„Valójában, úgy gondolom, egyetlen dolgon alapul, hogy a Testvériség a spirálkar egyik legjelentősebb népévé nőtte ki magát. Azon, hogy nekünk mindig és mindenhol fontos, hogy a környezetünk otthonos, szép, kellemes legyen, és minden szükségessel be legyen rendezve.”
Hait Kirísz: Emlékiratok, 287.
Hangilaoran
43 698. senut muandzsan
360
Hangilaoran idriha sok tekintetben hasonlított a szúnik óriás városhajóihoz. Persze nem közlekedésre szánták, szilárdan a hegy mélyébe volt vájva, és természetesen semmilyen meghajtása nem volt. De a külső burkolata volt olyan masszív, mint a hajóké, még masszívabb is, hiszen tartania kellett a hegytömb roppant tömegét.
A belső elrendezésben volt a nagy különbség. A szúnik szerették a kis eldugott zugokat, apró terecskéket például a hajók lakószektorainak belsejében, ilyenekkel Ninda is találkozott már az Aulang Laipon töltött első napjai során is. Voltak olyan helyek, amiket valóságos labirintusként építettek meg, többszintes, zegzugos folyosórendszerekkel, de ezek nem voltak nagy kiterjedésűek. Hangilaoran azonban egészen ilyen volt, csak más értelemben. Az egyes nagyfedélzetek, fedélzetek és fedélközök egymáshoz képest a legteljesebb összevisszaságban helyezkedtek el, szét is voltak darabolva fizikailag, némelyiknek több szinten voltak részei, nem is pont egymás fölött; vagy éppen ugyanazon a szinten, de nem egybefüggő területeken. S persze mindnek voltak külső részei, Szúnahaum más részein, a Felhő más világain és hajókon fekvő iskolái és kutatóintézetei. Ennek persze megvolt az oka, részint technikaiak – ott daraboltak szét egy-egy fedélzetet, ahol egy másiknak egybefüggő területre volt szüksége –, részint abból az elvből is fakadtak, hogy a különböző szakterületeken dolgozó embereknek keveredni kell egymással, hogy ne csak a saját szakmájuk problémáit, világképét, gondolatait ismerjék.
Ninda nagyon szerette Hangilaoran széttagoltságát. Az egyik kedvenc helye például a Szommikun-park volt, egy kör alakú, nagy térség, rengeteg fával – persze két emelet magas terem volt –, ahová tíz folyosó nyílt, és azok összesen tizenhat különböző fedélzet részeihez vezettek. Így itt mindig találkozhatott filozófusokkal, festőkkel, táncművészekkel, világmérnökökkel, fizikusokkal, csillagászokkal, csillagközi és gazdasági jogászokkal, növényorvosokkal, hipersebészekkel, pszichológusokkal, nyelvészekkel, katasztrófamérnökökkel, gyógypedagógusokkal, beszédterapeutákkal és persze történészekkel, akik közé maga is tartozott. A park közepén álló janníhaumban mindezek naponta megfordultak, de az egyetem többi fedélzetén dolgozókkal is gyakran találkozott.
Mindarúgi például szemorvos volt, részt vett több száfunnupszem tervezési munkálataiban – történetesen Sileni szeménél nem volt ott, éppen kint volt a Galaxisban, de látta.
– Igen, láttam a szemedet – mosolygott a kislányra, aki vidáman visszavigyorgott rá –, én nem dolgoztam rajta, de a fedélköz híradójában bemutatták a terveket, mindegyiket bemutatják. Ritkaság, hogy ilyen kisgyereknek egyszerre mindkét szemét pótolni kell, úgyhogy alaposan megnéztem. No persze akkor még semmire sem hasonlított, amire te azt mondanád, hogy „szem”. Várj, ilyesmi volt.
Elővette a suagját, kicsit matatott rajta, és odaadta nekik. A képernyőn látható ábra csakugyan a legkevésbé sem emlékeztetett szemre. Az egész apró, színes, sokszögű alakzatokra volt osztva, nagyon sokféle színben, és kis jelek voltak bennük, betűk, számjegyek meg teljesen idegen ábrácskák.
– Ez egy szem ideghártyájának rajza – magyarázta a nyurga, kopaszodó, világos bőrű orvos –, vagyis egy kis részlet belőle. Körülbelül nyolcvanezer ilyen képből áll. Neked persze kétszer ennyire volt szükség, hiszen a két szemünk idegfelépítése egyáltalán nem azonos.
– Miért nem? – tudakolta Sileni.
– Miért lenne az? Amikor egy magzat kifejlődik, a két szeme egymástól teljesen függetlenül megy végig a kialakulási folyamaton. Akárcsak a két keze vagy a két veséje. Semmi ok rá, hogy egyformák legyenek.
– A szimmetria fontos dolog – nevetett Riangri, a festő, aki absztrakt festészetet tanított –, de a töretlen, hibátlan szimmetria egy ponton túl unalmassá válik.
– Nem hiszem, hogy a természetnek ez volt a szempontja – derült Mindarúgi –, de kétségtelenül így van. Erről jut eszembe, tetszett a múltkori sorozatod azokkal a háromdimenziós festményekkel.
– Köszönöm, én is szeretem csinálni. Most egy hasonlón dolgozom, a fordított perspektívát szeretném minél többféleképpen ábrázolni.
– Mi az a fordított perspektíva? – kérdezte Sileni. Riangri nyomban elővett példákat és nekifogott elmagyarázni, de Ninda fölkelt és átsétált a park másik részére, ahol kis lugas vezetett be a miniatűr erdőcskébe, mert megszólalt a suagja. Ílna hívta, akivel már vagy egy éve nem beszélt. Sielunti nyelven üdvözölték egymást – ennél többet Ninda nem is nagyon tudott –, aztán az asszony megkérdezte, nem jár-e Ninda hajója mostanában a Lomer-halmaz környékén.
– Elvállaltam egy tanfolyamot az andviti egyetemen – mesélte –, húsz szúni évig leszünk ott, gondoltam, közben hátha megfordulsz arrafelé. Persze húsz évre előre nyilván nem tudod. De közel van Hinnuldudhoz, ahol mostanában jártál már.
Ninda pontosan tudta akárhány milliárd évre előre, hogy Szúnahaum világa mindig itt lesz a Felhőben, de természetesen nem ezt válaszolta.
– Valóban nem tudom, de ha arra járok, megkereslek. Milyen hely Andvit?
– Nem sokat tudok róla. Nagyrészt élettelen, egy kis területet tettek lakhatóvá, az nagyon szép, láttam egy-két képet.
Vagy egy limlit beszélgettek, aztán Ninda visszament a janníhaumba, ahol Sileni már nem a két felnőttel beszélgetett, hanem mint oly sokszor, egy dzsomdzstűzhely mellett állt és az edénybe kukucskált. Ennek a janníhaumnak nem voltak dzsilaunjai, másra használták a helyet, ezért nem alkalomszerűen állítottak föl dzsomdzsokat, hanem mindig volt belőlük hat darab.
– Vidd csak onnan az orrocskádat, lilkumilku – szólalt meg a feje fölött Órkeni, egy idős néni –, nem kapsz te abból.
– Ugyan miért nem? – kérdezte Sileni, mintha nem tudná; a gyerekek hagyományosan ezt a kérdést tették föl erre a közlésre válaszul.
– Mert még nincs kész – mondta Órkeni is pontosan azt, amit ilyenkor szoktak. Ninda is odalépett és belenézett a jókora kondérba. Szilambrunu, állapította meg. Jó fűszeres étel, Sileni imádja.
– Ninda – hallotta a nevét a háta mögül, megfordult.
– Elgiszi – mosolygott a liktenit-upeszek fiatal törzsfőnökére, s egy pillanat múlva a másikat is meglátta mellette. – Narongi! Törzsem két feje!
Köszöntötték egymást, ahogy törzsfőnökök és törzsbeliek szokták, előbb egymáshoz érintve kettejük haudzsiját, majd mindkettőt odanyújtva Naronginak, aki tenyerébe fogta csuklójukat a karpereccel. Ninda természetesen változatlanul tagja volt a liktenit-upesz törzsnek, hiszen a törzséből senki sem kerülhet ki. Ő is ott volt, az egész törzzsel együtt, amikor Narongi átadta Elgiszinek a törzsfőnöki szianerget és haudzsit, és benne volt az ünnepség után a zenés műsorban, az egyik Limelullí-dalát énekelte.
– Ritka, de nem példa nélküli – mondta az öreg főnök mosolyogva –, hogy egy törzsfőnököt két másik főnök is üdvözöl, akik a törzsébe tartoznak. Hiszen életben lehet három-négy törzsfőnök is, akik egymást követték a törzs fájának tövében. Ám az, hogy egy törzsfőnököt olyan másik főnök köszönt, aki beletartozik a törzsébe, de egy másik törzs haudzsiját viseli…
Ninda mosolygott és helyet foglalt mellettük a janníhaum egyik asztalánál.
– Hogy megy sorod, gyermek? – tudakolta a fiatal főnök.
– Köszönöm, apám, remekül vagyok. Neveljük Silenit, készülünk az esküvőnkre, tanulunk… mi kell még a boldogsághoz?
– Szilambrunu – kottyant bele a kicsi a kondér mellől.
←pc-5 vulkánrobbanás [-10] Sok világ volt, ahol csak egészen rövid időt töltött. De mintha mindenről képet alkotott volna, ami azt a világot alkotta – a társadalomról, a természetes és mesterséges környezetről, a népszokásokról, a konyháról, mindenről. (Szillon Nomboka Marotomandi: Útjaim Nindával, 91.)pc‑5 pc-6 idriha [-25] Valójában, úgy gondolom, egyetlen dolgon alapul, hogy a Testvériség a spirálkar egyik legjelentősebb népévé nőtte ki magát. Azon, hogy nekünk mindig és mindenhol fontos, hogy a környezetünk otthonos, szép, kellemes legyen, és minden szükségessel be legyen rendezve. (Hait Kirísz: Emlékiratok, 287.) :: Szúnahaum, Hangilaoran, 43 698. senut muandzsan, 360pc‑6 pc-7 Honens [-11] Milyen egyszerű gondolat a Hisszinen-lúma, ugye? És milyen komplikált mégis. (Angrolími: Bevezetés a fhangí gondolkodásába, 180.) :: Szúnahaum, Jasszani, 43 698. higit szisszadzsan, 620pc‑7→
ph-19 Vỳḩaůteńnél [-286] A Tudás Fénye ott van minden ember elméjében, és minden műben, ami tudást közvetít. De Nindának nagyobb adag jutott belőle. Ő a Fény Őrzője, Áhína Órinan. (Hiragi: Találkozásaim Nindával, 43. sómir) :: Sỳÿndoṙeìa, Ḱaŷndïm, 62. èkaĩ 49., a zöld órájaph‑19 -223 732 369 szó (704 154+24 072+4143) 5 072 836 betű (4 908 825+164 011) 5 610 418 jel (@537 582) | 691, 69,09%, 416 723 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 172 szórás -63–109 (ph-18, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2211. nap, 329 szó/nap, 2294 betű/nap, 76:47/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.17.:843, 3088 1. 16:31 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (36%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (36%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 190 (27%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph – – – | 18 (2%) 673 |