Ninda

50 ← →

„Körülbelül száz embert vonultatok fel könyvemben, akiknek része volt abban, hogy ma Nindát mint a galaktikus történelem egyik legnagyobb gondolkodóját ismerjük. Hogy miért éppen őket? Mert őket tudtam megtalálni, beszélni velük Nindáról, találkozásaikról, annak Nindára gyakorolt hatásáról. De ezrek és tízezrek vannak, akiknek szintén megvolt a maguk szerepe. Mindenki, akivel valaha beszélt, hozzátett egy morzsát.”

Hiragi: Akik Nindává tették,
bevezető, 2.

Singup
Angaur Dzsúrarengi
43 657. senut szisszadzsan
720
Singup biztonságos világ volt. Senki nem gondolt semmi rosszra.
  A gyerekek alig pár matival a leszállás után hagyták el a hajót, a kiszálló utasokkal együtt, és elindultak az utcákon. A város a szabad ég alatt épült, meredek, girbegurba hegyoldalon. Az Angaur Dzsúrarengi a város alatti völgyben szállt le, a környék egyetlen sík területén. Akik kiszálltak várost nézni, vagy igénybe vettek valamilyen járművet, vagy csak a legalsó szinteket látták. Ninda, Szinensi, Lirlani, Hingi és Immu volt a kivétel, ők igenis nekivágtak a meredek utcáknak gyalog. Nem is volt olyan nehéz. A helybeliek ésszel építkeztek, az utcák nem másztak föl nyílegyenesen a legnagyobb meredeken, hanem kanyarogtak. Érdekes volt megnézni ugyanazt a házat valahol messze a fejük fölött, aztán közelebb, majd már utcaszintben, ahol az ajtaja volt, aztán meg már felülről, a háztetőről is ki lehetett lépni az utcára, és a következő kanyar után a ház már lent volt a mélyben. De ott meg másik házak voltak utcaszintben.
  – Fantasztikus – mondta Hingi, amikor kiértek egy kis térségre, amit házak vettek körül, csak egy boltíves bejárata volt, amin bejöttek, és arrébb egy másik boltív alatt lehetett kimenni. A hátuk mögött, lent a mélyben már nem is látszottak a völgy fényei. Idefönt is égett a világítás. Nappali éjszaka borult a városra, mert a napot teljesen eltakarta a még mindig föléjük tornyosuló Angaur Dzsúrarengi. A hegy magasabb volt nála, de odáig a város már nem ért föl.
  Tényleg fantasztikus volt. A teret körülvevő házak építőinek láthatóan nem volt ínyére az egyformaság. Mindegyik más színű és formájú volt, másképpen dőlt meg az egyenetlen talajon, még olyan is volt, amin az ablakok is láthatóan ferdék voltak. Vajon bent a padló is ferde?
  A helybeliek mintha nem lettek volna ilyen fantasztikusak. Legalábbis azok a fiúk nem, akik az egyik ház előtt ültek székeken, asztalok előtt, ahogy a szúnik is szoktak, iddogáltak valamit, és egyszer csak odaszóltak nekik. Persze a saját nyelvükön. Lirlani elővette a suagját.
  – Üdvözlünk városunkban, űr vándorai – hajolt meg az egyik ültében, de a gúnyos hangsúly és a többiek röhögése világossá tette, hogy a vendégszeretetnek éppen az ellenkezőjéről van szó.
  – Valami bajotok van velünk? – kérdezte Hingi.
  – Mi bajunk lenne? – kérdezett vissza egy másik fiú. Ők jóval nagyobbak voltak, kétszáz körüliek. – Nekünk semmi bajunk. És ha gyorsan visszamentek a böhöm hajótokra, nektek se lesz.
  Hingi és Immu egymásra nézett.
  – Nem mindegy neked, hogy mikor megyünk vissza? – kérdezte Hingi.
  – Hé, kisfiam, ez a mi városunk, értem?
  – No és?
  A nagyfiú felállt. Ninda sikátorokban, rossz hírű kocsmák környékén edzett tekintete fölismerte a részegek ingatag mozgását. Elindult Hingi felé, aki mozdulatlanul várta.
  – Na ide figyelj, kispofám – közölte a fiú. – Mi itt nem szeretjük a bajkeverőket. Minden rendben volt ebben a városban, amíg ti ide nem jöttetek éjszakát csinálni, aztán még ide is toljátok a képeteket a mi terünkre! Hát lerúglak a hegyoldalról, hogy leszállsz!
  Már ordított, és jöttek a többiek is utána. Aztán hirtelen nagyon világos lett. A tér fölött megjelent egy aungir, amiből reflektorfény áradt rájuk, és pillanatok alatt négy esszidzsinna ereszkedett alá, közéjük és a helyi fiúk közé.
  A főkolompos hátratántorodott.
  – Hé, mi van? Mi van? Most meg mi van?
  – Nem beszélsz túl értelmesen – állapította meg az egyik esszidzsinna, elővett egy készüléket és odalépett a fiúhoz, aki nem tudott elég hamar reagálni. A karjához nyomta a kis eszközt, aztán sorban a többiekéhez. Eltette és várt. Azok eleinte összefüggéstelenül kiabáltak, a részegek módján, aztán fokozatosan elcsendesedtek. Végül az első dörzsölni kezdte a homlokát és értetlenül bámult rájuk.
  – Mi… mi… mi történt?
  – Baj – közölte az esszidzsinna szárazon. – Leittad magad és meg akartál verni szúni gyerekeket.
  – Az nem… nem létezik… auuuu, a fejem…
  – Hát az még fájni fog egy darabig. Főleg mert beszélek a kormányotokkal. Az, hogy pár kölyök leissza magát, nem a mi dolgunk. A mieinket megvédjük, a többi nem érdekel minket. De elhangzott pár dolog, amiről tudni szeretnénk, hogy a singupiak általános véleményét tükrözi-e.
  Persze hogy pillanatok alatt ott volt a helyi rendőrség és a sajtó. Ők is gyorsak – csak azért nem értek oda előbb, mert a Testvériség esszidzsinnájánál senki sem gyorsabb. És persze hogy az volt az esszidzsinna következő feladata, hogy az újságírókat visszaszorítsa, mert felismertek egy szőke hajjal koronázott arcot, és azonnal interjút akartak. Tizenöt-húszan lehettek, és mindegyik egyszerre beszélt. Úgyhogy az egyik esszidzsinna hangosítóra állította a suagját.
  – Figyeljetek rám! – kiabálta túl a hangzavart. – Még nem kérdeztük meg Nindát, akar-e interjút adni. De ha nyomban nem lesz csönd, akkor nem is fogjuk, hanem fölrakom a fejünk fölött levő hajóra, és valamennyien elhagyjuk a várost. Értetek engem?
  Teljes némaság volt a válasz. Még csak azt sem mondta senki, hogy igen, csak bólintottak. Az esszidzsinna vezetője, Szekasszuni Nindára nézett, aki tett néhány lépést az újságírók felé.
  – Mire vagytok kíváncsiak? – kérdezte azzal a nyugalommal, amit már több száz világon ismertek.
  Megint kitört a hangzavar, de csak egy-két szóig tartott, akkor mindenki riadtan elhallgatott. Ha a Testvériség fenyegetőzik valamivel, akkor azt be is váltja. Nem kockáztattak. Kicsit nézegették egymást, tanakodva, aztán a legidősebb, egy fehér hajú, fehér szakállú úriember kivált közülük és közelebb ment Nindához.
  – Kedves Ninda, mint a jelenlevő riporterek korelnökének engedd meg, hogy köszöntselek világunkon és városunkban – kezdte fordítógép nélkül. – Szeretnénk, ha nem erről a sajnálatos incidensről ítélnél meg minket. Megkérhetünk, hogy nyilatkozz tudósítóinknak?
  Ninda bólintott.
  – Örömmel.
  – Köszönöm. Én Sziku Illul Kugu vagyok, az MTS híradó riportere. Szúni időszámítás szerint… körülbelül hétszáz éves lehetek. Ezen a világon születtem, de messze innen, egy sarkvidéki világalakító állomáson. Ezt elég bemutatkozásnak tartod néhány rövid kérdéshez?
  Ninda mosolygott. Már Galaxis-szerte ismerték ezt a bolondériáját, hogy nem ad interjút olyannak, akiről nem tud semmit. Az első, Nomboka-féle interjú óta ötöt adott, és mindegyik alkalommal ő is tudni akart valamit a riporterről.
  – Melyik nevedet használod?
  – A Sziku a családnév, és az Illul Kugu a személynév, így együtt.
  – Rendben, Illul Kugu. Kérdezz.
  – Milyennek találod Singupot?
  – Nem sokat láttam még belőle… felsétáltunk itt a városban a hegyoldalon, idáig. De nagyon tetszik. Jártam már hegyen épült városokban, de olyat még nem láttam, ami ilyen meredeken megy fölfelé. Sok ilyen város van a világotokon?
  – Nem, csak ez az egy. A többi mind hegyi fennsíkokon, de ott nincs hely arra, hogy egy ilyen hajó leszálljon. Ez a város azért épült ide, mert itt van a legnagyobb alkalmas leszállóhely. Singupon egyáltalán nincsenek sík mezők, csak hegyek és homoksivatagok.
  – Érdekes. A világok mind tele vannak érdekességekkel. Itt is – körbemutatott a téren – ti építettetek egy kellemes, otthonos kis ékszerdobozt, amiről nem is tudnak azok, akik nem jártak még Singupon. Millió és millió lehet ilyen a Galaxisban, de nem is hasonlítanak egymásra. Akárcsak az emberek.

← →

645504 w\ward grady\mthes10.zip::mthesaur.txt
663362 z\zola emile\ztril10.zip::ztril10.txt
672650 l\lewis meriwether\lcjnl10.zip::lcjnl10.txt
695663 g\guthrie william\truck10.zip::truck10.txt
734721 m\motley john lothrop\jm85v10.zip::jm85v10.txt
740087 – 99,8%
742247 c\clough a h\plivs10.zip::plivs10.txt
747878 b\bunyan john\jbun210.zip::jbun210.txt
805922 w\ward grady\mpron10.zip::cmudict.txt
817811 s\shakespeare william\WS1.ZIP::00ws110.txt
835447 g\grant ulysses s\cwgen11.zip::cwgen11.txt

ph-27 id [-230] () :: Szúnahaum, Jasszani-Haugímú, 43 714. szahut nisszugópan, 542ph‑27 ·· -205 (2159 › 61:23) 740 797 szó (712 403+24 251+4143) 5 133 931 betű (4 968 601+165 330) 5 672 261 jel (@538 330)	699, 69,9%, 421 730 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 134 szórás -25–109 (na-19, ne-4)	0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1
2269. nap, 324 szó/nap, 2262 betű/nap, 77:54/sómir, 0,95 oldal/nap \| 2027.9.1.:1433, 3088 29. 13:49

	`pr` Prológus
ELSŐ RÉSZ
A SÖTÉTSÉG MÖGÜL	250 (35%)
	`na` A HAJÓ	29 (4%) 1
	`nb` AZ ŰRBEN	27 (3%) 30
	`nc` RECEPTOR	29 (4%) 57
	`nd` A GALAXIS	24 (3%) 86
	`ne` LIAN, LIAN, LIAN	24 (3%) 110
	`nf` SZAISZ	24 (3%) 134
	`ng` MENEDÉK	24 (3%) 158
	`nh` HAZAÚT	24 (3%) 182
	`ni` ABRONCSVILÁG	22 (3%) 206
	`nj` LETELEPEDÉS	23 (3%) 228
MÁSODIK RÉSZ
HAJNALSUGÁR	250 (35%)
	`oa` NAMINDAN-DZSÚMI	30 (4%) 251
	`ob` HÍRNÉV	25 (3%) 281
	`oc` LIMELULLÍ	24 (3%) 306
	`od` SAUNIS	21 (3%) 330
	`oe` ALAPPONT	22 (3%) 351
	`of` SẄTỲM ŮY DÅI ÁP	26 (3%) 373
	`og` SZINDORIA	24 (3%) 399
	`oh` A KISLÁNY	24 (3%) 423
	`oi` JANNÍHAUM	25 (3%) 447
	`oj` TANÍTÓ	29 (4%) 472
HARMADIK RÉSZ
AZ ÚJ FÉNY	198 (28%)
	`pa` HINNULDUD	22 (3%) 501
	`pb` SUGÁRGÁT	27 (3%) 523
	`pc` HANGILAORAN	25 (3%) 550
	`pd` AZ ELSŐ SZÍAN	25 (3%) 575
	`pe` SINNÍ	22 (3%) 600
	`pf` AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS	27 (3%) 622
	`pg` ILGÁ	24 (3%) 649
	`ph` A HOMBÉBAN	26 (3%) 673