„Mindenre odafigyel, minden érdekli. Mindent és mindenkit megfigyel és kielemez. Véleményt ritkán nyilvánít – ha mégis, az csak egy töredéke annak, amit gondol, az is leegyszerűsítve.”
Sileni: Naplóm Nindával,
43 982. nisszugópan
43 982. nisszugópan
Egész nap tartott a vizsgálat, de nem sokban különbözött attól, hogy beszélgettek. Egy ideig ott a kórházi szobában, aztán kimentek sétálni. Megkérdezték, mire kíváncsi legelőször az Auszínín, és elvitték egy háromszor akkora parkba, mint az Aulang Laip nagy parkja. Ninda egy darabig ballagott a fák és bokrok között, meg-megérintette őket, az orvosok pedig vele sétáltak és figyelték a műszereiket, hogyan reagál mindarra, amit tapasztal. Aztán Ninda leült egy fa tövébe.
– Gyertek, üljetek le.
Az orvosok letelepedtek a fűbe.
– Te ide mellém, Fáhaurt. Dőlj neki a fa törzsének és érezd a szeretetét.
Fáhaurt felvonta a szemöldökét, de nem szólt semmit, leült Ninda mellé és nekidőlt a fának.
– Te nagy feszültségben élsz, amióta ott a hipnoszobában jelzett a riasztó. Nem tudom, miért jelzett, csak azt, hogy az agyam makkegészséges. Te azonban ezt nem hiszed, mert a hivatásod szabályai azt mondják, hogy nem szabad ezt hinned, mert ha a riasztó jelez, akkor nagyon nagy baj van. De nincs. A gép tervezői sem tudhattak előre mindent. Azért hoztalak ide, hogy viszonozzam a gondoskodásodat. Hunyd le a szemed és koncentrálj a fára. Érezd a szeretetét, és oldódni fog a feszültséged.
Az öreg orvos homlokráncolva nézett rá. – Nem hiszem, hogy szerepet kellene cserélnünk. Én vagyok a te orvosod, nem fordítva, és te nem vagy pszichiáter.
– Ne beszélj annyit. Engedd el magad és koncentrálj a fára.
Fáhaurt sóhajtva engedelmeskedett.
– Andaur Hárahongi – mondta Ninda csendesen. – Kis falu a Dzsíamang oldalán, tízezer évvel a háború előtt. Száz-százötven kis házikó, nagyrészt a hegyről lendületesen alásiető Ingsé két partján. Csupa öregember, egyetlen fiatal házaspár gyerekekkel. Az öregek már nem dolgoznak, üldögélnek a kis főtéren, beszélgetnek. Esténként hallgatják a kis Dzsuhuja énekét, és Rohpi anyó régi történeteket mesél. Egy világról, ahol valaha őseik éltek. „Lian, lian, lian. Idő, idő, idő. Mert voltak idők a mi időnk előtt is, és lesznek ezután. Az idő végtelenségében a mi életünk és világunk élete csak egy szempillantás. Nem tartott tovább annak a világnak élete sem, ahol egykor az emberi faj meglátta a napvilágot, Ősi Földnek. A világegyetem idejének végtelenségében csak egyetlen szempillantás. Lian, lian, lian. De ezen a világon élt a leghosszabb ideig az ember. Számtalan évezred telt el azóta, hogy elhagytuk Ősi Földet és idejöttünk Szúnahaumra, de emlékszünk rá, mert emlékeztetnek a régi írások. Ősi Földön millió és millió évezredig élt az ember, mielőtt megtanult volna felszállni világáról és elindulni az űr felé, Ősi Föld embere sokáig azt hitte, az övé az egyetlen létező világ. Lian, lian, lian. Halljátok és lássátok, szúnik, a Felhő gyermekei, s adjátok tovább utódaitoknak, akárcsak Aurangiszurat anyánk Sziane üzenetét, hogy él még Ősi Föld, és ha elpusztul, akkor is él, és él Szúnahaum, és ha elpusztul, akkor is él, mert minden és mindenki él és életben is marad mindaddig, amíg őrzik emlékezetét az idő folyamában utána jövők. Hát meséljétek a régi történeteket.” Ezeket mondta Rohpi anyó, majd utána az unokája, Salluli, aztán Hirhengu apó, s még ezren és millióan, át az idő szövevényén, sorra elmondották a régi történeteket és feljegyezték az újabbakat, mert azok is régiek lesznek egyszer, ahogy a régiek egykor újak voltak. Simnunná.
– Simnunná – felelte az orvos. – Szépen beszélted el.
– Ez a Szúnahaum-sóhipunból való.
– Ismered ezt a szót: száhpain-sédauni?
– Igen. Mesélőt jelent az ősi nyelven.
– Ennél egy kicsit speciálisabb. Mesélő, de egy bizonyos fajta mesélő, olyan, aki Szúnahaum-sínarraómi régi történeteit meséli. Kevesen vannak. A miénk, az Aulang Laipon utoljára a nagybátyám volt, de ő már sok éve nem él.
– Akkor én leszek a következő – felelte Ninda határozottan.
Fáhaurt mosolyogva bólintott.
– Rendben. Amit az utolsó hipnokezeléssel kaptál, annak elégnek kell lennie hosszú időre. És muszáj is, hogy elég legyen, mert nem fogom engedélyezni a további kezeléseket.
– De hát miért nem? – hökkent meg Ninda.
– Nem látom biztosan, hogy mi történt, amikor megszólalt a rögzítő. A regisztrált adatokból képtelenek vagyunk kideríteni. Az agyadat még vizsgálni fogjuk egy ideig, de egyre valószínűtlenebb, hogy még rábukkanhatunk bármire. De az biztos, hogy ez neked veszélyes. Békülj meg a gondolattal, hogy nem kapsz több hipnokezelést.
– De hiszen az agyamnak semmi baja.
– Elhiszem, de mi orvosok vagyunk, nekünk biztosra kell mennünk. Ha eltelik mondjuk húsz év és nem észlelünk rendellenességet, akkor fontolóra lehet venni. Addig nem.
Ninda tűnődött egy kicsit. Húsz év… az hatszáz nap. Annyi baj legyen. Kivárja.
– Rendben van, de gondolom, nem az a szándékod, hogy a húsz év alatt folyton vizsgálgatni akarsz.
– Nem, természetesen nem, amíg nem merül föl valamilyen rendellenesség gyanúja.
– Nem fog. Kiengedhetsz a feszültségből.
Fáhaurt elmosolyodott.
– Lesz helyette másik. Megkértek, hogy nézzem meg egy betegüket. Ő tényleg beteg, elég súlyos eset, úgyhogy maradok még, talán egy évig.
– És én?
– Most kivárjuk, hogy véget érjen ez a mérési ciklus, aztán levesszük rólad a hálót, valamikor este. Addig ismerkedj ezzel a hajóval, sétálgass, érezd jól magad. Ez itt a janníhaum.
– És hogyan jutok haza?
– Az Aulang Laip felénk tart. Azt hiszem, még megálltak valami világon, meg lassúbbak is, mint a mi mentőhajónk, de holnapután bedokkolnak erre a hajóra, és egyszerűen átsétálsz.
– Értem. Jól van. Én rendben leszek, de te is legyél rendben, Fáhaurt. Meg ti is – pillantott körbe az orvosokon. – Ti is nagyon feszültek vagytok mindig. Még feszültebbek, mint Fáhaurt, nyilván mert egy nagy hajón éltek, ahol sok a beteg, és máshonnan is idehozzák a nehezebb eseteket. Időnként muszáj kikapcsolódnotok. Mit szoktatok csinálni olyankor?
Az orvosok válaszoltak, mint minden szúni általában, ők pedig különösen készségesen, hiszen a vizsgálathoz tartozott, hogy Ninda agyát folyamatos impulzusok érjék. Solgelszit olvas, zenét hallgat, fest. Ronkigu regényeket ír. Hirráhuni úldjátékos, méghozzá elég ismert…
– Az mi? – tudakolta Ninda.
Hirráhuni válasz helyett elővette a suagját, kicsit megsimogatta és eltette. Várt. Negyed mati sem telt bele, s egy teherhordó libbent fölé. Az orvos levett róla egy hosszúkás, fehér dobozt, s a teherhordó elszállt.
– Ez egy úld – mondta Hirráhuni, fölkelt, odaült Ninda mellé a fa tövébe, és az ölébe fektette a dobozt. Valamit megnyomott rajta, s az feltárult. Ninda számtalan színes gombot, kapcsolót pillantott meg, s a férfi felé néző oldalon egy sor fehér lapocskát, amik között rövidebb feketék sorakoztak.
– Láttál már ilyet?
– Nem, még sosem.
– Nyomd meg valahol.
Ninda lenyomta az egyik fehér lapocskát, s a készülékből átható, zengő zenei hang szólalt meg.
– Ez egy hangszer!
– Igen. Gyakori típus, milliószám használjuk mindenhol, biztosan hallottál már úldzenét.
Hirráhuni lenyomott néhány színes gombot, aztán játszani kezdett.
Ninda hallgatta, s lelki szemei előtt megelevenedett a Sattahí-fennsík füves síksága, afölött repült, pedig sosem látta, csak könyvből ismerte. A Szildim-vízesés szivárványos fátyola, ahogy a Szesszi roppant víztömege aláhullva párába burkolja a környéket. Illong sziklatornyai az ezrével röpködő, suhogó szárnyú jillákkal…
Igen. Hiszen a zene is történeteket mesél.
←nf-16 Kis Őrző [-8] Tudni jó. De az rossz, ha visszaélünk a tudásunkkal. Ha úgy fejezzük ki tudásunkat, hogy lekicsinyeljük a másikat, amiért ő nem tudja, az visszaélés. (Ninda: A fény lúmái, 19.)nf‑16 Kis Őrző nf-17 történetek [53] Mindenre odafigyel, minden érdekli. Mindent és mindenkit megfigyel és kielemez. Véleményt ritkán nyilvánít – ha mégis, az csak egy töredéke annak, amit gondol, az is leegyszerűsítve. (Sileni: Naplóm Nindával, 43 982. nisszugópan)nf‑17 történetek nf-18 titkosszolgálat [103] Ha elmesélsz egy történetet, a hallgatóid lelkében olvashatsz – akárcsak ők a tiédben és azéban, aki a történetet megírta. A zenénél ugyanez a helyzet. (Lí-Nindaran: Gondolatok, 33. sómir) :: Sỳÿndoṙeìa, Ḱaŷndïm, 57. ńaũḱan 15., a lila órájanf‑18 titkosszolgálat→
ph-27 id [-1019] () :: Szúnahaum, Jasszani-Haugímú, 43 714. szahut nisszugópan, 542ph‑27 id ·· -997 740 008 szó (711 614+24 251+4143) 5 128 343 betű (4 963 013+165 330) 5 666 671 jel (@538 328) | 699, 69,9%, 421 730 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 131 szórás -22–109 (na-7, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2265. nap, 324 szó/nap, 2264 betű/nap, 77:46/sómir, 0,95 oldal/nap | 2027.8.28.:465, 3084 25. 22:30 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (35%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (35%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 198 (28%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph A HOMBÉBAN | 26 (3%) 673 |