„Elmentünk Szvottakartra is. Persze senkit sem találtunk meg azokból, akik annak idején olyan nagy tisztelettel fogadták. Megváltozott a város is. De a tisztelet ugyanaz volt, és ugyanazok a régi mesék.”
Sileni: Naplóm Nindával,
44 398. liktuharan
44 398. liktuharan
Belépett egy lány és egy fiú, egy alacsony asztalkát hoztak a két végénél fogva. Letették a vendégek elé, aztán meghajoltak, éppen úgy, ahogy Karszertszen, tenyerüket ferdén keresztbe téve. Az asztalka valami olcsó könnyűfémből készült, valaha sárgára festették, de a festék már nagyrészt lemállott – de tele volt süteményes és szendvicses tányérkákkal, poharakkal, kis palackokkal, szakasztott úgy, mint amikor a szúnik ülnek le beszélgetni.
– Kérlek, ne vessétek meg szerény asztalomat – hajolt meg Karszertszen. – És engedjétek meg, hogy bemutassam Anszans lányomat és Orszkind fiamat.
A vendégek meghajoltak, a fiatalok szintén. A nyitott ajtóban továbbra is ott tolongtak a kíváncsiak.
– Mesélj nekem a szellemekről, kérlek – mondta Ninda, és gyanítva, hogy az illem itt is az, hogy a kínálást illik elfogadni, töltött magának egy ragyogó kék italból.
– A régi mesék szerint valaha léteztek szellemek. Nagyhatalmúak voltak, de nem mindenhatók. Hosszú életűek, de nem örökkévalók. Nem voltak mentesek az olyan hibáktól, amik bennünk emberekben is megvannak. Nekik is voltak rossz hangulataik, ismerték az olyan tulajdonságokat, mint a féltékenység, a mohóság, a félelem, a gyávaság, a rosszindulat, és még sok mindenfélét.
– De alapvetően jók voltak – szólalt meg egy fiú az ajtóban. – Mindig jót akartak az embereknek.
Valaki lepisszegte.
– Ők miért nem jönnek be? – kérdezte Ninda az ajtóban szorongókra pillantva.
– E szobában most a vendég rendelkezik – hajolt meg Karszertszen.
– Hát akkor gyertek be és foglaljatok helyet az asztalunknál – mondta Ninda mosolyogva.
Azok beözönlöttek, keresztbe tett kézzel meghajoltak és mondták a nevüket. Szammnun Rakkarszet. Rokmind Kilarkszet. Jarvak Jamninkszen – ez volt a fiú, aki közbeszólt az imént. Rankno Krippszket. Roamon Narmarkauk. Trando Karankriszet. Irkmin Szujarszkesz. Szonrikan Jarrimirn. Ambrok Narmarkauk. Trovi Krippszket. Tveri Annirkaszket. Tizenegy férfi és nagyfiú. Aztán négy fiatal nő, akik a férfiak után jöttek be, de köztük foglaltak helyet. Szalin Annarszkit. Rokin Narmarkauk. Arrin Rakkarszit. Eran Kilarkszit.
– Jarrimirn? – pillantott Ninda egyikükre, egy magas, szikár emberre, akinek a férfiak közül egyedüliként semmilyen szőrzet nem volt az arcán, még az itt szinte kötelező bajusz sem, és olyan sötét volt a bőre, mint a legtöbb szúninak. – Ez szaiszi név, nem?
– De igen – mosolyodott el szélesen az ember, és most szaiszi módra köszöntötte, tenyerét Ninda felé fordítva fölemelte a kezét, s a jobb füle mögé illesztette a hüvelykujját. – Én Szaiszon születtem, Jarkarn illiarban.
– Én is jártam Szaiszon, Nirn illiarban. – Ninda viszonozta a mozdulatot.
– Tudom. – Jarrimirn a többiekre nézett. – Itteni idő szerint csak két-három harapást töltött ott, de az én világom azóta többet beszél róla, mint bárki másról a Galaxisban.
– Varázslatos egyéniség – hajolt meg Karszertszen tisztelettudóan.
– Nem ezért. Adott egy tanácsot a népemnek, hogy hogyan tudnánk felvirágoztatni Szaiszt. A tanácsot megfogadták, és már gyűlik a pénz egy kupolaváros építtetésére.
– Csak szerencsém volt – mosolygott Ninda.
– Még nagyobb szerencséje volt Szaisznak – mondta Karszertszen.
Ninda kiitta a kék italt. Édeskés, enyhén csípős íz – az alapját az angdzsan adja, és valamilyen jograthoz hasonlító gyümölccsel keverték.
– Térjünk vissza a szellemekhez – kérte.
– Örömmel – bólintott Karszertszen. – Úgy tartják, hogy a szellemek…
Ekkor berobbant az ajtón egy kisfiú.
– Itt van – zihálta, aztán észbe kapott és keresztbe tett kézzel meghajolt Ninda előtt. – Jön már!
– Ki van itt?
– Alli anyó!
– Ez az öcsém fia, Arrikit – mondta Karszertszen. – Ülj le, fiam, de előbb tegyél ide párnákat az anyónak.
Alli anyó ekkor lépett be az ajtón Karszertszen öccse kíséretében. Öreg volt, szúni számítás szerint nyolc-kilencszáz éves. Fehér haja volt, ráncos bőre, és tarka ruha volt rajta, ő volt az egyetlen helybeli, akinek egész testét ruha fedte. Keresztbe tette a kezét és meghajolt, aztán a fivérek segítségével helyet foglalt a párnákon.
– Köszönöm, fiaim. Hát te vagy az a híres-nevezetes Ninda, gyermekem. Ünnep lett a mai nap.
– Ninda vagyok – hajolt meg ő is –, de hogy ilyen híres lennék, arról eddig nem tudtam.
– Nem-e? Ó, gyermek. Szvottakart városában mindenki téged emleget, ha arról esik szó, mi minden rossz van a Galaxisban. Én Alli Asszjaszit vagyok, száz év járt el fölöttem az itteni számítás szerint, bejártam sok világot, sok embert megismertem, de nem is hallottam még senkiről, akibe oly odaadóan vetették volna a reményüket az emberek, mint tebeléd.
– Én csak egy kislány vagyok – felelte Ninda. – Mit tehetek én azzal, ami rossz a Galaxisban? Ha majd felnövök, akkor is csak egyetlen ember leszek.
– Nem tudom, lányom. Nyilván nincsen varázshatalmad. Nem tudsz a gáztenger helyére levegőt, a sivatagból termőföldet varázsolni. Ezt nem is hiszi senki. De hatni tudsz az emberekre. Hallottam, hogy egy világon gazdasági csodát idéztél elő egy szavaddal.
Jarrimirn megköszörülte a torkát.
– Az az én szülőbolygóm volt, Szaisz. Éppen erről beszéltünk, mielőtt maga megjött, anyó.
– S a szvottakartiak azt hiszik, itt is meg tudom csinálni?
– Nem tudhatjuk, lányom. Talán igen, talán nem. De ha itt nem, akkor majd máshol. – Az anyó töltött magának egy kortyot a kék gyümölcsitalból. – De mint Vankorsz elmondta, azért hívtatok, hogy meséljek neked a szellemekről. Így hát ezt fogom tenni. A gázbányászok azt mondják, sosem tudhatod, mikor kerül harkitgáz a szívócsöved elé, csak annyit tehetsz, hogy figyelsz, hogy elkaphasd. Általánosabb értelemben ez azt jelenti, hogy bármiből kijöhet valami hasznos. – Kiitta az italt, s a poharat kezében tartva folytatta. – Ha a szellemekről esik szó, úgy illő, hogy Jatar említésével kezdjük, akiről úgy mesélik, hogy a Galaxis szívében, a központi fekete lyukban termett, s onnan bújt elő egy napon. Hogy ez hogyan volt lehetséges, amikor a fekete lyukakból sem anyag, sem sugárzás nem szökhet meg, arra tudok válaszolni: a szellemeket nem alkotja sem anyag, sem sugárzás. Hanem hogy akkor miből vannak, azt nem tudom megmondani. Úgy is mondhatjuk, hogy tisztán szavakból, hiszen a szellemek kitalált lények csupán. Nem is hiszünk bennük igazán, mégis hatnak gondolkodásunkra. De lássuk, mit tart a legenda Jatar felől. Egyszer régen, nagyon régen, mikor még a csillagok sem voltak mind ugyanazok, megnyílott a Jororszonki fekete burka, s előbújt belőle Jatar, Jatar-szellem, Jatar. Testét sem anyag, sem sugárzás nem alkotta, emberi szem nem láthatta. Hatalmas volt és mégis kicsiny, mert körötte nem volt semmi más, csak az irdatlan csillagok és a sokszorosan görbe gravitációs tér. Körülnézett és tépelődött, mit tegyen. Hogy meddig, azt nem tudhatja senki, de ha tudnánk, nem tudnánk mégsem, mert azon a tájon, ahol millió és millió csillag sűrű szövedéke görbíti el a teret, elgörbül és beláthatatlanná válik az idő is. De végül egyszer elindult, hogy körülnézzen a Galaxisban és megismerje csodáit. Ezért mondjuk ma is a fiataloknak, akik még nem láttak semmit a Galaxisból: indulj el, ismerd meg a Galaxist, mint Jatar.
←oa-13 Szvottakart 1 [78] Még nem is tudtuk, hogy küldetése van, amikor már beteljesítette annak első elemét. Csillagközi hírnévre tett szert. (Ámmaít Ídara: Barátságom Nindával, 1106.) :: Szvottakart, Angaur Dzsúrarengi, 43 657. higit szílgaran, 780oa‑13 oa-14 Szvottakart 2 [13] Elmentünk Szvottakartra is. Persze senkit sem találtunk meg azokból, akik annak idején olyan nagy tisztelettel fogadták. Megváltozott a város is. De a tisztelet ugyanaz volt, és ugyanazok a régi mesék. (Sileni: Naplóm Nindával, 44 398. liktuharan)oa‑14 oa-15 legendák [-25] Nem tudom, miért kezdett érdekelni már gyerekkoromban az emberiség őstörténete, a galaktikus terjeszkedés kora és az azt megelőző idők – miközben soha egy pillanatra sem érdekelt, hogy nekem magamnak kik voltak a szüleim. (Ninda: Életem egy falevélen, 416. sómir)oa‑15→
ph-19 id [-293] () :: Sỳÿndoṙeìa, Ḱaŷndïm, 62. èkaĩ 49., a zöld órájaph‑19 ·· -230 732 331 szó (704 147+24 041+4143) 5 072 593 betű (4 908 777+163 816) 5 610 125 jel (@537 532) | 691, 69,09%, 416 722 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 172 szórás -63–109 (ph-18, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2211. nap, 329 szó/nap, 2294 betű/nap, 76:47/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.17.:843, 3088 31. 17:04 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (36%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (36%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 190 (27%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph – – – | 18 (2%) 673 |