„Aránylag kevesen vagyunk mi, akiknek tudás adatott meg. Mindegy, mivel kapcsolatos az a tudás: minden emberre, akinek birtokában van, tömegek jutnak, akiknek nincsen. Ez baj. A tudás nem kevesebb, hanem több lesz azzal, ha másnak is adunk belőle.”
Angrolími: Bevezetés a fhangí gondolkodásába,
212.
212.
Ḱaŷndïm
60. èkaĩ 16.
a sárga órája
– Örülök, hogy örültök nekem, Sỳÿndoṙeìa – közölte Ninda szárazon a tévénézőkkel. – De nem biztos, hogy annak is örülni fogtok, amit mondani akarok. Azért hívtam fel Larenka műsorát, hogy figyelmeztesselek benneteket: rossz úton haladtok. Már a Ḱïyṙeàn-rezsim idején elkezdődött, annak bukása után pedig még intenzívebbé vált az a bizarr folyamat, hogy miközben ti felnőtt emberek vagytok – sőt annál is többek, több százmillió felnőtt ember, egy ország népe, ahol ha valaki nem tud valamit, mindig akadhat valaki más, aki válaszolni tud a kérdésére, segíteni tud a problémája megoldásában –; miközben képesek vagytok vagy képesnek kellene lennetek saját sorsotok irányítására; miközben rendelkezésetekre áll a csillagközi közösség, ha olyan problémával találnátok szemben magatokat, amit önállóan nem tudtok megoldani – mint például Ḱïyṙeàn diktatúrája és az általa hátrahagyott örökség –; szóval mindezenközben ti egy olyan forrásba vetitek a bizalmatokat, amelyről első ránézésre látszik, hogy rossz forrás. Énbelém. Kezdettől fogva, minden alkalommal, újra meg újra elmondom, hogy én egy gyerek vagyok, aki nem is ott él köztetek, nekem nincsenek megoldásaim a problémáitokra, és ha esetleg lennének, azok sem lehetnének alkalmasak a számotokra, mert azok az én megoldásaim lennének. Úgy gondolom, túlságosan régóta áll fenn az az állapot, hogy én elmondom ezt, ti értelmes arccal bólogattok, aztán nem változik semmi, továbbra is egyedül énbelém helyezitek a bizalmatokat. Åmmaĩt ma is megnézte a sỳÿndoṙ híreket, mint általában, és elmondta, hogy mit tapasztalt. Egyharmad részük közvetlenül velem foglalkozik, másik negyven-ötven százalékuk csak közvetve, esetleg csak hivatkozik rám, például két hírben is talált valami olyasfélét, hogy „amint azt Nindától is hallottuk”. És lehet húsz-harminc százaléka a mai híreknek, amiből sikerült kihagynotok. Ti ezt normálisnak találjátok? Mert én nem. Azt gondolom, hogy ennek véget kell vetni. Hogy hogyan, azt rátok bízom, de ha nem hagytok fel ezzel, akkor én fogok felhagyni azzal, hogy beszéljetek veletek. Van egy egész nép körülöttem, elleszek velük.
– Ninda, kérlek – szólalt meg Larenka a ḱaŷndïmi stúdióban –, bocsáss meg egy pillanatra. Valaki szeretne hozzászólni a beszélgetéshez, azt állítja, hogy régi ismerősöd.
Ninda bólintott és már szólni akart, hogy rendben, de a tévések nem vártak rá, az ő arca mellett, Larenka helyén megjelent egy másik arc. Egy ráncos arcú, szürke szakállú öregember. Ninda döbbenten nézte. Természetesen emlékezett minden arcra, amit valaha látott.
– Szketro Mjanrit?!…
– Igen – mosolygott az öreg derűsen. – Látom, emlékszel rám. A nézőknek azonban be kell mutatkoznom. A nevem Szketro Mjanrit, de sokan inkább írói nevemen ismernek: Szakhunthandí. Áhanin világán élek, fhangífilozófiával foglalkozom. És egy nap, a mi időszámításunk szerint öt-hat évvel ezelőtt találkoztam ezzel a különleges gyermekkel, akit érdekelt a fhangí, ezért megajándékoztam egy gyermekeknek való dóarkészlettel, hiszen azt tanítjuk, hogy aki el akar indulni a tudás útján, az előtt ki kell tárni a kapukat. Azóta nemegyszer láttam őt a csillagközi tévéműsorokban, akárcsak önök. Így volt alkalmam meggyőződni róla, hogy nem tért le az útról, amin elindítottam.
Ritkán fordult elő, hogy Ninda belepirult egy dicséretbe.
– A tudás útja rögös út – folytatta az idős tudós –, akár a fhangí nyelvén fejezzük ki azt a tudást, akár másképpen. Nekünk, akiknek tudás van a birtokunkban, az a feladatunk, hogy eljuttassuk a tudást azokhoz, akiknek nem jutott belőle. Többek között a te egyik tanítód, Angrolími írt erről több könyvében is.
– Értem, mester – felelte Ninda csendesen, lehajtva fejét.
– Így hát tudod, mi a teendőd.
– Továbbadni a tudásomat, mester – sóhajtotta Ninda – azoknak, akiknek nincsen.
– Így van. Csak ennyit akartam mondani. Khoddi szinandzs.
– Khoddi halmul – bólintott Ninda, üdvözlésre emelve kezét. S a képernyő bal fele máris elsötétült, aztán megjelent rajta Larenka megint.
De Ninda ismét üdvözlést intett a kezével, s az ő arca is eltűnt a szindor képernyőkről.
Larenka mélyet sóhajtott és kis szünet után szólalt csak meg.
– Nehéz most szavakat találni. Azt hiszem, rendkívüli pillanatnak voltunk tanúi, kedves nézőink… Ninda, akit mindannyian tanítónknak tekintünk, már nem először adja értésünkre, hogy szeretne megszabadulni ettől a nem kívánt tisztességtől – de most ez az idős mester, akit végső soron ő tisztel tanítójaként, talán megadta neki a lökést ahhoz, hogy velünk maradjon. Adná a Galaxis, hogy így legyen. Kedves nézőink, kérem, ne feledjék: bármit látunk mi személy szerint Nindában, ő nem más, mint egy közönséges ember, mi több, serdülő kamaszlány, még félig gyermek.
Nem sokkal később megint megkereste valaki Larenkát, akinek akkor már véget ért a műsora, de persze fogadta a hívást, mint mindig. A hívó az anyanyelvén szólt hozzá, neki is enyhén zöldes volt a bőre, és a neve is tőrőlmetszett szavanszi név volt. Idős férfi volt, ezüstös hajú, szikár.
– Üdvözlöm, Szontiszkovarikinde asszony. A nevem Szilembrakon Tandiarkaloromve antar Kilaringaszokindzsirando-nin-himbvarkaliszirondé. Megengedi, hogy visszaéljek kissé az idejével?
– Megtisztel társaságával, himbvar úr – felelte Larenka éppoly szertartásosan, ügyelve, hogy ha egyszer a hívó teljes klánnevével és címeivel együtt mutatkozott be – a klánnevüket a szavansziak csak egymás előtt fedik fel, Larenkáét egyetlen szindor sem ismerte, hiába élt már itt évek óta –, akkor ezek közül csakis azon az egyen szólíthatja, amin az illemszabályok megilletik.
– Ó, a himbvar nem fontos – mosolygott az idős professzor, ezzel lényegtelennek minősítve a Haldorunkaliszirondé Egyetem negyedik fokozatú doktorátusát. – Nem a címek tesznek minket azzá az emberré, akik vagyunk. Megtisztelne esetleg azzal, hogy azon a becenéven szólít, amin a barátaim? Örömet szerezne vele. – Larenka reflexszerűen bólintott, és hirtelen valami sejtelem villant az agyába. – Rövidke név, az igaz. Dzsagi.
Larenka önkéntelenül kimondta a nevet vele együtt. Már tudta, ki ez az ember. Nagy Galaxis! Dzsagival beszélget!
– Felkeltettem az érdeklődését – állapította meg Szavansz történelmének legnagyobb filozófusa. – Ezért hát a tárgyra térek. Az én érdeklődésemet pedig Ninda keltette fel, valamint régi kedves barátommal, Szketro Mjanrittal az imént folytatott tévébeszélgetése. Mint tudja, én nem szeretek a nyilvánosság előtt szerepelni, de ő livarondé. Szeretném önt felkérni, hogy közvetítsen köztünk.
Szavansziak voltak mindketten, kevés szóból is értették egymást. Dzsaginak szükségtelen volt elmondania, mit kíván Larenkától.
– A legnagyobb örömmel vállalom a megtisztelő feladatot, Dzsagi.
Becenévhez nincs urazás, nincsen semmilyen cím.
– Köszönöm. Tudom, hogy a gyermek csak rapszodikus időpontokban elérhető, ezért nem várom meg. Az egyetemi kódomon át elér, amikor sikerült megszerveznie és a gyermeknek is alkalmas.
Larenka kihúzta magát ültében.
– Minden úgy lesz, ahogy kívánja, Dzsagi.
– Örömömre szolgált – mondta a tanár mély bólintással, szavanszi szokás szerint felmutatta hüvelyk- és mutatóujját, és megvárva, hogy ezt a riporternő viszonozza, kikapcsolt.
←oj-3 thamszin [-24] Nézz meg két fényképet ugyanarról az emberről: egy olyat, aminek nem voltál jelen a készítésekor, és egy olyat, aminek igen. Egészen más a hatás – mert más a kontextus. (Sileni: Naplóm Nindával, 43 994. angdzsagan)oj‑3 oj-4 tanító [-20] Aránylag kevesen vagyunk mi, akiknek tudás adatott meg. Mindegy, mivel kapcsolatos az a tudás: minden emberre, akinek birtokában van, tömegek jutnak, akiknek nincsen. Ez baj. A tudás nem kevesebb, hanem több lesz azzal, ha másnak is adunk belőle. (Angrolími: Bevezetés a fhangí gondolkodásába, 212.) :: Sỳÿndoṙeìa, Ḱaŷndïm, 60. èkaĩ 16., a sárga órájaoj‑4 oj-5 Dzsagi [-3] Miért hasonlítjuk a tudást és a szeretetet fényhez? Mert mindkettőből csak több lesz, minél többen osztoznak rajta. (Ninda: A fény lúmái, 3640.)oj‑5→
645504 w\ward grady\mthes10.zip::mthesaur.txt
663362 z\zola emile\ztril10.zip::ztril10.txt
672650 l\lewis meriwether\lcjnl10.zip::lcjnl10.txt
695663 g\guthrie william\truck10.zip::truck10.txt
734721 m\motley john lothrop\jm85v10.zip::jm85v10.txt
740087 – 99,8%
742247 c\clough a h\plivs10.zip::plivs10.txt
747878 b\bunyan john\jbun210.zip::jbun210.txt
805922 w\ward grady\mpron10.zip::cmudict.txt
817811 s\shakespeare william\WS1.ZIP::00ws110.txt
835447 g\grant ulysses s\cwgen11.zip::cwgen11.txt
ph-27 id [-201] () :: Szúnahaum, Jasszani-Haugímú, 43 714. szahut nisszugópan, 542ph‑27 ·· -176 740 836 szó (712 432+24 251+4153) 5 134 119 betű (4 968 789+165 330) 5 672 449 jel (@538 330) | 699, 69,9%, 421 730 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 134 szórás -25–109 (na-19, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2269. nap, 324 szó/nap, 2262 betű/nap, 77:54/sómir, 0,95 oldal/nap | 2027.9.1.:1433, 3088 29. 13:55 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (35%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (35%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 198 (28%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph A HOMBÉBAN | 26 (3%) 673 |