„Azt kérdezitek tőlem, mi lett volna belőlem, ha nem ide kerülök, a Testvériségbe? Mi lett volna a Sóraszinnut hegyormából, ha egy tenger mélyére veti a vakvéletlen? Ki nézte a Sínisuált, míg az Abroncsvilág ismeretlen, lakatlan volt? Ne engem kérdezzetek, hanem Szúnahaumot.”
Ninda: Életem egy falevélen,
52. sómir
52. sómir
– Lian, lian, lian – kezdte Sorgit, tűnődően maga elé nézve az asztallapra, s Ninda érezte, amint Lýŷ megjelenik az elméjében és megteremti a kapcsolatot, ezúttal anélkül, hogy egy szót is szólna. Egyszer csak képet látott maga előtt, egy tisztást egy erdő közepén, olyan világosan, mintha ott állna, csak magasból, felülnézetből. Lehunyta a szemét, s a kép még jobban kitisztult, a „kamera” ereszkedni kezdett. A tisztás körül rengeteg fa volt, sokkal több, mint amennyit ő valaha látott. Emberek jártak-keltek a tisztáson, különös, sosem látott ruhában, és fadarabokat hordtak a tisztás közepére. Az egyik nő odatérdelt a halomhoz, valamit csinált vele, és csakhamar tűz lobbant a tisztás közepén. Mások edényeket hordtak, kis asztalokon ennivalót készítettek elő. Az emberek beszélgettek, sétálgattak, s voltak, akik üldögéltek a fűben, összecsukható székeken vagy fatörzsekből eszkábált padokon. Vajon honnan teremti elő Lýŷ ezeket a képeket? – Lian, lian, lian. Idő, idő, idő. Régen volt, amikor még fiatal volt az idő. Hajdanán, amikor a szúnik még régi világunkon, Szúnahaum-sínarraómi ősi világán éltek, erdeiben, folyóinak és tavainak partjain, hegyeiben és városaiban. Síhaszun vagyok, a régen elmúlt idők krónikása, elbeszélője annak, ami régen volt és ma már nincsen. Aki olvassa vagy hallgatja e szavaimat, váljon eggyé velem, akinek akkor porom sem lesz már, de élnek e szavakban azok az emberek, helyek, események, amik letűntek már akkor, amikor írtam róluk. Váljon eggyé velem és velük, és nézze eltűnt világunkat azzal a szemmel, amit én kaptam azoktól, akik akkor éltek, a távoli múltban. Lian, lian, lian. Idő, idő, idő. Az idő kapcsolja össze életünk fonalait mindazok fonalaival, akik valaha éltek, s azok fonalaival, akik ezután fognak élni. Simnunná.
– Simnunná – felelték az asztal körül a többiek.
– Síhaszun, a krónikás most elmondja nektek, miként született meg a janníhaum. Mert volt az úgy egykor, hogy reggel az emberek felkeltek és dolgozni mentek, ki-ki a maga munkájára, a gyerekek tanulni, a felnőttek gyártani vagy termeszteni valamit, gyógyítani, tanítani, kereskedni, s még ezerféle dolgot. Volt az úgy egykor, hogy Szúnahaum-sínarraómi földjén az emberek elvégezték napi munkájukat és hazatértek, ellátták otthoni teendőiket, és azután elindultak megint, estefelé, de már együtt mind, orvos, tanár, gyári munkás, kereskedő, felnőtt és gyerek, férfiak, nők, öregek és fiatalok, mindenki együtt felkereste a legközelebbi janníhaumot, ami lehetett erdei tisztáson vagy valaki kertjében, lehetett réten vagy a város közepén egy parkban, mindenhol volt alkalmas hely, és odament mindenki, otthon csak a nagybeteg maradt meg aki ápolta. S volt az úgy egykor, hogy este összegyűltek mind a janníhaum helyén, hoztak rőzsét, száraz gallyakat, máglyát raktak és tüzet gyújtottak, azt körülülték, beszélgettek, énekeltek, játszottak, ott vacsoráztak együtt, s csak aztán, késő este indultak haza.
Ninda tiszta, színes, mozgó képeken látta maga előtt mindazt, amiről a krónikás beszélt, az embereket összegyűlni a tábortűz körül, és tudta, hogy ezek a képek nem az ő képzeletében termettek. Ez a tűz, amit ezek az emberek gyújtanak, az ételük, az egész helyzet semmiben nem hasonlít arra, amikor ők tűzpálcát loptak és sütöttek valamit. Ő maga sosem tudná elképzelni ezeket a különös ruhákat, furcsa épületeket, az emberek kezében látott ismeretlen eszközöket. Ezeket a képeket Lýŷ valahonnan máshonnan közvetíti. Honnan? Valakinek az elméjéből? Sorgitnak sem lehetnek emlékei letűnt korokról. Senkinek, aki ma él. Ezeket a képeket nem láthatta egyetlen ember sem, akivel Lýŷ valaha találkozhatott. Maga Lýŷ sem láthatta, ő öregebb, mint bármely élő ember, de ennyire még ő sem öreg.
– Voltak újságok és voltak könyvek, voltak képes-hangos híradások, minden volt, ami kellhet ahhoz, hogy bárki megtudhassa, mi történik a világán vagy bárhol máshol a Galaxisban, anélkül hogy kilépne a szobájából. Ám a szúnik mégis összegyűltek esténként és megbeszélték, ami aznap történt, vagy ami korábban történt, vagy ami később történhet, aszerint, hogy tartotta kedvük. Így született a janníhaum, mert az emberek, amikor beszélgetni akartak, összegyűltek, s ha már így lett, enni akartak, s ha már így lett, tüzet raktak, hogy ételüket elkészítsék. Később a tűz fokozatosan jelképpé vált, mert körülötte gyűlt össze a nép.
Így történt, hogy a szúnik jobban értették a világ és a Galaxis dolgait, mint más népek gyermekei, mert ők nemcsak azt ismerték, amit a hírekben hallottak, hanem egymás véleményét is, mert figyeltek egymásra. Testvérek voltak valamennyien a janníhaum tüzének lángjainál. Így volt ez egykor, barátaim, én mondom nektek mindezt, Síhaszun, a krónikás. Simnunná.
– Simnunná – mondták a többiek az asztal körül, és Ninda is mondta velük. Már értette a szót is, valahonnét megformálódott a jelentése. „Bizony így van.”
– Ti tudjátok, mi a tűz, Szúnahaum népe. A tűz ad meleget, márpedig meleg nélkül megfagynánk olyan tájakon, ahol nem elég a napfény. A tűz ad fényt, márpedig mi emberek nappali lények vagyunk, akiknek szükségük van fényre. A tűz teszi ehetővé legtöbb élelmünket, mert mi nem tudjuk nyersen elfogyasztani, mint az állatok. De a tűz több ennél. A tűz az anyag egyesülése az oxigénnel, s ekként azonos azzal a vegyi folyamattal, amit táplálkozásnak, tehát életnek mondunk. Voltak népek valaha, akik élőlénynek tekintették, sőt valamilyen természetfölötti lény gyanánt tisztelték a tüzet. Talán ma is vannak ilyen népek a Galaxis végtelenségében, nem tudhatom. A tűz fontos hát – és mégsem az. Síhaszun mondja nektek, a krónikás, Szúnahaum történetének megéneklője: a janníhaumban a tüzet nem a meggyújtott faágakban kell keresni, hanem a szívekben. Galaxisunkban bizonyára sehol nem él ember, akinek tüzet kellene gyújtania, hogy melegedhessen, ételt készíthessen, lásson éjszaka. Nem kellett akkor sem, Szúnahaum-sínarraómi földjén. Volt villanyáram. De mi, Szúnahaum népe emlékeztünk arra a bensőséges kapcsolatra, ami egykor Ősi Földön a tűzhöz kötötte az embert. Ennek emlékét őrzi a janníhaum. Azért gyűltünk össze a tűz mellett, mert ott mindenki mindenkinek testvére volt, tehát nemcsak ott, hanem bárhol. Ezentúl is ezt kell tennünk, mert Szúnahaum népe vagyunk és a háború után felvettük a Testvériség nevet. Az ősi szúni nyelvben janne tüzet jelent, haum pedig otthont, s e kettőből van a janníhaum, a tűz otthona. De ez a szó alkotja népünk nevét is, egykori ősi világunk nevét: Szúnahaum, a szúnik otthona. Most, amikor megkezdtük vándorlásunkat a Galaxis végtelenségében, s immár nincsen olyan világ, amit otthonunknak mondanánk, én mondom nektek, Síhaszun, a krónikás: van otthonunk most is és lesz ezentúl. Nézzetek a tűz táncoló lángjaiba és meglátjátok.
– Simnunná – mondták valamennyien.
←nb-3 janníhaum [49] Követheted a szabályt bármily pontosan – előbb-utóbb alulmaradsz azzal szemben, akinek egyszerűen csak igaza van. (Ílgaszaumi, Numird mondásaiból, 72. sómir, 23. singir) :: Aulang Laip, Szindoria-rendszer, 43 610. dzsirat szammunan, 751nb‑3 nb-4 Síhaszun [-21] Azt kérdezitek tőlem, mi lett volna belőlem, ha nem ide kerülök, a Testvériségbe? Mi lett volna a Sóraszinnut hegyormából, ha egy tenger mélyére veti a vakvéletlen? Ki nézte a Sínisuált, míg az Abroncsvilág ismeretlen, lakatlan volt? Ne engem kérdezzetek, hanem Szúnahaumot. (Ninda: Életem egy falevélen, 52. sómir)nb‑4 nb-5 tűz [-12] Ne engem kérdezz. Nézz önmagadba. Ha te nem tudod a választ, én sem tudom. Ha én tudom, tudod te is. Egyikünk sem tud többet, én nem vagyok különb nálad s te sem énnálam. Testvérek vagyunk a tűz lángjainál. (Ninda: A fény lúmái, 1152.)nb‑5→
ph-20 id [-408] () :: , , , ph‑20 ·· -333 733 191 szó (704 976+24 072+4143) 5 079 102 betű (4 915 091+164 011) 5 616 726 jel (@537 624) | 692, 69,19%, 417 723 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 184 szórás -75–109 (ph-19, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2214. nap, 329 szó/nap, 2294 betű/nap, 76:47/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.18.:555, 3088 5. 0:39 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (36%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (36%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 191 (27%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph – – – | 19 (2%) 673 |