, Sileni nagyot nézett a rendezett, tiszta utcák láttán, hiszen birtokában volt szülei összes emlékének.
– Azt hittem – szólalt meg élőszóval –, hogy a szegénynegyedek olyanok, mint ahol te éltél, anya. Koszosak, büdösek…
– Brrr – rázkódott meg Andrika –, szörnyű lehetett olyan helyen élni. Nálunk nem találsz ilyet. Igen, ez a környék egyike azoknak, ahol a legalacsonyabb az emberek jövedelme, de az utcákat az állam tartja rendben itt is, mint mindenhol. Az automaták munkája jelentéktelen költség. De azt bizony nem tudom, hogy az itteniek otthonában milyen a helyzet.
– Majd mindjárt megtudjuk – felelte Ninda nyugodtan, és odasétált a legközelebbi házhoz. Négyszintes, tégla alakú, egyszerű épület volt, zöld falakkal. Belépett a kapun, amit kitárt előtte az automatika. A többiek követték.
Kis előtérbe jutottak. Szemközt szemlátomást liftajtó, balra-jobbra két-két lakás ajtaja – semmi más. Ninda körbepillantott és odalépett jobbról az első lakás ajtajához. Megérintette a gombot. Nem volt válasz. Nyilván nincsenek itthon. Itt nem volt színjelzés, mint a szúniknál, amiből ezt meg lehetett volna állapítani. Megpróbálta a következő ajtónál.
– Kavanszo vor? – kérdezte egy női hang, a kiejtésből érezhetően nem ugyanazon a nyelven, amit eddig hallottak a taklepiektől. Nem hangszóróból szólt, egyszerűen az ajtó nem volt hangszigetelő.
– Ki az? – fordította a gép, de az ingerült hangnemet nem próbálta utánozni.
– Ninda – felelte Ninda szelíden.
– Nam hum?! Nonva szemi toraon hara vor?
– Mit akar?! Mi ez a hülyeség?
– Ninda vagyok.
– Avo Ninda.
←pd-12 miniszterelnök [-16] Minden egyén vagy csoport, akikkel hosszabb időt töltünk, minden hosszabban tartó élethelyzet maradandó hatást gyakorol pszichénkre. Mondhatni, idősebb korunkra lényünk egy részét más emberek kiformálásának köszönhetjük. (Angrolími: Bevezetés a fhangí gondolkodásába, 80.)pd‑12 pd-13 színház [-15] Sok népszerű ember mondja magáról, hogy mindenütt szívesen fogadják. Igen, egy neves énekest mindegyik színházban, egy kiváló orvost bármely kórházban. De őt – mindenütt. Az egész nagy tekergő Galaxisban minden egyes házban. (ÀLAN: Hősköltemény) :: Taklep, Ámhalgin Súfauri, 43 701. higit fínirrugan, 820pd‑13 pd-14 Avlaranta [-20] Nincsenek címei, nincsenek tisztségei, semmije, ami megkülönböztető díszítésként állna a neve mellett. Ninda – csak ennyi, és ez elmond mindent. (Hait Kirísz: Ninda, 2445.)pd‑14→
625599 d\dumas alexandre pere\dcrim10.zip::dcrim10.txt
645504 w\ward grady\mthes10.zip::mthesaur.txt
663362 z\zola emile\ztril10.zip::ztril10.txt
672650 l\lewis meriwether\lcjnl10.zip::lcjnl10.txt
695663 g\guthrie william\truck10.zip::truck10.txt
716606 – 99,8%
734721 m\motley john lothrop\jm85v10.zip::jm85v10.txt
742247 c\clough a h\plivs10.zip::plivs10.txt
747878 b\bunyan john\jbun210.zip::jbun210.txt
805922 w\ward grady\mpron10.zip::cmudict.txt
817811 s\shakespeare william\WS1.ZIP::00ws110.txt
ph-19 id [-586] () :: Sỳÿndoṙeìa, Ḱaŷndïm, 62. èkaĩ 49., a zöld órájaph‑19 ·· -523 732 038 szó (703 854+24 041+4143) 5 070 589 betű (4 906 773+163 816) 5 608 121 jel (@537 532) | 691, 69,09%, 416 722 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 172 szórás -63–109 (ph-18, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2209. nap, 329 szó/nap, 2295 betű/nap, 76:43/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.14.:1046, 3086 30. 11:48 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (36%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (36%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 190 (27%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph – – – | 18 (2%) 673 |