Ninda

104 ← →

„És most itt ülök ebben a hatalmas kikötőben, ahol kétszázezer ember néz rám, és a tévén át még tízmilliók, az egész Államszövetség! És tőlem várjátok a választ? Miért, Sỳÿndoṙeìa? Hiszen még a kérdéseket sem tudjátok! Ne engem kérdezzetek. Nézzetek a mellettetek ülőre. Nézzetek önmagatokba. Én nem vagyok az a varázsló, akinek hisztek!”

Ámmaít Ídara: Az elmaradt szindor forradalom,
266.

Sỳÿndoṙeìa
Muỹnt Lôõdeyń
57. lẙaikś 21.
a kék órája
A Sïrnẽyt-hegy oldaláról nagyszerű kilátás nyílt a fővárosra, bár a részleteket a távolság miatt nem lehetett kivenni. Évtizedekkel korábban egy gazdag kereskedő építtetett itt egy házat, és pontosan tíz napig lakott benne, mielőtt kiderült róla, hogy miből gazdagodott meg. De szabadlábon védekezhetett, és ki is használta: beugrott kis hajócskájába, és pillanatok alatt eltűnt a Galaxisban. Nem rendeltek el csillagközi körözést, a vádemelés sem történt meg – ugyanakkor csodálatosképpen egy magas rangú politikus hirtelen törvényes tulajdonosa lett Muỹnt Lôõdeyńnek. Az adásvételi szerződést bemutatta, az ingatlanadót megfizette, a vételár jogszerű eredetét bizonyította. Minden tökéletesen tiszta volt.
  Halála után az örökösök csinos összegért eladták a házat a kormánynak, s azóta a mindenkori miniszterelnök nyári rezidenciájaként szolgált. A kormány más tagjai, befolyásos üzletemberek és más fontos személyiségek is vendégeskedtek itt.
  Köztük Vỳḩaůteń miniszterhelyettes, aki ez idő szerint a kertben heverészett egy nyugágyban és a reggeli fényeket csodálta Ḱaŷndïm égboltján.
  – Jó reggelt – hallott egy hangot a ház felől. – Maga már ilyenkor fent van, pihenőnapon?
  – Maga is fent van, miniszter úr – felelte Vỳḩaůteń mosolyogva. A közeledő Lũẁlaḩỹ iparügyi miniszter volt, magas, szikár férfi, szabadidőruhában. Nem volt jókedve.
  – Hát hogyne. Húsz napot ŸỲrdìmeŷńben töltöttem, még nem álltam át az itteni időre.
  – Sikerrel járt?
  – Nem. A nyilvánosságnak persze nem így fogjuk tálalni, de… teljes kudarc. Ezek az emberek egyszerűen… szörnyűek. Tessék, nézze meg – nyújtott a miniszterhelyettesnek egy kockát. – Miért csak én szenvedjek? Szenvedjen maga is. Én úszom egyet.
  Vỳḩaůteń készülékbe rakta a kockát és elindította a felvételt. Amíg nézte, fokozatosan lett egyre vörösebb a feje.
  A helyiségről lerítt, hogy egy teherhajó kapitányi fülkéje. Mégpedig śylvẽiń hajóé. A szemközti falon ott volt a Śylvẽiń Csillagközi Társaság jelvénye, alatta pedig egy hanyag testtartású, hanyag öltözetű fiatalember ült. Fiatalember? Kamasz. Talán tízéves lehetett.
  – Igazán nagy megtiszteltetés – vigyorgott gúnyosan. – Egy igazi miniszter az én rozzant kis bárkámon. Dobja le magát, papa, és adja elő a mondókáját. Garsztilt?
  Sídi nyelven beszélt.
  – Nem, köszönöm – felelte Lũẁlaḩỹ. Ő nem látszott, a képet nyilván rejtett kamerával készítette.
  A fiú vállat vont, kivett egy szemet az előtte levő tálkából és a szájába dobta.
  – Van önnek felhatalmazása a társaság nevében tárgyalni?
  – Maga azzal ne törődjön, hogy nekem mire van felhatalmazásom. Amíg itt vagyok, beszélhet velem. Ha kész a rakodás, felszállok, akár végigmondta a mondandóját, akár nem. Persze velem is jöhet, normál fuvardíjért.
  – Köszönöm, erről lemondanék – mondta Lũẁlaḩỹ. – Akkor a tárgyra térek.
  – Tegye azt.
  – Rövid leszek. Szindor időben húsz naponként száz konténert kérek. A legnagyobb, D4-es. Rakszáról Szindoriára. Élelmiszer, orvosi cikkek.
  – Ki veszi meg az árut?
  – Az ottani ügynökeink. Becsomagolva fogja várni a hajókat.
  – A felszínen vagy az állomáson?
  – Az állomáson.
  – Hol rakom le?
  – Itt is az állomáson.
  – Aha. – A fiú tűnődve nézett maga elé. – És hány fuvar?
  – Határozatlan időre kötnénk a szerződést.
  – Aha. Értem. Tehát innen elmegyek Rakszára, átveszem a skuflót, lehozom maguknak Szindargiára, visszamegyek és kitépik a beleimet. Jól mondom, papa?
  – Egy szót sem értek abból, amit beszél.
  A fiú megint a szájába dobott egy szem garsztilt.
  – Nézze, öregem. Ha öt hajó megjelenik egy rekki űrállomáson, arról már akkor tud az ottani kormány, a hadsereg, a titkosszolgálat és a sajtó, amikor a hajók még hozzá se láttak, hogy bedokkoljanak. Mármint hogy maguknak visszük a skuflót. Maga szerint meddig tűrik?
  – Mit?! Szabályszerűen megvásároljuk az árujukat. Mit képzelt, lopott árut akarok szállíttatni?
  – A Szilven Társasággal? Nyavalyát. Csak magukat úgy utálják Rekkiben, mint… mint… á, lusta vagyok találó hasonlatot keresni.
  – Ettől még hajlandók velünk kereskedni, és ha meg is haragszanak, nyilván nem a fuvarozón fogják kitölteni a haragjukat.
  – Jól van, na. Képes beszéd volt, papa. Tudja, magukat mindenhol utálják. Nemcsak Rekkiben.
  – Ez nem tartozik a tárgyhoz.
  – Azt majd én mondom meg, papa, hogy mi tartozik a tárgyhoz. Hát lássuk csak. Ugyebár Rakszán fizetnek, rekki pénzben.
  – Dehogy. Természetesen itt fizetünk, szindor pénzben.
  – Hallgasson ide, papa. Én nem kérdeztem, hanem állítottam, hogy ott fognak fizetni, ottani pénzben. Csak nem képzeli, hogy elfogadom a szemétre való pénzüket?
  – A pénznem lehet megállapodás tárgya. De Galaxis-szerte mindenhol az érkezéskor fizetik az áruszállítást.
  A fiú képe még gúnyosabb lett.
  – Ha ti itt Szindargián betartanátok a galaktikus szabályokat, akkor most is a Testvériség szállítaná az árutokat, öregapu.
  – Ne tegezzen. Az országunkat pedig Szindoriának hívják.
  – Ország! – A fiú megvetően kiköpött. – Tudod, mi az a dargi? – Csend. – Hát annyit ér az országod, mint egy darab dargi az űrben! De ez a te bajod, nem az enyém. Tizenkettő.
  – Tessék?!
  – Nem hallasz, papa? Ti-zen-két-ezer szép kemény rekkan ide a markomba, fuvaronként.
  – De hát ez abszurdum!
  A fiú színpadiasan felhúzta az orrát és elfordította a fejét.
  – Megsértettél. Engem még senki nem nevezett… olyan izének, amit mondtál. Távozz. Nem tárgyalok veled. Az ércszállítást folytatom, mert jól keresek vele, de ha mást is akartok, legközelebb udvariasabb ember jöjjön. Most hagyj magamra.
  Vỳḩaůteń remegett a dühtől. Ez a pimaszság egyszerűen… ez mindennek a teteje. Nem csoda, hogy Lũẁlaḩỹ fel van dúlva. Amit ezek a kölykök a hatalmi pozíciójukban megengednek maguknak, az a legelképesztőbb szemtelenség!
  Ugyanekkor Herszun Karne, a Szelkti világain bejegyzett KPR Társaság szállítmányozási igazgatója kapott egy hívást az egyik közeli naprendszerből, Szaiszról. Hátradőlt karosszékében és bekapcsolta. A hívó egy vörösesbarna arcú, fekete hajú fiatalember volt.
  – Jó napot, Herszun Karne úr. Hemmin Jarnakir vagyok a szaiszi planetáris kormány gazdasági minisztériumától. Megbízást hoztam az ön cége részére.
  – Nocsak – vonta össze a szemöldökét az igazgató. – Jó napot. Nekünk? Hiszen önök a Testvériséggel állnak szerződésben.
  – Ez így van, és ezt fenn is fogjuk tartani. Ők azonban most elvonulnak szokásos karbantartásukra, és azután is még időbe telik, hogy eljusson hozzánk egy alkalmas hajójuk. Nincs kifogásuk az ellen, hogy másik céghez forduljunk, sőt éppen ők javasolták.
  – Értem. Hát kérem. Mi a megbízás?
  – Előreláthatóan negyven-negyvenöt naponként – szaiszi időszámítás szerint – körülbelül ötven TARM-konténer elszállítása Szaiszról Kaggepandéra, majd az üres konténerek visszaszállítása. Nagyjából húsz-huszonöt alkalommal.
  – Nincs akadálya – pillantott végig az igazgató a hajóregisztrációs adatokon. – A rakomány?
  – Szirnek.
  – Parancsol, kérem?
  – Ez az őshonos szaiszi életforma.
  Az igazgató meghökkenve pillantott az ügyintézőre.
  – Élőlényeket akar konténerben szállítani?
  – Ezeket lehet. Mindent kibírnak. Biztos lehet benne.
  – Hát… az önök felelősségére. Milyen időközökben?
  – Úgy számítjuk, hogy mire a hajó visszatér, megtöltjük a konténermennyiség másik felét, így ingajáratban közlekedhet.
  – Ó, ez mindent leegyszerűsít, és így engedni is tudok az árból. Egy kishajót fogok küldeni, KAOR-osztályút, és így egy utat… pillanat… milyen pénznemben kéri az árat?
  – A szom teljesen jó lesz.
  – Nos, ezerötszázból ki tudunk hozni egy utat. Fizethető utanként vagy egyben a végén.
  – Hány konténerre?
  – Egy KAOR-hajón elfér hatvan konténer is. Akárhányat raknak fel, az ár ugyanaz.
  – Rendben. Elfogadjuk. A konténerek útra készen állnak Nirn illiarban, bármikor jöhet a hajó.
  – Kérek egy pillanat türelmet.
  Herszun Karne még néhány gyors mozdulatot tett a képernyőn, és bólintott.
  – Odaküldöm a Szavon–28-ast. Nincs messze, két nap az önök idejében és ott lesz. A pilótával már meg tudnak beszélni minden további részletet.
  – Köszönöm.
  – Köszönöm, hogy minket választottak, Hemmin úr. Viszonthallásra.
  – Viszonthallásra.
  Jarnakir felhívta Nirn illiar tanácsát, és közölte velük: két nap múlva ott lesz a hajó. Indulhat a Ninda-akció.

← →

ph-27 id [-1019] () :: Szúnahaum, Jasszani-Haugímú, 43 714. szahut nisszugópan, 542ph‑27 ·· -997 (2156 › 61:19) 740 008 szó (711 614+24 251+4143) 5 128 343 betű (4 963 013+165 330) 5 666 671 jel (@538 328)	699, 69,9%, 421 730 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 131 szórás -22–109 (na-7, ne-4)	0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1
2267. nap, 324 szó/nap, 2262 betű/nap, 77:50/sómir, 0,95 oldal/nap \| 2027.8.30.:229, 3084 25. 22:30

	`pr` Prológus
ELSŐ RÉSZ
A SÖTÉTSÉG MÖGÜL	250 (35%)
	`na` A HAJÓ	29 (4%) 1
	`nb` AZ ŰRBEN	27 (3%) 30
	`nc` RECEPTOR	29 (4%) 57
	`nd` A GALAXIS	24 (3%) 86
	`ne` LIAN, LIAN, LIAN	24 (3%) 110
	`nf` SZAISZ	24 (3%) 134
	`ng` MENEDÉK	24 (3%) 158
	`nh` HAZAÚT	24 (3%) 182
	`ni` ABRONCSVILÁG	22 (3%) 206
	`nj` LETELEPEDÉS	23 (3%) 228
MÁSODIK RÉSZ
HAJNALSUGÁR	250 (35%)
	`oa` NAMINDAN-DZSÚMI	30 (4%) 251
	`ob` HÍRNÉV	25 (3%) 281
	`oc` LIMELULLÍ	24 (3%) 306
	`od` SAUNIS	21 (3%) 330
	`oe` ALAPPONT	22 (3%) 351
	`of` SẄTỲM ŮY DÅI ÁP	26 (3%) 373
	`og` SZINDORIA	24 (3%) 399
	`oh` A KISLÁNY	24 (3%) 423
	`oi` JANNÍHAUM	25 (3%) 447
	`oj` TANÍTÓ	29 (4%) 472
HARMADIK RÉSZ
AZ ÚJ FÉNY	198 (28%)
	`pa` HINNULDUD	22 (3%) 501
	`pb` SUGÁRGÁT	27 (3%) 523
	`pc` HANGILAORAN	25 (3%) 550
	`pd` AZ ELSŐ SZÍAN	25 (3%) 575
	`pe` SINNÍ	22 (3%) 600
	`pf` AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS	27 (3%) 622
	`pg` ILGÁ	24 (3%) 649
	`ph` A HOMBÉBAN	26 (3%) 673