„Semmit sem éreztem, amikor elhagytam Szindoriát. Ami mögöttem volt, az egy cseppet sem hiányzott. Ami előttem állt, arról pedig nem sejtettem semmit.”
Ninda: Életem egy falevélen,
5. sómir
5. sómir
Aulang Laip
43 610. famut nirséhagan
840
Ninda kissé elfogódottan közeledett a széles kapuhoz, ami fölött hatalmas betűkkel állt a felirat: 2-nidzsi hingsá-sétturaszingan. Világ-vezérlőközpont. A kapu tárva volt, emberek járkáltak rajta ki-be. Ninda belépett. A kapu után rövid folyosó következett, kétoldalt ajtókkal, s a végén széles ajtó, ami Ninda érkezésére felsiklott a mennyezetbe. Óriási, kör alakú terembe lépett, ahol körben képernyők borították a falakat, s előttük emberek ültek-álltak, járkáltak. Az ajtó közelében sárga ruhás, fiatal nő álldogált, piros-fehér mintás, kerek sapka volt a fején, a derekán piros övön kis piros táska. Ninda már tudta, hogy ez az esszidzsinna viselete.
– Ott ülj le – mutatott neki helyet a bejárat közelében. Aztán már nem foglalkozott vele. Ninda helyet foglalt és körülnézett.
A terem falain körbefutó, embermagas képernyőt részletekre osztották, tíz-tizenöt kamera adott képet a suárból, a két nagy kapu külső és belső oldaláról, s mindenféle üres területekről, amik a hajó körül voltak, a városi utcák hátsó falai és a hajótest között. Ninda ekkor tudta meg, hogy a hajó mellett keskeny üres sáv van, amit a város földje borít.
– 845 – mondta egy férfihang. A suárban és a szísiben ekkor megint megszólalt a jelzés, ami 840-kor is felhangzott már. Négy erőteljes, átható zenei hang, mindenhol hallhatóak voltak. Az első magas, aztán egyre mélyebbek. De most pár pillanatnyi szünet után megismétlődött mind a négy. Idefönt, a lakószinteken semmi sem jelezte, hogy hamarosan felszáll az Aulang Laip.
A suárt mutató kamerákon megélénkült a nyüzsgés, az emberek most már javarészt kifelé tartottak, a városba. A nagy faliórán, ami a matik századrészeit is mutatta, gyorsan pörögtek a számjegyek. A számítógépek előtt ülő emberek nyomkodták a gombokat a nagy, ferde képernyőkön.
850-kor megint felhangzott odalent a jelzés, de most háromszor egymás után. A suárban tartózkodó utolsó vásárlók most már szapora léptekkel igyekeztek kifelé. Ninda tudta, hogy aki a hajón marad jegy nélkül, azzal megvetetik a jegyet a következő állomásig, és olyan szállást kap, amilyen jut.
Egy ember besétált a terem közepére, és megszólalt. Egész csendesen beszélt, de az egész teremben zengett a hangja.
– Készülődjünk. Minden rendben?
– Minden rendben – hallatszott mindenfelől.
– Köszönöm. Várjunk.
Csendben ültek, vártak, az indulás hivatalos időpontja után még öt matit szoktak hagyni, hogy aki ki vagy be akar még szállni, kapjon egy utolsó esélyt.
A falióra 855-re váltott.
– Kérem a tifongokat – mondta a férfi.
A kamerák mutatták, amint a suár kapui bezárulnak, aztán lassan rájuk csukódnak a hatalmas tifonglemezek. Olyan vastagok lehettek, mint egy légiautó. Ninda ebben a pillanatban boldog örömet érzett. Most már egészen biztos, hogy nem fogják kitenni. A tifongokat már csak a legvégső esetben nyitják ki újra. Ha emberélet forog kockán. Azért biztosan nem, hogy egy szindor csavargónak kitegyék a szűrét.
Egy egész matiba telt, hogy a tifongok befejezzék mozgásukat és a hajó belsejét tökéletesen elzárják a külvilágtól. A széleiken egymásba kapaszkodtak a fogak, és innentől a hajóból se ki, se be.
– Hiengek indulnak – mondta csendesen a középen álló férfi. A kapitány, értette meg Ninda. Dobogó szívvel nézett rá. Ahogy a férfi körülnézett a képernyőkön, el tudta olvasni a kitűzőjét. Ilkut, ennyi állt rajta. Persze lila kitűző volt: űrhajós.
Ninda nem tudta, mik a hiengek, de nem is látott semmi változást.
– Negyven sáurg – szólt egy női hang.
– Rendben, kezdhetjük emelni – felelte Ilkut kapitány. – Egy egész kettőt kérek.
– Indítom – mondta egy másik férfi. – Három… hat… kilenc… tizenkettő.
A kamerákon megmozdultak az utcák, és nagyon lassan süllyedni kezdtek. Emelkednek, gondolta Ninda. Már nem érintik Szindoria talaját.
Jól látszottak az emberek, akik felfelé néztek a hajóra. Odakint fényes nappal volt, talán a fehér órája, Ninda nem tudta megállapítani, négy napja volt már a hajón, teljesen átállt az itteni időszámításra. Ami azt illeti, abban sem volt biztos, melyik napot írják Szindorián. Illetve… ha itt nyolcvanezer ütés egy nap, ott pedig hatvankétezer, akkor… akkor ott már öt nap telt el. Huszonkettedike van.
Egy pillanatra átszaladt az agyán a gondolat: valószínűleg ez az utolsó alkalom életében, hogy érdekli, milyen dátumot írnak Szindorián.
Olyan lassan emelkedtek, hogy fél matiba is beletelt, mire rájött, mi ennek a felszállásnak a látványossága. A város! Láthatja felülről, ahogy még soha nem látta!
Tekergette a fejét, hogy minden irányba lásson, de a képernyőnek a közvetlenül fölötte levő részét nem látta jól, és nem merte elhagyni a székét. Ahogy visszafordult a másik irányba, majdnem felkiáltott ijedtében. Ilkut kapitány ott állt előtte és lenézett rá. Magas férfi volt, sötétbarna köntösben és nadrágban, deresedő, rövid szakálla volt. Bólintott.
– Ugye te vagy az, aki itt született és most hagyja el a szülőbolygóját? – kérdezte. A hangosítást most kikapcsolta.
Ninda zavartan biccentett.
– Gyere – nyújtotta a kezét Ilkut kapitány. – Középről jobban látsz.
Ninda megilletődve kelt föl és követte a kapitányt a terem közepére. Senki nem szólt semmit arra, hogy elhagyta a helyét – hiszen a kapitány maga hívta!
Azon az oldalon, ahol ült, felismerte a Kaỹỳp színházat, a kupola még mindig magasabban volt náluk. Balról a Nóyỹviń pályaudvar homlokzatát látta, éppen akkor indult a piros járat a fővárosba, méltóságteljes lassúsággal gördült végig a pályán, s mintha csak a legvégén gyorsult volna fel, hogy aztán nekirugaszkodjon, s egy pillanat múlva csíkként hasított végig az égbolton. A látvány semmiben sem különbözött attól, amit a városból is láthatott.
De emelkedtek tovább, és az épületek mögül kiemelkedett a városkupola. Kívülről még soha nem látta. Nem is tűnt úgy, mintha föléjük magasodna, mostanra talán ők is vannak olyan magasan. Mellette a Swâplòyn negyed toronyházai, és mögöttük a kisebbik hegygerinc, a Vůũndṙoýk. Az már a Felsőváros kezdete. Sokszor látta lentről, a Ḱỹndaṙeẽt negyedből, de annál közelebbről még soha. Most jóval távolabb vannak.
– Tetszik? – kérdezte a kapitány.
Ninda bólintott, aztán gyorsan összeszedte magát, hiszen magas rangúval beszél.
– Igen, uram… vagyis… igen, kapitány. Nagyon tetszik. Köszönöm, hogy itt lehetek.
– A nevem Ilkut. Miért szólítasz kapitánynak?
Ninda ijedten nézett föl a férfira.
– Hát nem te vagy a kapitány?
– Nem. A Testvériség hajóin nincsen kapitány. Az én beosztásom hingsá-sétturilgan. – A felszállás vezetője. – A rangom egyébként szísud.
– Nincsen kapitány?…
– Nincsen. Ha te nemrég érkeztél közénk, akkor bizonyára olvastál ezt-azt a régi történelmünkről. Ma már sok minden nem úgy van, mint akkor. Régóta nincsenek már kapitányok. A mai hajók irányítása túlságosan összetett feladat, egyetlen ember kevés lenne rá. – Ilkut hangja hirtelen megint kihangosodott. – Kétszázas magasságnál kérem a sészanninokat egyhatoddal indítani.
←na-27 Sésszin-szúni [103] Egyszer azt mondta: ha a lieháknak nem kellene a sáhaddif elé állniuk, akkor a Sésszin-szúni neki soha a kezébe sem került volna. (Szinensi: Ninda élete és tanítása, 231. sómir)na‑27 na-28 felszállás [-12] Semmit sem éreztem, amikor elhagytam Szindoriát. Ami mögöttem volt, az egy cseppet sem hiányzott. Ami előttem állt, arról pedig nem sejtettem semmit. (Ninda: Életem egy falevélen, 5. sómir) :: Szindoria, Aulang Laip, 43 610. famut nirséhagan, 840na‑28 na-29 Felsőváros [-22] Mítoszokat teremteni könnyű. De ha sokáig élő mítoszt akarsz, ne az igazság leplezésére használd. (Lí-Nindaran: Az Első Szían, 38. sómir)na‑29→
625599 d\dumas alexandre pere\dcrim10.zip::dcrim10.txt
645504 w\ward grady\mthes10.zip::mthesaur.txt
663362 z\zola emile\ztril10.zip::ztril10.txt
672650 l\lewis meriwether\lcjnl10.zip::lcjnl10.txt
695663 g\guthrie william\truck10.zip::truck10.txt
712356 – 99,8%
734721 m\motley john lothrop\jm85v10.zip::jm85v10.txt
742247 c\clough a h\plivs10.zip::plivs10.txt
747878 b\bunyan john\jbun210.zip::jbun210.txt
805922 w\ward grady\mpron10.zip::cmudict.txt
817811 s\shakespeare william\WS1.ZIP::00ws110.txt
ph-21 id [-519] ()ph‑21 ·· -444 734 072 szó (705 848+24 081+4143) 5 085 529 betű (4 921 438+164 091) 5 623 257 jel (@537 728) | 693, 69,29%, 417 724 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 184 szórás -75–109 (ph-19, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2227. nap, 327 szó/nap, 2283 betű/nap, 77:07/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.31.:649, 3086 17. 12:32 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (36%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (36%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 192 (27%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph – – – | 20 (2%) 673 |