„Egyike a sok kifejezésnek, amiket meggondolatlanul használunk, a »történelmi pillanat«. Minden pillanat egyformán része a történelemnek. Azzal, hogy így minősítesz egy eseményt, aminél jelen voltál, csak saját szerepedet nagyítod föl, nagyképűsködsz.”
Ninda: Kommentárok az Első Szíanhoz,
281. sómir
281. sómir
Szilgut Hauri
43 662. dzsirat fattilgópan
803
Ninda mindig szerette a különös világokat. Jittabar egyike volt a nagyon különöseknek. És azoknak, ahol nem lehetett leszállni egy szúni kereskedőhajóval, illetve csak nagyon messze a várostól, ezért a Szilgut Hauri orbitális pályán maradt, aungirok bonyolították le a közlekedést. A három kislány Lível és Liešyvel érkezett, Hei egy másik aungiron jött le a gazdájával. Ő nem is csatlakozik hozzájuk, távolból lesznek kapcsolatban.
Először sétáltak egyet a város kör alakú, óriási parkjában. Ez volt az egyetlen zöld terület a városban. A park fölött kétezer épület áll – mesélte az idegenvezetőjük, Jettini –, alatta még ezerötszáz, és ez az egész város. Nyolcezer lakos. Sokkal több itt már nem is lesz, mert a város egy szűk völgykatlanban épült, függőleges sziklafalak között. A völgyet a Jittabar folyó mélyítette ki sok milliárd éven át, s most a város alatt egy alagútban folyt végig a völgyön.
A sziklafalak mögött hegységek a végtelenségig, bennük apró falvakkal. Jittabar teljes lakossága alig haladja meg a hatvanezret. De jól élnek, mert Jittabaron értékes érceket bányásznak, főleg a nevét adó jittabarércet. Jittabar mindig lakható volt, mert milliárd évek óta van szabad víz és oxigén, utóbbit a hegyeket szinte mindenütt beborító növényszőnyeg termelte. Olyan növények voltak, mint a szindoriai sỳtlũṙ, legalábbis Nindában ennek a képe jelent meg, amikor Jettini mesélt róla. Egészen apró, félig a sziklába ágyazódott növénykék, amik a kőből vonják ki az ásványi anyagokat és az oxigént, amit aztán kibocsátanak. De olyan tömegben tenyésznek, hogy Jittabaron az emberek meghonosíthattak nagyon oxigénigényes fajokat is. Csak nem itt a városban.
Ők hárman csakhamar otthagyták a csoportot és az idegenvezetőt, aki még megmutatta, hogy melyik alagutat kell választaniuk, és hagyta, hogy menjenek a dolgukra.
A völgy mindkét oldalán egy sor alagút vezetett át a sziklafalon, különböző irányokba. Általában kocsival közlekedtek bennük, de Nindáék gyalog mentek, mert az ő alagútjuk volt a legrövidebb, talán hatszáz rígin. Magas, boltozatos alagút volt, a falakon és a mennyezeten lámpákkal, amik nem égtek, mert nappal volt és az egész alagutat bevilágította a két végén sütő napfény.
Hamar átértek. A másik oldalon kis sziklaplatóra értek, ezt is az élénkzöld jittabari növényzet borította, és volt két kis épület: étterem és kocsiállomás. A plató meredek lejtőben folytatódott, ami levezetett öt-hat emeletnyi mélységbe, egy kis faluhoz. Ők az állomáson kocsit béreltek és átrepültek a völgy fölött, ami éppoly szűk és mély volt, mint a Jittabar völgye. Ebben is dübörgött egy folyó, ami csakhamar egyesült a Jittabarral, jókora tavat alkottak, minden irányból hegykoszorúval körülvéve. Ennek a partján, a hegyek tövében volt az a hely, ahová igyekeztek. Kis erdő vette körül az épületeket, amik laza kört formáltak egy központi térség körül. Itt szálltak le.
Dornatule sauhátun
Kérjük látogatóinkat, ne zavarják a kutatómunkát
Csak ennyi állt a tér egyik pontján elhelyezett táblán, két tucat nyelven, szúniul és saunisiul is. A három kislány és az ivut körülnézett. A térséget ápolt pázsit borította, sárgászöld, hasonló a sunessifűhöz, virágok is nyíltak benne. Körben kisebb-nagyobb házacskák, mögöttük fák mindenütt, a kör belsejében csak egyetlen fa, éppen középen, nyilván nem véletlenül. A házak elején mindenütt kis nyitott térség, ami fölé kinyúlt a tető, itt többhelyütt embereket láttak, üldögéltek, többnyire a földön, és beszélgettek. Szemerkélt az eső.
A férfit csak akkor vették észre, amikor már közel ért hozzájuk. Néhány lépésre tőlük megállt és kurtán meghajolt, két tenyerét összeillesztve a melle előtt, ujjai hegyét őfeléjük fordítva.
– Üdvözlet a Dornatule sauhátun – mondta fölegyenesedve. – A nevem Staurimas Lyndrošinkāristainiomas, én jövök fogad ti. Bocsáss meg hibás beszéd, csak kevés tanul még. Melyik Ninda?
– Muinīnis – viszonozta Ninda a meghajlást ugyanazzal a mozdulattal. – Seiškeiōnas lȳrandi veina sauninaimas.
– Ōi, kynena – mosolygott a férfi. – Tryndoja?
Bólintottak, igen, mindhárman beszélik a sauninast. Hát ezen a nyelven folytatták.
– Muina Synenši.
– Muina Aini Luodas vyli Sylandrē aiskaneinta.
– Ó, én pedig Staurimas Lyndrošinkāristainiomas vagyok Auryvandē aiskanéből. Dr. Rindare tud jöveteletekről, jelenleg egy megbeszélést folytat, de ha odasétálunk, alighanem addigra be is fejezi. Erre gyertek.
Átballagtak a téren, az egyik házhoz, ami hosszúkás volt, mintegy kétszer olyan hosszú, mint Ámmaíték háza. Staurimas fellépett a kis emelt padlóra, ami falak nélkül állt a tető alatt, és elment néhány ajtó előtt. A negyediknél állt meg. Kopogás nélkül benyitott.
– Arikon ten keru Ninda iriti – szólt be halkan. Hallották a szintén halk szavú választ.
– Ten arikon ramint.
Már hallottak annyit a jittabari nyelvből, hogy felismerjék a különbséget, most egy másik nyelvet hallanak. Beléptek Staurimas invitáló kézmozdulatára. Kis szoba, alacsony asztalka, körülötte három ember ült a szőnyegeken. Egy ezüstös szakállú férfi, egy fiatalabb, és egy középkorú nő. A férfiak fölegyenesedve köszöntötték őket az itt szokásos kézmozdulattal, a nő ülve. Ők is viszonozták.
– Köszöntelek benneteket Dornatule sauhátunjában – mondta a szakállas férfi a maga nyelvén, fordítógépen át. – Rindare vagyok, ő pedig Szealau asszony. Ez itt a fiam, Ornerio.
Ők is bemutatkoztak és helyet foglaltak az asztalnál. Mintha csak őket várták volna, kis tálcákon apróra vágott gyümölcs feküdt előttük, apró pohárkák és kis palackok.
– Szolgáljátok ki magatokat – intett Rindare az asztal felé. – Meg kell mondanom, meglepett a látogatásotok híre. Nem gyakori, hogy a Testvériség egyeteméről hívnak fel minket és kérnek meg, hogy fogadjunk valakit – az pedig példa nélküli, hogy ezt egy gyermek miatt teszik. Annál is meglepőbb ez, mert hiszen Dornatule sauhátunja minden látogató előtt nyitva áll.
Nyugodt, halk szavú ember volt, a magatartása emlékeztetett Angrolímire, bár külsőre persze nem hasonlított rá. A sauhátunbeliek viselete a bő, szellős nadrág és ing volt, Staurimas fakó narancssárgát viselt, Rindare halványsárgát, Ornerio világoskéket, Szealau asszony fakó halványlilát. A szoba berendezésében is pasztellszíneket használtak.
– Igen – bólintott Ninda. – Nekünk is elmondták. Én azonban azt kértem, hadd jöjjek ide másképpen, mint az egyszerű látogató. Tanulni szeretnék.
– Hiszen ezért jön mindenki – szólalt meg Szealau asszony.
– Igen. Hogy lássák, hol élt és tanított Dornatule. Engem a gondolatai érdekelnek.
– Azokat megtalálod a könyveiben – mondta Ornerio éppoly szelíden, mint az apja.
– Igen, tudom. Egyet már ki is olvastam. De a saunisiak azt mondják, elolvashatsz ezer könyvet a saipalisról, mit sem ér, amíg nem találkoztál eggyel sem.
– Okos mondás – bólintott Rindare. – De te egy hajón élsz, amely nemsokára továbbmegy. Mennyi időd van, hogy Dornatule gondolatairól beszélgessünk?
Ninda kedvesen elmosolyodott.
– Az idő szubjektív, tehát valójában nem is létezik. Minden pillanat addig tart, ameddig megéled. Az a pillanat, amit egymillió éven át tartónak élsz meg, egymillió évig fog tartani.
←of-9 beszélgetések [100] Tizenkétezer emléktárgy van a sauhátun múzeumában – Ninda saját kezűleg összegyűjtött tárgyai a Galaxis több ezer világáról, meg amiket úgy küldtek neki ajándékba. Ezek itt maradnak akkor is, amikor Ninda már nem lesz. Valamennyinek megvan a története, és fel is jegyeztük valamennyiét. (Sileni: Nindaran-sóhipun, 266.)of‑9 of-10 sauhátun [-7] Egyike a sok kifejezésnek, amiket meggondolatlanul használunk, a »történelmi pillanat«. Minden pillanat egyformán része a történelemnek. Azzal, hogy így minősítesz egy eseményt, aminél jelen voltál, csak saját szerepedet nagyítod föl, nagyképűsködsz. (Ninda: Kommentárok az Első Szíanhoz, 281. sómir) :: Jittabar, Szilgut Hauri, 43 662. dzsirat fattilgópan, 803of‑10 of-11 társadalomtudomány [38] Te parancsolsz ezen a világon és négy másikon, Fukkun-gokori. Semmi sem történhet, ami neked nincsen kedvedre. Több a pénzed, mint bárkinek, aki megdolgozott érte. Mit akarsz még? (Ílgaszaumi, Rangáhuap története, 775. sómir, 44. singir)of‑11→
ph-19 Vỳḩaůteńnél [-292] A Tudás Fénye ott van minden ember elméjében, és minden műben, ami tudást közvetít. De Nindának nagyobb adag jutott belőle. Ő a Fény Őrzője, Áhína Órinan. (Hiragi: Találkozásaim Nindával, 43. sómir) :: Sỳÿndoṙeìa, Ḱaŷndïm, 62. èkaĩ 49., a zöld órájaph‑19 -229 732 363 szó (704 148+24 072+4143) 5 072 796 betű (4 908 785+164 011) 5 610 378 jel (@537 582) | 691, 69,09%, 416 723 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 172 szórás -63–109 (ph-18, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2211. nap, 329 szó/nap, 2294 betű/nap, 76:47/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.17.:843, 3088 1. 12:50 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (36%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (36%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 190 (27%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph – – – | 18 (2%) 673 |