„A történet leghumorosabb része: bizonyára mi voltunk az elsők a történelemben, akik egy nő genetikai kódjából megmondtuk, szült-e már gyereket.”
Ámmaít Ídara: Barátságom Nindával,
1320.
1320.
Angaur Dzsúrarengi
43 657. senut nesszihuran
770
A világot, a rajta levő egyetlen nagyobb szárazföldet és a fővárost egyaránt Gresszinek hívták. Aungirral szálltak le, itt sehol nem lenne hely annál nagyobb hajónak, s az ablakból Ninda buján zöldellő erdővel borított vidéket látott, amiből egy részen szürke-barna hegyvonulat emelkedett ki. Hosszúkás földnyelv felé tartottak, amit a hegylánc választott el egy nagyobb földdarabtól. Mindkét irányban végtelenbe nyúló óceán fogta közre.
– Vannak olyan világok is – mesélte Rano –, ahol egyáltalán nincsen szárazföld. A Henniri Köztársaságnak van egy világa, amit teljes egészében víz borít, de van benne őshonos élet. Méghozzá nagyon változatos. De a lakossága nulla, még a tengerfenékre sem építkeztek, mert nagyon mély, inkább a holdján laknak.
Az aungirok a város szélén egy nagy parkolóba ereszkedtek le, szép sorban húszan, és amint kiszálltak az utasok, visszamentek újakért. Más helyekre is érkeztek aungirok, a hajó nagyon nagy forgalmat bonyolított le ezzel a kicsiny népességű világgal. A Nindáékkal együtt érkezők többsége átsétált a réten és felkereste a legközelebbi üzleteket, vagy elindult gyalog a városba. Egy részük pedig a közelben várakozó buszokhoz. Rano, a gyerekek és Lí csak egy pillantást vetettek az üzletsorra, megkerülték, elsétáltak egy óriási szálloda előtt – balról a nyolcemeletes, csillogó-villogó szálloda, jobbról trópusi park, attól se sajnálták a pénzt, minden fűszál méretre vágva, minden pad, kerti lugas makulátlanul tiszta, rendezett, és a túlsó szélét nem is lehetett látni –, aztán még néhány kisebb épület, ahol persze enni-innivalót árultak, és elérték a nyolcvan-száz rígin széles parti homoksávot. Tarka napernyők sokasága, a homokra terített takarókon, matracokon heverésző emberek, szaladgáló, labdázó gyerekek. És a végeláthatatlan óceán. Az sem volt üres, kisebb-nagyobb hajók sokasága pöttyözte.
– Ha fürdeni akartok, semmi akadálya – mondta Rano. – Itt semmi sem drága, de a tengerpart végképp ingyen van.
– Nekem hárman is elmondtátok, hogy a hergát okvetlenül próbáljam ki – felelte Ninda. – Úgyhogy szeretném kipróbálni, akkor legalább megtudom, hogy mi az.
– Okvetlenül – nevetett a tanár, és egy pillanatig tanulmányozta a suagját. – Meg is van. Erre gyertek.
Elhaladtak a szálloda tengerparti oldalán, amit egy újabb üzletsor követett, ott befordultak, és az egyik épület előtt állt egy állat. Műanyagból volt. Két oszlopszerű hátsó lábán állt, hosszú, vastag farkára támaszkodott, törzse meredeken a magasba nyúlt, a végén nagy, kissé hosszúkás fejjel. Nagy, zöld szeme lepillantott az érkezőkre, szájában apró fogak sokasága villogott. Két hatalmas szárnyát oldalt kinyújtotta. A törzse zöld volt, sokféle árnyalatban, a szárnya sötétebb, a feje egészen világoszöld. És akkora volt, mint az épületen két emelet.
– Ez a herga – mondta Hilkinu.
– És mit lehet vele csinálni? – bámult föl Ninda a magasba.
– Föl lehet rá ülni!
– Igen? Jó, hát üljünk föl.
S besétált a kapun.
Áthaladtak egy csarnokon, amit hergák képei és szobrai díszítettek, s turistakülsejű emberek mászkáltak benne, és fölsétáltak egy emeletnyit egy emelvényre, amin egy férfi előzékenyen köszöntötte őket, és száz gresszit kért. A pénzt is gresszinek hívták. Rano fölfedezett egy pénzautomatát, megérintette a palan gombját, és egy köteg vékony, fehér műanyaglapocskát kapott, amiket odaadott az embernek.
– Mennyi az a száz gresszi? – kérdezte Szinensi, mialatt az ember valami készülékkel kezdett foglalkozni.
– Tizenkét ezred – felelte a tanár. Az ember megnyomott egy gombot a nyakában lógó készüléken, és biztosította őket, hogy csak egy egészen keveset kell várni. Így is volt. Közben antiövet kellett venniük magukra. Ninda nyugodt mozdulatokkal a derekára, vállára és combjára csatolta, különféle sportok alkalmával már sokszor volt rajta ilyesmi.
Az emelvény tágas, zöld rétre nyílt, aminek a füve teljesen le volt taposva, és ritkás erdőben folytatódott. Ebből az erdőből jöttek elő a hergák, egyik a másik után, döngő léptű, toronymagas óriások. Szép lassan cammogtak oda az emelvényhez, és érdeklődve lenéztek rájuk.
– Hűha – mondta Ninda önkéntelenül, amire az egyik herga egyenesen őrá nézett, és le is hajolt hozzá. Nem volt két egyforma színű és mintájú. Zöldek, kékek, vöröses-narancsszínűek is voltak közöttük. Az, amelyik lehajolt Nindához, fekete volt, a feje szürke-barna foltos. Egyenesen Ninda elé hajtotta a fejét, ami jóval nagyobb volt, mint ő.
– Simogasd meg bátran – mondta a férfi. – A neve Hrond.
Ninda megsimogatta a herga hatalmas orrát, ami sokkal nagyobb volt, mint az ő feje. S meglepve érezte, hogy meleg. Ez egy melegvérű állat. Érdeklődve tanulmányozta őt két óriási zöld szemével. Aztán fölegyenesedett, hogy egy kis lebegő robot különös szerkezetet illeszthessen a hátára, ügyesen eligazgatta, aztán a herga hasa alatt összecsatolta. Nindának a férfi odanyújtott egy védőszemüveget, hogy tegye föl.
– Kapcsold be az övet és emelkedj föl.
Ninda felröppent Hrond fölé, és leereszkedett arra a szerkezetre. Könnyű volt megtalálni, hová tegye a lábát. Becsatolt egy hevedert a derekán, s immár biztosan ült a herga hátán, öt-hat rígin magasan a föld fölött.
Az állat nem várt semmilyen jelre. Elindult lassú lépteivel a réten, ami Nindának döbbenetesen újszerű élmény volt, hiszen ő ennél köznapibb állatok, mean vagy innum hátán sem ült még soha. Hrond cammogó lépéseiben volt valami különös, megnyugtató ringatás. De nem sokáig tartott. A herga kissé előredőlt és meggyorsította lépteit, roppant súlyához képest meglepő sebesen haladt, aztán kitárta két hatalmas, szürke szárnyát, amiken több felnőtt ember végigfekhetett volna, és csapott velük egyet lefelé. Ninda várta a következő lépés billenését, de az elmaradt. Az erdő közeledő fái egyszer csak zsugorodni kezdtek, s egy pillanat múlva már alattuk voltak. Hrond egészen lassan, lapos ívben emelkedett, egészen kevéssel az erdő fölé, de ahogy repültek, egyre magasabban jártak. Már messzire el lehetett látni a dzsungel fölött.
Hrond kissé megbillent balra, kanyarodtak. Messze elöl Ninda meglátott egy csapat aungirt, amint fölfelé tartanak, ezek nem ott szálltak le, ahol ők, de ugyanebben a városban. A város messzire elnyúlt előttük és mögöttük is, végig a tengerparton egy keskeny sávban, de már távolodtak tőle, Hrond balra tartott, a bal oldali part felé. S nemsokára kint voltak a tenger fölött. A herga most egyenesbe fordult, nagyjából követte a partvonalat, aztán a part kanyarodott, ő pedig egyenesen repült tovább – megint a dzsungel fölött voltak.
Ninda most repült életében először úgy, hogy nem egy zárt, gravitált járműben volt, hanem érezte a szembefújó szelet, teste tehetetlenségét, amint Hrond irányt vált, meg amint enyhén föl-le billeg. Ez még annál is különösebb volt, mint negyvenhét évvel ezelőtt, amikor a Testvériségbe került. És nagyon élvezte. Eszébe sem jutott szólni Hrondnak, hogy forduljanak vissza. A herga pedig magától nem tette, csak időnként enyhe szögben kanyarodott, hol balra, hol jobbra.
Átrepültek egy másik város fölött, aztán tóvidék következett, fürdőzőkkel, kis hajókkal. Rétek, gyümölcsösök, falucskák, megint erdő, óriási fákkal, és Hrond ereszkedni kezdett. Hol akar itt leszállni, tűnődött Ninda, aztán rájött, hogy mire lejjebb érnek, túljutnak ezeken a fákon, és látni fogják, mi van mögöttük.
De ott is dzsungel volt. Aztán amikor Hrond lába talán már a fák lombját súrolta, feltűnt egy kis tisztás. Könnyedén földet értek, Hrond futott egy kicsit, és megállt.
Ninda körülnézett. Sűrű erdő minden irányban, és tudta, hogy sok-sok szirszi távolságban nincs is más. Most először volt igazán messze minden emberi lénytől.
Kioldotta a hevedert és leereszkedett Hrond hátáról. A herga odasétált egy fához, amin akkora gyümölcsök nőttek, mint Ninda, és falatozni kezdett.
←oa-24 leköszönés [-25] Nem Ninda a válasz minden elképzelhető kérdésre. Ninda a kérdés minden elképzelhető válaszra. (ÀLAN: Hősköltemény)oa‑24 leköszönés oa-25 herga [107] A történet leghumorosabb része: bizonyára mi voltunk az elsők a történelemben, akik egy nő genetikai kódjából megmondtuk, szült-e már gyereket. (Ámmaít Ídara: Barátságom Nindával, 1320.) :: Gresszi, Angaur Dzsúrarengi, 43 657. senut nesszihuran, 770oa‑25 herga oa-26 dzsungel [49] Az életünk céljait vagy elérjük, és akkor megszűnnek célok lenni, vagy olyan sokáig nem érjük el, hogy már lemondunk róluk. Élni csak úgy lehet, ha mindig újabb és újabb célokat találunk magunknak. (Lí-Nindaran: Az Első Szían, 114. sómir)oa‑26 dzsungel→
ph-28 id [-924] () :: Szúnahaum, Hangilaoran, 43 714. senut algillíszan, 620ph‑28 id ·· -899 741 186 szó (712 730+24 303+4153) 5 136 620 betű (4 970 954+165 666) 5 675 067 jel (@538 447) | 700, 70%, 422 731 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 134 szórás -25–109 (na-19, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2270. nap, 324 szó/nap, 2262 betű/nap, 77:49/sómir, 0,95 oldal/nap | 2027.8.30.:1020, 3085 30. 11:45 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (35%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (35%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 199 (28%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph A HOMBÉBAN | 27 (3%) 673 |