„Megtörténhet, hogy a varázsló dzsuórja egyszer maga is varázsló lesz. Miért is ne? A dzsuór mindig gyermek. A varázsló mindig nagyon öreg. Így mire elkövetkezik, hogy az egykori dzsuór varázsló lehet, a régi varázslóra nem is emlékeznek máshonnan, csak az Ílgaszaumiból.”
Angrolími: Népszokások és társadalmi konvenciók,
644.
644.
Auháringi
43 619. famut muandzsan
500
Lehettek vagy hatszázan a teremben. Családtagok, a törzs tagjai, barátok. Néhányan szürkében, mások csak egy szürke szalagot viseltek a gyász jeléül, megint mások köznapi öltözékben. Kinek-kinek ahogy kedve tartotta. Csak Narongi és Ninda volt ünnepélyesen öltözve: szürke köntös, azon hátravetett csuklyájú fekete lepel, ferde vállszalag, és a haundájuk. Narongi a törzsfőnöki piros-fehér szalagot viselte, bonyolult geometriai mintákkal – Ninda a dzsuór szürkéjét. Együtt mentek fel a terem végében levő emelvényre, s homlokukra tett jobb kézzel köszöntötték Ászanargi haundáját, ami egy kis ferde állványra volt kihelyezve, a közönség felé fordítva, fekete bársonypárnán, ami kiemelte az arany csillogását.
– Ászanargi már a Csillagok között jár – szólalt meg Narongi. – Testét kívánsága szerint a Sáhillaszun-erdőben temettük el a fák alatt. Nem határozta meg, hogy a búcsúztatást hol tartsuk, ezért szülővárosát választottam. Tessék, Ninda, rajtad a sor.
Ninda nagyot sóhajtott, s fölemelte a kis lapot, amin a szövege volt. De rá sem nézett.
– Lian, lian, lian. Szúnahaum népe, hallgassátok meg, amit most a krónikás elbeszél nektek Ászanargiról, a Felhő gyermekéről, aki ezerháromszáznegyven évvel ezelőtt ezen a helyen, Auháringi városában született, s most visszatért a Csillagok közé, Ászanargiról, aki valaha gyermek volt ezen a helyen és hakkin-tahaut játszott a dombokon a barátaival, akikkel ma már együtt lehet a Csillagok között ismét, mert mind útnak indultak már jóval őelőtte, Ászanargiról, aki egy napon elutazott innen a Sédunnun partjára és egy ifjú reménytelenül szerelmes lett belé, aki ma szintén együtt lehet vele megint, Hiefáhunak hívták és később orvos lett, Ászanargiról, aki még gyermekfejjel letette a hűségesküt Endzsahinak, akivel kilencszáz évet éltek együtt, s most az ő oldalán keresi útját a Csillagok között – hallgassátok a történetet! Mert volt az úgy egykor, hogy a Felhő két gyermeke, a siehargut-engin törzsbéli Angéruni és a szesszugun-rongdzsami törzsbéli Hemszillu egy napon egymásra talált, s bár szerelmük hamar elvirágzott, mégis gyümölcsöt hozott, egy kisleányt, aki barna bőrrel és szőke hajjal született, de nyolcvanéves korára, amikor először utazott szüleivel a Galaxisba, megbarnult a haja, senki sem tudja az okát. Volt az úgy egykor, hogy…
Hait leghátul ült Ámmaít mellett, és nem hallgatta a történetet, ahogy Ninda felszólította rá. Le sem vette a szemét a kislányról, aki csak állt a fekete kámzsában, mellén keresztben a szürke csík, s rajta a haunda, szőkesége világított a fényképek előtt, amiket kivetítettek a háta mögött levő nagy falra, és csak mondta, mondta, mondta. Rá sem nézett a kezében tartott lapra, és Hait olyan pontosan tudta, mintha megmondták volna neki, hogy nem is fog ránézni. Nincs rá szüksége. Megtanulta kívülről.
Hait eddig nem tudta, miről szól ez a szertartás, és mi a dzsuór feladata, de most már értette. Ninda elmeséli Ászanargi egész életét. Ő is látta néhányszor, a tűz mellett üldögélt párnázott karosszékben, Ninda azt mondta róla, hogy ő a törzsének a varázslója. Persze megkérdezte, hogy ez mit jelent, de Ninda csak annyit mondott, semmit, varázslatok nincsenek, tehát varázslók sem. Hait persze nemcsak a varázslót nem értette, hanem a törzset sem, és nem tudott mihez kezdeni Ninda magyarázatával.
– A törzs mi vagyunk, Hait – mondta egy este a janníhaumban, még otthon a hajón, felhúzott térdét átkarolva kuporgott a fehér dzsumszunszőnyegen a felnőttek lábánál, mellette aludt a kirije. – A törzsek szövetsége alkotja a Testvériséget. Egy nap a sáhaddif elé állsz, megkapod a haundádat és a törzsek egyikének tagja leszel. Attól kezdve lélegzeted egy a törzs lélegzetével, véred egy a törzs vérével, karod ereje a törzs karjának ereje, szellemed a törzs szelleme. Mert volt az úgy egykor, hogy őseink összegyűltek a tűz mellett és azt mondták: Ongdzsélahun, hínégahun, szilkogen hing sáhuratun, szisszú rilgdzsi ímargatun, sánú hargá szingászatun. Ezt nem tudom úgy lefordítani, hogy rímeljen… egyek vagyunk, együtt harcolunk a fennmaradásért, együtt keressük élelmünket, együtt védelmezzük azokat, akik gyengébbek közöttünk, együtt maradunk egész életünkben. Történészeink úgy tartják, hogy a törzs a legősibb embercsoport, ami már az emberiség fejlődésének hajnalán kialakult, talán már akkor, amikor az ember még ki sem emelkedett egészen az állati sorból. Lian, lian, lian. Millió és millió évekkel ezelőtt történt, Ősi Föld feledésbe merült tájain, amikről nem tudjuk, hogy puszták voltak, rétek, erdők vagy sivatagok, de ott éltek őseink, akiktől a Galaxis minden embere származik, tudatlanok és fejletlenek, de az őseink voltak. A felnövekvő gyerekek a szüleikkel maradtak, mert együtt erősebbek voltak és könnyebben boldogultak a fennmaradásért folytatott harcban, amit olyan körülmények között kellett megvívniuk, amiket ma már elképzelni sem tudunk, és velük maradtak az ő gyerekeik és az ő gyerekeik, és így, nemzedékeken át kialakult egyfajta társadalmi struktúra, lehet, hogy ahány törzs volt, annyiféle, bizonyára voltak, akik a gyerekekre vigyáztak, voltak, akik az öregeket gondozták, némelyek az élelem megtermelésével foglalkoztak, mások eszközöket készítettek. Mindez elmerült a feledésben, de így volt, megtörtént a Hajnalkorban. Simnunná.
– Terra-sóhipun, gondolom – mondta Hait, mert Ninda gyakran idézett ebből a műből, azazhogy ez is egy könyvtárnyi méretű gyűjtemény volt az Ílgaszaumin belül.
– Igen, Terra-sóhipun.
A dzsuórbeszéd hosszú volt, tizenkét limlin át tartott, és Ninda egyszer sem nézett a kezében fogott lapra, nem tartott szünetet, nem gondolkodott, csak mesélte Ászanargi életét, Haitnak néha az volt az érzése, mind az ezerháromszáznegyven évnek szentelni fog néhány mondatot. És hosszú mondatok voltak, a krónikás méltóságteljesen gördülő, kerek mondatai.
Végül aztán a beszéd véget ért. Nem jutott el Ászanargi távozásáig, néhány évvel korábban lett vége, amikor Ninda megismerkedett vele, és Ászanargi egy nap az ő fejére tette a kezét és azt mondta, nőj nagyra, kisunokám, mert amikor valaki elég öreg, akkor már mindenki az ő kisunokája.
Ninda a hallgatóság felé nyújtotta két karját.
– Most pedig köszönjük meg Ászanarginak, hogy velünk töltötte életét, és kérjük meg, hogy ezentúl a Sínisuál Fényének részeként világítsa meg utunkat.
Az emberek felálltak, s homlokukra tett kézzel üdvözölték a kis arany gömböt, ami előlebegett a színfalak mögül, egy kis kampóval megfogta Ászanargi haundájának láncát, és megindult felfelé. A mennyezeten kinyílt egy ablak és nyitva maradt. A gömböcske kirepült rajta, és csakhamar eltűnt a magasban.
A közönség oszladozni kezdett, de Hait megfigyelte, hogy egy csomóan odamennek Nindához, lehajolnak hozzá, mondanak neki valamit. Voltak, akik megsimogatták a fejét vagy csókot nyomtak a feje búbjára. Ninda a köszönetnyilvánításokat is úgy fogadta, mint mindent, nyugodtan, méltóságteljesen. Igen, ez a jó szó, gondolta Hait. Méltóságteljes. Csak állt nyugodtan a fekete kámzsában, mint egy jelkép.
Utolsóként Narongi is lehajolt hozzá és mindkét kezét a kislány fejére tette; a két szindor már közelebb jött, hallották, amit beszélnek.
– Szép szertartás volt, gyermek.
– Köszönöm, törzsem feje.
– De én nem ezt írtam. Alig használtál fel valamit a szövegemből.
– Tudom, nagyapa.
– Te végigolvastad és megtanultad Ászanargi egész siéhongját.
Ninda rezzenéstelenül állta az öreg törzsfőnök tekintetét.
– Dzsuór vagyok. Ez a dolgom. És liktenit-upesz vagyok, haungszí a törzsszövetségben. Ez az életem. Simnunná.
– Simnunná, gyermek – mondta az öreg, magához ölelte, aztán elballagott.
←ni-10 világok [-24] Minden gyerek a Galaxis középpontja. És ha egy gyerek meghal, a Galaxis forgása áll meg. (Ílgaszaumi, Sinettin Szierg mondásai, 179. sómir)ni‑10 ni-11 dzsuór [69] Megtörténhet, hogy a varázsló dzsuórja egyszer maga is varázsló lesz. Miért is ne? A dzsuór mindig gyermek. A varázsló mindig nagyon öreg. Így mire elkövetkezik, hogy az egykori dzsuór varázsló lehet, a régi varázslóra nem is emlékeznek máshonnan, csak az Ílgaszaumiból. (Angrolími: Népszokások és társadalmi konvenciók, 644.) :: Szúnahaum, Auháringi, 43 619. famut muandzsan, 500ni‑11 ni-12 tűzgyújtás [-17] Amikor egy liehát magunk közé veszünk, tudjuk, hogy még nem érti, nem érzi a tűz szövetségét, amiről azelőtt nem is hallhatott. Időbe telik. Sokuknál nem is következik be. Ettől még a Felhő igazi gyermekeivé válhatnak. (Ílgaszaumi, Közmondások és népi bölcsességek tára)ni‑12→
ph-19 id [-452] () :: Sỳÿndoṙeìa, Ḱaŷndïm, 62. èkaĩ 49., a zöld órájaph‑19 ·· -389 732 172 szó (703 988+24 041+4143) 5 071 528 betű (4 907 712+163 816) 5 609 060 jel (@537 532) | 691, 69,09%, 416 722 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 172 szórás -63–109 (ph-18, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2209. nap, 329 szó/nap, 2295 betű/nap, 76:43/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.15.:1046, 3086 31. 0:50 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (36%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (36%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 190 (27%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph – – – | 18 (2%) 673 |