„Sielunti utunk első napján rögtön elmentünk Áintliembe, ahol először beszélt dzserangokkal. Akkor is egy sereg fürdőruhás ember vette körül, most is. De most itt volt Sielunt összes vezetője. Egy hasonló fa tövében ült le, mint akkor, és beszélt az emberekhez.”
Sileni: Naplóm Nindával,
44 009. karisszinan
44 009. karisszinan
– Nem hiszem, hogy vihar lesz – szólt oda Ninda nyugodt közvetlenséggel, szindor nyelven egy családnak, akik riadtan kémlelték az eget pár lépésre tőle. Egy férfi, két nő, három gyerek.
– Hogy mondtad? – kérdezte az egyik gyerek.
– Nekünk szóltál? – kérdezte egy másik.
Persze mind a saját nyelvükön beszéltek, őt nem értették. Ÿlnâ közelebb lépett hozzájuk.
– A kislány nem beszéli a nyelvünket. Azt mondta, nem hiszi, hogy vihar lesz.
– Nem, én sem hiszem – felelte a férfi. – Talán Sụwɬamâból, a katonai támaszpontról jött a hang. A kislány a sũùnỹk hajójával jött, ugye? Már csak a ruhájáról gondolom.
– Igen – felelte Ninda a helyiek nyelvén; ezt a szót már megtanulta. – Ninda vagyok. Aulang Laip, Szúnahaum Testvériség – tette hozzá szúni nyelven, abban a meggyőződésben, hogy a férfi érteni fogja. Még hullámot kialakítani se volt ideje vele, nemhogy lehallgatni, mégis ez volt az érzése.
S a férfi valóban ismerős arccal hallgatta.
– Nỳẅiɬt Âukỳħ Šùlaɬeỹŋből, egy közeli falucskából – felelte szúni nyelven, de a tulajdonneveket nem változtatta át a szúnik dallamtalan kiejtésére. – Ők a családom… a feleségem, Îŋkyâ, ők pedig a gyerekek: Ãyŋɬu, Ħaršë, Dwmṭ és Vèyɬã.
A gyerekeket abban a sorrendben mutatta be, ahogyan épp álltak mellette. Ántlu nagyfiú volt, szindor időszámítás szerint Ninda nyolc és hét-kilenc évesnek nézte – a szúni rendszert még nem szokta meg eléggé, az itteniről pedig nem tudott semmit. Harsi kisfiú, talán négyéves. Dumt egészen kicsi lány, kétéves lehetett. Veila pedig felnőtt nő, legalább tizenegy éves.
Nuilt rápillantott Ílnára, kérdezett tőle valamit, aztán megismételte az egész bemutatkozást a saját nyelvükön. A nő is bemutatkozott nekik.
Ninda arra gondolt: a szúnik a kitűzőkkel ezt az egész bemutatkozási ceremóniát tökéletesen kiiktatták az életükből. Sokkal egyszerűbb nélküle.
– Te honnan tudsz a nyelvünkön? – kérdezte.
– A Testvériségnek dolgozom, a munkahelyemen tanultam – felelte Nuilt azzal az éneklő hanghordozással, amit Nindának később még volt alkalma megszokni szindoroktól és sieluntoktól is.
– Melyik hajón? – csodálkozott Ninda. Úgy tudta, dzserangok nem dolgozhatnak a hajóikon.
– Nem hajón, a városban, a Testvériség itteni kirendeltségén. Én az utasokkal foglalkozom, jegyeket adok el, válaszolok a kérdéseikre. S te? Szindorul beszélsz, szindornak is nézel ki, de szúni köntöst viselsz. Az én gyerekeim nem tudnak szúniul, és még soha nem volt rajtuk ilyen köntös.
Ninda lepillantott a köntösére. Két köntöse volt, ezt, a kéket akkor kapta, amikor a hajóra jött, a fehéret pedig a törzsétől ajándékba a sáhaddif-hinahaóran után.
– Szindornak születtem, de a Testvériség tagja vagyok – felelte. Ekkor vette észre, hogy Ílna feléjük tartja a suagját, vagy akárhogy is hívják, vagyis most érti, amit beszélnek.
– Nem tudtam, hogy bevesznek szindorokat is – dörmögte Nuilt.
– Én sem tudok többről – felelte Ninda.
– Nem is hiszem, hogy lennének. A szúnik elég elzárkózó társaság, tíz éve dolgozom nekik, de alig ismerem őket jobban, mint az első nap.
Eddig a második sielunt, akivel beszél, gondolta Ninda. Mind a kettő szóba hozta a szúnikat és rögtön az elzárkózásukról kezdett beszélni. Ekkor Ílna átállította a fordítógépet, ő most az anyanyelvén beszélt, és a gép szúnira fordított.
– Âukỳħ úr, a kislány az én vendégem e pillanatban. Szeretném megkérni, hogy ne terhelje őt a szúnik elzárkózásának problémájával, amiről nem tehet, az okát sem tudja, hiszen csak pár napja csöppent közéjük, számára éppoly érthetetlen, mint nekünk.
Lám csak, gondolta Ninda. A védelmébe vette. Történetesen tévedésben van, hiszen ő pontosan tudja a szúnik elzárkózásának okát, de ebbe persze az ittenieket nem kell beavatni.
Nuilt meglepve vakarta meg az orrát.
– Bocsássanak meg – mondta. – Önnek teljesen igaza van, Dẅɬeẏoṣt asszony. Voltaképpen… politizálni kezdtem egy gyerekkel. Bocsánatot kérek a faragatlanságomért. Meghívhatom önöket valamire engesztelésül?
– Köszönjük, de éppen az imént ettünk – felelte Ílna barátságos mosollyal. – Nincsen semmi baj.
– Ön nagyon kedves… professzorasszony, ugye jól tudom?
– Talán hallott rólam?
– Itt-ott. Kicsi világ Šyêɬŭnṭ.
Ninda nem tudta, mi az a professzor, ezt a szót még soha nem hallotta – a gép nyilván nem fordít rosszul –, de Ílna érzelemképéből világos volt a helyzet, Nuilt valami fontos embernek tartja őt, és ő valóban az is, annyira, hogy ezáltal közöttük társadalmi szakadék keletkezik. Nuilthoz még nem tudta felépíteni a vivőhullámot, így nem hallgathatta le, de a hangsúly, az arcjáték, a testbeszéd megerősítette a következtetése helyességét. Ideje közbelépni.
– Ha itt én vagyok a vendég, akkor szeretnék többet megtudni rólatok – szólalt meg határozottan. A szúni nyelvet választotta, mert Nuilthoz beszélt.
– Semmi akadálya – volt a válasz. – De nem ülnénk le?
Leültek, kissé távolabb egy fatörzsekből összerótt asztalhoz. A gyerekek nem, ők elfutottak játszani, az anyjuk elnézést kért és velük tartott. Ninda jobban örült volna, ha egy fa tövében ülhet a fűben, de a két sielunt láthatóan kényelmesebbnek találta így. Ílna az asztal közepére tette a fordítógépet, Nuilt pedig egy-két matin át beszélt magáról és a családjáról. Nindának ez elég volt a hullám kialakításához, most már le tudta hallgatni.
– Azért igazából szeretek a Testvériségnek dolgozni – kanyarodott végül vissza a férfi a munkájához. – Az én végzettségemmel nem sok munkahely van Sielunton, ahol ilyen jól fizetnek. A szúnik pedig kedves emberek… jó, az elzárkózásukat persze tiszteletben kell tartani, de ha az ember tudja, hol a határ, olyanok, mint a ṣyôrŋ. Ez egy hasonlat… ööö…
– Az az ital, amit nemrég ittunk – szólt közbe Ílna.
Ninda mosolyogva bólintott.
– Á, tehát ismerik… azazhogy te is ismered. Néhány egyszerű szabályt kell tudnom, ez minden. – Ninda kérdő arckifejezésére folytatta. – Hát például nekem ismernem kell a hajók belső felépítését, mert az utasok kérdéseire válaszolnom kell, de ez csak azokra a szintekre vonatkozik, ahol ők vannak. Gyakran tesznek föl kérdéseket, hogy mi van a többi szinten, és nekem nemcsak azt kell felelnem, hogy nem tudom, hanem annak is elejét kell vennem, hogy a szúni főnökeimet kérdezzék.
– Én sosem értettem, mi olyan nagy titok a többi szinttel kapcsolatban – mondta Ílna. – Te tudod?
Ninda nemet intett.
– De te jártál azokon a szinteken.
– Hát persze.
– Titkoltak előled bármit?
Ninda értetlenül nézett rá, de Nuilt fölemelte az ujját.
– Várj, erre én is tudok felelni. Engedje meg, professzorasszony. Őelőle nem titkoltak semmit, mert ő is szúni. Náluk valami sajátos fajta egyenlőség van érvényben. Az irodában mindenkinek megvan a pontos rangja, és egy nagyon gondosan kijelölt hierarchiába vagyunk mindnyájan besorolva, csakhogy ez őket egy pillanatig sem érdekli. Mintha nem is létezne. Negyvenen vagyunk, abból hatan szúnik, ők vannak a rangsor legtetején, olyan pozíciókban, amiket én soha nem is tölthetek be, de ezek tökéletesen névlegesek, ugyanazt a munkát végezzük, ugyanazért a fizetésért. Viszont ők hatan egy külön kis telepen laknak, ahová senki más be sem léphet. Szóval a munkában teljes egyenlőség, a magánéletben viszont nem közösködnek senkivel.
Ninda mosolygott. Persze hogy nem. Senkinek semmi baja a dzserangokkal, de hát mégse szúnik.
←nb-25 háló [-24] Az első elmékben, amiket Ninda kikutatott, gyűlöletet, gonoszságot látott. Szülőbolygóján kevés elmével volt másképp. Ez akkor is szörnyű lenne, ha nem lenne meg a képessége. Ezzel a lelki teherrel csak azért nem lett belőle egészen torzult személyiség, mert kezdettől elutasította, s már kisgyermekként egy tudós távolságtartásával kezelte a gonoszt. (Aini: Ninda lélekrajza a csoport számára, 2. szint 4. kör, D3N rind, 52/12/244.)nb‑25 nb-26 Nuilt [38] Sielunti utunk első napján rögtön elmentünk Áintliembe, ahol először beszélt dzserangokkal. Akkor is egy sereg fürdőruhás ember vette körül, most is. De most itt volt Sielunt összes vezetője. Egy hasonló fa tövében ült le, mint akkor, és beszélt az emberekhez. (Sileni: Naplóm Nindával, 44 009. karisszinan)nb‑26 nb-27 titkok [-25] A hipertéren át üzenetet küldeni csupán az agyunk erejével – ha ez lehetséges lenne, a távközlési cégek egy pillanat alatt omlanának össze. De nem lehetséges. Csak a képesség birtokában, és kell hozzá néhány százezer fa. (Ninda: Feljegyzések az utánunk jövőknek, 4. kötet, 34. sómir, 18. singir)nb‑27→
ph-20 id [-408] () :: , , , ph‑20 ·· -333 733 191 szó (704 976+24 072+4143) 5 079 102 betű (4 915 091+164 011) 5 616 726 jel (@537 624) | 692, 69,19%, 417 723 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 184 szórás -75–109 (ph-19, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2214. nap, 329 szó/nap, 2294 betű/nap, 76:47/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.18.:555, 3088 5. 0:39 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (36%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (36%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 191 (27%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph – – – | 19 (2%) 673 |