Ninda

22 ← →

„Egy évezredet dolgoztam a tudomány és a művészet fellegvárában, ismerek mindenkit, aki korunkban eljutott a tudás legmagasabb fokaira. Néha az az érzésem, sok századnyi tanulás után el lehet jutni a bölcsességnek arra a szintjére, amin az a kislány állt, amikor megismertem. Talán.”

Hait Kirísz: Ninda, 3340.

– Nemcsak Juartunba jöttetek? Hát még?
  – Szeretnénk felkeresni Kaisztát, aki egy Serkahunt nevű faluban él.
  – Semmi akadálya – mondta Isszetu –, de neki ugyanannyi energia idejönni, mint nektek odamenni, már ha nem okvetlenül fontos, hogy ott találkozzatok.
  Ninda megcsóválta a fejét.
  – Nem, az lényegtelen, hogy hol.
  Isszetu megérintette a suagját.
  – Kaiszta, van nálunk néhány vendég Szindoriáról… akarom mondani, befogadtuk őket, persze. Veled szeretnének találkozni.
  – Jó, odamegyek – felelte egy női hang.
  Hait azért volt még annyira jövevény a szúnik között, hogy kicsit meglepődjön. Azt már megszokta, hogy nem köszönnek… vagyis nem, nem szokta meg, örökké a nyelve hegyén volt a köszönés, de tudatában volt a szokásnak. De ez, hogy semmilyen kérdést nem tesz föl, kik azok, mit akarnak…
  Arról nem is beszélve, hogy eddig a pillanatig fogalma sem volt róla, hogy létezik egy Kaiszta nevű nő és ők találkozni akarnak vele.
  – Valójában – mosolygott Szinensi – nem mindannyian akarunk találkozni vele, csak Ninda meg én.
  – Értem. Hát mindenesetre ezt nem volt nehéz megszervezni.
  Már látszott is a fák fölött a légikocsi, egy pillanat múlva leszállt mellettük, s kilépett belőle egy nő. Fiatal volt, háromszázötven körül. Világos bőre volt, mint a szindoroknak, de kerekded arcán semmi sem emlékeztetett az ő vonásaikra. A haja vörösesszőke volt, ami Szindorián is gyakran előfordult. Fehér blúzt és fehér nadrágot viselt.
  – Miért akartatok találkozni velem? – állt meg előttük.
  – Úgy tudjuk, hogy te nyelvtanár vagy – felelte Szinensi.
  Hait nem mutatta rosszallását. Szindorián ez az egész beszélgetés lehetetlenség lett volna. Nem illett volna iderángatniuk, nekik kellett volna elmenni hozzá, és az üdvözlés után még a hogylétét tudakolni meg egy csomó ilyesmit, mielőtt rátérhetnek a jövetelük okára.
  Kaiszta bólintott.
  – Szeretnénk szunnasz nyelvet tanulni. Ninda meg én.
  – Miért?
  – Kíváncsiságból.
  – Miért nem hipnóval tanultok?
  – Nekem az orvos megtiltotta – mondta Ninda. – Valamilyen rendellenességet talált az agyamban. Akkor meg már Szinensi is inkább velem tart.
  Kaiszta leült melléjük.
  – Kyrna lietindi?
  – Ezt nem értjük – felelte Ninda. – Egy szót sem tudunk még.
  – Értem. Pontosan ezt kérdeztem. Jó, tegyünk egy próbát. Mutatkozzunk be. Muina Kaista Savyrinkēsiunas. Az én nevem Kaista Savyrinkēsiunas.
  – Nahát, két neved van – csúszott ki Hait száján.
  – Igen, személynév és családnév. Sokfelé van így a Galaxisban.
  – Nálunk otthon… úgy értem, Szindorián is.
  – Muina Ninda – mondta Ninda mosolyogva.
  – Muina Szinensi.
  – Leimi – bólintott Kaiszta. – Rendben. Nézzétek meg ezt, aztán hívjatok föl.
  Eléjük tartotta a suagját, ők is elővették a sajátjukat. Kaiszta fölkelt, visszament a légikocsihoz és elrepült.
  – Hát ez rövid találkozó volt – állapította meg Hait.
  A két kislány összedugta a fejét Ninda suagja fölött. Egy képfelvételt kaptak. Kaiszta arca volt rajta, és egy felirat.
  SĪDAS MŪNAS KĪRIS
  Alatta pedig:
  Sauninas meiniksi eila Kaiste Savyrinkēsiunis
  – Vivivivi… hé, ezek olyan betűk, mint amiket Szindorián használnak, nem?
  – De, éppen olyanok.
  – Igen, ez ugyanaz az ábécé – állt meg Ámmaít a hátuk mögött. – Csak zenei hangsúlyjelek nélkül.
  – No, olvasd föl, sien.
  Ninda felolvasta.
  – Jól hangzik.
  – Emlékszem, mit küszködtem ezekkel a betűkkel – nevetett Hírani. – A szüleim nem akartak hipnóval taníttatni, azt mondták, ott élünk, jó fejű gyerek vagyok, tanuljam csak meg. Hát megtanultam. De azt a sok kis apró vicket-vackot, amiket a betűk fölé kell rakni, azokat mindig összekevertem.
  – Én is – sóhajtott Ámmaít.
  – Nocsak, fiam, hát te hogyan?
  – Úgy, hogy ahol én születtem, kicsit más volt a kiejtés. Ḱaŷndïmban azt mondták… például… sỹllêèp lâỳt, de nálunk ez úgy hangzott: sŷllèêp lãÿt. Tényleg csak a dallam tér el, de az éppen eléggé, úgyhogy meg kellett tanulnom a hivatalos helyesírást, ami a ḱaŷndïmi kiejtésen alapul.
  Az öregek, Ninda és Hait persze értette, de Szinensi és Ángsauri csak nézett rá.
  – Ismételd meg – kérte Ángsauri.
  – Sỹllêèp lâỳt – sŷllêèp lãÿt.
  – De hát ez ugyanaz…
  Nevettek.
  – De sien, hát te is tudsz énekelni – mondta Hírani szelíden. – Kottázd le, és észre fogod venni a különbséget. Â… ã – énekelte. A szindor anyanyelvűek magukban megállapították, hogy jobban, mint amikor folyamatosan beszélt. De hát sok száz éve eljött onnan, nem gyakorolta.
  – S miért jöttetek el onnan, gyerekek? – kérdezte Isszetu Ámmaíthoz fordulva.
  – Hát… mert muszáj volt. Amióta a Testvériség otthagyta őket, Szindoria egyre élhetetlenebb.
  – Nohát. Szóval ezzel a Kíreánnal nem éppen a sínangóri.
  – Hát nagyon nem. Én diplomata voltam, eléggé átláttam a dolgokat. Ezért is kellett eljönnünk.
  – Emlékszem Kíreánra. Találkoztam vele egyszer.
  – Nocsak, hogyhogy?
  – Volt akkoriban egy konfliktus, szindor suhancok támadtak szúnikra, gúnyolták őket, bogárnak meg mindenféle… tudod, a szokásos eset. Én meg esszidzsinna voltam, és beszóltam a kormány… már nem emlékszem, milyen színű házába, hogy azonnal jöjjön fel hozzánk a lehető legnagyobb rangú ember. Emlékszem, a Szallihúran volt a hajóm. Hát ő jött. Valamilyen miniszter volt akkoriban.
  – Belügyminiszter – dünnyögte Ámmaít. – A külügyminiszternek kellett volna mennie, de akkoriban Vũùtṙoyn volt a külügyminiszter, aki sokat betegeskedett.
  – Ha te mondod, biztosan úgy van. Hát mit mondjak, nem néztem ki belőle, hogy egyszer ő fogja ott forgatni a csillagos eget. Csöndes kis emberke volt, nagyon udvarias, szerény, sőt, alázatos. Nagyon sajnálta, ami történt, és százszor bocsánatot kért.
  – Nonnirkaga – szólalt meg Ninda hirtelen. – A szakmunszok főembere harmincezer évvel ezelőtt. Ő volt ilyen, amíg hatalomra nem került, aztán mindenkit börtönbe záratott, aki nem tetszett neki. Sokakat meg is öletett.
  – Igen, előfordul ez a típus – bólintott Ámmaít. – Hogy Kíreánnak konkrétan mi terheli a számláját, azt nem tudjuk, de szórványosan kiszivárgott adataink azért vannak. Talán a gyilkosságokat ő kevésbé kultiválja, a mai világban nehezebb eltitkolni… mármint persze megeshet, hogy egy ellenzéki vezető váratlanul megbetegszik vagy balesetet szenved, és meg is esett már. Ilyenkor a kormány megmagyarázza, hogy semmi közük nem volt hozzá, és vannak, akik el is hiszik nekik. Azok, akik bármit és bárminek az ellenkezőjét elhiszik a kormánynak.
  – Amikor Śellůũt infarktust kapott – mondta Hait csendesen –, én képes lettem volna elhinni, hogy ez történt. Hiszen akármennyire terhére volt a rezsimnek, mégiscsak egy már nem fiatal, szívbeteg ember, akinek nem lett volna szabad a tengerben úsznia. Csakhogy az a hely, ahol a holmiját letette a parton, végig nagy kavicsokkal volt borítva. Azokon gázolt volna be a vízbe, mezítláb? Amikor száz ríginnel arrébb ott volt a homokos partrész?
  – Ez varhaszi – mondta Szinensi indulatosan. – Megölni valakit, mert nem tetszik a véleménye… Hát akkor ne hallgassa! Ámmaít…
  – Tessék.
  – El kell zavarnod azt a Kíreánt.
  – Nekem? – nevetett a férfi.
  – Te vagy a Testvériség egyetlen képviselője Szindorián. Követeld, hogy kergessék el.
  – Hát ezt történetesen már megtettem. Csak sajnos nem képesek rá.
  – Dehogynem – szólalt meg Ninda. – Minden zsarnokot el lehet zavarni. De csak ha előbb felnőtté válik a nép. Nem, ezt ne írd le, sien. Ezt nem én találtam ki, ez idézet a Terra-sóhipunból.

← →

645504 w\ward grady\mthes10.zip::mthesaur.txt
663362 z\zola emile\ztril10.zip::ztril10.txt
672650 l\lewis meriwether\lcjnl10.zip::lcjnl10.txt
695663 g\guthrie william\truck10.zip::truck10.txt
734721 m\motley john lothrop\jm85v10.zip::jm85v10.txt
740581 – 99,8%
742247 c\clough a h\plivs10.zip::plivs10.txt
747878 b\bunyan john\jbun210.zip::jbun210.txt
805922 w\ward grady\mpron10.zip::cmudict.txt
817811 s\shakespeare william\WS1.ZIP::00ws110.txt
835447 g\grant ulysses s\cwgen11.zip::cwgen11.txt

ph-27 hombéban [-198] Azt hiszem, ő az egyetlen oka, hogy nem vállaltam újra kiküldetést. Mindig szerettem eljárni hozzá, de amióta a hombét így berendezték, még otthonosabb lett. A legjobb janníhaum, amit ismerek. Bár megesett, hogy egy-egy másik janníhaumban jártam és ő is ott volt – akkor pedig az volt a legjobb. (Hiragi: Találkozásaim Nindával, 53. sómir) :: Szúnahaum, Jasszani-Haugímú, 43 714. szahut nisszugópan, 542ph‑27 -173 (2159 › 61:23) 740 891 szó (712 435+24 303+4153) 5 134 473 betű (4 968 807+165 666) 5 672 830 jel (@538 357)	699, 69,9%, 421 731 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 134 szórás -25–109 (na-19, ne-4)	0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1
2269. nap, 324 szó/nap, 2262 betű/nap, 77:54/sómir, 0,95 oldal/nap \| 2027.9.1.:1433, 3088 29. 17:05

	`pr` Prológus
ELSŐ RÉSZ
A SÖTÉTSÉG MÖGÜL	250 (35%)
	`na` A HAJÓ	29 (4%) 1
	`nb` AZ ŰRBEN	27 (3%) 30
	`nc` RECEPTOR	29 (4%) 57
	`nd` A GALAXIS	24 (3%) 86
	`ne` LIAN, LIAN, LIAN	24 (3%) 110
	`nf` SZAISZ	24 (3%) 134
	`ng` MENEDÉK	24 (3%) 158
	`nh` HAZAÚT	24 (3%) 182
	`ni` ABRONCSVILÁG	22 (3%) 206
	`nj` LETELEPEDÉS	23 (3%) 228
MÁSODIK RÉSZ
HAJNALSUGÁR	250 (35%)
	`oa` NAMINDAN-DZSÚMI	30 (4%) 251
	`ob` HÍRNÉV	25 (3%) 281
	`oc` LIMELULLÍ	24 (3%) 306
	`od` SAUNIS	21 (3%) 330
	`oe` ALAPPONT	22 (3%) 351
	`of` SẄTỲM ŮY DÅI ÁP	26 (3%) 373
	`og` SZINDORIA	24 (3%) 399
	`oh` A KISLÁNY	24 (3%) 423
	`oi` JANNÍHAUM	25 (3%) 447
	`oj` TANÍTÓ	29 (4%) 472
HARMADIK RÉSZ
AZ ÚJ FÉNY	198 (28%)
	`pa` HINNULDUD	22 (3%) 501
	`pb` SUGÁRGÁT	27 (3%) 523
	`pc` HANGILAORAN	25 (3%) 550
	`pd` AZ ELSŐ SZÍAN	25 (3%) 575
	`pe` SINNÍ	22 (3%) 600
	`pf` AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS	27 (3%) 622
	`pg` ILGÁ	24 (3%) 649
	`ph` A HOMBÉBAN	26 (3%) 673