„Eljött a Nagyúr a Mesterhez, és dölyfösen előadta mondandóját. A Mester csak ült és nem szólt semmit. A Nagyúr megkérdezte, miért nem válaszol neki. A Mester így szólt: Én mindig bölcs maradok – de te nem leszel mindig nagyúr. A hatalmadat elfújja a szél, mint a homokszemeket. Megvárom.”
Ílgaszaumi, Feddardin elmélkedéseiből,
48. sómir, 206. singir
48. sómir, 206. singir
Ímhangip-Szaugáminnun
43 708. nodzsat algillíszan
645
A mondás szerint Auríhaum azon felül, hogy igen komplex, változatos ökológiát fejlesztett ki, ráadásul olyan mennyiségben bővelkedik gyönyörű tájakban, hogy Szúnahaum csak azért lehetett a Testvériség központi világa, mert az is bővelkedik gyönyörű tájakban – s persze olyan mértékben furcsa, hogy már csak ezért is muszáj volt. De ettől még a szúnik imádták Auríhaumot is, és a gyönyörű tájait.
Szaugáminnun szigetét is a nagyon szép tájak egyikeként tartották számon.
A hegylánc maga nem volt különösebben érdekes, de változatos, vizuálisan is sokszínű szubtrópusi növény- és állatvilága varázslatos hellyé tette. S mindenhonnan elragadó kilátás nyílt a szomszédos szigetekre, amik olyan közel feküdtek, hogy a tengerszoros néhol folyónak hatott. Innen, Ímhangip faluból az Árant-sziget erdő borította tájaira lehetett látni balról, Munnandzsi hasonlóképpen erdős dombvidékére jobbról, s a kettőt elválasztó Harinkan-szorosra, ami fölött úgy íveltek át az angdzsé és a rorkiva hatalmas ágai, hogy több száz természetes hidat alkottak, amiken a kisebb állatok – főleg a nagy kapaszkodó tehetségű arundik, mindrák, varingapok – rendszeresen átsétáltak a másik szigetre. Embert nem bírtak volna el ezek a növényi hidak, meg hát nagy magasságban, járhatatlan sűrűségben is voltak, de lent a parton több hidat is építettek, hiszen mindhárom szigeten voltak falvak. Ímhangippal majdnem szemközt feküdt Hórarauni, s a szoros másik oldalán Árantingi, a környék nagyvárosa, hétszáz lakossal.
Ímhangipnak csak száz lakosa volt, házai lent épültek a part fölött, és gyalogösvény vezetett föl ide, a kétszáz ríginnel a tenger fölé magasodó Dzsaufárangit házba. Ez volt Inarmi, Szimalgu és nyolc gyerekük otthona, s egyúttal a Dzsaufárangit fhangísilgun.
A tenger felé néző nagy teraszt üvegfal és üvegkupola borította, teljesen zárt volt, a sok kis lyukat leszámítva, amiken szabadon járhatott át a tengeri szél. Nagy lámpa nem világított a kupola alatt, körben sok apró szulmélámpácska űzte el az alkonyi szürkeséget.
Népes társaság üldögélt a teraszon, húsz fhangímester az ülőgarnitúrán és tizenöt gyerek a játszószőnyegen. Utóbbiak lelkesen építettek valamit, előbbiek pedig beszélgettek.
– Fongdzsaen is írt erről – vitte a szót Ánguszi, egy kistermetű, egészen sötét bőrű fiatalasszony –, egy egész könyvet arról, hogy milyen sokféleképpen építkeznek az emberek különböző természeti viszonyok között, illetve hogy ez filozófiai szempontból milyen gondolatokat vet föl.
– Én Sáhumunit olvastam ezzel kapcsolatban – felelte Szingesszi. – Egyes gondolatai mintha kicsit tükröződnének a sien-törzsfőnök könyvében.
Csak egy törzsfőnök volt a társaságban, s ez mosolyogva pillantott föl az idős mesterre, aki szavai közben fölállt, elnyúlt az asztalka másik végére egy tálcáért, fölvett róla egy szendvicset és visszaült.
– Véletlen hasonlóság, egyikünk sem olvasta – közölte Ninda tárgyilagosan. – Annyira véletlen, persze, amennyire véletlen két egymásról nem tudó, egymásra hatást nem gyakorló ember két gondolatának hasonlósága lehet: mindnyájan emberek vagyunk, az agyunk alapvető felépítése megegyezik, és mindannyiunk mögött ugyanaz az egyetemes emberi kultúra áll. Ebből mindenki mást vett át, mást hasznosít, de sok az egyezés.
– Hogyne, természetesen. Erről is írtál, akarom mondani, írtatok Az Első Szíanban, emlékszem. A száztizennyolcadik sómirban van erről egy értekezés. De a kétszáztizedikben is kapcsolódtok még ehhez.
– Azt hiszem – szólalt meg Ságúna –, ez teszi azt a könyvet ennyire értékessé. Hogy minden benne van, vagy legalábbis mindenről van benne valami. Egyetemes filozófiai enciklopédia.
– Egyvalamit kifelejtettünk belőle – dőlt hátra Szinensi a poharát forgatva. – Kellett volna írnunk egy útmutató fejezetet arról, mennyire meddő dolog, ha minden beszélgetésben ez a könyv kerül elő mint saiškyrin triendōrion.
Nevettek.
– Ezt a kifejezést nem ismerem – mondta Ánguszi –, lefordítanád?
– Hát lefordítani sajnos nem tudom, de triendas egy madár neve, amelyik mindig ugyanott fészkel a dzsungelben. Ezt vonták össze a šyleindōrion szóval, ami gondolkodásmódot jelent. Saiškas tekintély, aiškyras pedig útmutatás. Ebből áll össze.
– Tehát útmutató tekintély hatására mindig ugyanoda fészkelő gondolkodásmód. Trükkös nyelv, tetszik.
Ámsi fölkelt a játszószőnyegről, odajött, fölmászott a pamlagra Aini mellé és tanulmányozni kezdte a sütis tálcát. Aini közelebb húzta neki. A kisfiú némi szemlélődés után előrehajolt, állva, Aini gyorsan a hasa elé tartotta a tenyerét, mielőtt ráesik az asztalra. Ámsi kivett egy virkadu sütit, lecsüccsent, megette, aztán visszament játszani.
– Nézzétek – szólalt meg Ninda, a szemközti falra mutatva, ahol egy állat jelent meg a lámpák fényében, az üvegfalon kívüli keskeny peremen. Két lábra ágaskodva kapaszkodott föl a falra, és a bent levőket figyelte. Kíváncsi, sárga szeme macskaszerű pofában ült, amit rövid, világosbarna szőr borított. Nyaktól lefelé a szőr sötétebb barnába fordult. Hosszú farka a levegőben kígyózott mögötte.
– Sulolli – mondta Inarmi. – Ez a szigetcsoport az őshazájuk, több tízezren vannak. De megtalálhatók a Dzsiakan-szigeteken és Endgilpu partjain is. Kedvesek, barátságosak, de nem háziasíthatók.
Sileni odaszaladt az üvegfalhoz és rátette a tenyerét ott, ahol a sulolli mancsa érintette. Az állat fölnézett rá. Így, két lábra állva a kislány melléig ért.
– Kicsit olyan, mint egy macska – szólt Sileni hátra a felnőtteknek –, vagy mint egy fárungi.
– Némileg – értett egyet Inarmi –, de persze ezektől teljesen függetlenül alakult ki. Az evolúció néha meglepően hasonló formákat alakít ki a különböző világokon.
– Így van – bólintott Hongriku –, például a dzsarvanti, ami Szonk világán őshonos, kívülről megkülönböztethetetlen a Mutlenanra való hamhoktól. Mármint a gyümölcse. Még az árnyalat is egészen ugyanolyan. Csak ha felvágod, akkor más.
A sulolli közben elunta az ismerkedést, négy lábra ereszkedett és útnak indult vissza a dzsungelbe. Ők pedig most már hozzáláttak ahhoz, amiért eljöttek ebbe a silgunba, a dírvizsgához. Most is egyszerre csinálták meg mindhárman.
Volt idejük, az itteni csillagidő szerint már igencsak estére járt, de az ő biológiai órájuk természetesen abroncsvilági idő szerint működött. Nem utaznak haza éjszakára, a többiek se mind, van elég vendégszoba a házban.
Ez khindanit típusú vizsga volt: egyáltalán nem volt szabad beszélni, a mesterek írásban értékelték a lányok válaszait, írásban tették fel kérdéseiket, és a lányok írásban feleltek – mindezt kizárólag fhangíszimbólumokkal. Most lehetett először alkalmazni ezt a módszert, az ötödik dírnél, és a lányok ezt választották. Mindent suagokra írtak le, és minden megjelent a levegőben a távolabb ülők számára.
– No igen – mondta a végén Sotten elégedett mosollyal. – Hogy is gondolhattam, hogy ez az egy nem lesz hibátlan…
– Hát nem is gondoltad – nézett vele Ninda farkasszemet azzal a jól ismert szelíd mosollyal. – Pontosan tudtad előre te is, mint mindenki.
– Mondd, mi a titkotok?
– Nincsen titkunk – felelte Ninda, és ez igaz is volt, hiszen a mentális hálót a vizsga egész ideje alatt szétbontva tartották. – Csak tudjuk az anyagot, ennél több nem kell.
←pg-4 somdi [-25] Fontolóra vettem, hogy én is jelentkezem – bőven a korhatár alatt vagyok –, hogy lássam, hogyan veszi ezeket az akadályokat. De végül is mesélt róla eleget esténként a huhallupban. (Szillon Nomboka Marotomandi: Útjaim Nindával, 83.) :: Szúnahaum, Sillulíri-Haulfaran, 43 708. muhat nisszugópan, 350pg‑4 pg-5 dírvizsga [-23] Eljött a Nagyúr a Mesterhez, és dölyfösen előadta mondandóját. A Mester csak ült és nem szólt semmit. A Nagyúr megkérdezte, miért nem válaszol neki. A Mester így szólt: Én mindig bölcs maradok – de te nem leszel mindig nagyúr. A hatalmadat elfújja a szél, mint a homokszemeket. Megvárom. (Ílgaszaumi, Feddardin elmélkedéseiből, 48. sómir, 206. singir) :: Auríhaum, Ímhangip-Szaugáminnun, 43 708. nodzsat algillíszan, 645pg‑5 pg-6 biológia [-24] Nem igaz, hogy a törvény az törvény, be kell tartani és kész. Ez az alárendeltek észjárása. Léteznek ostoba törvények, és aki azokat betartja, az is ostoba – és léteznek gonosz törvények. Aki azokat betartja, maga is gonosz lesz. (Ámmaít Ídara: Az elmaradt szindor forradalom, 9.) :: Auríhaum, Hilgáná-Aurífúnarengi, 43 708. famut nangrifan, 370pg‑6→
ph-21 id [-931] ()ph‑21 ·· -856 733 658 szó (705 435+24 080+4143) 5 082 592 betű (4 918 505+164 087) 5 620 320 jel (@537 728) | 693, 69,29%, 417 724 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 184 szórás -75–109 (ph-19, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2219. nap, 328 szó/nap, 2290 betű/nap, 76:50/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.19.:1190, 3085 8. 21:40 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (36%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (36%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 192 (27%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph – – – | 20 (2%) 673 |