-17 ←pd-23 jövőmúzeum [-14] Vajon létezett-e háború az emberiség történelmében, ahol egyszerűen az volt a cél, hogy harcképtelenné tegyék az ellenséget, és nem törekedtek a válogatás nélküli gyilkolásra, katonák és civilek tömeges elpusztítására? Talán csak a gyerekek játék háborúi. (Ílgaszaumi, A fáhaut háborúk története, 10. sómir, 1. singir)pd‑23 pd-24 Nikergosz [-17] Albivi tudtommal az egyetlen világ, ahol háromlábú állatok élnek. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ennek valami szimbolikus jelentősége van, csak még nem tudom, mi az. (Ílgaszaumi, Rangáhuap története, 602. sómir, 55. singir)pd‑24 pd-25 gyár [-24] Szerintem aki elég időt tölt a közelében, előbb-utóbb elkezd lúmákat írni. (Szinensi: Ninda élete és tanítása, 260. sómir) :: Hinanarva, 620. 86., sárga nap, 13pd‑25→

---

„Albivi tudtommal az egyetlen világ, ahol háromlábú állatok élnek. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ennek valami szimbolikus jelentősége van, csak még nem tudom, mi az.”
 


Persze a zsűriben is voltak, akik aziránt érdeklődtek, hogy Nindáék hogyan érik majd utol az Ámhalgin Súfaurit – és a szokásos választ kapták, hogy vannak összekötő járatok, vannak kishajók, az ilyen dolgokat a Testvériség megoldja. Sosem mondják meg az igazat, hogy semmi okuk legközelebb megint az Ámhalgin Súfaurival utazni, az ugyanolyan hajó, mint a többi, és egy szúni bármelyik szúni hajón otthon érzi magát – de hát nekik van egy házuk is a Lengu partján, a jarráhisövénnyel körbekerített hombéban, a Felhő mélyén rejtőző Abroncsvilágon, a Sínisuál alatt.
  Ők is megnézték a felszállást, a szúnik ritkán látják a hajóikat kívülről felszállni. A Varka épület tetőteraszán levő étteremben voltak, négy emelet magasan, így az emberek apró játékok voltak odalent, de a hajó még mindig a fejük fölé tornyosult. Idekint is hallatszottak a szokásos jelzések, a négy fokozatosan mélyülő zenei hang; ez figyelmeztette a kint levőket, hogy már ne akarjanak belépni a hajóba. Néhány ember még kisietett a suárkapun, és hamarosan felhangzott az utolsó, háromszoros jelzés. Kivárták a szokásos öt matit, de a Varka épület felé eső kapun már senki sem távozott. Lassan lecsukódtak a hatalmas tifongok, s ugyanekkor fal emelkedett ki a földből a hajó körül, két rígin magasságig körbevette. Hiszen a hajó alját befogadó üreg most ott fog tátongani a tér közepén, azt el kell zárni a forgalom elől.
  Egyedül a Testvériség hétágú csillagáról és alatta a hajó nevéről lehetett látni a mozgást – a suárnév a tifongok alatt van, az már nem látszott –, maga a hajótest olyan egyöntetűen, jellegtelenül szürke volt és olyan egyenletesen haladt fölfelé, hogy semmilyen más jele nem volt annak, hogy emelkedik. Egészen addig, amíg a biztonsági fal mögül ki nem bukkant a hajó alja, illetve igazából még egy darabig nem is lehetett észrevenni, hogy a fal teteje fölött már nem az Ámhalgin Súfauri törzsét látják, hanem az árnyékát. Aztán már látszott, a különféle szürke árnyalatok másfélék voltak, és csakhamar át lehetett nézni a hajó alatt és látni a távolban a tér túloldalának házait. A roppant városhajó azonban még mindig nem tűnt kisebbnek, csak amikor gyorsítani kezdett, és hamarosan eltűnt a sötétkék égen.
  – Csoda nagy hajó – szólalt meg Sileni közelében egy fiú, valamivel nagyobb nála. A kislány fölnézett rá és vigyorogva bólintott.
  – Nagy bizony.
  – De miért ilyen óriásiak a hajóitok?
  Sileni továbbra is vigyorgott és nem szólt semmit. Tőrőlmetszett, igazi szúni volt, nem lehetett belőle információt kihúzni a Testvériség titkairól. Történetesen erre nyugodtan felelhette volna, hogy egy egész város van a belsejükben, hiszen ezt a dzserangok is tudják, csak a konkrét lélekszámot nem. De egy válasz után sorban jön a többi kérdés, ezt jól tudják a szúnik.
  – Most száll le egy újabb hajó – dicsekedett jólértesültségével a fiú –, egy hannur teherhajó, nyersanyagokat hoz és iparcikkeket visz tovább.
  – Itt a téren? – kérdezte Szinensi, mert a „most” jelenthette azt is, hogy kis idő múlva, főleg hogy fordítógépen keresztül beszéltek és nem lehetett biztos a finom árnyalatokban.
  – Nem, a külső kikötőben, a teherárukat ott rakodják. Az Arvlaron városrészben. Az nagy kikötő, tíz hajó fér el benne, és általában a helyek fele foglalt. Az apám a kikötőparancsnok, sokat vagyok a kikötőben. Az én nevem Aner. Aner Ilavon.
  Ekkor megszólalt az anyja egy közeli asztalkánál.
  – Aner, kérlek, gyere vissza. Ne zavard a vendégeket, nem illik. Elnézést kérek, Ninda.
  – Érdekes – állapította meg Szinensi a mentális kapcsolaton. – Itt mindenkinek az a fő gondja, hogy ne zavarjanak minket. Mindenki fölismer, de egyedül az érdekli, hogy ne legyen a terhedre.
  – Inkább, mint hogy minden második ríginen hatan ugorjanak a nyakába – mondta Aini.
  – Igen – bólintott Ninda, azaz a bólintásnak megfelelő mentális jelet használta –, ezen a világon kellemesen nyugodtak az emberek ezzel a rajongással kapcsolatban, illetve egyébként is egy elég nyugalmas világ. Ebben a tekintetben emlékeztet Saunisra.
  – A somvu szendvicsük is hasonlít a ryvandīnisre – ez persze Sileni volt, aki mindent számon tartott az ételekkel kapcsolatban, és magától értetődően ismeretséget kötött mindhárom édesanyja szülőbolygójának konyhaművészetével, de más kultúrákéval is. Amennyit és amekkora átéléssel evett, már egészen kövér kislány lehetett volna, de hát állandóan rohangált, sportolt, lemozogta a kalóriákat. És nőtt, mint a dzsilu-áfip.
  Nem sokkal később aztán Ninda elment a tévéházba és részt vett a megbeszélésen. A versenyre most mélybordó köntössel ajándékozták meg, amin fehérrel volt a hímzés. Késő este pedig eredményhirdetés, a húsz legjobb pontszámot kapott előadó feljöhetett a színpadra és learathatta a tapsot. Ők másnap ott lesznek az elődöntőben.
  Nindáék egy háromszobás, minden luxussal fölszerelt lakosztályt kaptak a Vilvandi szállodában. Csak éjszaka tudták meg, hogy milyen, amikor odamentek, hiszen a versenyen a lányok is ott voltak a nézőtéren. Délután az egyik asszisztens csak annyit mondott, hogy menjenek a Vilvandiba, az a város legjobb szállodája, nem kell mondaniuk semmit, az ottaniak tudni fognak mindent – és hozzátette, hogy sejtése szerint Ninda ízlésének egy kicsit talán túlzás, de szépen kéri, hogy viselje el; a rendezőség a dalverseny saját hírnevének tartozik azzal, hogy a külföldi zsűritagokat ilyen lakosztályokban helyezik el. Valójában már attól is kitörne a botrány, ha bármelyik zsűritag ennél rosszabbat kapna… de ha éppen Ninda…
  Így hát elfogadták a lakosztályt, ahol mindenekelőtt a jaungaimaszi miniszterelnökkel ültek le vacsorázni. Andker kep szanNikergosz az este érkezett meg és először a tévéházba ment, ahol beengedték a dalverseny nézőterére – hiszen külföldi állami vezető, egyébként esélye sem lett volna jegy nélkül bejutni, sőt a műsor kellős közepén még jeggyel sem. De így bemehetett és helyet foglalhatott valahol hátul, hogy a műsor végén előrejöjjön és bemutatkozzon Nindának. Együtt mentek haza a szállodába.
  Nomboka folyton fordítógépre szorult, mert Nikergosz rengeteget csevegett Silenivel jalarul. A szálloda előtt megálltak egy pillanatra, megcsodálták az épület díszes, tarka fényekben úszó homlokzatát, és lenézett a kislányra.
  – Azt hiszem, valamit okvetlenül el fogok mondani otthon az embereknek. Hogy egy jalar kisgyerekkel sétáltam be ennek az országnak a legelőkelőbb szállodájába, és hogy az a jalar kisgyerek a személynevemen szólít engem. – Nombokára pillantott. – A nevem Andker, és az Ǎn Kèo ennek a jalar változata. Hatást fog rájuk gyakorolni. Nem mondom, mi nem vagyunk általában nagyon formálisak, a „miniszterelnök úr” alig fordul elő, inkább Nikergosz úr vagyok vagy uram. De Silenitől ezek hangzanának furcsán.
  – Mert nem jalar – felelte Ninda tárgyilagosan. – Szúni, akárcsak én.
  – Az otthoniak másképp gondolják.
  Ninda csak vállat vont.

---

←pd-23 jövőmúzeum [-14] Vajon létezett-e háború az emberiség történelmében, ahol egyszerűen az volt a cél, hogy harcképtelenné tegyék az ellenséget, és nem törekedtek a válogatás nélküli gyilkolásra, katonák és civilek tömeges elpusztítására? Talán csak a gyerekek játék háborúi. (Ílgaszaumi, A fáhaut háborúk története, 10. sómir, 1. singir)pd‑23 pd-24 Nikergosz [-17] Albivi tudtommal az egyetlen világ, ahol háromlábú állatok élnek. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ennek valami szimbolikus jelentősége van, csak még nem tudom, mi az. (Ílgaszaumi, Rangáhuap története, 602. sómir, 55. singir)pd‑24 pd-25 gyár [-24] Szerintem aki elég időt tölt a közelében, előbb-utóbb elkezd lúmákat írni. (Szinensi: Ninda élete és tanítása, 260. sómir) :: Hinanarva, 620. 86., sárga nap, 13pd‑25→

---

ph-19 Vỳḩaůteńnél [-292] A Tudás Fénye ott van minden ember elméjében, és minden műben, ami tudást közvetít. De Nindának nagyobb adag jutott belőle. Ő a Fény Őrzője, Áhína Órinan. (Hiragi: Találkozásaim Nindával, 43. sómir) :: Sỳÿndoṙeìa, Ḱaŷndïm, 62. èkaĩ 49., a zöld órájaph‑19 -229 (2134 › 60:41) 732 363 szó (704 148+24 072+4143) 5 072 796 betű (4 908 785+164 011) 5 610 378 jel (@537 582)	691, 69,09%, 416 723 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 172 szórás -63–109 (ph-18, ne-4)	0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1
2211. nap, 329 szó/nap, 2294 betű/nap, 76:47/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.17.:843, 3088 1. 12:50

	pr Prológus
ELSŐ RÉSZ
A SÖTÉTSÉG MÖGÜL	250 (36%)
	na A HAJÓ	29 (4%) 1
	nb AZ ŰRBEN	27 (3%) 30
	nc RECEPTOR	29 (4%) 57
	nd A GALAXIS	24 (3%) 86
	ne LIAN, LIAN, LIAN	24 (3%) 110
	nf SZAISZ	24 (3%) 134
	ng MENEDÉK	24 (3%) 158
	nh HAZAÚT	24 (3%) 182
	ni ABRONCSVILÁG	22 (3%) 206
	nj LETELEPEDÉS	23 (3%) 228
MÁSODIK RÉSZ
HAJNALSUGÁR	250 (36%)
	oa NAMINDAN-DZSÚMI	30 (4%) 251
	ob HÍRNÉV	25 (3%) 281
	oc LIMELULLÍ	24 (3%) 306
	od SAUNIS	21 (3%) 330
	oe ALAPPONT	22 (3%) 351
	of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP	26 (3%) 373
	og SZINDORIA	24 (3%) 399
	oh A KISLÁNY	24 (3%) 423
	oi JANNÍHAUM	25 (3%) 447
	oj TANÍTÓ	29 (4%) 472
HARMADIK RÉSZ
AZ ÚJ FÉNY	190 (27%)
	pa HINNULDUD	22 (3%) 501
	pb SUGÁRGÁT	27 (3%) 523
	pc HANGILAORAN	25 (3%) 550
	pd AZ ELSŐ SZÍAN	25 (3%) 575
	pe SINNÍ	22 (3%) 600
	pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS	27 (3%) 622
	pg ILGÁ	24 (3%) 649
	ph  – – –	18 (2%) 673