„Egyáltalán nem éreztem jól magam Szindorián, ahol mindenfelé nyomort láttam, betegséget, szenvedést, félelmet, a sok száz éve tartó elnyomás maradványait. De ott maradtam, mert fontos voltam nekik, és számítottak rám.”
Ninda: Életem egy falevélen,
662. sómir
662. sómir
ẄẂliỳtin
59. lẙaikś 39.
a sárga órája
Nóoṙt az elsők között volt, akik már reggel keresetet nyújtottak be a Lũakẽàńi Egyetem ellen elégtelen szolgáltatás miatt, és az egész addig befizetett tandíjukat visszakövetelték, plusz kártérítést a kiesett idejükért. A sárga órájára már kétezer ilyen keresetet regisztráltak – az ÀLAN jogászai gyártották őket, a személyi adatoktól eltekintve mind egyforma volt –, ami nagyon nagy szám az egyetem tizenhétezer hallgatójához képest. És egyre tovább érkeztek az igénylések. Egyelőre csak a Lũakẽàńi Egyetem ellen, de már többen megtippelték a tévében, hogy más iskolák ellen is lesznek. És nemcsak iskolák ellen.
Ninda már nem foglalkozott ezzel. Egy dũúp tetején ült ẄẂliỳtin határában és a sivatagot szemlélte. Itt ugyanazt a ritka, csenevész sivatagi növényzetet látta, ami Lũakẽàń körül is volt. Sárgásvörös, darabos homok, benne minden pár lépésnél egy fűcsomó, leginkább alacsony, fejletlen sivatagi cserjék, nagy ritkán egy-egy félig kiszáradt fácska. És két háznyi méretű dũúp, ez meg valamivel távolabb egy másik, de annak kisebb volt a teteje. Ezen a dũúpon elüldögélhetett Ninda és harminc meglett férfi, akik persze mind azért másztak fel vele a szikla oldalába vágott lépcsőn, hogy megvédelmezzék, ámbár nem volt mitől, és a feje fölött most is ott lebegett az Uori és dzsindek is jöttek vele bőségesen. Ez a harminc ember meg a lent, a homokban figyelő kétszáz volt a homokba süppedt falucska egész lakossága.
– Nekem ez az otthonom – mondta Ninda. – Vagyis már nem, de ez volt. Ez a sivatag. Messze délen Lũakẽàń körül ugyanez terül el. Meg tudom különböztetni a déỹṙ és a mònÿp levelét, tudom, miről lehet felismerni a sẃmẁ és miről a dãḱi fészkét. Sütöttem is dãḱitojást valaha sokszor.
– Soványka koszt – dünnyögte Âsenṙì az itteniek furcsa kiejtésével, amit Ḱeŷl alig értett, de Ninda kitűnően.
– Az hát.
– De miben sütötted meg? – kérdezte Ḱeŷl, aki most egyedüli riporterként kísérte el, Larenka és Nomboka interjúkat készített Lũakẽàńban, az emberek véleményét tudakolták Ḱïyṙeàn bukásáról.
– Fóliában. Vannak azok a fémfóliák, amikben szendvicset meg mindenféle ennivalót árulnak. Tányérformát hajtogatsz belőle, beleütsz néhány tojást, és megsütöd. Hulladékfából raktunk tüzet, tűzpálcát mindig tudott lopni valaki, és ha elég volt a fa, meg is sült a tojás.
Az egyik férfi odajött a dũúp túlsó széléről és leült Ninda mellé. Nagydarab, szakállas ember volt, fehér sivatagi ůtumköntösben.
– Mi is csinálunk ilyet itt ẄẂliỳtinben. A dãḱitojás mellé reszelt vagy vékonyra vágott sajtot teszünk, szalonnát, hagymát, esetleg egyéb zöldségeket, és ẽyniń fűszerezzük.
– Bocsáss meg, kérlek – fordult oda a riporter –, azt hiszem, a nyelvjárásaink közötti különbség miatt nem értettem, amit a fűszerezésről mondtál.
– Ez ennek a vidéknek a fűszerezési szokása – magyarázta a szakállas. – A són kívül úgy tízféle fűszert használunk, és egy ilyen rántottába kettőt-hármat bele szoktunk rakni. Főleg csípőseket, amolyan ÿlp sivatagi módra. Meg is kínálnálak benneteket, ha meg nem sértelek.
Ninda és a tévés is pontosan tudta, hogy egy ilyen kínálást nem illik visszautasítani.
– Ez kedves tőled – mosolygott Ninda –, hamarosan úgyis lemegyünk innen, akkor majd örömmel fogadjuk.
A szakállas elnevette magát.
– Az nem fog ártani, mert derék északi barátod a végén még rosszul lesz idefönt!
Csakugyan nagyon meleg volt, a dũúp tetején nem volt egy lépésnyi árnyék sem, s a sivatagi délelőtt napja egyenesen rájuk tűzött. A dũúp tetejét korábbi viharokból maradt homok vékony rétege borította, így nem volt forróbb, mint a lenti homok. Az emberek széles karimájú napvédő kalapot viseltek. Ninda is kapott egyet, de csak hátravetette a hátára, a zsinórt a nyakára akasztva. A fején továbbra is a csavargósapkáját viselte. A fehér sivatagi lepelruha volt rajta, amit Fáún kapott, eléggé hasonlított az itteniek viseletéhez.
– Sokat jártam itt a délvidéken – mosolygott Ḱeŷl –, nem ijedek meg a naptól.
– Ez nem akármilyen nap – figyelmeztette egy fiatalember. – Ez a sivatagi nap!
– Gyerekkoromban több nyarat is töltöttem Âśunmëỹnben, a nagyszüleimnél.
– Ismerem – bólintott a Ninda mellett ülő szakállas. – A Dẁrmúun-oázistól nem messze, kint a zöld sivatag legszélén. Onnan már csak pár lépés a śĩìvý.
– Igen – bólogatott Ḱeŷl –, a testvéreimmel sokszor kimentünk a śĩìvýre légsiklóval. Hanem ide hallgassatok. Én elüldögélek itt veletek bármeddig, de a barátunk rántottát emlegetett, ami énnekem már csak érdekesebb, mint ez a sziklatető.
A szakállas nevetve tápászkodott fel és odalépett a riporterhez. Kezet nyújtott neki, sỳÿndoṙ szokás szerint megmarkolták egymás alkarját.
– Abban nem lesz hiba. Az én nevem pedig Ṙỳdeń. Ṙỳdeń Mõaśkoḩỹ ÃÀmleỳből, ahol éppily forrón tűz a nap és éppily némán csörgedezik a patak – mert ott sincs. Hanem lemászni csak akkor mászhatunk le, ha jön ez a gyermek is, akit legszívesebben a két tenyeremben vinnék vissza a faluba.
– Jövök már – felelte Ninda, és lementek ẄẂliỳtinbe rántottát enni.
Némi megütközést keltett, hogy ő is segíteni akar – Nìïndà személyesen?! –, de ő nyugodtan helyet foglalt Ṙỳdeń háza előtt az ócska zsámolyon, fölvett egy kést és szeletelni kezdte az índzsirpaprikát. Közben megzizzent a zsebében a suag.
– Sénu, sénu – mondta.
– Szídzsarg vagyok – szólt a zsebéből egy férfihang –, sófunnir-haurórangi, Ilsirut Héfannun. Mi a szándékod? A silguróhagit estére teljesen felbontjuk, a Szilgut Hauri holnap négyszázkor indul. Velük mész?
– Még maradnék Szindorián – felelte Ninda.
– Rendben. Jó lesz valamelyik hajó azok közül, amik utolsóként maradnak itt?
– Teljesen.
– Nemsokára jelentkezünk az utolsónak maradó hajók nevével.
A fódir letette. Ninda befejezte a paprikaszeletelést és hozzálátott a szalonnához.
A szindorok hallották a beszélgetést, de csak Ḱeŷl értette a nyelvet; fordítógépet senkinek sem volt ideje előkapni. A tévés elmondta nekik, miről volt szó.
Ṙỳdeń gyengéden pillantott le álltából Nindára, aki szokásos nyugodt mozdulataival darabolta a szalonnát.
– Hát te itt maradsz velünk, te csoda teremtménye a lũakẽàńi sivatagnak?
– Egy ideig igen – bólintott Ninda. – Persze nem ezen a vidéken. Továbbmegyek, körülnézek mindenfelé az anyabolygón, aztán más világokon is.
A férfi kis habozás után gyorsan, szinte csak jelzésszerűen ẁllëỹ mozdulatot csinált, aztán odahúzott egy másik zsámolyt, helyet foglalt és ő is munkához látott. Sokan dolgoztak ezen a rántottán, hogy az egész falu jóllakhasson vele; nagyrészt a szúni segélycsomagból volt, amit beletettek, nem is volt minden ismerős a szindoroknak, de ízletes volt és jó minőségű. Jó lett a rántotta is, helyi préselésű ïíndlevet ittak hozzá, aztán csak üldögéltek, beszélgettek.
A piros órájában érkezett meg a jegyzék a sófunnir-haurórangitól. Szihasszun Dzsilli, Immá Fáhinut, Sziden Rórangi, Sileni Fónird, Ófarrírangi, Halgémitun, Ászin Angíhauri.
Egyik sem volt ismerős. Ninda nyugodt mozdulattal kiválasztotta a Sileni Fónirdot, eltette a suagot és folytatta a beszélgetést.
←og-14 színházban [-20] Nem lehet bukottnak nevezni a diktatúrát, ha bárhol vannak még helyek, ahol fenntartják a légkörét. (Ninda: Beszélgetések, 206.)og‑14 színházban og-15 sivatag [-18] Egyáltalán nem éreztem jól magam Szindorián, ahol mindenfelé nyomort láttam, betegséget, szenvedést, félelmet, a sok száz éve tartó elnyomás maradványait. De ott maradtam, mert fontos voltam nekik, és számítottak rám. (Ninda: Életem egy falevélen, 662. sómir) :: Sỳÿndoṙeìa, ẄẂliỳtin, 59. lẙaikś 39., a sárga órájaog‑15 sivatag og-16 merénylő [1] Talán még a hatalommal sem lenne semmi baj – ha nem ragaszkodnának hozzá mániákusan még azok is, akik már elvesztették; sőt azok is, akiknek sose volt, csak fanatizálta őket a hatalmon levő. (Sileni: Ninda élete, 213.) :: Sỳÿndoṙeìa, ÅAr-Ḱumṙíi, 59. lẙaikś 40., a sárga órájaog‑16 merénylő→
ph-27 id [-1019] () :: Szúnahaum, Jasszani-Haugímú, 43 714. szahut nisszugópan, 542ph‑27 id ·· -997 740 008 szó (711 614+24 251+4143) 5 128 343 betű (4 963 013+165 330) 5 666 671 jel (@538 328) | 699, 69,9%, 421 730 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 131 szórás -22–109 (na-7, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2265. nap, 324 szó/nap, 2264 betű/nap, 77:46/sómir, 0,95 oldal/nap | 2027.8.28.:465, 3084 25. 22:30 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (35%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (35%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 198 (28%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph A HOMBÉBAN | 26 (3%) 673 |