„Sok világot bejártam, és mindig jól éreztem magam. Kedves emberekkel ismerkedtem, szép helyeket láttam, jó emlékeket gyűjtöttem. S még jobban éreztem magam akkor – amikor aztán hazatértem a hajómra.”
Ninda: Életem egy falevélen,
119. sómir
119. sómir
A kis áintliemi emlék sikert aratott a gyerekek körében, de a felnőttek is szívesen elnézegették. Elfért Ninda két tenyerében, henger alakú volt, a teteje kupolává gömbölyödött. Üzemen kívül fekete volt az egész. Ha az oldalát megérintették, a kupola alatt megjelent a két óriás, Ínill és Ósill, amint készülnek sujheint játszani, egyikük föl is emeli a kockát és ledobja, de beszakad alatta a föld, és felgyűrődik, mint a víztükör a beledobott kő körül. Ez eltartott vagy fél matin át. Aztán a felgyűrődő hegyek tetején a két óriás sírva fakadt, a könnyeikből lett a tó, ők pedig megkövültek a hegytetőn. A tó körül kinőtt az erdő, felépült az üdülőközpont, s az emberek kijártak a tóhoz fürödni. Ez a része is eltartott fél matiig. Aztán még két matin át mutatta az apró emberkéket, amint jönnek-mennek, fürdenek, labdáznak, játszanak. S végül elsötétült megint. De soha nem mutatta kétszer ugyanúgy, az óriások mozdulatai is mindig mások voltak, az emberek sem voltak ugyanazok, nem mindig ugyanazt és ugyanúgy csinálták. Mindenki nagyon kedves kis alkotásnak találta.
És persze mesélt is a kalandjairól. Neki ez furcsa volt kicsit, hogy miért kérdezgetik, hiszen egy csomó felnőtt volt ott, akik maguk is járhattak már mindenfelé, Sielunton is. De aztán odagyűltek a gyerekek is, Angrausun pedig elmondta, hogy a Testvériség ezt mindig fontosnak tartotta. A mesélést.
– Ez teszi a janníhaumot azzá a hellyé, ahol mindnyájan összegyűlhetünk. Együtt étkezünk, játszunk, énekelünk, táncolunk, művészi alkotásokat készítünk, és mindeközben beszélgetünk és mesélünk. Ezt mind-mind a világon bárhol megtehetnénk, és meg is tesszük, a hajóinkon vagy ha világokon találkozunk, nem kell hozzá se tűz, sem Őrző… bár azért jó, ha van… – A pillantása egy ideig elidőzött a Tűz Őrzőjén, Ninda érzése szerint nem az Őrző tisztsége miatt, inkább azért, mert Angrausun fiatal férfi volt, háromszáz éves körül, az Őrző pedig egy talán ötven évvel fiatalabb lány.
– Angrausun, csillaggyermek – szólalt meg Haurengi egyáltalán nem halkan –, Aulang Laip örök tüzének Őrzője áll előtted.
Angrausun visszakapta pillantását az asztallapra.
– Igen, bocsássatok meg. „Ki az örök tüzet őrzi, közönséges ember voltából kilép, s átadja lényét mindannak, mit Szúnahaum tüze jelent.” Elnézést.
– Hát ha az idézet messze is van a pontostól – nevetett Haurengi –, a lényeget visszaadtad.
– Egyetek fénarit – lépett ekkor oda egy tálcával Miengrani, akit Ninda akkor látott életében először, de a nőt ez egy pillanatig sem zavarta, letette a tálcát egyenesen Ninda elé, s már ott sem volt. Ninda még nem szokta meg, hogy teljesen idegen emberek úgy etetik őt, mintha kedves vendég lenne. De Haurengi nyugodt mozdulattal kivett egy süteményt.
– Azt hiszem, Szindorián nem ezt szoktad meg – nézett föl Angrausun.
– Hát nem. – Ninda megcsóválta a fejét. – Persze… persze tudom, hogy a janníhaumban ingyen van az étel, illetve… amit a dzsilaunba rendel az ember, hogy készítsen belőle valamit, az is ingyen van?
– Hogyne – bólintott Haurengi. – A janníhaum az a hely, ahol mindenki családtag, hiszen összeköt minket Szúnahaum tüze. Márpedig családon belül senki senkinek nem fizet az ételért, a Galaxis egyetlen népénél sem. A janníhaumban elfogyasztott ételt a hajó költségvetése fedezi.
– De hát… így akármeddig élhetnék úgy, hogy csak a janníhaumban étkezem, és nem fizetek érte semmit!
– Persze. Valami gond van ezzel?
– Hát… nem, csak… mi történne, ha mindenki a janníhaumban akarna enni?
Haurengi rekedtesen elnevette magát, ahogy az öregek szokták. A nevetés megköhögtette. Ivott egy kortyot a nusummájából.
– Bocsáss meg… nem illik nevetni, tudom. – Ninda értetlenül nézett rá, számára az volt a furcsa, hogy egy öreg bocsánatot kérjen egy gyerektől. – De ez annyira tipikusan dzserang okoskodás. Ez sem illik, de nézd el egy vénembernek, kérlek. Nem hánytorgatom én föl, hogy a dzserangok közül jössz, de hát tény, hogy ott nevelkedtél, és csak pár napja borította rád fényét a Sínisuál. Idő még, amíg úgy kezdesz gondolkodni, mint aki a Felhőben nevelkedett, de az is eljön majd, fiatal fej hamar változik. Hogy is van az a mondás?
– A sóturind virágja gyorsan váltja színét – felelte Ruara –, de nem válaszoltál még a kislány kérdésére, hogy mi lenne, ha mindenki a janníhaumban akarna enni.
Haurengi bólogatott.
– Igen, persze, persze. Valóban. A hajóinkon körülbelül ötszáz emberre jut egy janníhaum, vagyis ha egyszerre mindenki bejönne, akkora lenne a zsúfoltság, hogy az Őrző is alig tudná körbejárni a tüzet. De ha nem egyszerre jönnének, akkor se tudna mind itt enni, némelyik janníhaumhoz húsz dzsilaun is tartozik, de másokhoz jóval kevesebb, képtelenség lenne ennyi embert jóllakatni. Egy részüknek márpedig máshová kellene mennie, ha tetszik, ha nem.
Nindának eszébe jutott valami.
– Ugye a szúnik legnagyobb része hajókon él?
– Igen – válaszolt Angrausun. – Ötmilliárd szúni él hajókon, százötvenezer hajónk van. Háromszázmillióan élnek Szúnahaumon, kétszázmillióan a Felhő Világain, és van még pár millió, akik a különféle suarengeken működő képviseleteinken teljesítenek szolgálatot és ott élnek.
– És hány janníhaum van Szúnahaumon?
– Szúnahaungaur egész területén nagyjából egyenletes távolságokban, nem túl hosszú sétaútra egymástól, mindenütt találsz egy tüzet. A Tűz Otthona ugyanolyan, mint a hajókon, az Őrző is ugyanúgy lépked körülötte és forgatja a janníruant. S bár ezeket a helyeket is janníhaumoknak hívjuk, valójában maga a világ a janníhaumunk. Vagyis mondhatjuk, hogy csak egy.
– Simnunná – mondta Ruara.
Mutattak neki egy légifotót, az asztal fölé vetítették Ruara suagjával. Hatalmas rét volt a képen, zöld volt minden, ameddig a szem ellátott, s a réten emberek üldögéltek, sétáltak, ettek, játszottak. A Tűz Otthona is ott volt a réten, egy fiú állt mellette a szokásos pálcával, körben padok, asztalok. Aztán a kamera feljebb emelkedett, s távolabb láthatóvá vált egy másik tűz, a kettő között pedig csak rét volt. A kamera a másik tűz felé repült. Mögötte volt egy tó, a tóparton házak, a tavon néhány csónak. Aztán egy erdő, a szélén megint egy tűz egy Őrzővel.
– Szabad ég alatt vannak?
– A legtöbbjük.
– És ha esik az eső?
– Szúnahaumon soha nem esik az eső – felelte Ruara. – Más világokon azért esik, mert a szabad vízfelületek párolognak, a növények is sok vízgőzt engednek a levegőbe, s ez addig kavarog a légkörben, amíg kicsapódik és eső lesz belőle. De Szúnahaum légköre nem kavarog. Abroncsvilág. Olyan lassan forog, hogy a légkör nem keveredik meg a forgás erejétől. A nap örökké ugyanott áll az égen, ezért nem történik meg, hogy ugyanaz a terület hol hideg, hol meleg, és fölötte mozgásba jön a levegő. Ezért Szúnahaum légkörében mindig ugyanannyi pára van. Amennyit a növények elpárologtatnak, annyi le is csapódik, de nem eső, hanem hó formájában, mindig a Séninnaur-peremen, mert ott van elég hideg hozzá. Ezért az összes víz napok alatt azon a területen gyűlne össze, és a Dzsisszáfaur-perem elsivatagosodna, amit mi persze nem akarunk, ezért a vizet sok-sok csatorna vezeti vissza, és elöntözzük a peremvidéken. Szúnahaum időjárása tökéletesen mesterséges. Másképpen nem lehetne egy abroncsvilágot lakhatóvá tenni.
Ninda hallgatta a kiselőadást, nézte a térképvázlatot, amit Ruara kivetített neki, és próbálta elképzelni ezt a furcsa világot, ahol a nap soha nem mozdul az égbolton.
←nc-6 kormányzat [-19] Lehet, hogy azért nem szeretnek minket a dzserang világokon, mert a lelkük mélyén tudják, hogy különbek vagyunk náluk. Akkor rosszul tudják. (Ílgaszaumi, Numird mondásaiból, 62. sómir, 102. singir)nc‑6 nc-7 2-nika [86] Sok világot bejártam, és mindig jól éreztem magam. Kedves emberekkel ismerkedtem, szép helyeket láttam, jó emlékeket gyűjtöttem. S még jobban éreztem magam akkor – amikor aztán hazatértem a hajómra. (Ninda: Életem egy falevélen, 119. sómir)nc‑7 nc-8 kiri [-23] Ha az életet utazásnak fogjuk fel, akkor a válaszom: szükségünk van útitársakra hozzá. Bárminek tekintjük az életet: társak is kellenek. Sokfélék. (Lí-Nindaran: Az Első Szían, 44. sómir)nc‑8→
ph-27 id [-1019] () :: Szúnahaum, Jasszani-Haugímú, 43 714. szahut nisszugópan, 542ph‑27 ·· -997 740 008 szó (711 614+24 251+4143) 5 128 343 betű (4 963 013+165 330) 5 666 671 jel (@538 328) | 699, 69,9%, 421 730 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 131 szórás -22–109 (na-7, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2267. nap, 324 szó/nap, 2262 betű/nap, 77:50/sómir, 0,95 oldal/nap | 2027.8.30.:229, 3084 25. 22:30 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (35%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (35%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 198 (28%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph A HOMBÉBAN | 26 (3%) 673 |