Ninda

95 ← →

„A szellem embere vagyok, de ez nem jelenti, hogy ne tudnék értékelni impozáns technikai alkotásokat. Szeretem a szép házakat is, és legfőképpen imádom a hajómat.”

Ninda: Életem egy falevélen,
79. sómir

Mielőtt elindultak, Szinensi mellé még leült egy férfi, valami köntösszerű ruhában volt ő is, de olyan szabásúban, amilyent Ninda még sohasem látott. Udvariasan bólintott nekik.
  – Jarha teli – mondta.
  – Jarszi teli – biccentett Fendria, és ők is.
  – Amszanu karan hen? – érdeklődött a férfi barátságos mosollyal.
  – Kat – bólintott Fendria. – Amiszta daron hen?
  – Alit – a férfi megcsóválta a fejét. – Rekan urengosz hau.
  – Az úr azt kérdezte, turisták vagyunk-e – fordított a tanárnő. – Ő üzleti úton van.
  – És… milyen nyelven? – tudakolta Ninda.
  – Szengilül, elég gyakori nyelv a Galaxisnak ebben a részében, és ezen a világon is sokan értik.
  Aztán az útitárs beletemetkezett valami olvasmányba, nem beszéltek többet. Az út nem volt hosszú, talán öt matiba telt. Széles városi utcán száguldottak, az elzárt buszpálya két oldalát fasor szegélyezte, azon túl egy-két szintes, főleg fehér és mindenféle világos színűre festett házak álltak. Autóút nem volt, minden más jármű fent haladt a magasban. Aztán egy tágas térhez értek, ide kanyarodott be a busz, és megállt. Kiszálltak, egy magas torony lábánál. Kicsit nézelődtek, aztán bementek, s egy tágas előcsarnokban beszálltak a liftbe. Egészen másmilyen volt, mint a hajón, itt volt a falon egy gombsor, és mindenki megnyomta annak az emeletnek a számát, ahol ki akart szállni. Fendria egy kék gombot nyomott meg, az volt a tetőszint. És a lift csak ott állt meg, ahol volt kiszálló.
  Egészen a tetőkilátóig mentek. Érdemes volt. Egy folyosó ment körbe az egész épületen, a külső fala csupa üveg volt, és úgy látták a várost, mintha repülnének fölötte. És a hajót. Nem volt messze, és Fendriának igaza volt, csakugyan az Aulang Laip volt a város legérdekesebb látnivalója.
  Nem mintha látványra különösebben izgalmas lett volna – csak az volt az otthona. Életében először igazi otthona volt. Egy szürke, téglatest alakú tömb, ami mellett eltörpült minden a városban, bár némelyik torony magasabb volt, de azok keskenyek. Az Aulang Laip minden irányban hatalmas volt. Döbbenetesen nagy. Mint egy hegy. Mindennél nagyobb volt, beláthatatlanul sokkal nagyobb, mint amit Ninda valaha látott vagy el tudott képzelni. Lekerekített élei voltak, és teljesen sima felülete, amit csak a végén a felemelt tifongok sora és alattuk a suárkapu tört meg. S az oldalán, a tetején meg a tifongok fölött is ott fehérlett-piroslott a jól ismert hétágú csillag. Hatalmas volt, több emelet magas.
  – Hát ilyen kívülről – mondta Fendria.
  – Képen már láttam… de ott az űrben volt, és nem tudtam, hogy ennyire óriási.
  – Hát ugye egy húszezer lakosú város van a belsejében, és nem is takarékoskodtunk a hellyel, több szint van, ahol nem lakik senki. És persze az alját nem látod, az a leszállóüregben van, hogy a kapuk szintben legyenek a talajjal.
  – De… – Ninda tűnődve próbált visszaemlékezni. – Igen, emlékszem, a moziban láttam olyan hajókat, amiknek volt egy leválasztható részük, és csak az szállt le, a többi az űrben maradt. Mondták, hogy így takarékosabb. Mi miért nem ilyen hajókat használunk?
  – Vannak olyanjaink is, de az a megoldás csak kis hajóknál jelent igazi megtakarítást. Ha csak a kereskedelmi rész szállna le, vagy akár ha csak a suár egyedül, az is akkora tömeget képvisel, hogy a légköri meghajtásnak semmivel se kellene kisebbnek lennie. No meg egy ekkora hajót szétválaszthatóra építeni már cseppet sem egyszerű, túl sok a hibalehetőség, és ezzel a veszély. A legnagyobb hajóink sem az energiatakarékosság miatt nem szállnak le suarengeken, hanem mert a helybeliek nem akarnának akkora területet feláldozni a városaik közelében. Persze ahol csak kupolavárosok vannak, és körülöttük sivatag, ott építenek leszállópályát azoknak is.
  – Miért, azoknak mekkora hely kellene?
  – Hát… ha a Hongo Mai állna tőlünk ugyanekkora távolságra, nem hiszem, hogy képesek lennénk belátni mindkét végét egyszerre. Tizenötször olyan hosszú, mint az Aulang Laip, és hússzor olyan széles. No meg a tetejét sem láthatnánk egy ilyen toronyból, hatszor magasabb a mi hajónknál. Nagyobb helyet foglalna, mint ez a város, és azt semmi másra nem lehetne használni. Márpedig Sielunton jó minőségű termőtalaj van, és a mezőgazdaságuk nagyon jól jövedelmez, mi is amdzsrészám fogunk most vásárolni tőlük, és egy részét mi fogyasztjuk el.
  – Azt is mi gyártottuk? – kottyant közbe Szinensi.
  – Mit?
  – A talajt.
  – Ja, hát az alapanyagát talán igen, bár mások is gyártanak sirtint a Galaxisban, de az csak nyersanyag, abból jó minőségű, igazi termőföld csak a helyszínen lesz.
  Még megnézték a várost is, a toronyból belátták az egészet. Nem volt nagy, volt húsz-harminc magas torony a központban – az volt a legmagasabb, amelyikbe feljöttek –, s körülöttük alacsonyabb, néhány szintes építmények, majd a peremen földszintes házacskák. Aztán megművelt földek, ameddig a szem ellátott. A vidék sík volt, két alacsony dombocskát láttak, és a messze távolban valami fehéret, ami Fendria szerint hólepte hegycsúcs, de alig lehetett megkülönböztetni egy felhőtől.
  Aztán lementek a liften és sétára indultak a városban. Ninda ekkor jött rá, hogy a város nevét nem is tudja. Sielunt Kettesnek szokták hívni, felelte Fendria, mert így hívták valaha régen, de az a név, amit az itteniek adtak neki, túl bonyolult, és ha szúnik próbálják kiejteni, akkor az itteniek valami súlyosan sértő kifejezésnek értelmezik.
  – De lehet, hogy te ki tudnád mondani, mert az itteniek nyelve hasonlít a tiédre – tette hozzá.
  Ninda ki akarta próbálni, ezért Fendria kiválasztott egy középkorú párt, akik a tér egyik padján üldögéltek, s miután tisztázták, hogy szengil nyelven szót értenek egymással, megkérte őket, hogy mondják el a kislánynak, mi a város neve. Azok mosolyogtak.
  – Šyêɬŭnṭ æìɬ Ụâqħwăŋ – mondta a hölgy.
  – Śyèẽwlûúnt ãylỳ Uŵàḱẃẅëń – vágta rá Ninda gondolkodás nélkül.
  Azok meglepődtek.
  – Beszélsz szindorul? – kérdezte a hölgy, érezhető akcentussal, de szindor nyelven.
  – Igen, asszonyom – felelte Ninda. – Ez az anyanyelvem.
  – Hol születtél?
  – Sỳÿndoṙeìa nagy fődrészin, Lũakẽàń várossába, asszonyom.
  – Én szociológus vagyok, de nyelvész is. Tudod, a mi šyêɬŭnṭ nyelvünk rokon a sỳÿndoṙral. Ezért tanultam meg sỳÿndoṙul és még néhány rokon nyelven. Megtennéd, hogy utánam mondod: százszor harminckilenc?
  – Szásszor hammickilecc – mondta Ninda csodálkozó mosollyal.
  – Köszönöm. Abból, ahogyan a ḱ és a ś hangokat ejted, és ahogy az ỹỳ után átváltasz az è-re, leginkább a déli parti városok csavargóinak nyelvjárására tudok asszociálni.
  Ninda arcáról lehervadt a mosoly.
  – Mi a csodáról beszéltek? – fakadt ki Szinensi.
  Ninda csak állt ott, egyik lábáról a másikra tette a súlyát, beharapta az ajkát és nem szólt semmit. A választ kis csend után a hölgy adta meg, szengil nyelven.
  – Bocsánat, valami rosszat mondtam? Azonosítottam a kislány nyelvjárását a kiejtéséből…
  – És ezzel a származását is, nemde? – kérdezte Fendria.
  – Hát… annyit, hogy a városi csavargókhoz hasonlóan ejti a… ó. Már kezdem érteni. Talán valóban…
  – Igen, az volt. Még csak néhány napja került közénk, és néha érzékenyen reagál ennek az említésére.
  – Nagyon sajnálom. – A hölgy visszaváltott sỳÿndoṙra, bocsánatot kért és elmagyarázta, hogy nem akarta megbántani, ő tudós, számára minden nyelvjárás és természetesen minden ember egyenrangú, sokat beszélgetett csavargókkal is, hogy megismerje a kiejtésüket, és amikor együtt evett velük, sokszor…
  Ez volt az a félmondat, amitől Ninda felderült. Nem volt fontos, hogy mi volt sokszor. Együtt ettek. Aki együtt eszik egy csavargóval, közéjük tartozik.

← →

645504 w\ward grady\mthes10.zip::mthesaur.txt
663362 z\zola emile\ztril10.zip::ztril10.txt
672650 l\lewis meriwether\lcjnl10.zip::lcjnl10.txt
695663 g\guthrie william\truck10.zip::truck10.txt
734721 m\motley john lothrop\jm85v10.zip::jm85v10.txt
740581 – 99,8%
742247 c\clough a h\plivs10.zip::plivs10.txt
747878 b\bunyan john\jbun210.zip::jbun210.txt
805922 w\ward grady\mpron10.zip::cmudict.txt
817811 s\shakespeare william\WS1.ZIP::00ws110.txt
835447 g\grant ulysses s\cwgen11.zip::cwgen11.txt

ph-27 hombéban [-198] Azt hiszem, ő az egyetlen oka, hogy nem vállaltam újra kiküldetést. Mindig szerettem eljárni hozzá, de amióta a hombét így berendezték, még otthonosabb lett. A legjobb janníhaum, amit ismerek. Bár megesett, hogy egy-egy másik janníhaumban jártam és ő is ott volt – akkor pedig az volt a legjobb. (Hiragi: Találkozásaim Nindával, 53. sómir) :: Szúnahaum, Jasszani-Haugímú, 43 714. szahut nisszugópan, 542ph‑27 -173 (2159 › 61:23) 740 891 szó (712 435+24 303+4153) 5 134 473 betű (4 968 807+165 666) 5 672 830 jel (@538 357)	699, 69,9%, 421 731 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 134 szórás -25–109 (na-19, ne-4)	0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1
2269. nap, 324 szó/nap, 2262 betű/nap, 77:54/sómir, 0,95 oldal/nap \| 2027.9.1.:1433, 3088 29. 17:05

	`pr` Prológus
ELSŐ RÉSZ
A SÖTÉTSÉG MÖGÜL	250 (35%)
	`na` A HAJÓ	29 (4%) 1
	`nb` AZ ŰRBEN	27 (3%) 30
	`nc` RECEPTOR	29 (4%) 57
	`nd` A GALAXIS	24 (3%) 86
	`ne` LIAN, LIAN, LIAN	24 (3%) 110
	`nf` SZAISZ	24 (3%) 134
	`ng` MENEDÉK	24 (3%) 158
	`nh` HAZAÚT	24 (3%) 182
	`ni` ABRONCSVILÁG	22 (3%) 206
	`nj` LETELEPEDÉS	23 (3%) 228
MÁSODIK RÉSZ
HAJNALSUGÁR	250 (35%)
	`oa` NAMINDAN-DZSÚMI	30 (4%) 251
	`ob` HÍRNÉV	25 (3%) 281
	`oc` LIMELULLÍ	24 (3%) 306
	`od` SAUNIS	21 (3%) 330
	`oe` ALAPPONT	22 (3%) 351
	`of` SẄTỲM ŮY DÅI ÁP	26 (3%) 373
	`og` SZINDORIA	24 (3%) 399
	`oh` A KISLÁNY	24 (3%) 423
	`oi` JANNÍHAUM	25 (3%) 447
	`oj` TANÍTÓ	29 (4%) 472
HARMADIK RÉSZ
AZ ÚJ FÉNY	198 (28%)
	`pa` HINNULDUD	22 (3%) 501
	`pb` SUGÁRGÁT	27 (3%) 523
	`pc` HANGILAORAN	25 (3%) 550
	`pd` AZ ELSŐ SZÍAN	25 (3%) 575
	`pe` SINNÍ	22 (3%) 600
	`pf` AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS	27 (3%) 622
	`pg` ILGÁ	24 (3%) 649
	`ph` A HOMBÉBAN	26 (3%) 673