„Egész sor alkalom volt, amikor csillagközi veszekedés tárgya lett, hogy velem mi történik. De hát még magam sem értettem, hogyan magyarázhattam volna el az én jó Hiragi barátomnak, hogy mindez lényegtelen ahhoz képest, hogy leülhetsz és nézheted, amint megcsavarodik az idő?”
Ninda: Életem egy falevélen,
89. sómir
89. sómir
43 614. dzsirat nirséhagan
450
Ninda fokozatosan tért magához, egy zavaros, álom nélküli álomból, amiből aztán csak benyomásokra, színes foltokra emlékezett, amikor végül felébredt. De egy pillanat alatt szétfoszlott az is. Pislogott néhányat, és körülnézett.
Idegen ágyban feküdt, virágmintás zöld takaró alatt. A falak halványzöld-kék-sárga színűek. Az oldalsó falnál polc, tele ismeretlen rendeltetésű tárgyakkal. A másik oldalon ajtó, ami ekkor kinyílt és belépett egy nő, rózsaszín köntösben. A köntös látványa megnyugtató volt, az végre ismerős volt. A zöld kitűzőn az állt: Saddími, de be is mutatkozott.
– Saddími vagyok, orvos. Derkunlázat kaptál, két napig feküdtél, de már minden rendben. Hogy érzed magad?
– Hol vagyok? – kérdezte Ninda válasz helyett.
– Kórházban. 8-jobe.
– Az Aulang Laipon?
Saddími fölvonta a szemöldökét.
– Hát persze hogy az Aulang Laipon, sien. Lássuk, mi lesz, ha felülsz.
Ninda felült. Ekkor vette észre, hogy nem a köntöse van rajta, hanem könnyű hálóing, amit a szúnik néha ágyban szoktak viselni. Neki nem volt ilyenje. De egy pillanatig tudott csak erre figyelni, mert a szoba meglódult és forogni kezdett.
– Semmi baj – kapta el Saddími, mielőtt eldőlt volna. – Semmi baj, ez a betegség utóhatása, mindjárt elmúlik. Hoztam gyógyszert.
Valami hideg fém nyomódott egy pillanatra Ninda karjához, és csakhamar enyhült a szédülés.
– Jól van. A kamerát kikapcsoltam, akár fel is öltözhetsz és hazamehetsz. Még az iskolába is elmehetsz, ha akarsz. Elkísérlek. Az iskolatársaid már jól vannak. De itt is maradhatsz pihenni még egy kicsit.
– Már jól vannak? Nem voltak jól?
– Annyira rosszul senki nem volt, mint te, de sokan elkapták. Mindenkit kikezeltünk, a hajót fertőtlenítettük, minden rendben. Ha bármikor rosszul lennél, nyugodtan szólj akárkinek, hív mentőt, visszahoznak ide, segítünk. De ennek végtelenül csekély a valószínűsége.
Ninda föltápászkodott, kibújt a hálóingből, fölvette a köntösét és a saruját, és kimentek az ajtón. Egy másik helyiségbe léptek, Saddími innen őrizte őt mostanáig. A másik ajtó hosszú folyosóra nyílt, ahol számozott ajtók voltak. Az övé a 301-es volt. Saddími kapott egy hívást, elővette a suagját, Ninda már majdnem megkérdezte, hogy merre kell menniük, de rá is jött. Bármerre. Mindkét irányban elérik a kórház kijáratát vagy egy liftet. A következő gondolata pedig Szinensi volt… és Í! Mi van vele?…
A gondolat azonnal hívójellé változott, és Í nyomban reagált.
„Barátság szeretet” – üdvözölte.
Ninda viszonozta, és leadott egy bonyolult érzelemjel-kombinációt, amit emberi nyelvre úgy lehetett volna fordítani: – Mi történt veled az elmúlt két napban, volt mit enned-innod, nem voltál bezárva?
Í természetesen remekül érezte magát, mint a kirik mindig, és ahogy Szinensit is bekapcsolta a közvetítésbe, tőle megtudta a többit is.
– Jaj, sien, aggódtunk ám érted – jöttek barátnője gondolatai valahonnan több szintnyi távolságból a kirik mentális közvetítésén át. – Az egész hajót fertőtlenítették a hirdzsangik meg az esszidzsinna, mi is kórházba kerültünk, az egész iskola, a családom, mindenki, akit közelről ismersz. Mindannyian elkaptuk, több százan. De senki nem lett rosszul, csak te, úgyhogy mi csak egy derkit voltunk kórházban. Íre mi vigyáztunk otthon, vagyis hát egy kirire nem kell vigyázni még ilyen kiskölyök korában sem, nagyrészt kóricált a hajón, ugyanúgy, ahogy akkor, amikor veled van.
Drága Szinensi, gondolta Ninda, miközben belépett egy liftbe. Belőle mindig ömlik a szó.
Fölmentek a negyedikre, beültek egy kocsiba, átmentek a sibe szektoron és a tabe felén, és bementek az iskolába.
Mindenki felugrált a jöttére, sorra ölelgették, Szinensi, Rongami, Sifartié, Ángsauri, Fendria…
– De hát – nyögte két ölelés között – én… bocsánatot kérni jöttem…
Ilgá, aki éppen készült átölelni, meglepve nézett rá, két kezét a vállára téve.
– Miért?
– Mert kórházba kerültetek miattam…
Most már valamennyien döbbenten néztek rá.
– Sien… a derkunról nem te tehetsz – mondta Fendria. – Az egy vírus, amit bizonyára még Szindoriáról hoztál magaddal. Az ember nem szokta tudni magáról, hogy vírushordozó, csak amikor már megbetegszik. Senki sem tehet arról, ha elkap egy fertőző betegséget.
Ninda arckifejezését látva Szinensi szólalt meg szomorúan:
– Azt hiszem, Ninda nem azért tartja magát felelősnek, mert… mert… mintha ő tehetne róla, hanem…
Ninda lassan bólintott.
– Igen… a szindor csavargók nem tudják, hogy a fertőző betegségekről az ember nem tehet.
– Mi történik, ha valaki ott elkap egy ilyen betegséget? – kérdezte Rongami.
– Kitaszítják maguk közül.
– Tipikus viselkedés a primitív társadalmakban – bólintott Fendria. – Nem Szindoria az egyetlen hely, ahol tudatlanságban élnek emberek. Máshol is előfordul.
– Varhaszi – mondta Ninda csendesen.
Fendria bólintott.
– Igen. Ettél már?
– Nem… – Ninda alig mondta ki a szót, s már érezte, milyen kínzóan éhes. Eddig észre sem vette.
– Akkor rendeljük meg az ebédünket – mondta Fendria. Ninda ösztönösen a faliórára pillantott. 460. Mindig pontban ötszázkor esznek az iskolában. De a gyerekeket egyáltalán nem zavarta, természetesnek tekintették, hogy Ninda kedvéért előrehozzák az ebédjüket. Ángsauri, Érahing, Rongami és Huafóni elővette az asztalokat és a székeket, kihajtogatták, elrendezték őket a szokásos módon, nagy kört alkotva a terem közepén. Közben a többiek már rendeltek is. Ninda előbb még a nongirhoz lépett és vett egy doboz jogratízű íhafit, mert nagyon szomjas volt, majdnem az egészet megitta egy hajtásra. Aztán vette csak elő a suagját.
– Én is veletek eszem – lépett beljebb Saddími, aki eddig az ajtóban állva hallgatta őket.
– Egyél valamilyen levest – tanácsolta Fendria Nindának. – Amiben hús és növények is vannak. Sinert, ongét vagy illaníszít.
Ninda bólintott és sinerlevest rendelt, apró nikkiligombócokkal, a Dzsergil étterem receptje szerint. Így az ő ételét hozták a legmesszebbről, a suár túlsó végéből. De ott volt a sorban egy mati múlva, ahogy a pincérrobotok berepültek az ajtón.
Fendria Nindával szemben ült le, ő egy khammi nevű thabbuan ételt kért, ami valamilyen sült hal volt tésztával körítve.
– Tegnap leszálltunk egy Szaisz nevű világon. Neked külön ajánlom, hogy nézz körül rajta, mert az éghajlata némileg hasonlít Szindoriára. A nem biztonságosak közé soroltuk, de nem a helybeliek miatt, hanem mert sok a környezeti veszély.
– Sivatag az egész – bólintott Rongami. – Tisztára mint Szindoria, csak melegebb és nincsen víz. Az egész világon semmi más nincsen, csak sivatag, sivatag meg még több sivatag. Meg hegyek. De nem fogod kitalálni, hogyan közlekednek. Mert nem a levegőben vagy az űrben ám.
– ËÈlaŷsokkal – bólintott Ninda.
– Hát az meg mi?
Ninda mosolygott.
– A sivatagban nem lehet másképp, ha túl nagy a teher és nem tudod a levegőbe emelni. Hatalmas járművek kellenek, amik lánctalpakon járnak, és a rakományon felül mindent szállítanak, amire az utasoknak útközben szükségük lehet. Sokszor jártam az ëèlaŷskikötőben, vagyis hát csak mellette, nem lehetett belógni. Mindig szerettem volna feljutni egyre.
– Most teljesülhet a vágyad.
– Már teljesült.
←nf-3 derkun [95] Boldogtalan sokféleképpen lehet valaki. Ha beteg, ha elhagyta a kedvese, ha nincs hol laknia, ha rossz emberek veszik körül, s még száz ok miatt. Boldog csak egyféleképpen lehetsz. (Ninda: Kommentárok az Első Szíanhoz, 26. sómir) :: Aulang Laip, 43 614. nodzsat angdzsagan, 850nf‑3 derkun nf-4 kórház [-1] Egész sor alkalom volt, amikor csillagközi veszekedés tárgya lett, hogy velem mi történik. De hát még magam sem értettem, hogyan magyarázhattam volna el az én jó Hiragi barátomnak, hogy mindez lényegtelen ahhoz képest, hogy leülhetsz és nézheted, amint megcsavarodik az idő? (Ninda: Életem egy falevélen, 89. sómir) :: Aulang Laip, 43 614. dzsirat nirséhagan, 450nf‑4 kórház nf-5 Szaisz [-22] Mindenhol barátságokat köt, mindenhol felfedezi a maga kis meghitt zugait, mindenhol megtalálja a szépséget. Már akkor az Első Szían alapján élt, amikor a gondolatot még meg sem alkotta hozzá. (Sileni: Naplóm Nindával, 44 400. sillíman) :: Szaisz, Nirn illiar, Aulang Laip, 43 614. higit szammunan, 780nf‑5 Szaisz→
ph-27 id [-1019] () :: Szúnahaum, Jasszani-Haugímú, 43 714. szahut nisszugópan, 542ph‑27 id ·· -997 740 008 szó (711 614+24 251+4143) 5 128 343 betű (4 963 013+165 330) 5 666 671 jel (@538 328) | 699, 69,9%, 421 730 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 131 szórás -22–109 (na-7, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2266. nap, 324 szó/nap, 2263 betű/nap, 77:48/sómir, 0,95 oldal/nap | 2027.8.28.:1068, 3084 25. 22:30 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (35%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (35%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 198 (28%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph A HOMBÉBAN | 26 (3%) 673 |