„Egy évszázadig reméltem, hogy a szindorok elfelejtik ezt az egészet és végre csak egy embert látnak bennem. De aztán beláttam, hogy ehhez nemzedékek kellenek. Talán jelképerejű, hogy ami nálunk egy évszázad, az náluk csak négy és nyolc év.”
Ninda: Életem egy falevélen,
1025. sómir
1025. sómir
Ḱaŷndïmban leszállt az éj.
Még csak délután volt pedig, a zöld órája. De a nap eltűnt. Háromezer-száznyolcvannégy óriási városhajó állt mozdulatlanul a főváros fölött, szorosan érintkezve, és eltakartak mindent. A Súûnnaṙòt-vidék, a Dêý-hegység falvai, Śẅneṙ nagyvárosa, a Mëiḱa-síkság városai, az Ùńurôp-sivatag északnyugati nyúlványa, a Dïreyt alsó folyásának völgye, a Vâsinnòõyp dombjai – hatvanezer ŷmuś terület mindenestül bekerült a legnagyobb árnyék alá, amit ember valaha teremtett.
– Nagy Sýÿllõip – dünnyögte Érśom asszony a teraszról felbámulva a beláthatatlan távolságra elnyúló, szürke felületre.
Sokan mondtak hasonlókat. Nemigen akadhatott senki idelent, aki ne fölfelé nézett volna.
A Híruan Dzsindumi 2-siszu szektorában, a Csillagvédelem hajóparancsnoksági termében egy fiatalember, Esszungi fölpillantott a faliórára.
500.
– Megérkeztünk – mondta, s a háromezer-száznyolcvannégy hajó alján kigyulladtak a leszállófények, hajónként ezer-kétezer darab, közepes erősséggel. A város nappali fénybe borult, világosabb lett, mint nyáron fényes délben. Egy pillanat múlva pedig kinyíltak a kis rejtekajtók és megindultak a dzsindrobotok. Több tízmillió apró gömböcske áramlott ki a hajók gyomrából, körülvették az épületeket, elözönlöttek mindent.
Érśom asszony a Külső Erők új parancsnokára, Mèëtẃn tábornokra nézett. Néhány lépésre álltak egymástól a teraszon, de kettejük között is átsüvített egy szürke gömb.
– Most már talán értik, miért tiltottam meg minden ellenállást. Egyetlen ilyen robot egy lövéssel elsöpri ennek az épületnek a negyedrészét, pedig nem nagyobb a fejemnél. És nem tudnánk kilőni őket. Hiszen még megszámolni sem tudjuk.
– Még a hajókat sem – mondta a tábornok borúsan. – Több ezer vagy több tízezer… de lehet, hogy fölöttük még több van.
– Lehet – bólintott a miniszterelnök. – Az egyetlen, ami segíthet, ha tudunk értelmesen tárgyalni velük.
– Önbe vetjük bizalmunkat, asszonyom – mondta a tábornok feszesen.
Dzsindek keringtek Dẁnśy és Eĩdì feje fölött is, akik az elnöki palotától két utcányira, a Dòsṙeẃt parkban ültek a fűben, sok ezred magukkal, és vártak.
– Ezek fegyverek – suttogta a lány, és a fiúra nézett.
Dẁnśy csak bólintott.
– De én… mi azt hittük, hogy békés szándékkal jönnek…
– És nem úgy jöttek? Ha meg akartak volna minket támadni, egyetlen hajó is elég lett volna, hogy porrá lője az egész fővárost.
– Jól beszélsz, barátom – szólalt meg mellettük egy férfi. – Ha a sũùnỹk úgy akarták volna, már nem élnénk.
– Eszemben sem volt ilyesmit feltételezni – rázta meg a fejét Eĩdì. – Senki sem mészárol le céltalanul milliókat.
– Azt sem kellene megtenniük, ha erőszakkal akarnak fellépni – mondta egy másik férfi. – Nekünk is vannak olyan fegyvereink, amikkel a Ḩeëmůn-hegy tetejéről le lehet puffantani engem, ahogy itt ülök, és közben a mellettem ülőknek nem esik bántódása. Ostobaság lenne azt hinni, hogy a sũùnỹknak nincsenek. Azért nem használnak fegyvert, mert nem akarnak. S ha végigtekintesz a történelmen, azt fogod látni, hogy máskor sem akartak. Ha kell, megvédik magukat, akár fegyverrel is – mint mindenki. Erre kellenek a robotok.
– Talán éppen őt fogják megvédeni – jegyezte meg az előző férfi.
– Bárcsak úgy lenne, barátom. Nemsokára talán kiderül.
Esszungi néhány tizedmatival a dzsindek kibocsátása után már átszólt Nindáéknak.
– Szilgut Hauri, itt a dzsáhifannan-fódarangi. Indulhat a síomaungir, a Sínisuált terítettük a fejük fölé.
Ninda rámosolygott a fali kivetítőn.
– Hpómannin dzsígí lbaíhpat-ségun: ílin sangé Sínisuálíhp, júlin rgisszimuat hpangdzsá szúninnip farrígaran Sínisuálillan dzsamdí.
Angrolími mosolyogva megsimogatta a kislány vállát, és lefordította az idézetet, mialatt azok hárman besétáltak a síomaungirba.
– Két helyen érezheted biztonságban magad: akár a Sínisuál alatt, akár bárhol, ahol szúni testvéreid megteremtik neked a Sínisuál bármilyen utánzatát. A Szádífan dzsullából.
Lentről sokáig észre sem vették a lassú tempóban ereszkedő kis járművet, szürke teste beleolvadt a fölötte lebegő hajótestek szürkeségébe. A Mùloḱyn-torony tetején levő tévékamera fedezte föl, amikor a Vẘrandĩ-torony csúcsa elé ért.
– Barátaim – szólalt meg Ḱeŷl Lỹŷkśůnaḩỳ izgatottan a kivetítőkön –, most láttunk meg egy kishajót a Vẘrandĩ-épület és a Mùloḱyn között, ferde vonalban ereszkedik, és várhatóan Nûssïẘp szobránál fog földet érni! Senki sem tudja még, ki ül benne, de… hátha eljön ő is!
A Dòsṙeẃt parkban is nőtt az izgalom, akárcsak az egész országban. Dẁnśy egyszer csak odahajolt Eĩdìhez.
– Ő ül benne!
– Hát reméljük…
– Nem kell remélni. Nézd meg jobban a képet!
A lány figyelmesen nézte a kivetítőt. A hajócska méltóságteljes lassúsággal ereszkedett, körülötte több tucat dzsindrobot keringett folyamatosan, és… a lámpák fénye megcsillant egy kis fehér gömbön a hajó fölött.
– Igen – suttogta kiszáradt szájjal. – Ő az.
– Gyerünk! – vágta rá a fiú, felugrott, megragadta a lány kezét és elindult a fűben üldögélő emberek tömegében.
– Dẁnśy!… Elment az eszed?… várj már… úgysem juthatunk a közelébe!
– Dehogynem! Majd megérted, most fussunk!
Kiértek az utcára, ahol mindent elleptek az emberek, de azért lehetett sietni. Futni nem nagyon, az üldögélő emberek tömegében összevissza kanyarogva, de ők csak loholtak. Aztán Eĩdì rákiáltott a fiúra.
– Várj! Erre!
És lefutott az ỲYmoń aluljáróba. Dẁnśy utána. Az aluljáró kongott az ürességtől. Hát persze. Ki is jönne le ide, hogy ne láthassa a történelmi jelentőségű eseményt?
– Nagy vagy, Eĩdì! – zihálta a fiú, ahogy rákapcsoltak. Átrohantak a Śaẅẁm épület alatt, a Dṙòmen alatt, és fel a felszínre megint. Pillanatokba telt. S ott voltak, a szobortól alig ötven ŷomra. Itt már nem lehetett futni, az emberek nem ültek, hanem álltak, illetve kifelé húzódtak, utat engedtek a leszállni készülő hajónak.
De az megállt a szobor fölött egy lìaḩâãddal. A teteje hangtalanul kettévált és belecsúszott az oldalába, amiből így alacsony korlát lett, s a tömeg megláthatta a bent álló három apró alakot. A két szélső fekete kezeslábasban és fekete sapkában, a középső ujjatlan fekete köpenyben, alatta piros ruhában, a fején kék sapka. Mindhármuk arcán fekete sivatagi porálarc a jól ismert MÙRỸN-jelvénnyel, az egymásba fonódó N és M betűkkel. Ugyanilyen volt a várost ellepő tüntetők arcán, ez a jelvény díszítette a ruhájukat, a városszerte lobogó több tízezer zászlót, amik csattogtak a megélénkülő szélben.
Csak a szeme látszott, de senki sem akadt a Galaxisban, aki ne ismerte volna fel.
Aztán fölemelte a kezét és levette az álarcot.
– Ninda vagyok.
Szindoria felrobbant a boldogságtól. Az emberek sírtak és nevettek, a mellettük álló vadidegeneket ölelgették.
– Sikerült – mondta közben Szinensi csípősen, de persze nem élőszóval. – Megdöntöttél minden rekordot. Ennél nagyobb ostobaságot lehetetlen mondani. Azt hiszed, van itt bárki, aki nem tudja, ki vagy, te sengiri?
– Te vagy a sengiri – felelte Aini nevetve, de közben meg sem moccant. – Mi mást mondott volna? A történelem nemigen szolgál útmutatással, hogy mit mondjon ilyen esetekben először egy dzsáhifannun-šydonīmas.
Ninda is nevetett, de ezt észre sem vehette az arcát figyelő több tucatnyi kamera. Csendet kérőn feltartotta karját, de még vagy két matiba telt, hogy a közelben csitulni kezdjen a hangzavar.
– Örülök, hogy látlak benneteket – szállt a hangja a téren, a városban, a Galaxisban. – De még nem tudok veletek beszélni. Először Vûyrd Ḱïyṙeànhoz jöttem. Hol találom?
Könnyen megadhatták a választ – a Csillagvédelem értette a dolgát. A síomaungir földet ért a szobor háta mögött, a három gyerek kilépett a park füvére és elindult a tiszteletteljesen kettéváló tömegben az elnöki palota felé. Fejük fölött követte őket az Uori, egyetlen fehérként a mindenütt ezrével rajzó dzsindek szürkeségében.
Harminc lépést tehettek meg, amikor felharsant egy fiúhang, szúni nyelven.
– Hé, te sengiri!
←ogt [-1018] SZINDORIASZINDORIA og-1 érkezés [97] Egy évszázadig reméltem, hogy a szindorok elfelejtik ezt az egészet és végre csak egy embert látnak bennem. De aztán beláttam, hogy ehhez nemzedékek kellenek. Talán jelképerejű, hogy ami nálunk egy évszázad, az náluk csak négy és nyolc év. (Ninda: Életem egy falevélen, 1025. sómir)og‑1 og-2 kapu [-16] Nem tudom, miért hiszik annyian, hogy a szindoriai dzsáhifannun volt pályafutása csúcspontja. Ő semmilyen jelentőséget nem tulajdonít neki pályáján. (Hait Kirísz: Ninda, 302.)og‑2→
ph-27 id [-1019] () :: Szúnahaum, Jasszani-Haugímú, 43 714. szahut nisszugópan, 542ph‑27 ·· -997 740 008 szó (711 614+24 251+4143) 5 128 343 betű (4 963 013+165 330) 5 666 671 jel (@538 328) | 699, 69,9%, 421 730 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 131 szórás -22–109 (na-7, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2267. nap, 324 szó/nap, 2262 betű/nap, 77:50/sómir, 0,95 oldal/nap | 2027.8.30.:229, 3084 25. 22:30 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (35%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (35%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 198 (28%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph A HOMBÉBAN | 26 (3%) 673 |