„Nemrég megkérdeztek egy tévéműsorban, mit tartok életem legnagyobb szerencséjének. Azt, hogy személyesen ismerhetem Nindát, feleltem. Nem a feleségemet és a gyerekeimet, kérdezte a riporter. Felesége és gyerekei sok embernek vannak, feleltem. De csak egy maroknyi ember ismerheti közelről Nindát. Később azonban elgondolkodtam. Vajon ismeri-e bárki Nindát? Föl lehet őt emberi ésszel fogni?”
Hiragi: Találkozásaim Nindával,
51. sómir
51. sómir
Ángahaur
43 670. dzsirat dzsorehan
640
Sileni zavartalanul aludt még fél derkit a műtét után, és amikor fölébredt, egyből a lábát kezdte csodálni. Igazi, teljes bal lába volt, éppen olyan, mint a jobb, volt rajta lábfej, boka, öt apró lábujj, minden. Sileni teljesen el volt ragadtatva, akárcsak az anyukái, csak ők persze már megcsodálták, amikor kikerült a száfunnupgépből.
– Igazi láááááb – ez volt az első szava. – Van igazi lábam!
Tapogatta, fogdosta. Persze szasszegautba volt csomagolva az is.
– Még nem érez – állapította meg. – Majd később. Akkor addig nem kelhetek föl, ugye?
– Hát nem – lépett be Dzsargaun. – Ahogy megbeszéltük. Tetszik?
– Sak lak! Dȳra vylenis, nagyon szép! Mehetek haza?
Az orvos mosolygott. – Ennyire nem szeretsz itt lenni?
Sileni kinyújtotta felé a két karját. Dzsargaun az ágyhoz lépett és lehajolt hozzá, a kicsi pedig átkarolta a nyakát.
– Deee, szeretlek téged is és mindenkit. Kaptam tőletek ujjakat meg szeeeemeket és most lábat is. Mehetek haza?
Az orvos nevetve bólogatott.
– Mehetsz, persze hogy mehetsz. Járni nem szabad, egyáltalán rá sem szabad állni, amíg nem érzed a lábad, és akkor is csak akkor, hogy valaki fogja a kezedet. Számíts rá, hogy jó párszor el fogsz esni.
Sileni felmutatta ökölbe szorított kezét – persze a balt –, aztán kinyújtotta külön-, anya- és babaujját. Ez jalar szokások szerinti gesztus volt, Ninda párszor beszélgetett már jalarokkal és kiderített néhány ilyen apróságot. Egy kedves, idős asszony, Dǔp Meî Ŕoày Lĩ volt a fő segítsége, aki inkább azon volt elámulva, hogy egy szúni gyerek a jalar kultúrára kíváncsi, nem pedig azon, hogy személyesen Nindával beszélgethet. Aini és Szinensi nem érintkezett a dzserang nyilvánossággal, a nevüket sem fedték föl előttük.
Az esszidzsinna szabályai szerint ugyanaz a mentő jött értük, aki idehozta őket, Zsammen, aki fergit nemzetiségű volt, s a nevét is így használta, nem dzs-vel. Világosbarna hajú és bőrű, vékony ember volt, de Silenit persze úgy kapta föl, mint a pelyhet. Most is csak bejött és máris nyújtotta a karját.
– Szóval már megyünk is?
– Megyünk – vágta rá a kicsi. – A régi lábam hol van?
– Azt visszavitték a raktárba – felelte Szinensi –, majd felhasználják megint, ha lesz olyan, akinek jó.
Zsammen a karjára kapta Silenit, beültette a kocsiba és elindultak. A kórházból kifelé menet négy orvossal is találkoztak, akik ismerősként üdvözölték őket, és gyors gyógyulást kívántak. Kettő közülük ott volt a műtőben ma délelőtt.
S pillanatokon belül már otthon is voltak. A család futva jött ki elébük, összevissza ölelgették Silenit és az új lábát csodálták.
– Tényleg gyönyörű – örültek az ikrek –, nekünk is kell!
Ámmaít sengirinek nevezte őket és kiemelte Silenit a kocsiból.
– Hing-hing – mondta Zsammen –, akkor én megyek is. Használd egészséggel az új lábadat.
Ő is kapott egy ölelést Silenitől, akit aztán leültettek a kerti nyugágyba.
– Most jön a neheze – guggolt mellé Aini. – Féken kell tartanunk téged egész este.
– Miért, este már fölkelhetek?
– Nem, este szépen elmész aludni.
– De aaaanya, ki kell próbálni az új lábamaaaat…
– Nem, kicsim, amíg nem érez, nem állhatsz rá.
– De este már érezni fog!
– Ezt majd meglátjuk akkor. Ha este már érez, akkor egy kicsit kipróbálhatod, de akkor is le kell feküdni. Nem vagy éhes?
Ezt a kérdést Sileninél már régóta csak afféle formális töltelékszóként használták, hiszen soha nem adott nemleges választ, örökké éhes volt, akár egy kutyakölyök. Szinensi neki is látott ennivalót készíteni. Šuomasyt ígért a gyereknek még reggel, saunisi palacsintatésztát ērastiskrémmel töltve és leöntve csokival.
Este, fürdésnél Sileni csalódottan vette tudomásul, hogy a lába nem érez még semmit, sem a nedvességet, sem a víz melegét. Az anyukák hajthatatlanok voltak, addig nem állhat rá, amíg nem érzi. Végül aztán késő éjjel, kilencszáznyolcvankor egyszer csak felült az ágyban.
– Viszket!
– Végre – könnyebbültek meg a lányok. – Mit érzel még?
– Csak viszket. De ha megvakarom, azt nem érzem!
Ninda fölhívta a kórházat, ahol Nirganu vette föl és természetesen kérdés nélkül tudta, kiről és miről van szó.
– Csak viszket? Az nem baj. Fél napja sincs, hogy a helyére tették azt a lábat, még nincs igazi érzékelés benne. Sajnos ez a viszketés nem igazi, úgyhogy hiába vakarod meg. De azt jelenti, hogy kezd visszatérni az idegfunkció. A szasszegauttokot most már le is vehetitek.
– Ha masszírozzuk a lábát, azzal nem gyorsíthatjuk az érzékelést? – kérdezte Aini.
– Talán a folyamat vége felé egy nagyon kevéssel, de itt nem meggyengült érzékelésről van szó, mint amit az okoz, ha például sokáig tartod hidegben a lábadat. Az a végtag fél napja még nem volt a test része. Ilyenkor az agynak valósággal újra fel kell építeni a saját testéről alkotott képet. Ez sokkal összetettebb annál, hogy a tudata tisztában van azzal, hogy lett egy lába, az egész vegetatív idegrendszernek át kell hangolódnia. Annyival mégis könnyebb dolga van, hogy már van ebben gyakorlata, az ujjakkal és főleg a szemekkel, azok sokkal nagyobb munkát jelentettek. Már tudja, hogyan kell csinálni. Reggelre valószínűleg meglesz az érzékelés.
Sileni az éjszaka folyamán többször felébredt, viszketésre panaszkodott, aztán már arra, hogy fáj a lába. Éjjel száztíz volt, de amikor Szinensi fölhívta a kórházat, azonnal felvette egy másik orvos, ő is azonnal tudta, miről van szó, és habozás nélkül odaküldte az esszidzsinnát. Egy fiatal fiú volt, aki kérdés és megjegyzés nélkül hiperlapokat állított Sileni mellé.
– Már nem fáj – mondta a kicsi.
Irráheni bólintott.
– Nem is szabad neki, amíg a lapok között vagy.
– Minden hibátlan – érkezett Szaup hangja a kórházból. – Reggelig maradj a lapok között, figyelni fogjuk, hogy továbbra is minden rendben van-e, és nem engedjük, hogy fájjon.
Mire ez elmondta, a gyerek már aludt is megint.
Reggelre valóban helyreállt az érzékelés, Sileni lelkesen jelentette, hogy már nem viszket és nem fáj, miután a kórháziak félreállították a hiperlapokat – ő maga nem tudott volna kibújni közülük, hiszen automatikusan követik mindenhová –; érezte az érintést, és tudta mozgatni a bokáját is. A lábujjait még nem.
– Akkor próbálj meg ráállni – mondta Ándemu a fali képernyőről. Sileni már ugrott volna, de Aini elkapta a karját.
– Várj csak, sien, várj. Nem kapkodunk. Szép az orrocskád, nem kellene összetörni.
Sileni nevetett és hagyta, hogy Aini és Ninda kétfelől megfogja és tartsa a kezét. Az elővigyázatosság indokolt volt, nehezen tudott megállni a lábán, lépni pedig még nehezebben. A második lépésnél meg is billent és el is esett volna, ha nem fogják meg.
←oj-26 šuep kĺu [-23] Látszólag a nagyon kicsi korkülönbség okozta, hogy az én három anyukám mindig olyan volt, mintha a barátnőim lennének. De szerintem ők akkor se lettek volna olyan igazi »anyukaszerűek«, ha sok-sok évszázaddal idősebbek lettek volna. Megkaptam mindent, amit egy gyerek kívánhat: szeretetet, figyelmet, tanítást, bizalmat, tiszteletet. És rengeteget játszottak is velem. (Sileni: Naplóm Nindával, bevezető, 3.)oj‑26 oj-27 láb [-23] Nemrég megkérdeztek egy tévéműsorban, mit tartok életem legnagyobb szerencséjének. Azt, hogy személyesen ismerhetem Nindát, feleltem. Nem a feleségemet és a gyerekeimet, kérdezte a riporter. Felesége és gyerekei sok embernek vannak, feleltem. De csak egy maroknyi ember ismerheti közelről Nindát. Később azonban elgondolkodtam. Vajon ismeri-e bárki Nindát? Föl lehet őt emberi ésszel fogni? (Hiragi: Találkozásaim Nindával, 51. sómir) :: Szúnahaum, Ángahaur, 43 670. dzsirat dzsorehan, 640oj‑27 oj-28 meghívás [-23] Mi hárman lettünk a legkülönlegesebb emberek az egész Testvériségben, és közöttünk is a legkülönlegesebb Ninda, nemzedékek sokasága óta az első új törzscsalád főnöke. Jó előgyakorlat volt hozzá a dzserangok között terjedő Ninda-kultusz. Ezzel ugyanúgy nem foglalkozott, mint amazzal. (Aini: Ninda mint köznapi ember, 140.) :: Szúnahaum, Jasszani-Haugímú, 43 670. szahut fattilgópan, 460oj‑28→
ph-19 Vỳḩaůteńnél [-292] A Tudás Fénye ott van minden ember elméjében, és minden műben, ami tudást közvetít. De Nindának nagyobb adag jutott belőle. Ő a Fény Őrzője, Áhína Órinan. (Hiragi: Találkozásaim Nindával, 43. sómir) :: Sỳÿndoṙeìa, Ḱaŷndïm, 62. èkaĩ 49., a zöld órájaph‑19 -229 732 363 szó (704 148+24 072+4143) 5 072 796 betű (4 908 785+164 011) 5 610 378 jel (@537 582) | 691, 69,09%, 416 723 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 172 szórás -63–109 (ph-18, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2211. nap, 329 szó/nap, 2294 betű/nap, 76:47/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.17.:843, 3088 1. 12:50 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (36%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (36%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 190 (27%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph – – – | 18 (2%) 673 |