„Valaha létezett egy bizottság, amit sulammigunak hívtak. Az volt a dolguk, hogy neveket találjanak ki az új hajók számára. Összeállítottak egy listát, mintegy száz névvel, és több nemzedék munkája kellett hozzá, hogy az elfogyjon. Akkor már nem létesítettek sulammigut, hanem a gyerekeket kérték fel a hajók névadására. Azóta is ők csinálják.”
Angrolími: Népszokások és társadalmi konvenciók,
480.
480.
Amióta Nomboka a Dzsisszáfauron lakott, mindennap találkozott Nindával – a suárban, természetesen. Alig várta, hogy most először végre megláthassa, hogy hol él.
Miután a formaságokat elintézték, számára meglepő könnyedséggel és gyorsasággal, az ügyintéző, Dzsinervi fölpillantott rá – ő maga is egy magas férfi volt, de egy fejjel alacsonyabb nála – és annyit mondott:
– Hát akkor mehetünk is.
Nomboka mélyet sóhajtott és követte kalauzát a lifthez, ami néhány pillanat múlva egy park szélén tette ki őket.
– Megérkeztünk – hallotta Dzsinervi hangját. – Köszöntelek a Dzsisszáfauron.
Nem igazán tudott rá figyelni. Tekintete ide-oda járt, szeme beitta a látványt. Alig néhány lépésnyi, zöld műanyaggal burkolt térségen állt, s körülötte mindent növényzet borított. Ápolt, tökéletesen gondozott pázsit, sok-sok fa, bokrok, virágágyások, gyalogösvény. Első pillantásra nem különbözött a suárok parkjaitól. De valahogy mégis. Itt sokkal több volt a fa, és nem volt meg a suárparkoknak az az atmoszférája, hogy mintha afféle látványosságnak készült volna. Itt az ember elfelejthette, hogy egy űrhajó belsejében áll.
Jobbra, egy bokor mögött kicsi gyerekek játszottak, valami mondókát hadartak olyan gyorsan, hogy alig értette, pedig kitűnően beszélte a nyelvet. Az egyik kisfiú megfordult és észrevette őt a bokor fölött. Rámosolygott. Nomboka visszamosolygott.
Elindult az ösvényen, s két fát megkerülve egy tisztásra ért, ahol négy ösvény találkozott. Innen láthatta a park egyik szélét, ott forgalmas útvonal húzódott, kiskocsik száguldottak a magasban.
– Mekkora ez a park? – pillantott Dzsinervire.
– Talán másfél hirgon. Nem a legnagyobb a hajón, de a nagyobbak közül való.
Nomboka kifelé folytatta útját, úgy gondolva, hogy egy park végeredményben mindenütt park, a fű fű, a fák pedig fák bárhol a Galaxisban. De miben különbözik ez a hely attól, amit bárki láthat?
A forgalmas útvonal, azaz persze folyosó sem tért el különösebben azoktól, amiket több tucat szúni városhajó szísijében látott már. A fakó narancsszínű padlózaton emberek sétáltak és siklókerekeztek, a fejük fölött pedig kiskocsik suhantak hangtalanul, többnyire közvetlenül egymás után, és villámgyorsan váltottak irányt, amikor kellett. Összehangolt gépi irányítás és a tehetetlenségi erő teljes kiiktatása, ezt minden nagyvárosban láthatja, még sokkal nagyobb számban is. A közelben parkolt egy kis lila kocsi, szabálytalan, girbegurba, világosabb lila vonalakkal mintázva, ezt felismerte, szúni gyártmányú Aurgan, ezer és ezer világon megtalálhatók, ő is ült már ilyenben. A magasban száguldó kocsikat nem nagyon volt érkezése alaposabban megnézni, de azok is Aurganok, Rangumanok, Írdzsinuk, és az a hosszúkás barna teherkocsi alighanem egy Humdzsen. Nem, a járművek nem tértek el attól, amit megszokott.
És az étel- és italautomaták sem. Azt is észrevett kettőt egymás mellett, a park szélén álltak, és semmiben nem különböztek a suárokban és szísikben levőktől.
– Ha valamit konkrétan keresel – szólalt meg Dzsinervi –, meg tudom mondani, hol találod.
A riporter fölnevetett.
– Nem tudom. Valamit, ami megmagyarázza nekem, hogy miért ennyire titkos a hajóitoknak ez a része.
– A hajóinknak – javította ki útikalauza azzal a ragozással, amely a beszélgetőpartnert is magában foglalta. – Most már közénk tartozol, ezek a te hajóid is. Nem tudok neked valamire rámutatni, ami miatt titkos. Egyszerűen ez a mi privát, személyes terünk, ahová nem akarunk másokat beengedni. Egy-egy jövevényt – liehát –, mint te, minden további nélkül. De ezreket és ezreket nem. Itt magunk között vagyunk, afféle meghitt, családias környezetben.
Nomboka rábámult.
– Hányan élnek ezen a hajón? – tette föl egyikét az ominózus kérdéseknek, amikre a dzserangok soha nem kapnak választ.
– Körülbelül harmincötezren – felelte a másik, fejből tudta az adatot.
– Harmincötezer ember nem tud meghitt, családias környezetben élni.
– Dehogynem, Szillon – szólalt meg a háta mögött egy ismerős, vékony hang.
A tévés megfordult és elmosolyodott.
– Gyorsan megtaláltál.
– Egy szúninak ez pillanatok műve. Gyere, megmutatom, hogyan tud harmincötezer ember meghitt, családias környezetben élni.
Nomboka szó nélkül követte, s magában eltűnődött. Miután az előző hajója elment, ez a kislány ott lakott a családjával Hinanarván, a szállodában, még napokig. Sétált a városban, ismerkedett az emberekkel, az egész város az ő bűvöletében élt és fog élni még hosszú-hosszú ideig. Aztán megjött ez a hajó, és ők felszálltak rá, együtt, Ninda tőle, Nombokától ötlépésnyire sétált be a suárkapun. S most úgy mozog ezen a hajón, mint aki itt élt világéletében. Persze a dzserang világokon is így jár-kel, szelíd nyugalommal, édes magabiztossággal. De itt mintha a saját szobájában lenne.
Lepillantott rá. Most egymás mellett haladtak, látta az arcélén a szokásos nyugodt derűt, de még valamit. Ahogy a park sarkánál balra fordultak, a park szélén álló épület felé, és benyitott egy ajtón, valami eddig ismeretlen fény jelent meg az arcán. Nomboka nagyon figyelt. Nem is nézett be azon az ajtón, csak Ninda arcát szemlélte. A kislány befelé intett, az ajtón belülre.
– Ez a hely a szúnik titka, Szillon. A janníhaum. Ha tudod, érted és érzed, mi a janníhaum: szúni vagy. Én is akkor váltam igazán szúnivá, amikor megértettem a janníhaum jelentőségét a szúnik életében.
Ninda elindult, Nomboka pedig követte és figyelt. Széles folyosón haladtak, balról kis nyitott fülkéket hagytak el, amikben konyhaeszközöket látott, jobbról pedig asztalokat és hosszúkás padokat, ahol emberek ültek és beszélgettek. Négy asztal után a folyosó véget ért, jókora térségbe torkollott, amiben szintén asztalok álltak, kerek és szögletes is volt köztük, s körülöttük padokon emberek ültek. Ninda továbbhaladt az asztalok között, s egy helyen bevárta a pár lépéssel lemaradó férfit, aki meglepve vette szemügyre a padlóból kiálló kör alakú peremet, amiben tűz égett, s körülötte egy fekete pólós, fekete nadrágos fiú lépkedett hosszú fémpálcával a kezében.
Ninda fölnézett a folgrira, elmosolyodott, és jobb tenyerét rásimította a homlokára.
– Köszöntsd velem együtt a Tűz Őrzőjét.
A fiúhoz fordult.
– Szillon Nomboka Marotomandi, a Felhő frissen befogadott gyermeke köszönti Dzsisszáfaur tüzének Őrzőjét – mondta vidáman csengő hangon.
A fiú rájuk nézett és ő is a homlokára tette a kezét. Nomboka sietve követte példájukat.
– Dzsisszáfaur örök tüzének Őrzője köszönti Szillon Nomboka Marotomandit a Testvériség szövetségében. Találd meg a tüzet életed minden egyes napján.
Ninda visszafordult a meglepett folgrihoz.
– Gyere, üljünk le falatok mellé, és mesélek neked a janníhaumról. Ritka az olyan nap, amikor egy szúni nem tölt hosszabb-rövidebb időt a janníhaumban; inkább csak olyankor, amikor nincs módja rá, mint nekünk Hinanarván a két hajó közötti napokban. Amióta szúni lettem, én is így élek. Reggel és este is eljövök a janníhaumba, és az egyetemen is két előadás között ott vagyok. Ahol szúnik élnek, ott mindenhol vannak janníhaumok is.
←pe-1 állampolgárság [-17] Százmillió világnak van gyűrűje a Galaxisban. Akadnak köztük a Sínisuálhoz hasonló szélességűek, hasonló vastagságúak, hasonló sűrűségűek és hasonló összetételűek is. De nem tudunk még egy olyanról, amelyiknek ez a négy tulajdonsága egyszerre lenne meg. (Ílgaszaumi, A Galaxis világai, 27.) :: Dzsisszáfaur, 43 702. muhat saurgéman, 580pe‑1 pe-2 hajó [-16] Valaha létezett egy bizottság, amit sulammigunak hívtak. Az volt a dolguk, hogy neveket találjanak ki az új hajók számára. Összeállítottak egy listát, mintegy száz névvel, és több nemzedék munkája kellett hozzá, hogy az elfogyjon. Akkor már nem létesítettek sulammigut, hanem a gyerekeket kérték fel a hajók névadására. Azóta is ők csinálják. (Angrolími: Népszokások és társadalmi konvenciók, 480.)pe‑2 pe-3 társadalom [-14] Valaha az volt a lakhatóvá tett világok fejlettségének egyik mércéje, hogy egységnyi területre hány fa jut rajtuk. Ma már ezt nemigen méregetjük, mert ahol erdőket lehetett létesíteni, ott már van annyi, amennyi lehet. De Szúnahaum – persze csak Szúnahaungaurt számítva – előkelő helyezést érne el, Auríhaum pedig még jobbat. (Ninda: Az én Galaxisom, 52.)pe‑3→
ph-27 id [-446] () :: Szúnahaum, Jasszani-Haugímú, 43 714. szahut nisszugópan, 542ph‑27 ·· -421 740 581 szó (712 187+24 251+4143) 5 132 327 betű (4 966 997+165 330) 5 670 657 jel (@538 330) | 699, 69,9%, 421 730 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 134 szórás -25–109 (na-19, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2268. nap, 324 szó/nap, 2262 betű/nap, 77:52/sómir, 0,95 oldal/nap | 2027.8.31.:832, 3087 28. 13:04 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (35%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (35%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 198 (28%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph A HOMBÉBAN | 26 (3%) 673 |