„Azt hiszem, minden világot, ahol megfordult, teljes egészében meg akart ismerni, noha tudta, hogy ez ennyi idő alatt nem lehetséges. Ezért másképpen csinálta. Keresett egy-két embert minden világon, akivel megismerkedett, mintegy a világ képviselőjeként.”
Szillon Nomboka Marotomandi: Útjaim Nindával,
37.
37.
Hílgifur-Ászangdzsúp
43 691. muhat karisszinan
810
Ninda nyugodtan üldögélt a lapos parti sziklán, ami úgy festett, mintha a víz évmilliárdok alatt csiszolta volna ilyen simára. Persze ez aligha történhetett meg, a Hílgifur vize csak néhány tízezer éve hömpölygött a völgyben – és nyilván senki sem állt neki pont ezt a sziklát ideszállítani egy másik világról, Auríhaumról vagy a Felhőn kívülről. Csak a geológiai erők simíthatták így le.
A völgy úgy nézett ki, mint ahol évezredek óta nem járt emberi lény, és éppenséggel meglehet, hogy tényleg nem. A Dzserammur-hegylánc egyik kis nyúlványa határolta félkörívben, a másik oldalról pedig a Sáhini-Dzserammur dombvidék futott bele a hegylánc egy másik nyúlványába. Eléggé séninre voltak ahhoz, hogy a nap éppen a hegyek mögött legyen, s az egész völgy árnyékban volt. A sénin oldali hegyek csúcsain ragyogott az örök napfény, lámpasor gyanánt ragyogták be a völgyet. De nem volt hideg, kellemesen langyos volt még a levegő ezen a szélességen.
– Hogyhogy itt is vannak fák? – kérdezte Sileni, ahogy kimászott a vízből. Gyorsan törölközni kezdett.
– Miért ne lennének? – pillantott rá édesanyja.
– Hát itt nem lakik senki. Áhandzsi után nincsen több falu.
– De a fák nem csak ott nőnek, ahol ültetik őket, sien.
– Hogyhogy? Az Abroncsvilágra csak az ember hozott életet, azelőtt sivatag volt az egész.
– Ez így van. Az életnek nyoma sem volt rajta. De amióta az ember elhozta ide, az élet itt van és terjeszkedik a maga törvényei szerint. A növények virágporát, magjait szétviszi a szél meg a madarak, és gyökeret vernek mindenütt, ahol csak tudnak. A Silusszéni csúcsán is láttam rerruerdőt, ahol a fák tövében imminek, rakindák és virágok nőnek, és persze bőven vannak állatok is. Ahol növények vannak, ott megjelennek a növényevő állatok. És ahol ők megtelepednek, ott megtelepednek a ragadozók is. Ez Természeti Törvény. Mi döntjük el, hogy viszünk-e életet egy világra, de ha megtettük, onnantól az ökológia törvényei fognak érvényesülni.
Sileni belebújt az alsóruhájába, a köntösébe és a sarujába. Most terepre való, teherbíró órgrinsaru volt a lábukon.
A dombon Aini lépkedett lefelé, óvatosan, mert a köntöse elejét felhajtotta, az tele volt gyümölccsel. Szinensi felugrott, elébe sietett, hogy segítsen neki.
– Yrvēnas – mondta Aini –, apró szemű, de jó.
– Ez ilyen fajta – felelte Szinensi –, a városok közepén is ez terem.
– A mesterséges ökológia előnye – nevetett Aini –, kétszáz szirszire a legközelebbi emberlakta helytől ugyanazok a nemesített fajták vannak. Hát Saunison nem ez a helyzet. A nemesített fajtáink gyökeret se tudnának verni a dzsungelben…
Lehuppant melléjük, leszórva a gyümölcsöt a tálcára, Szinensi hozta a másik felét. Liešy figyelmesen megszimatolta, el is fogadott egy szemet Silenitől, de nem nagyon nyerte el a tetszését, nem kért többet. Dzselli is csak egyet evett meg, aztán elnyúlt a sziklán. De egykettőre fölugrott, amikor a lányok szedelőzködni kezdtek.
Nemigen kerestek útvonalat, csak mentek találomra. A dombvidéket borító erdőben indultak el, ahol a fák negyedrésze gyümölcsfa volt, jellemzően az olyan világokra, ahol a növényzetet az ember honosította meg. Az egészen gondozatlan, elvadult erdőben nemegyszer csak kerülővel jutottak tovább, mert a kidőlt fákat sem távolította el senki. Kilencszáz körül elértek egy kis tisztásra, ahol szintén volt egy kidőlt fa, egy nagy huhalli, ami beledőlt a Hílgifurba. A víz útját nem zavarta, fele szélességéig sem lógott be a lombkorona.
– Nézzétek ott a törzsön – mutatta Szinensi. – Dzsilbufészek.
– Aha, tényleg. De akkor azt a fa kidőlése után építették. Amíg a törzs függőlegesen állt, a fészek is leesett volna meg a tojások is.
A fészek mellé akkor huppant le az egyik dzsilbu, egy kékesen csillogó tollazatú, kövérkés madár.
– Biztos ennivalót hozott a fiókáknak – mondta Szinensi.
– Igen, magokat esznek. Akár éppen a huhalli magját is, meg hát van mindenféle, dzsoddor, jograt, rerru, higenszi.
Felsétáltak az emelkedőn a Saddun-dombra, megcsodálták a kilátást, egyik oldalon a továbbhaladó Hílgifurra, ami fölött innen már kibukkant a nap, a másikon a Saddun-völgy kicsiny erdejére, ahol főleg sambimifák nőttek, a közelebbieknek idelátszott nagy, tojásdad, piros gyümölcse.
– A sambimi az jó – örült Sileni –, eszünk otthon?
A kérdés jogos volt, már kilencszáznegyven volt az idő, és innen még leereszkedni a völgybe legalább másfél derki, a nagy kerülő miatt, mert az egyenes út járhatatlan volt.
– Eszünk – felelte Ninda. – Mit szólsz dzsáhunani salátához? Szilalup, halgu, sambimi és illugi gyümölcse fölkockázva, főtt tojás, olajos-fűszeres öntet.
– Jöhet! Nézzétek, hokkon-dzsóragi!
A dzsóragi lejjebb ült a domboldal egyik fáján, horgas ragadozócsőre megcsillant a napfényben.
– Ez a sokféle növény és állat hány világról származik?
– Azt csak a fák tudják – felelte Szinensi tipikus saunisi szófordulattal. – A sambimiről tudom, hogy a saunisi leimōnis keresztezése egy Largaszt vidékére való gyümölcsfával. A rerru Ősi Földről származik.
– A hokkonfélék meg a Külső-Galaxisból jöttek – tette hozzá Aini –, a világ nevét már elfelejtettem.
– De miért hozták ide? A hokkon nem ehető.
– Hogy ökológiai rendszert hozzanak létre. Ez a világok lakhatóvá tételének utolsó, legfontosabb és leghosszadalmasabb lépése. A ragadozó madarak nélkül elszaporodnának a növényevő madarak és kisemlősök. De akkor letarolják az erdőket, aztán már nem jut neki elegendő élelem, és kihalnak. Stabil ökológiai rendszer ott van, ahol minden fajnak biztosítva van, hogy élhessen és szaporodhasson, de nem mértéktelenül, mert akkor ő maga fog kihalni elsőnek.
– És ez persze Szúnahaumon még távolról sincs meg – tette hozzá Szinensi. – Az ilyesmihez sokkal több idő kell az utolsó fajok betelepítésétől számítva, mint amennyi ideje ezt a világot egyáltalán felfedezték. Több százezer év, vagy akár több millió. Addig csak mesterségesen lehet fenntartani az ökológiát, folyamatos beavatkozással, szabályozással.
– De Auríhaumnak van ökológiája – mondta Sileni.
– Hát persze. Auríhaumon őshonos élet van, ami évmilliárdok óta létezik. Az ember bevitt ugyan új fajokat, növényeket és állatokat is, de megvannak a kidolgozott módszerek arra, hogy a helyi természettel összhangban telepítsék be őket.
– És új fajok jönnek létre, ahogy a különféle világokról származó növények kereszteződnek – mondta Ninda. – Az állatok nem, de a növények nagy része igen, a legtöbb szúnahaumi gyümölcsfa több világról való keresztezés. Akárcsak a legtöbb világon, persze.
– Lassan indulhatunk is – pillantott Aini Saunisról hozott reflexszel a napra, ami persze egymilliárd éve mozdulatlanul állt az égen, innen nézve a Szumbandzsé csúcsa mellett, és a legkevésbé sem volt alkalmas az idő meghatározására.
A lányok egyetértettek. Hívtak egy kocsit és hazamentek. Ideje vacsorázni és lefeküdni, holnap is lesz iskola. Egy későbbi kirándulásnál majd visszajönnek ugyanide és mennek tovább.
←pa-3 miniszterelnökök [-12] Az egyik magyarázat, hogy miért foglalkoztatják sokszor az idő paradoxonai és extremitásai, az, hogy gyerekfejjel egy olyan világon kötött ki, ahol látszólag megállt az idő. Ami lehetetlenség, az idő nem állhat meg. Szúnahaum égboltján azonban semmi sincs, ami az idő változását mutatná, csak madarak és járművek. (Szinensi: Ninda mentális struktúrája, 162.) :: Sỳÿndoṙeìa, Ḱaŷndïm, 61. èkaĩ 30., a piros órájapa‑3 miniszterelnökök pa-4 kirándulás [-23] Azt hiszem, minden világot, ahol megfordult, teljes egészében meg akart ismerni, noha tudta, hogy ez ennyi idő alatt nem lehetséges. Ezért másképpen csinálta. Keresett egy-két embert minden világon, akivel megismerkedett, mintegy a világ képviselőjeként. (Szillon Nomboka Marotomandi: Útjaim Nindával, 37.) :: Szúnahaum, Hílgifur-Ászangdzsúp, 43 691. muhat karisszinan, 810pa‑4 kirándulás pa-5 indulás [-24] Ha azt mondom: csak annyit mond, most elmegyünk a szomszéd faluba vagy a Galaxis másik végébe, és máris megyünk, akkor mindenki azt hiszi, hogy ő a családunk vezetője, ő Ninda, ennek így kell történnie. Pedig erről szó sincs. Persze hogy ő a családunk vezetője, de bármelyikünk mondhatná ugyanezt, és ugyanígy történne. Mert ha ezt mondja, azért mondja, mert így helyes, így kell tennünk. (Aini: Ninda mint köznapi ember, 166.) :: Szúnahaum, Jasszani-Haugímú, 43 691. nodzsat angdzsagan, 760pa‑5 indulás→
ph-27 id [-1019] () :: Szúnahaum, Jasszani-Haugímú, 43 714. szahut nisszugópan, 542ph‑27 id ·· -997 740 008 szó (711 614+24 251+4143) 5 128 343 betű (4 963 013+165 330) 5 666 671 jel (@538 328) | 699, 69,9%, 421 730 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 131 szórás -22–109 (na-7, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2265. nap, 324 szó/nap, 2264 betű/nap, 77:46/sómir, 0,95 oldal/nap | 2027.8.28.:465, 3084 25. 22:30 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (35%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (35%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 198 (28%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph A HOMBÉBAN | 26 (3%) 673 |