„Aki segíteni tud, segít annak, aki rászorul. Ez nem bölcsesség, nem idézet, ez elemi ismeret, ami nélkül az emberi faj már a történelem előtti korban kihalt volna.”
Ílgaszaumi, Közmondások és népi bölcsességek tára
Jasszani
43 701. senut karisszinan
800
A hombét körbefogó jarráhisövény harminc év alatt akkorára nőtt, mint Ámmaít, és szépen lombosodott is. A két helyen meghagyott egy-egy ríginnyi résre a jallinan év során ajtót illesztettek, méghozzá egyedi alkotásokat, Ámmaít készítette őket térfestményként, megfelelő méretű formában. Mindkét ajtó alapszíne ugyanolyan barna volt, mint a jarráhik törzse, felső szélüket félkörívben lekerekítette. A város felőli ajtóra három nagyon élethű arcképet rajzolt, Ninda, Szinensi és Aini arcát, amint az érkezőre mosolyognak; a hegy felőlin pedig bonyolult mintákban összefonódó szalagok voltak, a három ország nemzeti színei, az egyiken piros, sárga, zöld, sárga és szürke csíkok követték egymást, a másikon fehér, narancs és citromsárga, a harmadikon világoszöld, világoskék, sötétzöld és fekete. Mindkét rajz látszott kívülről és belülről is.
Ninda persze megkérdezte még a tervezéskor, hogy miért csak hármuk arcát akarja odarajzolni, amikor ott élnek ők is ketten, és a négy gyerek. Ámmaít csak ránézett meleg szeretettel, és azt felelte:
– Azért rajzolom oda hármótokat, mert abba nem egyeznél bele, hogy csak te legyél ott. De ez a hely rólad szól, sien.
Most először fordult elő, hogy bezárták az ajtókat – vagyis pirosra kapcsolták a jelzőlámpáikat, amiket ezért szereltek az ajtók tetejére. Zártkörű rendezvény, senkit sem fogadnak.
A huhallup köré elhelyezett kis asztalkák körül ott ült a családon kívül a Társaság mind a tizenhét tagja, a Szolgálat huszonnégy tagja, és persze egy csomó gyerek, volt, aki négy gyerekét hozta magával. Összesen ötvenöt ember. Köztük egy, aki egyik csapatnak sem volt tagja, és gyerek se volt: a különleges vendég, Límarrip.
Őt kérték fel, hogy nyissa meg az összejövetelt. Minden ceremónia nélkül csak belekezdett. Mikrofon volt nála, és az asztalokon kis hangszórók.
– Nos hát, ohangi, azért gyűltünk össze, hogy határozzunk egy pénzösszeg sorsáról. Történetesen ez már most a legnagyobb összeg, ami valaha egyetlen magánember kezében egyidejűleg volt a Testvériség történetében, de megszoktuk, hogy Ninda mindenből a legelső, a legfiatalabb, a leghíresebb, a leg-leg-leg. De ez még nem minden, a könyv eladási statisztikái változatlanul rekordokat döntenek, már olyan nyelvekre is lefordították, amiknek jóformán az összes beszélője az úgynevezett Ninda-kultusz által érintett területen kívül él, és ezeket a fordításokat is viszik, mint hokkon a dzsilelfit. Ha tehát az összeg most mesebeli, az idő múlásával még mesebelibb lesz. A bankban külön munkacsoport alakult, hogy megoldják ennek az összegnek a befektetését, hiszen ez kell a törvényes kamat kifizetéséhez. De beszéljünk az alapítványról. Nindának az volt a kívánsága, hogy alapítványt létesítsünk ebből a pénzből. Ezért vagyunk most itt.
– Van egy apró matematikai tévedésed, sien-kapitány – szólalt meg Ninda, aki a huhallup kanapéján üldögélt a köznapi fehér köntösében, kényelmesen hátradőlve, Límarrippal szemközt. – Ez nem az én pénzem, hanem Lí-Nindarané. Az én számlámon van, de hárman kerestük meg.
Az igazság az volt, hogy az ivutok munkája is bőven benne volt, de ők semmilyen értelmét nem látták a pénznek. Lí történetesen az asztal alatt üldögélt a kicsikkel, és egy fargvenövényt rágcsált.
– Az lehet, sien-kultusz – nevetett a kapitány –, de ha ezt a pénzt hárommal elosztod, még akkor is igaz marad, amit mondtam: ekkora összeg még soha nem volt egyszerre egyetlen magánember kezében. Mi ugyanis, amint volt alkalmad megfigyelni, kereskedőnemzet vagyunk. Tudjuk, mit kell csinálni a pénzzel, ha sok van belőle. Egy szúni üzletember tízezer palant meghaladó összeget már nem tart a számláján, hanem befekteti valamibe, hogy hasznot hajtson. Persze a te pénzed, azazhogy a tiétek is be van fektetve, hiszen a bank erről gondoskodik, de akinek nálunk sok pénze van, az maga invesztál, és megkeresi a legjobb pozíciókat a pénzének. Mert nem csak a jó kamat a szempontja, hanem hogy olyasmibe fektesse, amivel azonosul, ahol szívesen látja a pénzét.
Ninda értőn bólintott.
– Nos, ez a célunk. Egy alapítvány és egy befektető között az a különbség, hogy az alapítvány nem kamatot vár a pénzéért, hanem azt, hogy valamilyen probléma megoldódjon. De ez is haszon, sőt ez az igazi haszon. A számlán gyűlő pénz – az csak pénz. Egy szám. Hat palan vagy hatmillió palan – semmi különbség, amíg el nem költöd. Hát mi el akarjuk költeni.
– Az az érzésem – mosolygott Límarrip –, hogy minket azért hívtatok ide, hogy segítsünk ebben. Gondolom, a célok megfogalmazásában.
– Jól gondolod – bólintott Aini. – Nekünk annyi az elképzelésünk, hogy ennek a pénznek az emberek életének jobbra fordítását kell szolgálnia. De ennél több részletet nem határoztunk meg.
– Viszont felkértek minket – szólalt meg Khatti –, a Szolgálatot, hogy adjunk ötleteket. Rendeztünk is egy ötletgyűjtő akciót, amibe bevontuk Szingevunt, ezért ő is belépett a csoportunkba. Talán legjobb, ha ő mondja el.
Szingevun jóval idősebb volt, mint a Szolgálat fiataljai, hétszáz körüli, vörösesszőke, világos bőrű férfi. Az egyik asztalnál ült, előtte egy pohár kék simbarin.
– Én bankszakember vagyok – kezdte –, osztályvezetőként dolgozom az iparbanknál. De kiterjedt ismereteim vannak az alapítványokról, foglalkoztam ezzel a területtel. Nos, a Testvériségben igen sokféleképpen lehet alapítványt létrehozni, hiszen mi általában a rugalmas szabályokat preferáljuk. Ezzel nem untatnálak benneteket, inkább annyit mondok, hogy szerintem a legjobb az, ha rendelkeztek arról, hogy Az Első Szían bevételeinek hány százalékát kívánjátok az alapítvány számlájára utalni, magát az alapítványt pedig egy ügyintéző csoport, a kuratórium kezébe adjátok, akik döntenek a pénz konkrét felhasználásáról az általatok megadott elvek szerint. Természetesen a kuratórium lehettek akár ti magatok is.
Ninda bólintott, rendben.
– A célokat, amikre pénzt adtok, leginkább pályázati rendszerben lehet megtalálni, vagyis nem a kuratórium keresgél, hogy hová küldjön pénzt, ez már egy-két országon belül is lehetetlen, hanem akik úgy gondolják, hogy a tevékenységük a támogatásotokat érdemli, azok keresnek meg titeket, elmondják, hogy mire kérik a pénzt, és a kuratórium dönt, hogy megkapják-e.
Most Szinensi bólintott.
– Hát akkor az ötletek – köszörülte meg a torkát Khatti. – Elsősorban úgy gondoljuk, hogy át lehetne venni azoknak a Ninda-csoportoknak az ötletét, amiket a szindorok létrehoztak, tehát élelem, oktatás, menedékhely, orvosi ellátás a szegényeknek, felvilágosító programok a rasszizmus vagy más elmaradott nézetek felszámolására. Itt azonban olyan pénzekről van szó, amikből profi szinten lehet ezt megszervezni. Utánanéztünk a szindoriai csoportoknak, ők úgy működtek a rezsim idején, hogy adományokból összegyűjtötték a nyersanyagokat, a csoport tagjai otthon elkészítették az ételeket, és a saját asztalukat meg edényeiket használták, illetve olcsó, eldobható tányérokra tálaltak. Ma is megvannak a csoportok, hiszen a szegénység nem szűnt meg, de állami támogatást kapnak, saját helyiségeik vannak, sokkal szervezettebb és professzionálisabb az egész. Ezt meg lehetne oldani máshol is. A másik ötletünk az, hogy te megdöntötted, azazhogy persze a Testvériség döntötte meg a szindor és a dzsáuli diktatúrát… a nirékai nem volt kifejezetten diktatúra, de annak az eltörlésében is benne volt a kezed, sajnálom, átvetted a kitüntetést, már nem tagadhatod le…
Ninda megajándékozta egy ragyogó mosollyal.
←pd-7 előadások [-16] Persze hogy létre kellett hozni az alapítványt. Annyi pénzünk volt, mint a rohokkígí. Mihez kezdtünk volna vele? Már az is bőven elég volt a megélhetésünkre, amit a szindoroktól kiperelt pénzek kamatai hoztak. (Aini: Ninda mint köznapi ember, 148.) :: Szúnahaum, Hangilaoran, 43 701. senut sillíman, 420pd‑7 pd-8 Alapítvány [36] Aki segíteni tud, segít annak, aki rászorul. Ez nem bölcsesség, nem idézet, ez elemi ismeret, ami nélkül az emberi faj már a történelem előtti korban kihalt volna. (Ílgaszaumi, Közmondások és népi bölcsességek tára) :: Szúnahaum, Jasszani, 43 701. senut karisszinan, 800pd‑8 pd-9 sillinu [-22] Szerencse, hogy a Ninda-kultusz korai szakaszában már megalapítottuk az Archívumot. Mire az Alapítvány megjelent, már késő lett volna nekikezdeni a rengeteg adat összegyűjtésének. De így a miénk a legnagyobb archívum a Galaxis történetében, ami egyetlen ember munkásságáról szól. (Hiragi: Akik Nindává tették, bevezető, 6.)pd‑9→
ph-19 Vỳḩaůteńnél [-286] A Tudás Fénye ott van minden ember elméjében, és minden műben, ami tudást közvetít. De Nindának nagyobb adag jutott belőle. Ő a Fény Őrzője, Áhína Órinan. (Hiragi: Találkozásaim Nindával, 43. sómir) :: Sỳÿndoṙeìa, Ḱaŷndïm, 62. èkaĩ 49., a zöld órájaph‑19 -223 732 369 szó (704 154+24 072+4143) 5 072 836 betű (4 908 825+164 011) 5 610 418 jel (@537 582) | 691, 69,09%, 416 723 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 172 szórás -63–109 (ph-18, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2211. nap, 329 szó/nap, 2294 betű/nap, 76:47/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.17.:843, 3088 1. 16:31 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (36%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (36%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 190 (27%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph – – – | 18 (2%) 673 |