„Az emberi kultúra változatossága kimeríthetetlen.”
Ninda: Beszélgetések, 1097.
Hilgúman-Dzsámaut
43 713. szahut szimsáhuran
567
– Megérkezett Dzsáhuntungi, erdőlakó öreg néne.
– Kilarongé, öregapánk, erdei nép derék atyja, kész van-e már néped étke, hús kerül-e az asztalra?
– Dzsáhuntungi, öreg néne, bizony nincs kész népem étke, nem kerül hús az asztalra. Hongilt fogtam, hármat-négyet, megsütöttem, feltálaltam, vajban párolt argavéni, szulgilgyümölcs volt mellette. Minden kész volt, minden szép volt. Ám ekkor jött Falgihpúri, nagy szakállú hegyi szellem, ősidőknek nagy tanúja, hegyvidékek ismerője. Éhesen jött, nagy étvággyal, nem hagyhattam szégyenünkre azon nyomban továbbállni. Mint már mondtam, feltálaltam három hongilt, talán négyet, Falgihpúri mind megette, jó étvággyal elköltötte.
– Így mesélte Kilarongé, miként esett konyhájukban – közölte a narrátor, Ruangi dzsilbur szerepében Ninda, és átsétált a színpad jobb szélére, mert balról Dzsáhuntungi bejött középre.
– Kilarongé, öregapánk, erdei nép derék atyja, vacsoránkon ha túladtál, Falgihpúrit jóllakattad, mondd meg nékem, miként légyen, erdei nép hogy étkezzen? Mindjárt megjön huszonhárom megfáradott munkás törpe, erdeinknek, bányáinknak gondoskodó művelője. Megéheztek, megszomjaztak. Mi légyen hát asztalunkon, éhségünket mi csökkentse?
Kilarongé válaszolni készült, de ekkor bal felől megszólalt egy erőteljes hang.
– Erdőlakó Kilarongé! Júmillindzsan, hegyi szellem, hegyi erdők, sziklák őre kér téged, hogy bebocsássad.
Dzsáhuntungi csípőre tette a kezét. Fojtott hangon támadt a férjére:
– Halljad, apjuk, Kilarongé! Máris jön egy újabb szellem, nagy étvágyú, ős-hatalmas, biztos éhes, szomjas is már, nékünk pedig semmink sincsen! Mit csináljunk, mondd meg mostan!
– Dzsáhuntungi, öreg néne, nékem bizony ötletem sincs, annyit tudok én csupáncsak, minden szellem derék ember. Lépjél hát be, jóbarátunk, Júmillindzsan, hegyi szellem!
Hatalmas termetű, derékig érő hófehér szakállú figura sétált be, éppoly kipirosított arccal, mint a többiek, Ruangi dzsilbur kivételével. Döngő léptekkel sétált át a színpadon.
– Júmillindzsan, hegyi szellem, az vagyok én, erdőlakók! Kilarongé öregapó, Dzsáhuntungi öreganyó, szellemekkel jó barátok, azért jöttem erdőn által, hegyek hátán, átugorva ungot-berket, folyót-tavat, hogy elmondjam, szellemek közt nem maradhat jóakarat, szívélyesség viszonzatlan! Hargédzsillur, Fóminnarnup, Szisszandrúmi, Falgihpúri – néhány csupán, ki hozzátok éhesen jött, s fogadtátok jóbarátként, nagy asztallal! Két jó öreg, derék ember, halljátok hát, mit gondoltam! Lehetnétek eztán mindig, időtlenül nagy időkig szellemeknek vendéglátó, gondoskodó házőrzője! Házatokhoz még egy szobát hozzátenni semmi nékem, csak az étket feltálalni, csupán ennyi dolgotok lesz: mindent süt-főz, készre készít, bármi ételt előállít kívánságra csodálatos alkotásom, Hurrandzsáni csodakelyhe! Íme, itt van, most azonnal kipróbáljuk, mit kívántok, mit ennétek?
Ninda besétált középre és leguggolt a fádzsiran-húgengi mellé.
– Kilarongé öregapó, Dzsáhuntungi öreganyó, erdőlakók jó szüléi csodálkozva nézték művét, Júmillindzsan alkotását, Hurrandzsáni csodakelyhét. Működött is, megcsinálta, bármi étket kértek tőle, készítette egykettőre. Jó szellemek vándorúton azóta is látogatják Hpánihilgal kicsiny házát, erdőlakó vendéglátók vetnek ágyat nékik mindig, Hurrandzsáni csodakelyhe mindent süt-főz, készre készít, jó szellemek vándorúton elfogyasztják jó étvággyal. Így mesélem janníhaum asztalánál, szép tüzénél gyermekeknek, felnőtteknek.
Míg beszélt, a háta mögött a többiek tablóba meredtek. Aztán Dzsáhuntungi előrelépett és a közönséghez intézte szavait.
– Erdőlakók történetét beszéli el sok részletben dzsilburunk, a jó Ruangi. Lássuk mostan, miként esett akkor, midőn Kilarongé öregapánk vadászkunyhót épített fel Szirongrámi hegyoldalán, hol szellemünk, Fínnurdzsauri megpihenve vándorútján gyönyörködhet Jallirszámbun tájaiban.
Az előadás után Ninda a színpadon ülve, még mindig a dzsilbur lila ruhájában, fején a hanganní-dzsilbaran arany díszével kifejtette a felnőtt hallgatóságnak, amit erről a műről tudni lehet. A gyerekek már elvonultak a Száminszuap központ különféle látványosságai irányába.
– Az árdzsimanjátékok szédítő időtávlatra, mintegy nyolcvanezer évre mennek vissza. Kialakulásuk az idők ködébe vész. Tizenegy darab maradt fenn, sádip nyelven, ami az ősi szúni nyelv elődjének, a horintának az egyik rokona. Huszonhétezer évvel ezelőtt egy nyelvész, Haluri fordította őket ősi szúnira, majd többen, többféleképpen fordították tovább a mi modern szúni nyelvünkre. A bennük elbeszélt történetek már a darabok keletkezésekor is ősrégiek voltak – ez áll magukban a darabokban. „Messze régi, nagy időkben, mikor minden egész más volt”, ezekkel vagy hasonló szavakkal kezdődnek. Bár különböző szerzőknek tulajdonítjuk őket, sok hasonlóság van a stílusukban. Mindig van egy narrátor – egy szellem, dzsilbur, sisunu vagy halluli –, aki mindenütt ott van, mindenről beszámol, s bár általában kívülálló szemlélőként kommentálja az eseményeket, a szereplők rendszeresen beszélnek vele vagy róla, részese az eseményeknek. A daraboknak sokszor furcsa cselekményszervezésük van, érthetetlen összefüggéseket és problémákat taglalnak, amik keletkezésük idején bizonyára relevánsak voltak, de hát már rég nem értjük őket; gyakori, hogy a szereplők tudatában vannak olyan eseményeknek, amelyeknél nem voltak jelen és nem volt alkalom, hogy értesítsék őket. S még sokféle furcsaság van bennük. Nehezen megfogható, hogy mikor és hol játszódnak. Keletkezésük idején az emberiség már régesrégen kirajzott Ősi Földről, galaktikus civilizációt alkotott, ám az árdzsimandarabokban ennek semmiféle nyoma nincsen. Semmilyen technikai eszközről nincsen említés, még a sötétséget is úgy űzik el, hogy „világosságot csinálnak”, de nincs megjelölve, hogy milyen eszközzel vagy módszerrel.
– A dzsilbu az egy madár – szólalt meg egy fiatalember, Árvati. – De mi az a dzsilbur?
– Nem tudom – mosolygott Ninda. – Senki sem tudja. Sehol máshol nem szerepel, csak a tizenegyből hét árdzsimandarabban, és nincs megmondva, hogy mi az. A hasonlóság a dzsilbuval véletlen, azt a szót a madárral együtt vettük át az Ovan-vidék valamelyik nyelvéből, a dzsilbur viszont sádip örökség. A halluliról sem tudunk semmit, az is csak négy árdzsimanban szerepel, máshol nyoma sincs. A sisunut több helyen említik, jégszellem, a Járuná dzsullától a Hargaumí-könyvekig többfelé előfordul. Mindazonáltal azt akkor sem tudjuk, mit jelent az, hogy jégszellem.
– Sok ilyen ősrégi műfaj volt? – kérdezte egy lány, Ilengszi.
– Több is ránk maradt – bólintott Ninda. – Például az andart-kuen egy nagyon szimbolikus, elvont műfaj, táncosok adták elő, akik nagyokat léptek különféle irányokba, és rímekbe szedett szónoklatokat mondtak. Egészen biztos, hogy importálták, de nem tudjuk, hogy honnan. Nagyon keveset tudunk róla. Aztán van a hammarup, egy gyerekeknek szóló, köznapi embereket, kitalált lényeket és antropomorfizált állatokat vegyesen szerepeltető, verses műfaj, dalbetétekkel. Ezt jobban ismerjük, sok maradt meg különféle rekonstruálhatósági állapotban.
– Te annyi mindent tudsz – mondta Vaharungi, egy szakállas fiú. – Lehet, hogy nyolcvanezer év múlva a nindaran is ilyen régiségbeli műfajnak fog számítani?
– Minden lehet – nevetett Ninda együtt a többiekkel.
Közben visszajöttek a színészek, megszabadultak a nehéz, mozgást akadályozó jelmezektől. Így már Hemmurip sem volt akkora hatalmas szellem, mint Júmillindzsan szerepében, csak egy magas, testes férfi.
– Nem, a nindaran nem műfajnak fog számítani – jelentette ki, mialatt visszasétált a színpadra és helyet foglalt Ninda jobbján. – Megmarad törzsi névnek, népes törzscsalád lesz belőle, és a nindaranok büszkék lesznek, hogy törzsük Nindától származik.
←ph-19 Vỳḩaůteńnél [-21] A Tudás Fénye ott van minden ember elméjében, és minden műben, ami tudást közvetít. De Nindának nagyobb adag jutott belőle. Ő a Fény Őrzője, Áhína Órinan. (Hiragi: Találkozásaim Nindával, 43. sómir) :: Sỳÿndoṙeìa, Ḱaŷndïm, 62. èkaĩ 49., a zöld órájaph‑19 ph-20 árdzsimanjáték [-24] Az emberi kultúra változatossága kimeríthetetlen. (Ninda: Beszélgetések, 1097.) :: Szúnahaum, Hilgúman-Dzsámaut, 43 713. szahut szimsáhuran, 567ph‑20 ph-21 fürdőközpont [-19] Ha soha semmi mást nem tanított volna nekünk, csak azt a komoly, szelíd, csendes nyugalmat, amivel a világot szemléli – máris többet kaptunk volna tőle, mint amit megérdemlünk. (ÀLAN: Hősköltemény)ph‑21→
ph-27 id [-1019] () :: Szúnahaum, Jasszani-Haugímú, 43 714. szahut nisszugópan, 542ph‑27 ·· -997 740 008 szó (711 614+24 251+4143) 5 128 343 betű (4 963 013+165 330) 5 666 671 jel (@538 328) | 699, 69,9%, 421 730 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 131 szórás -22–109 (na-7, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2267. nap, 324 szó/nap, 2262 betű/nap, 77:50/sómir, 0,95 oldal/nap | 2027.8.30.:229, 3084 25. 22:30 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (35%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (35%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 198 (28%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph A HOMBÉBAN | 26 (3%) 673 |