„Mi mindketten ugyanabban a velejéig romlott államrendszerben nőttünk fel, de egészen más környezetben. Ő szerencsésebb helyzetből indult. De a szerencséje ekkorra elfogyott. Egy ostoba, beképzelt, gonosz, önző államban csak idő kérdése, hogy mikor fogy el az ember szerencséje. Nem hiszem, hogy lett volna más választása.”
Ninda: Beszélgetések, 45.
Lènirsõômaÿ
57. ńaũḱan 27.
a fehér órája
Az egész tájat hó fedte már. Lent a völgyben is belepett mindent, az erdő – Sỳÿndoṙeìa egyik legnagyobb erdeje – innen fentről úgy festett, mintha a fák teljes egészében hóból lennének. Ḩaỳŷt gyönyörködve nézte a korlátra támaszkodva. A korlát is csupa hó volt, de ez nem zavarta a fűtött ỹoṙnkabátban. Åmmaĩt is elnézte pár pillanatig a lenti tájat, aztán indult a házhoz.
– Miért jöttünk ide? – kérdezte Ḩaỳŷt.
– Összeszedek pár holmit bentről. Eladtam a házat.
– Eladtad?! De hiszen csak tavaly vetted meg!
– Így van. De nem lesz már szükségem hegyi nyaralóra.
A lány követte a házba. Åmmaĩt az előszoba sarkából előhúzott egy bőröndöt, bement a szobába és rakodni kezdett a polcokról.
– Miért nem?
– Nahát, erre nem is emlékeztem – forgatott Åmmaĩt egy apró tárgyat a kezében, aztán fölnézett. – Bocsáss meg, elgondolkoztam. Mit kérdeztél?
– Miért nem lesz már szükséged a házra?
– Mert nem fogok idejönni.
– Honnan?
A férfi vállat vont.
– Azt nem tudom. De nem ezen a világon lesz.
– És nem is máshol a Szövetségben – bólintott Ḩaỳŷt.
– Hát nem.
– Miért?
– Nézd, kicsim… nekem itt már nincs jövőm. A sũùnỹk csak pár napja mentek el, még a mi felségterületünkhöz tartozó űrben vannak, de már felfüggesztettek, hamarosan vád alá is helyeznek. A főnökömet is. Naponta tíz újságcikk foglalkozik azzal, hogy mekkora kárt okoztam a sũùnỹk elüldözésével. Bűnbakra van szükségük, és én éppen kéznél vagyok. Ez csak rosszabb lesz. Nem várom meg.
– És mi lesz kettőnkkel?
– Azt te mondd meg. Minket nem sok minden köt össze. Pontosabban téged sokkal kevesebb köt hozzám, mint ehhez a világhoz. Itt van a családod, itt van az egyetem. Te döntsd el, hová vigyelek. Lent van a völgyben Lènirsõômaÿ városa, vasútállomással, a zöld órájára otthon lehetsz. De magammal vihetlek fölfelé is. A kocsiban ott van a te holmid is, mindent berakodtam, mielőtt elindultam. Ha itt maradsz, odaadom, a lakás kulcsával együtt.
– Fölfelé – ismételte Ḩaỳŷt lassan, ügyet sem vetve az utolsó szavakra.
– Sajnos nem sokat ígérhetek. Ha itt maradsz, sokáig nem látjuk viszont egymást – azt is lehet, hogy soha. Ha velem jössz, akkor meg a családoddal lesz ugyanez a helyzet. Illetve… te visszajöhetsz. Én nem.
– Ilyen könnyen feladod?
Ḩaỳŷtnak szikrázott a szeme. Åmmaĩt elgyönyörködött benne – talán utoljára. A Sẅladṙan fényében biztosan utoljára.
– Igen. Mert vagy ez, vagy a börtön. Hát ezt választottam. Nem vagyok büszke a megfutamodásomra. De úgy érzem, hogy mindent megtettem azért, hogy ez a helyzet ne következzen be. Mégis bekövetkezett, mert a vezetés viszont ezért tett meg mindent. Nem tudok többet tenni.
Kicsit hallgatott, szó nélkül csomagolt tovább.
– Kyàãrléniŷben a tüntetők összecsaptak a rendőrséggel, sérültek is vannak. Sômnůban egy csoport bevette magát a városi alagutakba, onnan záporozzák a szitkokat a hatalomra. Dÿrnÿben kijárási tilalmat vezettek be. És persze az egész országban kiürültek az áruházak, minden üzletet megrohantak az emberek a sũùnỹk távozásának hírére, teljes áruhiány van, már szerveződik a feketepiac. Az emberek valutát halmoznak fel, mindenféle állam pénznemében, csak a hãỳtól igyekeznek szabadulni, meg persze a sũùnỹ pénztől. Hamarosan meglódul az infláció, abba pedig belerokkan a gazdaság. Már amennyire nekünk egyáltalán van gazdaságunk, mert önellátásra például képtelenek vagyunk. Nem is lesz rá szükség, majd jönnek mindenféle szerencselovagok, akik betöltik a Testvériség helyét, csak persze jó drágán kínálják majd a portékájukat, tudva, hogy rá vagyunk szorulva. Tudod, mit fog erre lépni a kormány? Betiltja. Mindig ezt csinálják. Néhány vándorkereskedőt lecsukat, úgyhogy a többi még drágábban árusít majd, a kockázat miatt. Ha ez a spirál megindul, többé nincs megállás. És csak egyvalamit kellene tenniük, hogy ne így legyen. Emberszámba venni a csavargókat meg a kisebbségieket. Akkor a sũùnỹk visszajönnének, és megint rendben lenne minden. De hát olyan mértékben rabjai a saját rasszizmusuknak, hogy erre képtelenek gondolni is. Itt káosz lesz, Ḩaỳŷt. Valójában már évtizedek óta káosz van, de rárakódott egy sajátos rend, ami elfedi, hogy a hatalomnak nincsenek elképzelései azon kívül, hogy hatalmon akar maradni. Most ez a rend már nem lesz képes takarni a káoszt. És engem tesznek meg felelősnek ezért a helyzetért, a sũùnỹk távozásáért, ami ennek a káosznak az oka. Pedig nem így van. Éppen fordítva, a sũùnỹk távozásának az oka a nálunk levő káosz, mert nekik elegük lett abból, hogy a sỳÿndoṙ hatalommal nem lehet beszélni, hogy a sỳÿndoṙ hatalmat csak önmaga érdekli – hogy Sỳÿndoṙeìa egy káosz. Hát ez van, kicsim.
Egy ideig hallgattak mindketten, Åmmaĩt csomagolt, aztán már Ḩaỳŷt is segített neki.
– Értem, amit mondasz – szólalt meg egy idő után. – És sajnos kénytelen vagyok egyetérteni. Én is érzem azt, amit mondasz. Apa is mesélt róla, hogy mennyit küzdöttek annak idején… majd elmesélem… szóval… rendben, veled megyek. De nem azért, mert annyira szeretlek, hogy nem tudok nélküled élni. Tudnék és fogok is. Egyszer majd visszajövök, talán nem is sokára, és téged ott hagylak, ahol akkor leszel. De látni akarom, hogy hol kötsz ki, és milyen ott az élet. Mert az lehet, hogy nálunk szörnyű és most még szörnyűbb lesz. De csak akkor hiszem el, hogy máshol jobb, ha a saját szememmel látom.
– Persze, te még sosem hagytad el az Államszövetséget. Jól van, látni fogod.
– Hová megyünk?
– Először Mŷnẽára, aztán meglátjuk.
– Hé, azt mondják, az még szép is.
– Szép, igen.
Elkészültek a csomagolással. Åmmaĩt lezárta mindkét bőröndöt, kinyitotta az ajtót és megnyomta a távirányítót. A bőröndök fürgén kigurultak a kocsihoz. Visszacsukta és a lányra nézett.
– Azért köszönöm, hogy eljössz… még ha nem is azért, mert olthatatlan szerelmet érzel irántam.
Ḩaỳŷt rámosolygott.
Két huszad óra múlva leszálltak Lènirsõômaÿban.
– Hé, ez a vasútállomás – nézett körül a lány. – Miért hoztál ide, ha egyszer fölfelé megyünk?
– Úgy is van. Innen indulunk, csak berakom a ház kulcsát az értékmegőrzőbe.
– Hát van itt űrkikötő?
– Van, egy egészen kicsi. Még személyzete sincsen. Automatából bérelek hajót.
Meg is tette. Megvolt pillanatok alatt, Ḩaỳŷt pedig értetlenül nézte az igazolványokat, amiket Åmmaĩt a kamera elé tartott.
– Várj már, mik ezek a kártyák?
– Ezek mi vagyunk, kicsim.
– Álnéven?!
– Nem szeretném, ha a külső légkörből visszairányítanának. Ezért jöttünk olyan helyre, ahol nincsen személyzet, senki sem ismerheti föl az arcomat… vagy akár a tiédet, hiszen felléptél már nem egyszer közönség előtt, a tévében is ment, te sem vagy ismeretlen ember. Az automata csak a kártyákat látja.
– De honnan vannak hamis névkártyáid?
Åmmaĩt mosolygott.
– A rang előjoga. Egy diplomatának ilyesmit szerezni semmiség. Ez az utolsó dolog, amire felhasználtam a rangomat, most pedig beszállunk a hajóba, és volt-nincs diplomáciai ügyvivő. Te balerina maradsz külföldön is, de én csak itt voltam diplomata.
A kocsit visszaküldték a bérállomásra – a sajátját Åmmaĩt már korábban eladta –, s a nyomukban guruló bőröndökkel hátrasétáltak az épület mögé. A környék teljesen néptelen volt, a földszintes, csupa üveg falú állomásépületben sem volt senki.
Két kishajó állt a hátsó térségen, hazai gyártmányú Nÿŷpek. Berakták a bőröndöket, beszálltak. Åmmaĩt még egyszer visszanézett Lènirsõômaÿ hófödte vasútállomására, az utolsó képre a szülőbolygójáról.
←nf-23 pénz [-16] Én mondjam meg, mit akarjatok? Vagy hogy hogyan érjétek el? Ki vagyok én? Egy utcagyerek Lũakẽàń sikátoraiból. A világotok tele van gondolkodó emberekkel. Kérdezzétek őket. Vagy önmagatokat. Mindenki saját magát, aztán egymást. Menjetek át a szomszédba és beszéljetek egymással. De ne tőlem várjátok azt a csodát, amit csak ti érhettek el. (Ninda: Nemlétező politikai beszédeim, 8.)nf‑23 nf-24 emigrálás [76] Mi mindketten ugyanabban a velejéig romlott államrendszerben nőttünk fel, de egészen más környezetben. Ő szerencsésebb helyzetből indult. De a szerencséje ekkorra elfogyott. Egy ostoba, beképzelt, gonosz, önző államban csak idő kérdése, hogy mikor fogy el az ember szerencséje. Nem hiszem, hogy lett volna más választása. (Ninda: Beszélgetések, 45.) :: Sỳÿndoṙeìa, Lènirsõômaÿ, 57. ńaũḱan 27., a fehér órájanf‑24 ngq [-1019] De mondhatjuk úgy is, hogy a tanárnőm. (Ámmaít Ídara: Barátságom Nindával, 11.)ngq→
ph-27 id [-1019] () :: Szúnahaum, Jasszani-Haugímú, 43 714. szahut nisszugópan, 542ph‑27 ·· -997 740 008 szó (711 614+24 251+4143) 5 128 343 betű (4 963 013+165 330) 5 666 671 jel (@538 328) | 699, 69,9%, 421 730 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 131 szórás -22–109 (na-7, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2267. nap, 324 szó/nap, 2262 betű/nap, 77:50/sómir, 0,95 oldal/nap | 2027.8.30.:229, 3084 25. 22:30 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (35%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (35%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 198 (28%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph A HOMBÉBAN | 26 (3%) 673 |