„Így van, én nem hittem, hogy Ninda a gondolat ekkora óriása. Nem mertem elhinni. De az, amire még álmomban sem gondoltam volna, amikor Szúnahaumra érkeztünk és ide-oda mászkáltunk ezen a világon, hogy a házat betölti majd a gyerekzsivaj, és azok nem mind az én gyerekeim lesznek.”
Hait Kirísz: Emlékiratok, 47.
Ninda még egy jó derkit csavargott az áruházban, nem csekély feltűnést keltve, de megszokta már, és az anarok nagyon kedvesek voltak. Mindenki mosolygott rá és integetett neki, de egyébként nem zavarták. Néhányan nagyon nézték, de nem merték megszólítani, hozzájuk ő ment oda és kezdeményezett beszélgetést. Persze itt is egy csomó partnerre akadt, akik a legnagyobb szerencsének és megtiszteltetésnek tartották, hogy elcseveghetnek vele Hinanarváról, az itteni életről, a dalversenyről vagy éppen Az Első Szíanról. Valaki utánanézett, az ötvenmilliós országban – ahol tizenötmillió gyerek élt – huszonkétmillió példányt adtak el, főleg az anar nyelvű kiadásból, de itt sokan beszélik az enra, a halnkel és a sídi nyelvet is, és azokra is lefordították már a könyvet. Mindenki ismerte a munkásságát, és sokan kívülről tudták a dalait, szúni vagy hinnul nyelven, olyanok is, akik egyébként egyáltalán nem értették ezeket a nyelveket.
Végül aztán kilépett az épületből a kikötővel átellenes oldalon, és elindult az utcákon. Kereskedelmi negyedben járt, üzletközpontok egymás hegyén-hátán, de csak egyetlen utcányi távolságig az áruháztól. A következő sarok után már családi házak sorakoztak, egészen olyanok, mint Szindorián az a környék, ahol Vỳḩaůteńék laktak, csak sokkal kisebb telkek tartoztak hozzájuk. A legtöbb ház közvetlenül a szomszédja mellé épült, s ha volt is kertje, az nem az utcafronton. Itt drága a hely, állapította meg Ninda, és egykettőre felmérte, hogy ez még nem a szegénynegyed. Ment tovább – és egyszer csak véget ért a város. Az út kifutott még néhány lépésnyit az utolsó ház után, aztán csak a zöld mező volt, ami hamarosan emelkedni kezdett, ez már a hegy lábazata. A hegy felső része teljesen kopár volt, az bizonyára kilóg a levegőtérből. A mezőn néhány ember játszott valami labdajátékot, felnőttek, gyerekek vegyesen. Nyomban észrevették, és persze azonnal föl is ismerték. Röpködni kezdett, hogy „Ninda, Ninda”.
Az egyik férfi indult felé elsőnek. Szúni időszámítás szerint négyszáz körül járhatott, energikus mozgású volt, és könnyű sportruházatáról nyilvánvaló volt, hogy nem tartozik a szegények közé. Néhány lépésre Nindától meglengette a jobb kezét az itt szokásos üdvözlő mozdulattal, s a ballal elővett a zsebéből egy fordítógépet.
– Ninda? Köszöntelek nálunk. Segítségedre lehetek valamiben?
A többiek is közeledtek már, abbahagyták a játékot, hát persze, rendkívüli, különleges alkalom, hogy Nindával találkozhatnak.
– A várossal ismerkedem – felelte, és visszaintegetett az érkezőknek –, és úgy gondoltam, megkeresem a szegénynegyedet. Aztán itt kötöttem ki.
A férfi elmosolyodott.
– Értem. Alv Ramszon vagyok, régóta tisztelőd. Akár a tenyeremen is elvinnélek a szegénynegyedbe, csakhogy nálunk nincsen efféle.
– Szétszórva élnek a szegények? – kérdezte Ninda. Úgy tapasztalta, hogy ez nem jellemző. Ha egy szegény ember valamiképpen jobb módba jut, elköltözik valami szebb, jobb környékre.
– Az az igazság, hogy nálunk voltaképpen nincsenek szegények. Mint több más országban, nálunk is az a törvény, hogy mindenkinek munkát kell adni. Ha kívánod, mesélhetek erről.
– Igen, szeretném, ha nem bánod.
– Örömmel. Van egy bérminimum, ami elég a rendes megélhetésre, és a munkaügyi minisztérium szigorúan ellenőrzi, hogy ezt mindenki meg is kapja. Én a bíróságon dolgozom, és kapunk néha olyan ügyeket, hogy a minisztérium beperel egy vállalkozást, amelyik trükközik a bérekkel. Egyik feladatom az, hogy felmérjem az alkalmazott és a vállalkozás anyagi helyzetét, és javaslatot tegyek a bírónak egy olyan megoldásra, amivel az alkalmazott megkapja a kiesett bérét kamatostul, de a vállalkozás sem megy tönkre.
– Hogyan csinálod? – Ninda lehuppant a fűbe. A férfi követte példáját, és a többiek is leültek.
– Nos, tudom, hogy téged mindenkinek a munkája érdekel… sajnos az enyém nem túlságosan érdekes. Van egy cég, amelyik harminc alkalmazottjának nem számolta el az ebédidőt, pedig az a törvény szerint fizetett időnek számít. Csakhogy ők úgy írták a szerződést, hogy az a fizetett idő, amit a munkahelyükön töltenek, az ebédet viszont máshol fogyasztották el. Ezért az ügyvédjük azzal érvelt, hogy az a pénz nem jár. Százhúsz munkanap telt el így, szóval nem csekély összeg. A bíró nem fogadta el a cég védekezését, és kötelezte őket, hogy fizessék meg a kiesett ebédidőket. Ekkor nekem át kellett néznem a cég elszámolásait és kiszámolnom, hogy mennyi a legnagyobb összeg, amit egyben ki tudnak fizetni. Az derült ki, hogy öt részletben megoldható, vagyis mindenki egyszerre huszonnégy ebédidő árát kapja vissza. Kész, az ügyet lezártuk.
Ninda lassan bólintott.
– Mennyi időbe telik nálatok egy ilyen per?
– A galaktikus átlagnak megfelelő. Ha nincsenek problémás körülmények, három-négy nap alatt vége van. Bonyolultabb esetekre a bíró legfeljebb huszonöt napot szánhat. Hacsak persze nem kell valamilyen pótlólagos nyomozást végezni, vagy megvárni, amíg egy fontos, de éppen beteg tanú a bíró rendelkezésére tud állni.
Ninda bólogatott, és egy másik jelenlevőt kérdezett a munkájáról. Az kertész volt, a város szélén jókora darabon húzódó zöld területek gondozásáért felelt, húsz automata tartozott a felügyelete alá.
– Érdekes munka – mondta –, ha lenne időd rá, szívesen megmutatnám, hogyan dolgozunk. Te nemigen láthatsz effélét az űrhajódon.
Ninda szelíden mosolygott, és nem szólt semmit az Ámhalgin Súfauri szúni ízlés szerint kidolgozott, jókora parkjairól, amik közül az egyikben reggel még labdáztak Silenivel, s még kevésbé a jasszani házaikat körülvevő, szépen növő jarráhisövényről, ami Ámmaítnak már fejmagasságig ér, és ők maguk ültették saját kezűleg. Egyik kirándulásukon találkoztak egy kertésszel otthon is, Dzsámunní-Ílfalgauriban, éppen egy akkora területet ásott fel, amin kényelmesen elfért volna egy falu. Körberajzolta a térképen, megérintett egy gombot, és három automata végigásta a területet két derki alatt. Közben a kertész kijelölte a további tennivalókat, hogy mit kell ültetni, és az ásórobotok nyomában ott repültek az ültetést végző automaták. Vagyis pontosan ugyanúgy dolgozott, mint ez a kertész, csak egy olyan világon, amiről az itteniek soha nem fognak hallani.
Később kapott egy hívást a Társaságtól, Argáulitól.
– Andker kep szanNikergosz szeretne találkozni veled, hamarosan odaérkezik Hinanarvára.
– Jó – felelte Ninda, és eltette a suagot.
A jelenlevők nagyot néztek.
– Értettem ám – mondta Aren Jovorton, akinek zöldség-gyümölcs üzlete volt a közelben. – És tudom, ki az, aki találkozni akar veled. A miniszterelnök arról a világról, ahol a lányod született.
– Jó – bólintott Ninda még egyszer. – Én mindenkivel szívesen találkozom.
A helybeliek változatlan nagy tisztelettel néztek rá. Nem volt már újság senkinek, hogy Ninda gyakran találkozik állami vezetőkkel, éspedig azok keresik meg őt – csekély számú kivétellel, amilyen a szindor és a dzsáuli elnök volt. De őket Ninda éppen azért kereste föl, hogy közölje velük, hatalmuk ideje lejárt.
←pd-18 űrhajószalon [-19] És csak beszélgetett, beszélgetett mindenkivel. (Sileni: Ninda élete, 40.)pd‑18 pd-19 városszél [-22] Így van, én nem hittem, hogy Ninda a gondolat ekkora óriása. Nem mertem elhinni. De az, amire még álmomban sem gondoltam volna, amikor Szúnahaumra érkeztünk és ide-oda mászkáltunk ezen a világon, hogy a házat betölti majd a gyerekzsivaj, és azok nem mind az én gyerekeim lesznek. (Hait Kirísz: Emlékiratok, 47.)pd‑19 pd-20 megbeszélés [4] Semmit sem csinált másképpen azon a dalversenyen, mint a többi zsűritag. Magvas művészeti értékeléseket adott a fellépésekről, jó poénokat mondott, együtt játszott velük, és hát énekelt is. Mint a többiek. De valahogy ez is csak öregbítette a hírnevét. (Ámmaít Ídara: Majdnem Ninda apja vagyok, 63.) :: Hinanarva, 620. 84., kék nap, 16pd‑20→
ph-19 Vỳḩaůteńnél [-292] A Tudás Fénye ott van minden ember elméjében, és minden műben, ami tudást közvetít. De Nindának nagyobb adag jutott belőle. Ő a Fény Őrzője, Áhína Órinan. (Hiragi: Találkozásaim Nindával, 43. sómir) :: Sỳÿndoṙeìa, Ḱaŷndïm, 62. èkaĩ 49., a zöld órájaph‑19 -229 732 363 szó (704 148+24 072+4143) 5 072 796 betű (4 908 785+164 011) 5 610 378 jel (@537 582) | 691, 69,09%, 416 723 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 172 szórás -63–109 (ph-18, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2211. nap, 329 szó/nap, 2294 betű/nap, 76:47/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.17.:843, 3088 1. 12:50 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (36%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (36%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 190 (27%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph – – – | 18 (2%) 673 |