„Szülővárosom egy hegylánc tövében épült, sík vidékre. Gyerekkoromban sokszor elnézegettem a hegyeket, tűnődtem, milyen lehet odafentről lenézni. De el sem tudtam képzelni, pedig láttam a moziban hegyről készült felvételeket. A valóság egészen más.”
Ninda: Életem egy falevélen,
126. sómir
126. sómir
Aulang Laip
43 610. szahut úsarrigan
690
Mwùɬnaĩt volt a hegy neve. Hétezer-ötszáz rígin a tengerszint fölött.
A busz egy lapos, enyhén lejtős területen szállt le, ahol nem volt hó, csak szürke föld volt, éppen olyan kopár, mint Luakeán környékén a legtöbb helyen. De ez volt a hegy legteteje.
– A buszok meg a turisták sajnos letapossák a havat – mondta Ílna –, de azért biztosan vannak helyek, ahol meg lehet nézni közelebbről.
– Figyelem – szólalt meg a vezető, egy barna overallos férfi. A busz elejében állt velük szemben, szétvetett lábbal, csípőre tett kézzel. – Hamarosan megérkezünk a Mwùɬnaĩt csúcsára. Legyenek szívesek a kapucnit a fejükre húzni, a kesztyűt felvenni, és amikor szólok, a maszkot az arcukra tenni. Gyakran akadnak hősködők, akik majd megmutatják, hogy ők milyen edzettek. Amíg úgy veszik le a maszkot, hogy odaállnak elém és engedélyt kérnek, nincs is gond. Látom, mikor kezd kékülni az arcuk és visszateszem a maszkjukat. De aki ezt másképpen csinálja, az ne számítson sok jóra. Pocsék érzés kint állni a szabad levegőben és próbálni lélegezni abból, ami nincs, és amikor vissza akarják tenni a maszkot, nem engedelmeskedik az ujjuk. Ennél nem sokkal kellemesebb lent a jó melegben, rendes légkörben magukhoz térni egy kórházi ágyon, végighallgatni az orvos fejmosását és kifizetni egy elég masszív büntetést! Mármint ha idejében odaérek, persze – jegyezte meg még az eddiginél is fenyegetőbben. – Tehát, ha valaki nem figyelt volna: a Mwùɬnaĩt ennek a világnak a legmagasabb hegycsúcsa, és odakint éppen csak annyi levegő van, hogy űrruha helyett elég ez az overall. Az idő kellemes, a helyi viszonyokhoz képest. Mínusz húsz amsi, a szélsebesség ötszáz rígin matinként. Jobbat nem is kívánhatnánk. Érezzék jól magukat.
Persze az itteniek nyelvén beszélt, de az overallban volt saját fordítógép, ami a mértékegységeket is átszámította szúni rendszerre.
Ninda odasúgta Ílnának:
– Tényleg ilyen veszélyes ez a hely, vagy csak eltúlozza a hatás kedvéért?
Barátnője elmosolyodott.
– Hát van benne némi ilyesmi is. A turisták elmesélhetik otthon, hogy egy igazán veszélyes helyen jártak. De azért amit elmond, az valóban úgy van. Világunk lakhatóvá formálása már befejeződött, de a légkörünk vékony, és az ilyen magas hegyek szinte kilógnak belőle. Óvatosnak kell lennünk. Én le sem veszem majd rólad a szememet.
Ninda fölkacagott.
– Persze, mert ha bajom esik, itt mindent elözönlenek a biztonságiak.
– Az biztos. De nem csak a hajódról, hanem az itteni hegyi mentők is. Lent az állomáson folyamatos ügyelet van, és azonnal jönnek, ha baj van. Nem játékból vésték az agyunkba, hogy mindig maradjunk a csoporttal, meg a többit. Ez a hely tényleg nem biztonságos. És ha ráadásul neked esik bajod, hát abból tényleg lehet még csillagközi konfliktus is. Azért hozlak föl, hogy végre láss egy igazi hegyet, meg mert tudom, hogy képesek vagyunk vigyázni rád.
És tényleg nem történt semmi baja. Senkinek. A busz leszállt az enyhén hullámos hegytető közepén, és a vezető utasítására föltették a maszkokat. Ahogy elfordította az ajtózárat, a levegő hangos szisszenéssel áramlott ki, és Ninda érezte, ahogy az öltözékét belülről kifelé megfeszíti a légnyomás. A ruha mellrészében rendes sielunti tengerszinti nyomás volt, hogy segítse a légzést. A szorosan záródó nyakrész tartotta bent a levegőt, nem tökéletesen, mindig kiszivárgott valamennyi, ahogy mozgott az ember, de az nem baj, a gép pótolja.
Egyenként szállhattak ki, ülésrend szerint. A vezető az ajtóban állt és mindenkit ellenőrzött egy pillantással. Ninda Ílna után lépett ki a Mwùɬnaĩt csúcsára. A szél azonnal belekapott a ruhájába és majdnem felborította, Ílna kapta el.
– Vigyázz a széllel, ha nem vagy hozzászokva!
– Jó… – motyogta Ninda, és tett néhány lépést. Tényleg nem volt hozzászokva. Luakeán újvárosában néha feltámadt a szél, de sosem volt erős, az igazi nagy szeleket a hegylánc eltérítette, és ami bejutott a városba, az a házak között összevissza kavarogva elveszítette minden erejét.
De a hideghez még kevésbé volt hozzászokva. Csak az arcát érte a maszk mellett, de olyan érzés volt, mintha valaki belenyomta volna az arcát a luakeáni halpiacon használt jégkásába. Nem. Hidegebb. Sokkal hidegebb. Ahogy a szél az arcába fújt, mintha borotvaéles pengékkel hasogatták volna az arcát. Döbbenetes volt. Soha ehhez hasonlót nem élt még meg. Rengeteget fázott már életében, de most megtudta, hogy ő Luakeánban is mindig jó melegben volt. Még a Duòyṙḱ alagútban is, ahol reszketett a hidegtől – valójában meleg volt. Hideg itt van.
– Jól vagy?! – kiáltott rá Ílna, talán a szükségesnél hangosabban is, de nemcsak a szelet kellett túlkiabálnia, hanem a saját vacogását is. Pedig neki is csak az arca volt fedetlen.
Ninda bólintott. Persze hogy jól volt. Tett néhány lépést az egyik karó felé, nem sokat, hiszen nem távolodhatott el a csoporttól. A karó zöld volt. Az eligazításon elmondták, hogy ahol zöld karók vannak leszúrva, ott nyugodtan megközelíthetik a fennsík szélét, mert enyhe lejtő, nem fognak lezuhanni. Csak két piros karó van, amik meredeket jeleznek, a busznak a kijárattal ellentétes oldalán.
Meg kellett várnia, amíg a többiekkel együtt a vezető is a közelébe ér, csak akkor indulhatott el a perem felé. Perem? Nem, nem volt igazán perem az, amit elért az egyik karónál. A talaj egyenetlen volt, hol lefelé kellett menni rajta, hol felfelé, s a karó utáni részen már inkább lefelé. A karó után néhány lépésnyi lejtős sziklafal, talán akkora távolságig, mint otthon a gantirban az egyik faltól a másik, és azon túl a hómező. Ameddig a szem ellát, hatalmas, végtelen hómező, helyenként kiálló sziklák, furcsa hóalakzatok, aztán… nehezen tudta kivenni az egyforma fehérségben, hogy mitől másmilyen egy ponttól kezdve, de talán szakadék van ott, látott már olyat a Hỹdaiń moziban. Aztán a távolban mindenfelé – hegyek. Óriási hegyek, örök fehérségbe burkolózó csúcsokkal. Ez, amelyiken állnak, a legmagasabb közülük, de ezt semmiből nem lehetett megállapítani, a párás, vibráló fehérségben mintha a levegő is fehér lett volna, nem voltak méretek és távolságok, nem volt mit mihez viszonyítani, lehetetlenség volt megállapítani, hogy mi mekkora és milyen messze van.
Visszafordult, a vezetőt kereste, hogy engedélyt kérjen tőle, de ekkor észrevette, hogy Ílna, aki két lépéssel mögötte áll, és itt a fennsíkon is minden és mindenki tökéletesen látszik. Megint visszanézett a távoli csúcsokra. Mintha hirtelen valami fehér anyagot öntöttek volna a szemére, de megint elmúlt a dolog, amikor Ílnára pillantott. Valahogy elmagyarázta neki, amit tapasztal.
– Nem a szemed játszik veled – kiabálta a barátnője. – Én is ugyanígy látom, és mindenki. Azok a felhők.
– Ezt nem értem.
– Nézd ott lent – mutatott Ílna balra a távolba. – Látod, ahogy gomolyog? Ott jobban fúj a szél. Nem minden hó, amit a távolban látsz, egy része felhő, csak persze az is fehér. A felhők most már alattunk vannak!
Ninda döbbenten bámult le a mélybe. Hát persze. Hogy is lehetnének fölöttük? Hiszen a Mwùɬnaĩt valósággal kilóg a légkörből, tehát minden, ami a légkörhöz tartozik, csak alattuk lehet!
←nc-3 titkár [-7] Sose mennék hivatalnoknak. Ha lusta, kárt okoz vele. Ha túl tevékeny, kárt okoz vele. Valójában kedvem lenne az összeset kirángatni az irodájából és kicsapni őket a mezőre legelni. (Ílgaszaumi, Sinettin Szierg mondásai, 72. sómir) :: Sỳÿndoṙeìa, Ḱaŷndïm, 57. ïniì 44., a kék órájanc‑3 nc-4 Mwùɬnaĩt 1 [59] Szülővárosom egy hegylánc tövében épült, sík vidékre. Gyerekkoromban sokszor elnézegettem a hegyeket, tűnődtem, milyen lehet odafentről lenézni. De el sem tudtam képzelni, pedig láttam a moziban hegyről készült felvételeket. A valóság egészen más. (Ninda: Életem egy falevélen, 126. sómir) :: Sielunt, Aulang Laip, 43 610. szahut úsarrigan, 690nc‑4 nc-5 Mwùɬnaĩt 2 [-23] Azt felelte: az a gyerek, akinek nincs módja gondtalanul játszani, felfedezni a világot, a természetet, az nem gyerek, az kicsi felnőtt. Neki Szindorián soha nem volt erre lehetősége, mert mindig figyelni kellett, nem jönnek-e az ervések. (Sileni: Naplóm Nindával, 44 121. fínirrugan)nc‑5→
ph-19 Vỳḩaůteńnél [-292] A Tudás Fénye ott van minden ember elméjében, és minden műben, ami tudást közvetít. De Nindának nagyobb adag jutott belőle. Ő a Fény Őrzője, Áhína Órinan. (Hiragi: Találkozásaim Nindával, 43. sómir) :: Sỳÿndoṙeìa, Ḱaŷndïm, 62. èkaĩ 49., a zöld órájaph‑19 -229 732 363 szó (704 148+24 072+4143) 5 072 796 betű (4 908 785+164 011) 5 610 378 jel (@537 582) | 691, 69,09%, 416 723 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 172 szórás -63–109 (ph-18, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2211. nap, 329 szó/nap, 2294 betű/nap, 76:47/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.17.:843, 3088 1. 12:50 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (36%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (36%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 190 (27%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph – – – | 18 (2%) 673 |