Ninda

104 ← →

„Ha ismersz valakit, aki nem ér annyit, mint te, az azt jelenti: él benned a vágy, hogy találj embereket, akiknek fölébe helyezheted magad.”

Ninda: Nemlétező politikai beszédeim,
78.

Sỳÿndoṙeìa
Ḱaŷndïm
59. ńaũḱan 55.
a zöld órája
Eĩdì és Dẁnśy, mint általában, együtt indult haza az ÃNÙ-óra után, egyfelé vitt az útjuk. Természetesen az óráról beszélgettek.
  – Figyeled, Ôsuĩt már egészen jól olvas – mondta Dẁnśy. – Kezdi kapisgálni a szavakat.
  – Igen. Mondjuk ő elég fiatal is. De ÂÀllůn bácsinak nem megy olyan jól. Azt hiszem, öreg már hozzá. Mit fogunk csinálni, ha nem tudjuk megtanítani?
  – Hát körülbelül semmit…
  Ekkor értek a Můlûn-épület sarkához, amikor Dẁnśy szavait egy hang szakította félbe.
  – Aztán legalább lezuhanyoztok?
  Megtorpantak és előbb néztek egymásra, csak aztán fordultak meg. Az épület sarkának támaszkodva Ëwṙuêy Sàlańdùôp állt, az osztálytársuk.
  – Tudom, honnan jöttetek – közölte. – A piac mögött dumáltatok a koszos csavargókkal. És tegnap is meg tegnapelőtt is. Remélem, mielőtt bejöttetek a szép tiszta iskolánkba, legalább lezuhanyoztatok!
  – Ëwṙuêy – mondta Eĩdì felháborodva –, hogy beszélhetsz így?
  – Én?! Ti mászkáltok a csavargók közé!
  – Igen! – csattant föl Eĩdì. – Mi elmegyünk közéjük!
  Dẁnśy előrelépett és türelmet kérőn egyik karját az egyik, másikat a másik lány felé nyújtotta.
  – Egy pillanat, kérlek. Beszéljük ezt meg értelmes emberek módjára. Ëwṙuêy, megtennéd, hogy leülsz velünk beszélgetni néhány huszadra? Szavamat adom, hogy nem kaptunk azoktól az emberektől semmilyen fertőzést vagy élősdit.
  Ëwṙuêy kinyitotta a száját, hogy valami csípőset feleljen, aztán rájött, hogy nem teheti. Akkor nem ülhet le velük beszélgetni. Csakhogy Dẁnśy azzal a kifejezéssel kérte erre, hogy eỹýl śẃm ḱùlan. Ez elég nyomatékos kérés, ezt visszautasítani olyan udvariatlanság, ami vetekszik a másik kettő bűnével. Még a saját apja is, Daòreỹt rendőrszázados, ő is megróná azért, hogy ennek a kérésnek nem tett eleget. Akármilyen szankciót alkalmaz ezek ellen, ő maga sem vinné el szárazon. Tartozik azzal az apja – és az anyja, a minisztériumi osztályvezető-helyettes – társadalmi állásának, hogy végighallgatja őket.
  – Köszönöm, hogy leültél velünk beszélgetni, Ëwṙuêy – kezdte Dẁnśy a sỳÿndoṙ felsőbb körökbe tartozó gyerekek szokásos szertartásosságával, amikor helyet foglaltak a Můlûn park egyik asztalkájának két oldalán.
  – Örömömre szolgál, ha segítségedre lehetek – mondta rá Ëwṙuêy gépiesen a szokásos választ, minden meggyőződés nélkül.
  – Ëwṙuêy, azok az emberek nem olyan tiszták, mint mi, mert nincs lehetőségük rendesen mosakodni és kimosni a ruhájukat. De ennél fontosabb probléma, hogy azon a szinten, amin állnak, nincs igényük a rendes tisztaságra. Ez nem az ő személyes hiányosságuk, Ëwṙuêy, ez egyszerűen műveltség kérdése. Semmilyen műveltségük nincsen, nem tanultak soha semmit. Ezen akarunk mi változtatni azzal, hogy tanítjuk őket. Szép lassan elsajá…
  – Tanítjátok őket? – kérdezte Ëwṙuêy annyira elhűlve, hogy a ḱÿm szócskát önkéntelenül nagyszüleinek vaìdõṙy tájszólásában, ḱỳỹmnek ejtette. – Ti?! Mire tanítjátok őket?
  – Olvasni – felelte Eĩdì –, társadalmi és mindenféle más ismeretekre. Én ma éppen a tisztaságról beszéltem nekik, hogy milyen fontos dolog, és milyen sok betegséget lehet kapni a piszkos ruhától, piszkos bőrtől. És értik ám, Ëwṙuêy. Az ÀLAN már szervezi, hogy tudjanak tisztálkodni.
  – Az ÀAÁÂÃLÁN?!
  A kérdés bonyolult, hasonlóan összetett dallamívet írt le, mint a legzeneibb sỳÿndoṙ nyelvtörők.
  – Igen, az ÀLAN – nézett Eĩdì az osztálytársnője szemébe. – Mi az ÀLAN tagjai vagyunk, és segítünk a szegényeknek. Azoknak, akiknek nem segít senki. Szerinted ez rossz?
  Ëwṙuêy fölpattant. – Eĩdì! Az ÀLAN egy… egy… egy felforgató, gonosz, terrorista…
  A szava elakadt. Mindhárman látták a park sétányán sietősen feléjük tartó rendfenntartókat. Ketten voltak, az elöl haladónak helyettes őrmesteri rangjelzése volt. S már ott is álltak fölöttük.
  – Nàymôt helyettes őrmester vagyok – tisztelgett az ervés –, üdvözlöm önöket. Segíthetek valamiben? Valami problémájuk van? Ezek a gyerekek pimaszkodnak önnel?
  Eĩdì és Dẁnśy szótlanul nézett Ëwṙuêyre, aki némán visszanézett rájuk, aztán lassan megcsóválta a fejét.
  – Nem, őrmester úr – mondta kiszáradt szájjal, aztán megköszörülte a torkát. – Nincsen semmi baj. Ők az iskolatársaim.
  – Köszönöm. – Az őrmester megint tisztelgett. – Viszontlátásra.
  Elmentek. A három gyerek még egy huszadon át csak nézte egymást.
  – Nem tudtam, mit mondjak neki – szólalt meg aztán Ëwṙuêy. – Nem adhatlak föl titeket… osztálytársak vagyunk…
  – Nem tettél nagy dolgot – közölte Eĩdì tárgyilagosan. – Az ÀLAN legális szervezet és bárki törvényesen a tagja lehet.
  – És a szüleitek?… Mit szólnának, ha megtudnák?
  – Hiába töltenek be a szüleink fontos pozíciókat a rendszerben, döntésképesek vagyunk. Beléphetünk bármilyen legális szervezetbe. Az ÀLAN is legális.
  – Te is beléphetsz – tette hozzá Dẁnśy.
  Ëwṙuêy elképedve nézett rá.
  – Hogy én?! Miért lépnék én be abba a szervezetbe?
  – Miért ne? Csináltál már olyat, mint mi.
  – Neked bekékült a füled?! Mit csináltam én olyat?
  – Te magad mesélted, hogy négyéves korodban magadhoz vettél egy árva ẙluińkölyköt és hónapokig etetted.
  – No és?
  – Az ÀLAN ugyanezt teszi emberekkel. Sỳÿndoṙ polgárokkal, akiknek ugyanúgy nincsen senkijük, aki gondoskodna róluk, mint annak a kölyöknek. Már nem csupán tüntetnek. Szervezkednek – szervezkedünk. Az oktatás volt az első, mert ahhoz nem kell semmi, csak a fejünkben levő tudás. De már szervezik az ingyenkonyhákat, gyűjtik a pénzt, az élelmiszert.
  – A csavargóknak… – suttogta Ëwṙuêy teljes döbbenetben.
  – A szegényeknek. Egyedül ebben a városban ötvenezer ember nem mindennap tudja biztosan, hogy másnap lesz-e mit ennie. Ennek a fele gyerek. Az egész Államszövetségben tízmillióra becsülik a számukat.
  – Na persze. Tudhattam volna, hogy a felforgató sajtó eltúlzott számait fogod ismételgetni.
  – Miért – hajolt előre Eĩdì –, szerinted hányan kellene lenniük ahhoz, hogy cselekedni kelljen? Abból az ẙluińkölyökből csak egy volt, nem?
  – Akkor cselekedtél, Ëwṙuêy – mondta Dẁnśy. – Most nem? Ha emberekről van szó, már nem számíthatnak rád?
  Eĩdì elővette a vỳriĩsét és matatott rajta egy kicsit. Aztán odanyújtotta a barátnőjének.
  – Ezeket a képeket én magam csináltam Lũakẽàńban, a Kaỹỳp színház alagsora alatti búvóhelyen, a Dṙõymìn piac és a Vẅt áruház alatti búvóhelyen, és a Mẽuḱ alagútban.
  Ëwṙuêy szótlanul lapozta végig a képeket. Volt vagy harminc. Emberek – férfiak, nők, gyerekek. Félig sötétbe borult, föld alatti termekben, csak Eĩdì és mások vỳriĩse világított. Mindenki rongyos volt és piszkos. A legtöbben csak üldögéltek a földön, a kicsik néha a felnőttek – a szüleik? – ölében, de többnyire magukban. Tárgyak nem voltak a képeken. Senkinek nem volt semmije.
  Az utolsó kép után Ëwṙuêy fölállt és visszaadta a készüléket. Aztán a háta mögé pillantott.
  – Rendben. A Vẅt áruház csak egy sarok innen. Mutassátok meg nekem azokat az embereket.
  A másik kettő csak bólintott, és elindultak.
  – Szüksége lesz egy álarcra – mondta Eĩdì Dẁnśynak, amikor elérték a park szélét.
  – Álarcra? – nézett rá a másik lány.
  – Igen, egy ÀLAN-jelvényes porálarcra. Az ottaniak ingerültek tudnak lenni, ha valakinek szép a ruhája, és nem viseli a jelvényt.
  – A… azt, amelyiken Nìïndà betűje van?
  – Igen, a barátom nevének kezdőbetűje – felelte Dẁnśy higgadtan. – Annak a MÙRỸN rövidítésnek a kezdőbetűjével, aminek az utolsó betűje szintén az ő neve. Majd megkapod az én álarcomat, engem már felismernek a Vẅt alatt.
  De nem kellett odaadnia az álarcát. Az áruház rakodóudvara mögötti térségen, amit ócska ládatornyok takartak a külvilág elől, már őrség állt a rozzant bádogajtó előtt. Négy rongyos suhanc, persze mindenféle fegyver nélkül.
  – Eĩdì és Dẁnśy – mondta az egyik. – Ki ez veletek? Egy vïyṙd?
  Ëwṙuêy elszörnyedt, egyszerre három okból. Amiért ezt a gazdagokra használt csúfnevet hallotta magáról, mert a fiú nevükön szólította az ő osztálytársait, és mert nem köszönt.
  – Vïyṙd – bólintott Dẁnśy. – Nindához jött, hogy meglássa a sötétségben a fényt.
  – Jól van. Ti feleltek érte. Ïp, adj neki egy álarcot. Beléphettek a fénybe.
  A rozzant bádogajtó mögül éjfekete sötétség ásított rájuk.

← →

ph-19 Vỳḩaůteńnél [-286] A Tudás Fénye ott van minden ember elméjében, és minden műben, ami tudást közvetít. De Nindának nagyobb adag jutott belőle. Ő a Fény Őrzője, Áhína Órinan. (Hiragi: Találkozásaim Nindával, 43. sómir) :: Sỳÿndoṙeìa, Ḱaŷndïm, 62. èkaĩ 49., a zöld órájaph‑19 -223 (2134 › 60:41) 732 369 szó (704 154+24 072+4143) 5 072 836 betű (4 908 825+164 011) 5 610 418 jel (@537 582)	691, 69,09%, 416 723 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 172 szórás -63–109 (ph-18, ne-4)	0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1
2211. nap, 329 szó/nap, 2294 betű/nap, 76:47/sómir, 0,96 oldal/nap \| 2027.7.17.:843, 3088 1. 16:31

	`pr` Prológus
ELSŐ RÉSZ
A SÖTÉTSÉG MÖGÜL	250 (36%)
	`na` A HAJÓ	29 (4%) 1
	`nb` AZ ŰRBEN	27 (3%) 30
	`nc` RECEPTOR	29 (4%) 57
	`nd` A GALAXIS	24 (3%) 86
	`ne` LIAN, LIAN, LIAN	24 (3%) 110
	`nf` SZAISZ	24 (3%) 134
	`ng` MENEDÉK	24 (3%) 158
	`nh` HAZAÚT	24 (3%) 182
	`ni` ABRONCSVILÁG	22 (3%) 206
	`nj` LETELEPEDÉS	23 (3%) 228
MÁSODIK RÉSZ
HAJNALSUGÁR	250 (36%)
	`oa` NAMINDAN-DZSÚMI	30 (4%) 251
	`ob` HÍRNÉV	25 (3%) 281
	`oc` LIMELULLÍ	24 (3%) 306
	`od` SAUNIS	21 (3%) 330
	`oe` ALAPPONT	22 (3%) 351
	`of` SẄTỲM ŮY DÅI ÁP	26 (3%) 373
	`og` SZINDORIA	24 (3%) 399
	`oh` A KISLÁNY	24 (3%) 423
	`oi` JANNÍHAUM	25 (3%) 447
	`oj` TANÍTÓ	29 (4%) 472
HARMADIK RÉSZ
AZ ÚJ FÉNY	190 (27%)
	`pa` HINNULDUD	22 (3%) 501
	`pb` SUGÁRGÁT	27 (3%) 523
	`pc` HANGILAORAN	25 (3%) 550
	`pd` AZ ELSŐ SZÍAN	25 (3%) 575
	`pe` SINNÍ	22 (3%) 600
	`pf` AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS	27 (3%) 622
	`pg` ILGÁ	24 (3%) 649
	`ph` – – –	18 (2%) 673