„Nem érzem szeretetlenségnek a gyerekeimmel szemben, hogy kimondom: Nindát éppen úgy szeretem, mint őket. Akkor sem kaphatott volna tőlem – de Ámmaíttól sem – több szeretetet, ha hagyta volna, hogy örökbefogadjuk. Így is ugyanannyit kapott, mint a gyerekeink.”
Hait Kirísz: Emlékiratok, 583.
43 619. famut ukingahan
606
Ángsauri azt állította, hogy ez a legnagyobb riongi az egész Galaxisban. Hait ismerte már a kislányt és sejtette, hogy a dzserangok nem számítanak, de ez tényleg óriási volt. Ahogy megérkeztek, Ángsauri beültette őket egy légikocsiba, és végigszáguldottak egy erdő fölött, ami Szúnahaumon is jókorának számított volna.
– Ötszázezer fa – mondta Lýŷ, aki Ninda lábánál heverészett a kosarában és nem nézett ki az ablakon. – Csak ezen a szinten, és harminc van ilyenekből. Jártam már itt, használtam üzenetküldésre is. A riongi kilenctizede mezőgazdasági terület, de azért élnek rajta kétmillióan és kényelmesen elférnek.
– Tényleg a legnagyobb az egész Galaxisban? – kérdezte Ninda.
– Nem tudok nagyobbról. Sok világ épít hatalmas űrvárosokat, hogy növelje mezőgazdasági termelését, de inkább több kisebbet szoktak létesíteni. Egy ekkora építményt létrehozni az űrben akkora költség, amit kevés állam engedhet meg magának.
– Harminc ilyen erdőszint van – dicsekedett Ángsauri, aki persze nem tudta, hogy ők ezt már megbeszélték. – Negyven gabonaföldekkel van tele, tíz pedig konyhakert. Az egész terület akkora, hogy Szindorián kitelne belőle még egy kontinens.
– Azt meghiszem – bámult ki Hait elhűlve. A fák csúcsa és a mennyezet között elhajózhatott volna az Aulang Laip. Az erdő végét egyik irányban sem látták. Lent az erdőben apró falucskák követték egymást, körülöttük az övékhez hasonló, nyitott járművek repültek mindenfelé. Erdőillata volt a levegőnek. – Mennyi idő volt ezt felépíteni?
– Fogalmam sincs – nevetett Ángsauri.
– Nem az építkezés az igazán hosszadalmas – mondta Ámmaít. – Hanem a betelepítés. Nekünk van egy városunk, Eìnũwś, ami legfeljebb tízszer akkora, mint az Aulang Laip, szóval lehet, hogy a Testvériségnek utazó hajóból is van nagyobb. Negyven éve áll készen… mármint negyven ottani éve, az elég sok idő. De még mindig nem sikerült beültetni az egészet.
– Sose hallottam róla – mondta Hait.
– Nem nagyon reklámozzák. Egyébként messze van az anyabolygótól, Mâinuṙõp körül kering.
– Ha tízszer akkora, mint az Aulang Laip – mondta Szinensi –, akkora lehet, mint a Falgé Súlargi. Teherhajónak nem is nagy.
– Namindan-dzsúmival a Galaxisba megy egy új sor teherhajó – lelkendezett Ángsauri. – Az egyiket láttam, Hírahangaun Sómargáhutnak hívják, áhorun. Az egy közepes méretű teherhajó. Apa azt mondja, hatszáz konténert tud berakodni limlinként. Nézzétek, hergihik!
Legalább egy tucat hergihi ugrált odalent a fák csúcsain, bozontos farkukkal kormányoztak.
– Soha nem zuhannak le – újságolta Ángsauri. – Pedig emlősök, nem madarak. Nincsen szárnyuk.
A két felnőtt mosolygott és nem mondta, hogy ilyenek Szindorián is élnek, csak a nevük más.
Mint mindenütt ezekben a napokban, a légikocsiban is kitettek egy suagot hanyatt fektetve, amiből folyamatosan áramlottak a nevek föl a levegőbe, most már jóval sűrűbben, mint hazaérkezésükkor. Ezúttal Ámmaít vette észre az egyik nevet és szólalt meg.
– Sénu, sénu, Ílerg Hógannin. A Testvériség hívja a Testvériséget.
– Sénu, sénu, Szúnahaum-sónariongi – felelte egy női hang. – A Testvériség hazatért a Testvériséghez.
Ámmaít nemigen tudta, mivel folytassa – ahány beszélgetésnek eddig tanúja volt, mindig személy szerint az válaszolt a hívásra, akinek szólt. Hogy honnan tudták, ki az, arról sejtelme sem volt. Hát mondta, amit tudott.
– Ámmaít Ídara hívja Geranti ügyvivőt.
– Ámmaít, nahát – szólalt meg az ismerős hang. – Amikor Kaindimban találkoztunk, nem gondoltam, hogy legközelebb a Felhőben látlak viszont. Hiszen olyan dzserang voltál, mint a Galaxis. Mikor is volt… alig hét éve. Felkereslek, amikor otthon leszünk.
– Azt hiszem, most van a csúcs – nézte Szinensi a suag fölött szálldosó feliratokat. – Hat-nyolc nappal saurgéman előtt jönnek a legtöbben, aztán egyszer csak ritkulni kezdenek a feliratok, és akár néhány derki alatt elérjük, hogy már csak matinként egy vagy kettő fut be. Aztán már annyi sem…
– A Testvériség hazaérkezik – nevetett Ángsauri. – No, mi is megérkeztünk, az ott lent Juartun.
A Szúnahaum-sónarionginak nem voltak nagy városai, a népesség apróbb-nagyobb falvakban élt, elszórva az erdőben meg a földeken. Juartun közepes méretű volt, hatszáz lakos. Nem egy tömbben épült, hanem kisebb-nagyobb csoportokban álltak a házak, kis ösvények kötötték össze őket, és volt egy terecske, ahol a légikocsi leszállt. Nindának persze első dolga volt üdvözölni az Őrzőt, egy háromszáz körüli fiatalembert. Aztán átsétáltak a kis Jakki patak hídján és simára taposott erdei ösvényen értek el egy kétszintes házacskához. A háziak az ajtó előtt fogadták őket, Ángsaurit ölelgették: Hírani Ángsauri nagyanyjának volt a húga, nyolcszáz éves, kövérkés nénike. A férje, Isszetu viszont magas volt és sovány. Tömött bajusza még egészen sötét volt, de a haja már ezüstfehér.
– Hát ti vagytok azok a híresek Sỳÿndoṙeìáról – nevetett rájuk Hírani. Szindorul beszélt, hibátlan nyelvtannal, bár erős szúni akcentussal. Inkább Sẙndoṙeà volt, amit mondott.
– Mi – lepődött meg Ninda. – Te honnan tudsz szindorul?
Szúniul kérdezte, s most az asszony is ezen a nyelven válaszolt.
– Éltem ott… ó, több mint háromszáz évet. Nagyon régen volt, száznegyven voltam csak, amikor apám munkát vállalt a képviseleten és odaköltöztünk. Kaindimban jártam középiskolába, s még a gyerekeinket is ott kezdtük nevelni. Aztán hazajöttünk. No de üljünk le, együnk valamit – ez itt a janníhaum.
A ház előtt asztal állt, kör alakú paddal, mint úgyszólván mindenütt a Testvériségben. Az asztalon enni-innivaló, ami nélkül a szúnik szinte képtelenek hosszan beszélgetni.
– Hát mi újság most odahaza? – tudakolta Isszetu, és töltött Nindának egy pohár íhafit.
– Készülünk a namindanra.
Isszetu meghökkent, de Ninda rezzenéstelenül nézett a szemébe.
– Azt kérdezted: odahaza. Az nekem a Sínisuál alatt van.
– Á… értem. – Isszetu letette a palackot, rápattintotta a zárat és bólintott. – Természetesen az Abroncsvilág mindnyájunk otthona. Hát akkor Szindorián mi újság?
Ninda vállat vont.
– Fogalmam sincs. Gondolom, élik az életüket.
– Ninda semmilyen érdeklődést nem mutat Szindoria iránt – magyarázta meg Ámmaít. – Teljesen asszimilálódott.
– Igazi csillaggyermek – mondta Ángsauri tiszteletteljesen. – Száhpain-sédauni… és saupu. Már két seuruja is van.
Hírani elnevette magát.
– De kisunokám, hiszen még gyermek. Nem idősebb tenálad.
Ángsauri nem az ő unokája volt, hanem a nővéréé, de akkor is szólíthatta volna így, ha nem is lettek volna vérrokonok.
– Tényleg úgy van, ahogy Ángsauri mondja – bólintott Hait.
– Egy százhúsz éves kisgyereknek seuruja? Méghozzá kettő? Mifélék?
– Szilkurin-ífang-rerri – susogta Ángsauri áhítatosan – és Farrúnin-hiom-lian. Az elsőt Angrolímitől kapta, a másikat Szinensitől.
Angrolími neve szemlátomást hatással volt az öregekre. Elismerően bólogattak.
– Hát azt el kell ismerni, ő tudja, kinek adjon seurut – mondta Isszetu lassan. – Angrolími komoly ember, nagy tudós. Azt mondod, hogy ez a csöpp kislány száhpain-sédauni? Milyen régen nem találkoztam eggyel se. Azok is mind sokkal idősebbek voltak.
– Mesélj valamit, Időhordozó – kérte Ángsauri.
Ninda elmosolyodott és beszélni kezdett.
←nj-8 nyüzsgés [-24] Nindával is előfordul néha, hogy téved. Két emlékezetes tévedése: eleinte butának tartotta Szinensit, és a szindoriai Ninda-kultuszra egyszer azt mondta: majd elfelejtik. (Aini: Ninda mint köznapi ember, 23.) :: Szúnahaum, Sziengá-Szífannunszuarengi, 43 619. nodzsat mulindzsan, 830nj‑8 nj-9 riongi [-25] Nem érzem szeretetlenségnek a gyerekeimmel szemben, hogy kimondom: Nindát éppen úgy szeretem, mint őket. Akkor sem kaphatott volna tőlem – de Ámmaíttól sem – több szeretetet, ha hagyta volna, hogy örökbefogadjuk. Így is ugyanannyit kapott, mint a gyerekeink. (Hait Kirísz: Emlékiratok, 583.) :: Szúnahaum-sónariongi, 43 619. famut ukingahan, 606nj‑9 nj-10 csillagidő [-24] Minden gép és eszköz, amit valaha ember alkotott, arra szolgál és arra képes, hogy használóját anyag, energia és tér urává tegye. De az időnek soha nem lehetünk urai. Ha léteznének a mesebeli időutazók, még ők sem lennének azok. Hiszen végül megöregszenek és meghalnak. (Ninda: A fény lúmái, 1168.)nj‑10→
ph-19 Vỳḩaůteńnél [-292] A Tudás Fénye ott van minden ember elméjében, és minden műben, ami tudást közvetít. De Nindának nagyobb adag jutott belőle. Ő a Fény Őrzője, Áhína Órinan. (Hiragi: Találkozásaim Nindával, 43. sómir) :: Sỳÿndoṙeìa, Ḱaŷndïm, 62. èkaĩ 49., a zöld órájaph‑19 -229 732 363 szó (704 148+24 072+4143) 5 072 796 betű (4 908 785+164 011) 5 610 378 jel (@537 582) | 691, 69,09%, 416 723 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 172 szórás -63–109 (ph-18, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2211. nap, 329 szó/nap, 2294 betű/nap, 76:47/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.17.:843, 3088 1. 12:50 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (36%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (36%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 190 (27%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph – – – | 18 (2%) 673 |