„Eddig ötször lehettem jelen és tudósíthattam, amikor különféle államok és csillagközi szervezetek rangos kitüntetéseit vette át. Azt hiszem, illetékes vagyok annak megállapításában, hogy az efféle soha semmilyen hatással nem volt rá. Végigunatkozta a ceremóniákat, ha kellett, és örült, ha anélkül úszta meg. Egyszer megkérdeztem, mit szokott csinálni, miután kitüntetést kap. Azt mondta, fölteszi otthon a polcra.”

Szillon Nomboka Marotomandi: Útjaim Nindával,
366.

ph-12 id [-539] () :: Szúnahaum, Jasszani, 43 713. dzsirat nisszugópan, 709ph‑12 ·· -513 (2113 › 60:03) 724 880 szó (696 998+23 745+4137) 5 019 795 betű (4 857 992+161 803) 5 556 676 jel (@536 881) | 684, 68,4%, 411 715 idézet, 13:52 mű 1020 átlag, 134 szórás -26–108 (na-19, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
2171. nap, 331 szó/nap, 2312 betű/nap, 76:10/sómir, 0,97 oldal/nap | 2027.6.21.:1239, 3089 22. 20:14 |
pr Prológus | |||
ELSŐ RÉSZ | |||
A SÖTÉTSÉG MÖGÜL | 250 (36%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
MÁSODIK RÉSZ | |||
HAJNALSUGÁR | 250 (36%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
HARMADIK RÉSZ | |||
AZ ÚJ FÉNY | 183 (26%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph HIMSÚNI | 11 (1%) 673 |